Amikor a Napcsillag villámokat szór - Sun Star Opel Ascona teszt

Egy bejegyzés erejéig közös megegyezéssel profilt vált a Modelfreaks csapata, mivel egykor finoman fogalmazva hárman is beleléptünk ugyanabba a kutyagumiba...hasonló cipőkkel. Vannak egyéb átfedések is gyűjteményeinkben, melyeket idővel be is mutatunk. Ehhez persze szükség lesz újabb közös fotózásra. Olyanra például, mint ami a mostani írásban látható. Bár nem mai ez a fotósorozat, a helyszín gondolom sokak számára ismerős. 

Tesztünk főszereplője tehát három "lábbeli "lesz: 

- a világos bőrszandál apró lyukacskákkal, mellyel igazán kellemesen lehet egy nagyot sétálni a parkban;

Íme Gábor példánya.

- a vastag talpú, fekete, "ünnepi alkalmakkor is hordható, ha más nincs és nem ment szét a Scooter koncert során"  bebújós bőrcipő, amiben furcsa érzés totyogni, de igazán jól szaladgálni sem lehet benne; 

Sanyi "black celebration" verziója,

- az edzőcipő, amellyel kényelmesen lehet bárhol egy állati nagyot futni, ugrálni, de ezen kívül minden más igénybevételnél szörnyet akar halni az unalomtól... mellesleg ünnepségen öltönyhöz ciki, parkban meg minek azt felvenni, amikor ott a szandál.

És az én Asconám. A kipufogó vég itt már
eltér a gyári állapottól. 

Rövid történelmi áttekintés következik. Időrendi sorrendben haladva Gáboré az első. Gyerekkori emlékek fűzik a típushoz, így egyértelmű volt részéről a beszerzése. (Nagyon jó indok!) Sanyinak csupán pár nappal előttem durrant el az agya és döntött a gyönyörűséges fekete GS megvétele mellett. Majd valahogy begördült egy 400-as is. (Haladó őrült a szó legjobb értelmében.) Én pedig harmadikként szálltam be az Ascona-buliba. 

"ABBA-pózban" a 400-asok.

Nagyon jó áron jött a 400-as. Ilyen olcsón egy 1:18-as átlagos Maisto-t is szinte bűn lenne itthon árulni (ezért is kerül több helyen kb. 10 000 Ft-ba...). Szóval mindennel együtt 6600 Ft volt (autó ára, plusz a posta ráeső része, + egy csomag rágógumi). Beszerzésem oka leginkább az átalakítási tervem volt vele. 

A modelleket elnézve talán nem túlzás azt állítanom, hogy a gyűjtési felfogásunkat remekül reprezentálják. Gábor számára az utcai kiadás volt mindig is a fő vonal attól függetlenül, hogy az adott korszak, márka és típus is változott. Sanyi szereti a sportosan elegáns autókat, hozzám pedig mindig is közel állt a rally világa.

Jót tesz nekik a természetes fény. 

Egy márka, egy típus, három különböző kivitel. Egészen hihetetlen, ahogy a jámbor kölyökkutyából két lépés alatt veszett, mindenkibe egy nagyot harapni akaró véreb lesz. Az első csak vakkant egyet, a második már morog, a harmadik pedig vicsorít és harap is. 

"Személyiségváltás" két lépésben.

Na jó. Túlzásokba ne essünk azért. Az Opel Asconára nem jellemző a szenvedéllyel túlfűtöttség. Maximum a típusnév szolgáltat átlagon felüli izgalmat, fűszert. A Sun Star remekül megfogta ezt a típust. Az Asconára nézve tudom csak igazán sajnálni azt, hogy mindnyájunk "napcsillaga" sokszor az összeszerelési és anyagminőségen veszít szikrázó fényéből. 

Sorakozó a napsütésben.

Bár az jól látszik az Ascona mindhárom kiadása alapján, hogy fejlődött a gyártó a 2010-es években, még mindig rengeteg a bizonytalan részlet. Nézzük csak meg a 400-as lámpaburáin a törlőlapátokat. Parányi fém csodák (amelyek szeretnek kiesni a helyükről). Utána pedig vessünk egy pillantást gyorsan az ablaktörlőkre. Hatalmas, aránytalan, műanyag botok terpeszkednek villámosunk szélvédőjén. Nem is értem ezt a megoldást. A lámpáknál ott állnak (lötyögnek) a precíz, fém törlők, a nagyobb felületen pedig elterülnek azok, amelyeket talán a Jada is cikinek tartott volna feltenni valamelyik halálra tuningolt 1/18-asára. 

Nincsenek összhangban a részletek ezen a modellen
sem. Bár ez jellemző szinte mindegyik Sun Starra.

Olyan érzés ez, mintha a meglepő módon újra akciós, frissen is szar hypermarketes kenyerünkből szelnénk pár szeletet a legfinomabb libamájpástétomhoz. De nem csupán ez az egyetlen hiba. 

A kerekeken az abroncsok túl ballonosak, holott a felni közepén a kerékanyák és az Opel embléma kidolgozottságai is megütik a szintet. 

Megint csak egy kiváló és borzalmas részlet együttese
tárul szemünk elé.

Továbbá a motorháztetőben lévő fém drótháló már-már világbajnok motort sejtet maga alatt, de végül csalódni kell ott is a korántsem élethű alkatrészek miatt. 

Izgalmas látványt nyújt a fém drótháló.

Az alap remek, de érdemes lenne csiszolni, színezni
és kiegészíteni egy-két aprósággal.

Az utastér is érdemel némi dicséretet és megrovást. Rengeteg kisebb-nagyobb alkatrészt sikerült megjelenítenie itt a gyártónak, de mindezt nyomozni kell a fekete homályban. A napellenzők például mozgathatók, a műszerek is elfogadhatóak, de a biztonsági övekből legutóbb ennyire rossz minőségűeket 1/43-as low-cost modellen láttam. 

Az övek fájdalmas részletek. Mintha vastag befőttes
gumik lennének két rétegben összeragasztva és nyakonöntve
piros festékkel. 

A kerékkulcs itt sem nyerte el a tetszésemet, ahogy
a 124 Abarthnál sem. 

Mivel ez a pár mondat a 400-asról szólt, ideje lenne áttérnem a másik két verzióra is. Gáboré a szelíd, utcai megjelenésével mintha egy korabeli katalógusból lépett volna ki fényképezőink "harcmezejére'". Jó fényezés, kellemes szintű krómozások mindenütt. Gusztusos, ízléses modell. A mechanikák hibái a túl nagy résekben mutatkoznak meg, melyekre itt is mondhatjuk, hogy házilag lehet javítani rajtuk valamennyit. 

A krómozás nagyon jól sikerült.

A legjobb Ascona-részletek itt is jelen vannak. A hátsó lámpatestek látványával például nem tudok betelni. Ugyanakkor azt is muszáj megjegyeznem, hogy ha már Opel, akkor a Revell kb. 11 évvel ezelőtt legalább ennyire jókat készített a Mantának és a w123-as Mercinek. A hibák és remek részletek jelenléte gyakorlatilag ugyanolyan arányban van itt is jelen, mint a 400-as esetében. 

 A hátsó lámpatestek igazi mesterművek ebben a
kategóriában.

Sanyi GS Asconája pedig az igazi, magas kakaótartalommal bíró étcsokoládé a tejcsoki és a karamellás, mindenféle ehető és látványos "nemtudjukmivel" megszórt, nyomokban kakaót tartalmazó csokoládészerűsége mellett. Remek kidolgozottság jellemző e példányra is. 

Az étcsoki napozik.

A fényezés kissé "remeg", de kompromisszumokkal elfogadható. 

A hibák ellenére is megunhatatlan ebből a szögből.

Talán itt zavaró leginkább a túlságosan ballonos abroncsszett. A motorteret és utasteret is jobbnak tartom ellenben a 400-asénál. 

Ez már egy elfogadható részletezettség a kicsivel
magasabb árfekvésű modellek esetében is. 

Egyedül talán az ülések nevezhetőek átlagos, vagy az
alatti szintűeknek. De itt is lenne min javítani még.

A csomagtartó nem kárpitozott a GS-ben, de a pótkerék ott is jelen van. 

A 400-as csomagtartója.

És a GS kongó üressége.

Ami szembetűnik a három modellt együttesen nézve, az az orrukon lévő Opel-embléma. Gáborén látszik, hogy nagy kísérletezgetés folyt még ekkor, Sanyi GS Asconáján már közelít a tökéleteshez, a 400-asokon pedig szóra sem érdemes, annyira gyenge. 

Az embléma fejlesztésének vajon mi vethetett véget? 

Néha úgy érzem, hogy még a Sun Star illetékeseinek nem is sikerült igazán meghatározniuk, hogy mit akarnak milyen színvonalon, mekkora értékben gyártani. Egyáltalán melyik utat is akarják végigjárni? A Norevnek ott vannak például az átlagosabb utcai autók 1/18-ban, melyekkel  a 40-70 euro közötti sávban zseniálisat alkot (például Renault 5, Clio, kettes Golf), ugyanakkor a Mercedest meg kellene hagynia azoknak a "nagyoknak", akik kellőképpen felnőttek a mindenkori Mercedesek patinás, 1/18-as arányba zsugorított megformálásához. A Revell eléldegélt az utóbbi években a "recolor" kiadásokból, pedig e gyártó már évekkel ezelőtt elfogadható áron adott igazán kellemes és minőségi 1/18-asokat (Mercedes W123, Opel Manta B GT/E, Mercedes 450 SEL, hogy ne menjünk még régebbre az időben). Végül felhagyott az 1/18-as modellek gyártásával. 

A légterelő szépen eltakarja a
csomagtartó zavaró hézagait.

A Minichamps hozza a tőle megszokottat: néhány igazán igényes produktum mellett inkább a nevével és marketingjével próbálja megmagyarázni azt, hogy miért AutoArt-Kyosho árakon adja azokat, amelyeket lassan már a Welly is kiröhög. Újabban pedig már a többnyire BBR, MR-Models által űzött drága játékba is be kíván szállni a műgyanta modelljeivel amellett, hogy lassan a fém modelleken befalaz minden ajtót. És persze a kifejezetten dicsért gyártókról is meg lehetne hasonlóan emlékezni, hiszen a "tökéletes modell" - fogalma illúzió csupán. A rangsor folyamatosan változik, a gyártók egy bizonyos rétege pedig képtelen végre meghúzni elképzelése és technológiája határvonalait. Fémről váltanak műanyagra, vagy műgyantára, esetleg a fém ajtajait nem teszik nyithatókká, netán teljesen zárt fémet hoznak össze, stb. Közben szépen lassan értéktelenítik el saját magukat ezekkel az öncélú kísérletezgetésekkel és ezáltal egyre nagyobb teret engednek mindazoknak, akik vagy alacsonyabb, vagy sokkal magasabb ligában játszottak eddig. 

Árnyékba húzódott a falka. 

Mindezek után én a Sun Start legszívesebben amolyan "Rally Norev"-ként látnám viszont: jó ár/érték arány a lehető legkevesebb hibával. Ahhoz eléggé minőségi legyen, hogy azonnal vitrinbe tehessük néhány drágább közé, de ne kerüljön olyan sokba, hogy ne merjünk hozzányúlni, ha valamit módosítani szeretnénk benne/rajta. Az Asconák még e szint alatt helyezkednek el, hiszen ahol anyaghiba nincs, ott megtalálható az összeszerelési, ahol utóbbi nincs, ott borzalmas aránytalansággal találkozunk amellett, hogy pár jól eltalált - a modell értékén jóval túlmutató - egység is fellelhető mindben. 

Próbálkozás az Opel-logo összehozására.

Örök igazság: villámból nem lesz igazi propeller.

Az emblémához kevés volt a négy modell.

Csalódottságunkban megelégedtünk egy
Ascona-fallosszal.

A "Napcsillag" tehát jók és rosszak keveréke a diecast univerzumban. És ez az, ami igazán dühít, mert a jobbak alapján egyértelmű, hogy tudnának magasabb szinten működni. Szinte csak olyan modelleket gyártottak eddig is, melyek kevésbé voltak ridegek, mint nagyobb nevű társaik darabjai, de kidolgozottság és főleg anyag-, és összeszerelési minőség tekintetében összecsapott vázlatai voltak csupán azoknak. Ez a négyesfogat gyűjteményeink egyik bolondos közös pontja volt. A fényképezés pedig tovább fokozta az élményt és adott új impulzusokat további vásárlásokra és ehhez hasonló tesztekre vonatkozóan. Ha valaki emlékszik a 2013. június 9-én a legnagyobb melegben a börze helyszínén Asconákat fényképező 3 reta... boldog gyűjtőre, akkor ezúton erősítem meg: igen, mi voltunk azok. A végére pedig következzen egy rövidke képzelt cikk a 80-as évek elejéről:

"Bármennyire is ellátja hazánkat a KGST korszerű személygépkocsikkal, mégis egyre több nyugati autó jelenik meg a magyar utakon. A képen látható Opel Ascona típusú, vegyes felszereltségű gépkocsik két hete érkeztek Magyarországra. Tulajdonosaiknak azonban még várniuk kell az átvételükkel egészen addig, amíg a járművek meg nem kapják a "forgalomba állítható" minősítést. Ezen igazolás megszerzéséhez azonban számtalan, nehezebbnél nehezebb ellenőrzésen kell még átesniük. Jelenleg a csepeli Merkur telepen vesztegelve várják sorsukat." 

Zen pillanatok 1.

Néha felbukkan egy-egy fotó, retinánkba ég egy-egy pillanat, amely, mintha a tökéletesség képben megformázott megtestesülése lenne. Átéled és érzed, mintha kétdimenziós lenyomata lenne annak a tisztaságnak és teljességnek, amelyre mindannyian vágyunk, de a múlton rágódó és jövőben reménykedő lényünk sosem érhet el. A zen tanítása szerint ez a pillanat mindennel rendelkezik, de nem birtokol semmit.

Valahol a modellautó gyűjtés is erről szól; a világunk tökéletesebb változatát építjük fel 1/100-tól 1/8-ig. S miközben ezt tesszük, számos zen pillanat ér el minket. A Modelfreaks csapatának visszatérő kör-e-mailje a zen pillanat; Csabi javaslatára ezeket a pillanatokat szeretnénk megosztani a továbbiakban.

A nap már lenyugodott, a mellékutcában már világítanak a lámpák. Útra készen áll vajon a hullámlemez Honda műhely előtt a parányi S800 Coupé? Vagy most érkezett, hogy sofőrje bedobjon egy rament a műhely tulajdonosával, mielőtt mennek egy kört a hegyekben?

Honda zen pillanat - Forrás: Kuro Neko Flickr: Boso Hanto

Háziasított zen: Tomica LV Honda S800 Coupé

Az autó nagyon parányi, szinte elvész a hatalmas Tomica LV dobozban. Tenyérbe simuló, barátságos apróság, amelynek eredetije orrában az egyik első Honda motor volt, amely megmutatta, mire képes az addig lenézett japán technika.
Ahogyan forgatom a csöpp Hondát, ott érzem magam a nyugodt estében, a barátságos lámpafényben. Érzem a gőzölgő leves illatát, ahogyan keveredik a hűlő motorból áradó benzingőz szagával. Pillanatnyi tökéletesség, instant zen, dobozban. 

Forró nyár - Summer ~1/64 BMW 3.0 CSi teszt

Ahogy a filmek világában, úgy mindenhol máshol, például a játékgyártók között is jelen van a trash műfaj. A minősíthetetlen szemétre is szüksége van az emberiségnek, ugyanúgy, mint a rendkívül színvonalas tökéletes minőségre. Talán e két véglet teremti meg mindnyájunkban a kiegyenlítettséget. Jó dolog néha kirúgni a hámból és egónkat fürdőztetni a sznobizmus forró, pezsgő vizű medencéjében. És kifejezetten élvezetes alámerülni olykor a mocsok legbársonyosabb hordalékában is. A kettő véglet között tehát elvileg a normális és normálisan működő ember van. 

Valamelyik régebbi börzén Sanyival karöltve mi az utóbbiban való megmártózást választottuk. Nem remek állapotú, ritka kisautókat kerestünk, nem is díszdobozos csodákat, hanem felújításra váró roncsokat. A felújítás valahol egyben nem csupán az autó, hanem az egó építése, újjáépítése is. Ahogy szépül és újul az apróság, úgy csiszolódik, élesedik ki és nő újra az egó is vele bizonyos szintig, akár akarjuk, akár nem. Ez a különleges folyamat tehát egyrészt tartalmazza az alámerülést a zavaros ismeretlenbe a roncskereséssel, másrészt pedig a mámoros fürdőzést is, ahová azonban már nem csupán a kiadott pénzzel, hanem azt kiegészítve minden tehetségünk, tapasztalatunk segítségével tudunk csak eljutni. Fürdőzésünk ideje itt beláthatatlan közelségű, hiszen nem tudom elképzelni, hogy bármely gyűjtőnél is úgy működnek a felújítások, hogy megszerzés után pár nappal már el is készül az autó. 

Miután eldöntöttük, hogy eljött a kukázás ideje, megkerestük a szerintünk legtöbb lehetőséget rejtő standot. A jelenetet úgy kell elképzelni, hogy ketten, a ránk jellemző kimért, úrias mozdulatokkal keresgéltünk egy hatalmas ládában megmentésre érdemes Matchboxokat, Majorette, Corgi és egyéb autókat. Visszafogottságunk csupán addig tartott, amíg le nem vedlettük magunkról ezt a fajta viselkedési mázt. Pár perc múlva már önfeledten, gyakorlatilag könyékig belelógva túrtuk a telepakolt tárolót, mint éhes disznók az avart. Közben egy-két morgás, halkabb, de félbehagyott kacaj hangja szólalt meg belőlünk amikor egy-egy furább darabra akadtunk. A fentebb említett megmártózásra tehát tökéletesen asszociált ez a kép. Egy nagyobb túrás után hirtelen elállt a lélegzetem és megnőttek pupilláim a látványtól. Szinte éreztem fizikailag ez utóbbit is, annyira intenzív volt a pillanatnyi élmény. 

- Ezt nézd, Sanyikám! - szóltam szakavatott kollégámnak gusztustalan félmosollyal, majd mutattam a két ujjammal tartott apróságot. 

- Hű, ez, ez, mi ez? 

- FIAT..., nem, BMW. 

- Ez egy BMW. 3.0 CSi, mint amit a Matchbox és a Majo is megcsinált.

- Nem semmi, ilyet még nem láttam - e mondatom kíséretében tettem is vissza az autót a többi közé a ládába. 

- Most mit csinálsz? - kérdezte Sanyi meghökkenve és kissé elsápadva. 

- Visszateszem - válaszoltam. 

- Ne! Ezt vedd meg! 

- Komolyan?

- Komolyan! Hát mekkora király ez már! Kötelező darab!  

"Megvagy!" A Cápa fogságba esett.

Nos, igen. Megvettem. És most a Summer BMW-ről írok egy kisebb tesztet. Ez egy Summer. Vagyis nem Matchbox, nem Majorette, de nem is szimpla, "Made in China", vagy "Made in Hong Kong" megjegyzéssel hasán feszítő gagyi. Nem, ez komoly gagyi. Márkanévvel rendelkezik és ez a márkanév egyedi stílusú betűkkel van belemarva az alvázba. BMW-t hirdet, ezzel együtt pedig a 3.0 CSi típusút. 

Egynyári sláger, vagy örökzöld?

Közelebbről megnézve nagyjából megvannak a BMW-s stílusjegyek, de a típus beazonosítható messzebbről is. 

Néhány betonfallal találkozhatott már, de így is
egyértelműen BMW. Legalábbis az orra alapján.

Itt már túl sok gond van. FIAT 124 / LADA 2101 ugrik be elsőnek.
Úgy megnézném azt a szerszámot, amiből a hongkongi
mesterurak kitolták ennek az autónak az alkatrészeit.

Sőt, még annyit is megengedek magamnak, hogy kijelentsem: ez a BMW közelebb van az igazihoz, mint a Matchbox verziója. A kerekek sajnos csálén állnak, a tengelyek valószínűleg nem bírhatták ki azt a fizikai (lelki?) megrázkódtatást, hogy el kell hagyniuk hazájukat a Hongkong Különleges Igazgatású Területet. Jobban megnézve látszik csak, hogy az alváz is kapott a jóból és hátul kidudorodik. Ezeknél az autóknál a sérülés esélye talán a gyártási, csomagolási, szállítási folyamatoknál sokkal magasabb, mint a célszemély általi birtoklás idején. Hiába, örök igazság, hogy kétféle gyűjtői darabbal kell nagyon óvatosan bánni: a precíz, drága darabbal és az olcsó, rendkívül rossz minőségűvel.

Az azonnali futóműállítás előtt nagyon
utcai suhancos benyomást keltett.

Jó kiállású darab a borzalmas kerekek ellenére is. 

Talán pont a Majorette sokkal igényesebb darabja volt a Summer koppintásának alapja. Persze hunyorítva nézve akár egy Lancia Fulvia is lehetne, de ezt már nevezzük inkább a bóvliság bájos romantikájának. 

A játékgyártás trash műfajának tagadhatatlan és az oda
gyakran beköszönő képviselője. Melyik melyik?

Hihetetlen, hogy egy nullpresztízsű márka régi,
megrágott, megnyomorgatott orrú gagyija jobban visszaadja
 a BMW-fílinget, mint egy patinás márka frissnek mondható darabja. 

Az utastér maga a krómkánaán. Egészen biztos vagyok abban, hogy valaki ilyen utasteret 1:1-ben megcsinált már magának. Tán még a szélvédőt is beszínezte ehhez hasonlóra. Hiába kicsi ez a világ, bizonyos szempontokból mégis túl nagy. 

Virít a bele. Műszerfalat ne keressünk, osszuk be az
élményt az ülések meglétével.

Na, de nem akarok leragadni ennél a pontnál, hiszen a végére hagytam a lényeget, a dekorációt. Be kell vallanom, hogy ritkán szeretem egy autón az ilyesfajta rittyentéseket, kivéve ha versenygépről van szó. Na de ennél a BMW-nél az igazi érték a dekor. Figyeljük csak meg mennyire szép a FIAT emblémára hasonlító logo és benne a FIAT helyetti FIRE felirat. 

Tüzes nyár. 

Ez az autó egy döbbenet. Még elképzelni is izgalmas azt a folyamatot, ahogy ez a négykerekű és főleg ahogy a dekorációja elkészülhetett. Például mintha a tervező valami nagyon olaszt, mondjuk FIAT-ot akart volna tervezni (például egy 131 Abarthot, versenydekorral), de a vezetés ragaszkodott volna a BMW-hez. A szerencsétlen tervező mi mást tehetett ebben az esetben, minthogy bármiféle megrovástól tartva csalüdottan engedelmeskedett, de egy "rohadjatokmeghogynemcsinálhatok131est"- típusú üzenetet hagyott azért burkoltan a dekorációban a vezetőség számára. 

Itt még egyértelműbb a FIAT-ra való utalás.

Zseniális. Nem tudok mást írni és mondani sem róla. Ennyire eredeti poént egy játékautón sem láttam. Éppen ezért nincs is szívem szétszedni és új fényezéssel, kerekekkel újjáépíteni. ez így a jó. Ez így a tökéletes. 

Ugye ismerős ez a betűstílus az elnyújtott P-betűvel?
"Mit ér az erő, ha közben bepippin?"

Viszont így elmarad a felújítás és vele bármilyen apróbb módosítás is. Egy kukából kiszedett, kukába való érinthetetlen roncsot találtam magamnak. Mégis boldog vagyok és csak mosolygok erre a "nyári bolondságra". Mi mást is tehetnék. Néha ilyenekre is szükség van. 

Bburacán - Bburago 1/43 Lamborghini Huracán teszt

A Lamborghini visszatért! Újra Ő a világ legvadabb, legkülöncebb állata. Már a Reventon is elkezdte kocogtatni ugyan a gátakat, de a Veneno egyenesen rommá törte azokat, hogy aztán a Huracán tébollyal fűtött szigortól villódzó tekintettel átléphessen rajtuk. Örvendetes és rendkívül becsülendő dolog ez annak tudatában, hogy míg a többség az aktuális divat kergetése közben elveszti identitását, a Lamborghini pont visszatér hozzá. Ha kritikusan szemlélném az utóbbi 25 év típusait, akkor a Diablo-Murcielago-Reventón-Veneno-Huracán ötösre tudnám azt mondani, hogy ezek mindegyike méltán érdemli ki a toporzékoló bikát ábrázoló logót. Amíg a Veneno határozottan kiáll a nagy tömeg elé és üvöltve rázza le magáról a "lambAUDIniség" minden unalomba fulladt dizájnelemét és tán minden eddigi típusnál jobban felszínre hozza a mindenkori Lamborghinik tervezőiben lappangó szent őrületet, addig a Huracán mindezt emészthetőbb, diplomatikusabb, de mégis 100%-osan lambós formában közli a nagyvilággal és egyértelműsíti, hogy vége a "százas szivar" szagú, barna zakós, sárga lencsés szemüveges ballagásnak, s ismét a magamutogató, extravagáns, temperamentumos vágtázás következik. Végre sikerült belepakolni a legjobb arányban az Audinak és a Lamborghininek egy autóba mindazt, amiben jobban értenek a másiknál. A Lambo az olaszos szenvedélyt, az Audi pedig leginkább a megbízhatóságot adja. Ha az elejétől kezdve ebből indul ki ez a páros, akkor talán a Huracán ideje hamarabb eljött volna és nem kellene az elődjének képeit gyorsan átlapoznom a Lamborghini-történelemkönyvében.

Hosszú évek fáradhatatlan munkája eredményeként
végre befejeződött a Gallardo nevű esetlen
koncepcióautó fejlesztése. (forrás)

Tiszteletemet egyéb lehetőségek híján a Huracán felé egyedül modellek, játékautók formájában van lehetőségem kinyilvánítani. És bizony abból is tudom, hogy ez az autó nem egy átlagos "must have" a listámban, hogy szinte minden méretarányban és kidolgozottságban érdekel. A Kyosho 1/64-es verziójától kezdve a Maisto és Hot Wheels hasonló arányú apróságán át repítenek a tervek méretben felfelé egészen az 1/18-as büdzsépokolba, ahol viszont kellemes meglepetésként a Bburago is egészen színvonalas darabot alkotott, és az AutoArt-féle kiadásról sem tudok azonnal lemondani a hihetetlenül magas ára miatt. Első - vágyaim tűzoltására hivatott - Huracánja a beszerzéseimnek végül a Bburago 1/43-as kivitelében érkezett el. A szokásos hypermarketes túrák során figyeltem fel a szürke festésű példányokra. Első alkalommal máris két darab jött velem haza. A doboz szerencsére már nem az a kék alapon borzalmas stílusú feliratokkal és motívumokkal teleaggatott, tagadhatatlanul a kínai bóvli felé hajló Street Fire förmedvény. Sőt, már-már pont, hogy a semleges, semmitmondó kinézetű. De hát a kevesebb sokszor több.  

A szürke szín általában unalmas. Ilyen formára
öntve viszont unalomról szó nincs.

Az autó meglepően jól sikerült. Csavarok tartják egyben a Lambot, a műanyag kerekek fém tengelyekre kapcsolódnak. Az első két jellemző azonnal félretolja az 1/43-as Bburagokra jellemző, tradícionálisnak nevezhető megoldásait: az alvázból kinövő műanyag csonkokra pattintott kerekeket, valamint a karosszériát és az alvázat összefogó stifteket. Kérdés, hogy vajon ez most jó-e, avagy rossz?

Csavarok, fém tengelyek... Új szelek fújnak itt is.

Ha jó, akkor csakis abból a szempontból az, hogy így még egyszerűbbé válik kis kedvencünk házilagos "feljavítása". Ha rossz, akkor pedig azért, mert a technológiai fejlődés fényes álruhájába burkolva sikerült kiölni a Bburagoból a maradék klasszikus megoldásokat is. 

A Huracán remekül teljesít minden tekintetben. Az első és hátsó lámpatestek igényesek. Ha rájuk nézek, csak mosolygok azon, hogy lám-lám, egy vacak kis 1/43-as Bburago mekkorát villant és mennyire precízen teszi. A kipufogó végek élményszámba mennek. Jól sikerült a peremek kifestése és a kipufogóknak mélységük van. 

Mesebeli kinézet. Ennyire finom illesztést szinte
csak modellek lámpatesteinél lehet látni. 

A tamponnyomott márka- és típusjelzések szintén elégedettségre adnak okot. Az utastér több részből áll. Van maga a műszerfal, a motorral egybeöntött utastérhéj és külön bepattintható egység a két ülés. 

Így fest napjaink 1/43-as Bburagoja
darabokra szedve. 

Ráadásul semmi sincs elkapkodva. Minden részlet egyértelműen felkínálja a lehetőséget nekünk arra, hogy vagy csak csodáljuk mit kaptunk 890 Ft-ért, vagy essünk is neki egy kis festékkel és hozzunk ki belőle még többet. Valami mégsem stimmel ezzel az autóval. Vagy feljavítjuk és beleölünk nem kevés pénzt abba, hogy modellhez közeli szintre erőszakoljuk, vagy így hagyjuk a borzalmas felnikkel, a temérdek kiaknázatlan lehetőséggel. 

Egy kis önkényesen generált retró életérzés a
műszerfal nélküli Bbu-utastérrel.

Jó dolog a csavaros alváz, jó a fém tengelyen guruló kerék. De csakis azért, hogy minél egyszerűbben átalakítsuk egy elfogadható állapotra. Mivel két darab Huracánt hoztam magammal, így egyértelműek voltak a további tervek. Egy marad gyárilag megszégyenült állapotban, egy pedig megy a házilagos torzítás országútján egészen a szakadékig. 

A gyári és a feljavított darab napfürdőzik.

A legdrágább mulatság a kerekek lecserélése volt. Elvégre két RIKROK Porsche bánta a mókát. 

A kerekek lecserélésével és némi faragással
kissé le is ült a Lambo.

A többi módosítás csupán a meglévő festékek célzott irányú felhasználására korlátozódott. Kapott az utastér és a motortér is további színeket, valamint a karosszéria paneljei is ki lettek emelve. 

Hátat fordítanak egymásnak. Vajon melyik
sértődött meg a másikra és miért?

Természetesen anyagilag nem érte meg a feljavítás. De azt is el kell ismernem, hogy gyári állapotában korántsem tudom annyira élvezni a látványát, mint például az olasz gyártású, pattintott szabványkerekű, stiftes összeszerelésű Diablonak. 

 Made in China vs. Made in Italy. Több évtized
van a kettő között. A különbségek mégsem
egyértelműen döntik el, hogy melyik az izgalmasabb. 

Nem tudom pontosan mi okozza ezt. A nosztalgiázás átka nem enged kiszabadulni a reménytelen szubjektivitás börtönéből, vagy az a helyzet, hogy a vékonyabb rétegű fényezés, igényes szerszámozás és a visszafogottan harsány krómozású, egyszerű felnik együttese valóban erősebb a precíz szerszámozás, részletesebb utastér, förtelmes kerekek triójánál? 

Azt hiszem egy 1/43-as Bburagonak sem volt
még ilyen jó dolga, mint annak, ott, hátul...

Nézegetem a képeket és újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem. Ha az olasz Diablo jobb is a kínai Huracánnál, akkor az csakis azért lehet, mert ott megvolt a közvetlen kapcsolat az alkotó és az autó között. Szép a mai Bburagok dobozain virító "Italian design" felirat. De én zárójelbe odatenném mellé, hogy "under chinese control". Nem jön át oly őszintén az igazi autó keltette érzés itt, mint a Diablo esetében. És bár a többi méretben a Bburago igen szépen kitett magáért és remekül mintázta meg a Huracánt, az 1/43-asnál azért látszik, hogy nem erőltette túl a dolgot. 

A gyári kerekek rontanak a legtöbbet a Huracánon.

Ha mindössze egy részletet kellene kiemelnem, ami számomra meghatározza az egész autó megítélését, akkor egyértelműen a kerekeket választanám. Rossz a pozícionálás, borzalmas a mintázat, túl sok a króm. Egyedül itt üti át igazán a kínai felügyelet az olasz dizájnt ezen a Bburagon. 

Ha a többi Bburago is hasonló kidolgozottságú lesz és véglegesen eltűnik a stiftezés és pattintott kerék, akkor azt leszögezhetjük, hogy egyrészt mindörökre vége a klasszikus 1/43-as Bburago-fílingnek. Másrészt viszont egy új dimenzió születésének lehetünk szemtanúi, amelyben már a lehető legegyszerűbb módon kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt a lökött kis 900 Ft-os nyavalyát olyan köntösbe bújtathassuk, mely által akár egy dioráma élethű szereplőjévé, vagy egy vitrinbe téve személyes hóbortunk és az autók iránt érzett fanatizmusunk egyik reprezentánsává válhat.