Korszakok - Tomica és Hot Wheels Toyota 2000 GT

A Toyota 2000 GT egyike azon japán autóknak, melyek születésük pillanatában beírták magukat nemcsak az autó történetének lapjaira, de az egyetemes autós vágylista élmezőnyébe is.
A klasszikus, nagy túraautó stílusban (hosszú motorháztető, ívelt vonalvezetés, hátsókerék hajtás) megépített járgány történetének egy érdekes részletét - a Datsun Fairlady Z-vel való féltestvéri viszonyát - megírtam már másutt, így most a kisautó verziói segítségével mutatom be a modellautó gyártás napjainkban végbemenő technológiai / filozófiai korszakváltását.

Világnézeti különbségek

A klasszikus: Tomica Toyota 2000 GT
A japán gyártó több okból tiszteletet érdemlő. Egyrészt, ha akar, olyan high-tech modellecskéket farag, melyek például szolgálhatnak sok csúcsra hype-olt, de sok esetben inkább csak presztízsben, mint minőségben nagyot nyújtó cégnek. Itt a Limited Vintage Neo sorozatra gondolok, amely 1/64-ben lazán lepöcköli az Autoart és a Minichamps hasonló méretű próbálkozásait. Hogy lássuk, miről beszélek:

Tomica Limited Vintage Neo Mercedes-Benz 190 2.3

Igen, ez 1/64-es! A tamponnyomások tökéletesek, a lámpák élnek, a tükrök követik a valódi autó asszimetrikus kialakítását. Az utóbbi évek egyik legszebb kisautója - mondom ezt úgy, hogy nem vagyok a 190-es rajongója.

Persze ez a Tomica presztízs sorozata, a játék kategórián messze túlmutat, a Museum Collection darabjaként megjelent Toyota 2000 GT elég viccesen festene mellette. Viszont a sárga spiáter mindent tud, ami húsz éve még egyértelmű volt, mára viszont már eltűnt: rugózás, nyitható ajtók, fém alváz.

A karosszéria vonalai határozottak, kiváló megoldás az alváz anyagából megformált első lámpák + hűtőmaszk, hátsó lámpák és a középen kivezetett dupla kipufogó. Az autó Kamm profeszor elvei szerint kialakított hátsója hihetetlenül szép, legalább kétszer annyi fotót lőttem rá, mint a többi részére. A zöld motorháztetős sárga festés valódi autót utánoz; hasonló színű versenygéppel állítottak fel 72 órás megbízhatósági / sebességi futam alatt 16 rekordot 1966-ban a Yatabe pályán. (Bővebben itt)

Ritkán látni ilyen ropogós hátsót

A festés szerencsére nem túl vastag, hagyja élni a karosszéria vonalait. A napfény tükröződését tompító selymes zöld szín fenemód jól mutat, a részben az ajtóra, részbe elé tampózott Toyota 2000 GT feliratok japánosan precíz mód a helyükön vannak.

A belső tér is Tomicás; egyszerű, de a kormánykerék legalább nem tepsi, az ülések pedig hozzák a hatvanas évek versenylócáinak érzetét. A kis japán (vagyis kínai) a kisautógyártás klasszikus vonalát képviseli: szép, de nem high-tech érzetű kialakítás, itt-ott egyszerűsítésekkel (az orra meglehetősen együgyű, viszont pontosan illeszkedik, rések nélkül), szerethető összhatással. Olyan játék, amellyel gyerekként is szívesen játszottam volna, s a gyermekeimnek is büszkén fogom mutatni.

A modern: Hot Wheels Toyota 2000 GT
Az amcsik egyik legjobban várt autója volt ez a piros verda, annál is inkább, mivel ez is a lassan legendává váló Jun Imai értő alkotása. Nehéz volt kivárni, mire kibonthattam a másodpéldányom bliszterét, de az aktus után széles mosolyra húzott a szám. Az autó orra Imai san védjegyévé vált megoldással lett kialakítva: a hűtőmaszkot az alvázból, a lámpákat pedig a szélvédő anyagából alakították ki, akárcsak a Celicánál. Zseniális megoldás, és a kivitelezés is ragyogó; nincsenek illesztési hézagok, minden a helyén van, már-már japánosan. Az autó karosszériája szépen, határozott vonalakkal van megrajzolva; nagy adu a visszapillantó tükrök odabiggyesztése és a motorháztető hűtőbordáinak szerszámba tömbszikrázása.

Nagyot villant a Hot Wheels

Hátrébb már csökken a lelkesedés; a hátsó ablak formája kicsit bizonytalan, noha méretét tekintve közelebb áll a Tomicáénál a valósághoz. A pici hátsó légterelőnél csúf szerszámzárási sorja van - ez eléggé illetlen dolog egy vadiúj kisautótól. A fenekét nem sikerült olyan vonzóvá tenni, mint a japán autónál, szinte láthatatlanok a lámpák a vörös festék alatt. Itt sokat segített volna a tamponnyomás - bár a Hot Wheels minőséget ismervén ebben nem vagyok teljesen biztos... A középre vezetett dupla kipufogó viszont kellően hangsúlyos lett; ezért könnyű megbocsátani az előbbi ballépéseket.

Csak a kilincseket tudnám feledni...

A karosszéria alatt a jól bevált, fekete küllőjű MC5-ösök lapulnak. A legtöbb autón jól mutató kerekek itt sem okoztak csalódást, illenek a vörös-fekete színkombinációhoz.
Az autó festését hátul picit vastagnak éreztem, mivel a lámpák jelenlétét majdnem nullára redukálta. A fekete oldalsó díszcsík nagyon szép, akárcsak a cirádás Hot Wheels logó a visszapillantók alatt. Mellette azonban nem tudom megbocsájtani a sacc/kb. "odaplöttyintett" kilincseket, amelyek egy kiadós tarkónbaszástcsapást adnak a pozitív összképnek. Küldjétek már el a tamponyomós szerszámosokat a Kyoshohoz, vagy Tomicához egy szakmai továbbképzésre!

A HW orra a nyerő

A belsőtér, ha lehet, még a Tomicáénál is puritánabb; igaz valódi kormány és ülések vannak itt is szerencsére. Nagy plusz a hátsó ablakon keresztül látható bukókeret imitáció!

Szóval itt van ez a remekül és ötletes részletekkel megformált, ám Hot Wheelses szokás szerint apróságokon, pontosabban minőségi hibákon elvérző modern szépség. Ha az öntőszerszámon és a kilincsek tamponnyomó szerszámán - vagy az ezüst festék sűrűségén - kicsit tovább reszelnek, zseniális autó született volna. Persze gyűjtői darab lesz belőle is - Jun Imai nem nagyon nyúlt még mellé. De a klasszikusok finomsága és lelke bizony nagyon hiányzik a költséghatékony előállítás oltárán feláldozott modern kisautóból.