2012. augusztus 29., szerda

A minőség dícsérete - Kyosho BMW 3.5 CSL 1976

A Hot Wheels BMW 2002-es megjelenése feletti örömködésem arra sarkallt, hogy elővegyem a fiókból egy régi kincsemet, a Kyosho által 1/64-ben megformált BMW 3.5 CSL-t. A kincs kifejezés itt szó szerint értendő, ugyanis ez az autó már régóta nem kapható kereskedelmi forgalomban és az aukciós oldalakon ha fel is tűnik egy-egy példány, az eszelős áron cserél gazdát.

Kyosho 1/64 BMW 3.5 CSL 1976


















A Kyosho mifelénk elsősorban kiváló minőségű 1/18-as és kisebb mértékben 1/43-as modelljeiről ismert, pedig a japánok az 1/64-es méretarányban is ott vannak. Nem is akárhogy; ki merem jelenteni, ebben a kategóriában az ő autóik a legjobban kivitelezett, legminőségibb darabok - pedig nem akármilyen mezőnnyel kell számolni.
Hiszen az amerikai gyártók közül a Greenlight és az M2 már idehaza is nagy hírnévre tett szert kiváló autóival; a Johnny Lightning már határeset, közelebb áll a Matchbox-féle "játék" színvonalhoz, mint az előbbiek.
Japánban még nehezebb a Kyosho dolga, hiszen a Tomica Limited Vintage / Vintage Neo soraival, a CM's kiváló rallye autóival, a némileg egyszerűbb kivitelű, ám így is varázslatos Konami kisautókkal, a Tamiya precíz, ám ritka csodáival, a Targa / Taccar nyitható motorházú, szoborszerű modelljeivel és a japán tuning minden őrületét felvonultató Aoshima 1/64-eseivel kell versenyezzen.
A Kyoshónál, akárcsak a konkurens gyártóknál a többiekétől elkülönült modellsorban és a tökéletességre törekvő minőségben látják az utat. Eddig kiadott sorai közt megtaláljuk a Ferrarit (nem készre szerelt, hanem néhány mozdulattal összerakható makett formában) és a többi olaszt, az amerikai, angol és német autókat (BMW-sor, Mercedes és AMG sor), valamint a legutóbb kiadott katonai szériát is. S persze a japán különlegességek sem maradhatnak ki: komplett Skyline-sorok, Toyota, Honda, Mazda szépségek is jelentek meg már a cégtől.

A Kyosho különlegességei közé tartoznak még az évente kétszer, Shizuokában és Tokióban megtartott Hobby Show-kon bemutatott kisszériás autók, melyeket csak ott lehet megvásárolni - ezek értéke hamar a tízezer Ft-os magasságba repül, s még mindig 1/64-ről beszélünk! A másik gyönyörűség a már nem forgalmazott Beads széria, ami nagyjából a Matchbox Lesney sorának felel meg, tehát a normál autók még igényesebb, még részletesebb verzióit takarja, nem egy esetben külön szerszámozással gyártva.

Nem olcsó játék a Kyosho 1/64; az alap autók 500-800 jent kóstálnak, míg a Beadsek általában 700 jentől indultak - persze ez a kiskereskedelmi forgalomban már 500-1000 jenes indulóárat jelent az alap -és 700 - 1500 jent a Beads autókra. És ezek az árak a verzió keresettségétől és ritkaságától függően változnak. Nem negatív irányban...

Bár a Kyoshókat hivatalosan csak a szigetországban árulják, az ebay segítségével néhány éve már világszerte elkezdtek feltünedezni a cég 1/64-eseinek első fecskéi. Mellette Daboxtoys Hong Kongban már évek óta kínálja az európai és amerikai vevőknek az eddig elérhetetlen autókat.
Jómagam tavaly óta egy tiszteletreméltó japán ismerősöm révén jutok hozzájuk, aki némi szerény kezelési költségért továbbítja a kiválasztott autókat.

Szóval itt van ez a 3.5 CSL,amelyet a BMW, az M-részleg és az Alpina tuning istálló készített fel az 1975 / 76-os IMSA szériára, a tengerentúlon. Az alapokat az európai túraautó futamokon bizonyított 3.0 CSL, a legendás Batmobil adta, amelynek 3,2 literes, 205 lóerős soros hathengeresét a továbbfejlesztett, M49 jelű, 440 lovas 3,5 literes erőgépre cserélték.
Az 1975-ös évadban több győzelem ellenére sem tudott a túraautó kategória csúcsára jutni a négy épített 3.5 CSL egyike sem; a Porschék túl erősnek bizonyultak. Persze a sebringi 12 órás futamon azért csak leesett egy arany kupa a 25-ös rajtszámmal induló Brian Redman / Allan Moffat duónak. Télen azután tovább finomították a bajor mérnökök a szépséges szörnyeteget, így 1976-ra már komoly harci potenciállal álltak ki a versenyszínekben pompázó Batmobilok.
Az eredmény nem váratott sokat magára; az azévi daytonai 24 órást fölényesen nyerte a Peter Gregg / Brian Redman vezette 59-es autó, így a BMW 3.5 CSL elfoglalta az őt megillető helyet a versenyautók dicsőségfalán.
1975 BMW 3.5 CSL IMSA

















1975 BMW 3.5 CSL (Forrás)

















A Kyosho a fenti két autót, tehát a 25-ös és az 59-es járgányt formázta meg; közülük a sebringi győztesek kocsija került a birtokomba, ám nem a sebringi verzió - a versenyzők itt Redman és Peterson voltak, a kék csíkra nyomott nevek alapján.
A csomagolásából kivéve egy kártya hullik ki, melyen mindkét verzió képe és az adott autó rövid leírása látható. A sajátomat nyilvánvalóan elcserélték, hiszen a 25-ös verdához az 59-es kártyája és annak információi lettek mellékelve.
























A gyűjtői kártya























A BMW-t bliszert védi a dobozában a sérülésektől, s a szokásos arany feliratos talapzaton kapott helyet, melyről csillagcsavarhúzó segítségével lehet leszedni..

















Előkerül a szépség; vajon miért lett egybeírva a 3.5CSL?



















A részletei lenyűgözőek; minden megtalálható rajta, ami az eredetin; az ablaktörlőtől kezdve a pilóta ablakhálóján át a tetőspojler, a dupla üzemanyagtöltő a hátsó spojler előtt, vagy éppen a jobbra kivezetett sidepipe kipufogók is a helyükön vannak. A parányi visszapillantók gyakorlatilag tizedmilliméterre pozícionáltak, s az 1 mm alatti átmérőjű BMW embléma is tisztán kivehető - szemben a Hot Wheels BMW-jével.


Külön világok: A Hot Wheels játék, a Kyosho gyűjtői modell

















Bár a lámpák nem különálló egységek, hanem egyszerű tamponnyomatok, mégsem hagynak kívánnivalót maguk után; az első lámpák keresztje élethű, hátul pedig külön ezüst betéten kaptak helyet a lámpatestek.
Az ablakok kristálytiszták, a részletes beltér kivehető rajtuk keresztül.
Az autó arányai, élei tökéletesek, egyetlen pici szerszámhibát, kipattanást találni a baloldalon - valószínűleg ezért a hibáért a javító szaki egy hétig állt a szégyenkörben a kínai gyárukban...
Ha szőrszálhasogató akarok lenni, akkor találhatok még hibákat; a BMW-vesék kerete túl vastag, bal oldalon a légbeömlő fekete felületére is boldogan rátampózták a kék-lila-piros sportcsíkot, s valószínűleg kezelési hiba miatt kicsit döcögősen gurul az autó.De őszintén, kit érdekel, mikor az összhatás ennyire meggyőző? Ha nem tudnám a méretét, nyugodtan egy közepes minőségű 1/43-asnak tippelném...




























Sebring 1975, éjszakai pihenő













Ha van a gyűjteményemben autó, amivel nem tudok betelni, akkor a Kyosho szinte tökéletes 1/64-es BMW 3.5 CSL-je az. Bár sokszor éri az a vád a Japánokat, hogy modelljeik lélektelenül precízek, személy szerint most már inkább az irigység, mint a valós hibaérzet hangját hallom ki ebből. A tökéletességre törekvés dicséretes mindenhol - ha annak elérése ily kézzelfogható közelségbe kerül, mint a Kyo paránya esetében, a tisztelet a legkevesebb, mit érezni lehet.




2012. augusztus 10., péntek

Örömautózás - Hot Wheels BMW 2002

Bár sokat ekézem a blogon a Mattel szerelemgyermekeként ajnározott Hot Wheelst és a lelencként nyomorgatott Matchboxot, mégis ezek az autók képezik modellgyűjtésem alapjait. Ha jól sejtem, ezzel nem vagyok egyedül. Ami leginkább fájó pont nekünk, gyűjtőknek, a szélsőségesen ingadozó minőség, a tendencia elcsúszása a valódi, szépen kivitelezett licencelt autóktól a rikító neonfényezésű fantasy rettenetek irányába. Persze a pénz nagy úr - a jobb kivitelezés bonyolultabb szerszámkonstrukciót, gyakoribb karbantartást, pontosabb és részletesebb tamponnyomást követel - ezek pedig pénzbe kerülnek. Ráadásul a licenc a pénzen felüli megkötéseket is jelenthet - ragaszkodni kell a valós dizájnhoz, sokszor színekhez, kerekekhez. Vagyis: nem feltétlenül éri meg valóban igényes kisautót gyártani a tömegeknek.

Új vas a városban: Hot Wheels BMW 2002

















A Hot Wheels huszárosan oldja meg a kérdést, hiszen ők már eredetileg is az amerikai izomautók elkötelezettjei voltak, s aktuális soruk nagyrészt e jól bejáratott témára épül. Így viszonylag egyszerű változatokkal is magasan tartják az érdeklődést a fő sorukban. Ehhez jön még a Ferrari modellek licence, amellyel sarokba szorítanak minden, e területre tévedő gyártót - talán a Kyosho az egyetlen, amelyik felveheti velük a kesztyűt a maga nem összeszerelt, tehát makettként eladott 1/64-es szériáival, amelyből már a VIII. második eresztése is kifutott.
Szóval szerencsés helyzetben van a Hot Wheels - annak ellenére is, hogy hatalmas visszaesés következett be idén a cégnél: kellő pénz áll rendelkezésre, hogy olyan verdákat készítsenek, amelyek boldoggá teszik a hozzám hasonló, szőrös szívű gyűjtőket is. Ilyenek voltak a Datsun 510-es, a Hakosuka és Kenmery páros, vagy éppen az AMX Javelin. Ezek a kis kincsek érezhetően örömautók, jutalomjátékok a recolorokba fásult tervezőknek. És bár esetenként kisebb lehet rajtuk a haszon, az arculatjavítás hatása nem fordítható le pénzösszegekre. Hiszen mindenki őket fogja emlegetni, nem a csiricsáré gagyikat.

Bevallom, már azon gondolkodtam, hogy ebayről vegyem meg ezt a fehér-kék szépséget. Nem lett volna túl okos dolog, anyagilag rettentő bukás a többszörös ár, de van, amikor nem megy másként. Szerencsére most megkönyörült rajtam a Gyűjtők Védőszentje és a Müllerbe tévedve fürtökben emelhettem le az akasztókról az idei év egyik legjobban várt Hot Wheelsét: a BMW 2002-t.

A  bliszterből előkerült autó színösszeállítása visszautal az eredeti 2002 tii versenyautóéra, valamint a Motorsport GmbH vörös/lila (vagy sötétkék) /kék színeire. Ez utóbbi a hetvenes évek elején született; a legenda szerint a vörös szín az amerikai Castrol (mások szerint Texaco) olajvállalatot jelképezi, amely az IMSA versenyeken a Batmobile CSL-ek fő szponzora volt. A világoskék Bajorország színe, míg a lila / sötétkék szín a vörös és a kék színek átmenete, a két cég közötti szoros kapcsolatot jelképezte.
BMW 2002 Turbo (Forrás)

















BMW 3.0 CSL - Bayern liebt Castrol :) (Forrás)















 A Hot Wheels dizájnerei kiváló munkát végeztek, a versenyfestés korhű, és ízléses. A PIAA, Koni és Momo logók és a hátsó kerékjárat előtt lobogó fekete Hotwheels zászló pont elegendőek a hangulathoz - a Castrolt valószínűleg nem sikerült beszervezni a buliba. Az már csak a japán tampózás minőségéhez szokott szemeimnek zavaró, hogy az orr BMW logója elég gyengén sikeredett.
A karosszéria kidolgozása viszont nagyon rendben van; az élek és ívek szépek, határozottak. A kilincsek, a motorház -és csomagtérfedél, a tanksapka, a lámpák és lökhárítók kontúrjai gyönyörűek. Az első indexek kissé belefolynak a karosszéria ívébe, hűtőmaszkon találtam pici kipattanást és számomra furcsa, hogy a maszk alsó felén határozott vonalú hűtőrács feljebb elhalványodik - nem tudom eldönteni, hogy a festékvastagság változása, vagy az öntőszerszám készítésekor az alul éles, ám a felső részen már elhasználódott és nem elég mélyre járó tömbszikra szerszám okozta ezt.




























Minden szögből nézve menő
















No, elég az autó kivesézéséből - az apró hibák felett könnyű szemet hunyni, ha egy régi kedvencet forgathat az ember a kezei közt. Az egyik legjobban sikerült HW kereket, az MC5-öst pakolták alá, nem teljes, hanem csak a felni kontúrján futó krómfénnyel. Kiváló választás, tökéletesen illik az autóhoz!
A kék ablakok és halványszürke belsőtér a sportülésekkel guszta részlet, a Tomicásan tepsi kormány már kevésbé az. Alul kellemesen kialakított, ám középen a feliratok miatt megtört hátsókerekes hajtásláncot látni - megmosolyogtató részlet.
Sundown cruise

















Jó lett volna tamponnyomást látni a lámpákon, és a hűtőmaszk feketesége is sokat dobott volna az autón - ezekkel már-már Tomica Limited szintet érne el a kis BMW. Persze lehet, hogy a HW gyűjtői kiadásának szánják a fincsi, részletes autót - ha így lesz, az elsők közt fogok rohanni érte az ebay polcaihoz.

Adta magát, hogy összefotózzam a 2002-t a korábban megjelent BMW M3 GT2-es versenyautóval, melynek M-fényezése rárímel elődjéére. Fenemód jól mutatnak együtt: a Turbós szériaautók első példánya és a modern wannabe-racerek kedvenc nyálcsorgatója. Isten hozott nálam, kis bajor!




2012. augusztus 2., csütörtök

A játékautók modellautója


Nem is tudom létezik-e olyan gyártó még a Tomicán kívül amelynek még az olcsó(bb), egyszerű(bb) autóit is modellként tudjuk tisztelni. Talán ez köszönhető részben annak is, hogy e japán csöppségek többsége olyan funkciókat tud, amelyek nagy része mára eltűnt a Matchboxokból (rugózás, nyitható ajtók, csomagtartók, vagy motorháztetők), és egyedül a Majorette képes még ma is megjeleníteni e kellemes, apró élményforrásokat autóin. 
Az iménti felsorolásba talán az átlátszó műanyag lámpatestek is beletartoznak, de el kell ismernünk, hogy manapság ez a kidolgozás a játékautók mindegyiken ritkaság. 
Mai rövidke tesztem nem egy regular Tomicáról szól ezzel szemben, hanem a Limited sorozat egyik tagjáról. Már csak azért is esett választásom erre a példányra, mert amióta birtokomba került, azóta nem telik el úgy nap, hogy ne néznék bele morcos "szemeibe", ne csodálnám meg az egészen apró dekorációkat rajta.Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy a Tomica Limited Mitsubishi EVO X kikövetelte magának az elsőbbséget és a mielőbbi publikus tesztet. 
Mivel ez a szépség már nem a regular sor tagja, hanem az egy szinttel feljebb lévőbe tartozik, így számolnunk kell a magasabb ár mellett azzal is, hogy látványban is többet kapunk. A bordó metál fényezés kifogástalan, de még a kifestett ablakkereteket, szellőzőket és a feliratokat is meg kell említenem. A lámpák festett mivoltuk ellenére tökéletesen elérik hatásukat: elől és hátul is kiválóan sikerültek. 
Máris megbabonázza az embert.
Az EVO X-es mérges tekintete még ebben a méretarányban is az úttestről való azonnali lehúzódásra szólítja fel az előtte haladókat. Az embléma tovább emeli a minőségérzetet. Nem vicceltek itt sem a japán mérnökurak.
"Térj ki utamból, ki előttem araszolsz..."
A többi részlet közül még kiemelném a kipufogó rendszert, amely nem csupán az autó fenekén van kifestve, hanem az alvázon is végigkísérhetjük tekergő útját a kipufogó végekig.
Zseniális részletek az autó hátulján (is). 
Az első ajtók nyílnak és enyhe ujjbegyes rásegítéssel be is húzza őket a mechanikájuk a karosszéria síkjába. Az utastérben érdekes ellentmondás fogad. Az első sportüléseket nem győzöm elégszer fényképezni, mivel felső részükön ott díszeleg a Recaro felirat (nem is sikerült jól egy kép sem), de ez a precizitás, részletekre való odafigyelés mégis elvész amikor megpillantom a műszerfalat. Sajnos nem sok köze van az eredetihez. A szénné égett pizza tésztára hasonlító kormánykerék pedig már maga a kijózanító csalódás ezen az autón. 
Na persze nem lehet minden tökéletes egy "mezei Limited" példányon, hiszen akkor mi maradna a Limited Vintage Neo sor modelljeire? Mellesleg a visszapillantó tükrök azért itt is ki vannak festve.
Az odaégett pizzatészta és a kifestett tükör. 
Tesztem utolsó mondatai között pedig muszáj némi említést tennem a kerekekről. Nos, a gumiabroncsok és a felnik is szenzációsak annak ellenére, hogy előbbiek mintázat nélküliek, utóbbiak pedig domborúak. Lehet, hogy ez csupán engem zavar, de minden bizonnyal jobban néznének ki az autó ezen egységei, amennyiben homorú, vagy legalábbis az abroncsok peremével azonos síkban lévő felniket látnék. Akármennyire is precízek, mégis inkább a játékautós énjét sugallják a Tomica Mitsubishinek.
Micsoda rugózás!
Micsoda rugózás II.!

A rugózás tehát valamelyest javít az összképen, sőt, a kerekek rugózáson kívüli holtjátéka élethű padkás pózolásra is esélyt ad:


Mindent egybevetve ez a Tomica egy játékautó és modellautó keveréke. Ahhoz túl drága és részletgazdag, hogy játékautóként tekintsünk rá, ahhoz pedig túl kevés, hogy az 1/64-es Kyoshok és egyéb modellek között tartsuk számon. Az élmények mennyisége mégis a legjobbak közé emeli, vagyis akár Matchboxokat gyűjtünk, akár csak és kizárólag modelleket, erre a sorra mindnyájunknak érdemes odafigyelni.


2012. augusztus 1., szerda

Első felújítás - Majorette Ambulance

A megkülönböztető jelzésű autók kicsinyített másait sosem kedveltem igazán, mégis minden kategóriában találtam nekem tetszőt. Már-már egyfajta törvényszerűség, hogy ha felnőttkori gyűjteményünkben nincs is (sok) ilyen játékautónk, vagy modellünk, a gyerekkori adagban mindig található legalább 3-4 darab. 
Így volt ez nálam is. A Majorette több ilyen járművel képviseltette magát régi gyűjteményemben. Amikor azonban eljött az ideje a tudatos gyűjtésnek, bizony ezzel együtt el is kezdtem elköszönni néhány darabtól. 
A Majorette Ambulance (leánykori nevén Jeep SJ Cherokee) autójából kétféle verzióm is volt. Egy patent állapotú, hófehér alapon kék feliratos, valamint egy kopott, fehér alapon piros feliratos darab. A jobbtól megszabadultam egy kedvesebb példányért, a rosszabb maradt alkatrésznek. 

Amikor aztán festékeim mennyisége és indokolatlan mértékű bátorságom a kellő szintre emelkedett, belekezdtem egy-két autó felújításába. Mondanom sem kell, hogy voltak rosszabb és jobb eredménnyel zárult felújítások is. Mivel pár számomra kedvesebb autó is várt az újjászületésre, jó ötletnek tartottam, hogy előttük elszórakozom, vagyis gyakorlom néhány olyan darabon, aminél "nem baj, ha nem sikerül jóra" a felújítás. 
Így került sor az alkatrésznek megtartott Majorette mentőre. Ötletem nem nagyon volt arra, hogy mit is lehet csinálni egy mentőautóból. Az emelt bódé és a megkülönböztető jelzésű lámpák nem sok lehetőséget adtak kreativitásom szárnyalásának. Így végül összegyűjtöttem pár ötletet, majd kipróbáltam az autón. 

Először is következett a karosszéria kékre festése sprayvel, majd az alváz kapott matt feketét ecsettel és a tetővillogók pirosat.



Ugyan felesleges lehet ekkora méretben az utasteret pingálni, de az eredmény annyira mindegy volt, hogy itt is elszórakozgattam egy kicsit. A bódé oldalablakai kaptak fényvisszaverő matricákat - ami talán az egyik legjobb megoldás volt ebben a "projektben" -, mellettük az első futómű kapott némi ültetést - ami pedig talán a legrosszabb… 



A lényeg persze nem a "végezzünk minél butább felújítást" című verseny megnyerése volt, hanem a jövőben alkalmazható jó módszerek egy részének kipróbálása. Nevezhetném ezt a példányt amolyan úttörőnek is gyűjteményemben. 


Ezzel indult el nálam ugyanis a patent állapotú kisautók vásárlása mellett a menthető roncsok beszerzése is. Na és persze egy félredobott, megunt, gyakorlatilag sosem kedvelt kisautóm vált megbecsült darabbá. Nos igen, a felújításnak minden hobbyban megvan a maga szépsége. Még ha pénzügyi szempontból nem is teremtünk vele kézzelfogható értéket, a vele való foglalkozás és saját ötleteink megvalósítása miatt végül mégis felértékelődik számunkra az adott tárgy.