2012. április 28., szombat

Factory Error 1


Azt mondják, a perzsa és török szőnyegkészítők szándékosan vétenek egy-egy apró hibát műveikben, hiszen a tökéletesség egyedül Isten privilégiuma - azt utánozni szentségkáromlás lett volna, ami komoly büntetést vont maga után.
Hogy a maláj Mattel gyárban mennyire veszik komolyan az iszlám előírásokat, nem tudom, de időnként kellemes Factory Errorok akadnak az ember kezébe - ezek általában tamponnyomás hibák, elhelyezési tévedések a bliszterben (az MB ugyebár jobbról-balra, a HW balról-jobbra megy), vagy rossz kerekek. Ahogy a mai bevásárlás egyik tagjánál, a Hot Wheels 2011-es Premiere sorának Lamborghini Gallardo LP 570-4 Superleggera esetében is ez volt a helyzet.

A Galardónál használatos szürke ötküllős J5 kerék helyett az első kerékjáratokba az egyik kedvenc modern kori HW tárcsám, a szintén ötküllős MC5 Mainline felni ezüst változata került.
Valószínűleg, mikor a gyártósoron új termékre álltak át, a kerekek gyűjtőjében maradt egy korábbi gyártásból származó tengely, rajta a a másik széria kerekeivel. A dolgozó rutinszerűen beépítette a kezébe akadó hibás kereket, összezárta a tengelytartó pöcköket és szegecselte a kasztnit. Nem vette észre a sori ellenőrzés sem, és legközelebb már csak a vásárló szeme akadt meg az eltérésen. Vagyis az én szemem... :)

Gyári hibás Lamborghini Gallardo LP570-4 Superleggera



Normál verzió (Forrás)












Ezek a mellényúlások kedveltek a gyűjtők körében, s az ilyen hibával megáldott autók értéke bizony hamar elszállhat a normál ár többszörösére.

 A Mattelnél is rájöttek erre a trendre, így nem lehet véletlen, hogy az idei Thrill Racers soban helyet kapott 2009 Corvette Stingray Concept már gyárilag Factory Errorosan jött ki - hátul fehér, elől pedig narancsszínű kerekekkel. Ez nagyon is illik a mostani idők brutálgagyi, feltűnést hajhászó Mattel trendjéhez - már elnézést, ha valakit megsértek ezzel.


Ha a Kedves Olvasó is rendelkezik eredeti Factory Erroros darabokkal - legyen az Matchbox, Hot Wheels, vagy bármilyen más kisautó - örömmel vennénk a jelentkezését, hogy autója helyet kaphasson egy összeállításban a legjobb kishibás járgányok közt!

2012. április 25., szerda

Az újjászületés káosza

A modellautók felújításának szenvedélye nem túl rég kapott el. A dolog tavaly karácsonykor kezdődött, amikor kollégáimtól két 1/43-as Heller kitet kaptam ajándékba - ezúton is köszi Zoli és Gabi bácsi!
A makettek összerakása akkora sikerélménnyel ajándékozza meg az embert, hogy muszáj újabb és újabb kihívások után nézni. Egy-két makett után, leginkább költséghatékonysági és helykihasználási szempontok miatt - nem olcsó mulatság egy-egy 1/24-es megépítése, plusz ez a méret bizony teret követel magának - fordultam a Matchbox méretű kisautók felújítása felé.

Lassan tanulom a szakmát, ami egyszerre igényel némi lakatos vénát - óvatos szétfúrás, sorjázás -, mérnöki és formatervezői szemet - megfelelő kerékméret, -forma és színkombináció kiválasztása -, valamint szobafestő-mázoló ügyességet - csíkmentesen festeni nagyon nem könnyű!
Persze festékszóróval - vagy éppen spray-vel egyszerűbb lenne, de
1. Panellakásban élőként nem szeretném szomszédaimat egy kellemes kompresszorhanggal ébreszteni éjfélkor
2. Az áruházakban kapható festék spray-k választéka nem túl nagy
3. A makettfesték és az ecset használata felér egy Zen Buddhista meditációval. De tényleg! Minden eltűnik a világból, s csak négyen maradtok az Univerzumban: Te, az ecset, a festék és az autó.

S mert káosz kell az emberben, hogy egy táncoló csillag születhessen - legalábbis Nietzsche szerint - ilyenkor a munkaasztal elég zavaros képet nyújt. Olykor-olykor csodák születnek újjá az egykori kopott, megunt gyerekjátékokból, melyek el tudják hitetni az emberrel: az élet igenis szép!
Most pedig elnézést kérek, de a kis Fiat 500-as utasterének fekete padlója csak rám vár, hogy megteremtsem.

2012. április 22., vasárnap

Anonim modellfüggők - avagy miért indul ez a blog?

Ártatlan dolognak tűnik...
 Néhány ember összejön hetente egyszer, egy forgalmas bevásárlóközpont első szintjén. Kabátjukat a szék háttámlájára akasztják, s maguk elé helyezik kis papírdobozaik, nejlonszatyruk, vagy éppen zsebük tartalmát. A gyerekes anyukák ijedten csemetéjük szemei elé kapják kezüket, az apukák pedig mosolyogva - talán legbelül irigykedve - figyelik, ahogyan felnőtt emberek kisautókat pakolnak ki az ingatag asztalra.
Kisautókat a világ minden sarkából és minden stílusban; Matchboxok és Hot Wheelsek természetes vendégek, ahogyan a Tomica, Kyosho kincsei japánból, a Herpa és Schuco parányai Németországból, vagy éppen az önmagukban is életveszélyes tömegű AutoArt 1/18-asok.
Van, aki a német autók és kombik megszállottja, másvalaki a kamionokért és buszokért lelkesedik; olasz autók, japán egzotikumok, csillagos elegancia és csikós dobrokolás. Minden játszik...
Szenvedélybetegség ez - szoktunk viccelődni, egy-egy nagyobb bevásárlási roham után. Nos, a szenvedélybetegség egyik módja a kibeszélés, vegye hát a Kedves Olvasó úgy ezt a helyet, mint az Anonim Modellfüggők Társaságának terápiás központját. Vigyázat, ez a betegség nagyon fertőző!