2013. szeptember 29., vasárnap

Fekete szépség: Welly Audi R8

Az 1/24-es méretarány meglehetősen perifériára szorult a modellgyűjtők közt. Míg a háromincsesek, az 1/43-asok és az 1/18-asok gyűjtői látványosan képviseltetik magukat a szcénában, addig ez a fura kategória csak hébe-hóba bukkan fel.
A méretarány persze jelen van az autó-makettépítők közt, akikre valami furcsa, mocsárból előbújt félszerzetként tekint a gyűjtők jelentős része, s akiknél ez az alapvető kategória. A modellek közt azonban inkább csak játékok, mint valódi, gyűjtői autók az 1/24-esek. A Maisto, vagy a Jada autóihoz legalábbis kell némi jóindulat, vagy az autó iránti rajongás, hogy modellnek lássuk őket.

















Legutóbbi beszerzésem is a játék / modell határsávban mozog; ára és néhány részlete még inkább homokozóbanditának predesztinálja. A kialakítása és a gyűjtőre - jelen esetben rám - gyakorolt hatása viszont már a polcokra helyezendő darabbá teszi a Welly Audi R8-asát.

A Welly érdekes gyártó; néhány éve kezdi levetkezni a "Kínai gagyi" arculatot és kezd felnőni a gyűjtendő autókhoz. A fordulat számomra 2011 / 2012 fordulóján következett be, amikor megteltek a nagyáruházak hordószerű tartói a cég 1/64-eseivel. Olyan háromincsesekkel, melyek már bőven Matchbox pusztító minőséggel kínálták magukat bliszerükből.

















A mostani cikk alanya is úgy lógott ki a Maistók közül, mint a Neuhaus praliné a Milka csokik sorából. A látványos neonzöld / ezüst dobozú Nex széria a nevén kívül azonban másban nem tér el a jóval borongósabb sötétkék csomagolású Wellyktől.

A Welly Nex széria doboza -a saját példányról még nem tudtam értékelhető képet lőni (Forrás)












A mattfekete szín és a karbontextúra már önmagában megkapó. Még jobban esik a sötét felnik alatti hűtött féktárcsa, aminek jelenléte már nem ennyire egyértelmű ebben a kategóriában.

A lámpák jól illeszkednek elől és hátul - legalábbis, amíg nem megyünk 30 centiméternél közelebb a kisautóhoz. Onnan már látszanak a hézagok és a kisebb illesztési pontatlanságok. Viszont az első fényszórók LED-sora nagyon látványos!




Különösen tetszetős az egyébként egyszerű ajtózsanérok diszkrét, szinte láthatatlan megoldása. Az illesztési hézagok is jobbak a vételártól elvárhatónak; viszont az már most érezhető, hogy míg a vezető oldali ajtó szorosan illeszkedik - nehezebben nyitható -, addig az utasoldali nemsokára már lógni, vagyis kottyanni fog a helyén. A motorháztető viszont valószínűtlenül szépen illeszkedik, talán az autó legvonzóbb része.



































Alatta egy nagyon szépen kivitelezett motortér lapul; kidolgozottsága vetekszik az előző anyagban bemutatott Anson BMW-ével.

A belsőtér újabb pozitívum; a műszerfal kialakítása, részletezése példaértékű, a matricák / festések (órák, krómkeret, GPS) igen élethűek. Akárcsak az ülések, melyek formája szinte vonzotta a bőrt kereső érintést.
Mindezek mellett furán hat, hogy a pedálok csak jelképes formát kaptak.

















Ez a kettősség jellemző az autóra: látszik a törekvés, hogy megfeleljen a gyűjtők magasabb igényeinek, de néhány ponton a költségvetés megakadályozta a valódi áttörést.

Számomra a legfájóbb hiány az első kerekek kormányozhatósága volt; így az Audi legfeljebb sínautóként szolgálhat.

















A konklúzió: jó úton halad a Welly, hogy a neves modellautó gyártók közé kerüljön; Matchbox kategóriájú kisautói már utolérték, sőt, esetenként le is hagyták a példaképet. 1/18-ban a GTA szériája már a Minichampsszel versenyzik, az 1/24-es méretarányt pedig a Nex-sor támadja meg. Azt hiszem a Welly nevét érdemes felvésnünk a kívánságlistánkra.

2013. szeptember 14., szombat

Hűvös német - 1/18 Anson BMW 635 CSi

Jól megérdemelt nyári vakációnk után őszies hangulattal és egy klasszikus német verdával térünk vissza.

Hűvös, bár kissé tengerimalacosan pisze tekintet: Ja, bitte?

















A BMW E24-es, hétköznapi nevén: 6-os szériája 1976-ban váltotta fel kedvenc bajoromat, az E9-es CS / CSL szériát. A nagy kupéval először a Simlis és a szende - lánykori nevén: Moonlighting - sorozatban találkoztam, ahol a még hajban dús Bruce Willis magánnyomozóként vívta harcát a rosszfiúkkal és a nyomozóiroda szőke tulajdonosával.
Emlékeztetőül, a legendás főcím:


A nem túl nehézsúlyú sorozatból tulajdonképpen csak két dolog maradt meg.
1. Az ezüst BMW 633 CSi - mások szerint 635 CSi.
2. Tinédzserként, feldúlt hormonháztartással bizony nagyon megshepárdoztam volna a szőke Cybillt a lenti BMW ülésein :)
Sok év után újra látva a hölgyet, egyet kell értenem ifjonti önmagammal. Most pedig, a cikk alanyára rátérvén, egy filmrészlet az autóról. Vigyázat, megrázó képsorok következnek!




Bár a BMW 635 CSi sosem volt a modellgyűjtői szenvedélyem fókuszában, időnként azért felszínre került. Először a Kyosho remek 1/64-esei révén kerültem kapcsolatba vele; a következő tervem pedig egy 1/24-es kit beszerzése lett volna. Ám ekkor a sors közbeszólt, és felkínált egy 1/18-as kén Anson modellt; ez ugyan nem a filmbéli ezüst, hanem az autón igencsak jól mutató sötétkék színű volt. Amit pedig a sors felkínál, el kell fogadni, így a kék cápa most már az én gyűjteményemben úszkál.

Bevallom, nagyon örültem a hétvégi esős időnek; ehhez az autóhoz nem illik a koraőszi napsütés. Nem, a nagy bímernek felhős ég és az eső áll jól.

















Az Anson modellekkel egy 2002-es révén ismerkedtem meg, amit hamar megkedveltem. Robusztus, erős felépítésű, súlyos modellek, itt-ott mai szemmel nézve meglehetősen egyszerű részletekkel - a 2002-esemnek nehezen tudom csak megbocsájtani a szerszámzárási sorjás, viszont az összetett szó "cső"-részére utaló formát teljesen nélkülöző kipufogót - de kellemes összképpel bírnak.

































A 635-ös is nagyon egyben van; a fényezése gyönyörű, nem látható rajta a cég más modelljeinél többször emlegetett narancsbőr. Igaz némi hullámosságot észrevettem rajta, de azt hiszem ez nem ritka a modernebb és drágább modelleknél sem.
A karosszéria részletesen kidolgozott, különösen tetszenek az ablaktörlő spricnijei és az üzemanyagtöltő ajtajának ujjbeakasztó füle. Másik kedvenc részletem a középen kivezetett dupla kipufogó; szerencsére itt nagyjából megfelelő formája van (bár a külső és belső átmérők koncentricitása hibádzik vagy 0,5 mm-t), de a cső belsejébe még hiányzik két fekete petty, hogy hihető legyen.
A fényszórók közepén látható fekete pontok - gondolom a műanyag elem felfogatását és magát a foncsort szimbolizáló rész ez - kissé furán hatnak, emellett a maszk jobb oldali veséje is el van csúszva picit. De ezeket inkább a makró veszi észre, mint az elfogult szem.






















Mivel nem egy mai high end modellről beszélünk, nem veszem zokon az egyszerű, nagyon műanyag belsőteret és a karos ajtónyitást. Már csak azért sem, mert az illesztési hézagok még most sem tűnnek rossznak.

A motortér rendben van - bár ettől a látványtól nem lesz epilepsziás rohamunk

















A motortér pont elfogadható alapnak, a motor felismerhető, a formák azonban inkább jelképesek, mint meggyőzőek. Valamikor még nem számított, hogy milyen színű kábelek tekerednek a motorban. elég volt egy motor-szerű műanyag tömb is. A legmegkapóbb részlet a gólyalábak csatlakozási pontja.
A belsőteret fentebb már emlegettem, nem a legszínesebb-szagosabb dolog, amit valaha láttam. A kormányon BMW-matrica, s szintén ragasztva van a műszeregység is. Ez is inkább Bburagót idéző megoldás - viszont korának mércéjével mérve az is kiváló volt.

































A csomagtartó, bár nyitható, még az eddigieknél is kevesebb izgalommal csábít - se szőnyeg, se pótkerék, csak a mindent átható germán szürkeség. Viszont az ajtaja, akárcsak a motorházé, vagy rendes ajtók, finoman, de határozottan nyílik és csukódik.

Szóval itt van ez a klasszikussá nemesült kupét megformázó, maga is inkább már klasszikus, mint modern modellautó. A képeit elnézve újra félmosolyra húz a szám - nincs fellángolás, csak a német elegancia egyik példányának birtoklása feletti öröm. Egy hűvös szeptemberi napon ez is elegendő.