2016. március 6., vasárnap

A bestia elszabadul

Életem első 1/18-as műgyanta modellje vagy. Annyian írtak, oly sokat a gyártód termékeiről, hogy azt ismételni fölösleges lenne. Nem is azért adtam le rád előrendelést tavaly december elején, és vártam türelmesen kifizetésed után a megérkeztedre, mert birtokolni akartam volna egy Otto Modellt.
Azért választottalak, mert csak a franciák (irányította szorgos kínai kezek) készítik az R33-as Skyline utolsó csúcsverzióját, a Nismo 400R-t. Egészen pontosan 2000 darabot, ami bődületes mennyiség az eredetiben gyártott 44 példányhoz képest.

Sokat nem ígér a csomagolás

Sss, nyugalom, nyugalom!

Most pedig itt vagy, kibontva porladó hungarocell börtönödből, odasimulsz az irodai fénymásoló tetejére, mint egy ijedt félvad-macska, amely még nem tudja, ugorjon és karmoljon-e, vagy dorombolva simuljon az ember tenyerébe.
Masszív dög vagy, meglepően nehéz, mintha még ezzel is a megjelenésedet akarnád súlyozni. A sárga fényezést rajtad kívül talán csak a BMW E36 M3-asán nem találom bazárinak. Nem az introvertáltak autója vagy, dehát a Skyline sem az.
Szerencsére téged elkerültek az Otto autókra oly jellemző minőségi nyűgök, beesett szélvédők és lejáró alkatrészek. Úgy tűnik, a 1218-as számú 400R-t hasonló odafigyeléssel szerelték össze, mint eredetidet a Nismo Omori üzemében.


Szépséges szörnyeteg

Egyetlen szépséghibát találtam rajtad, amit nehéz költségcsökkentéssel magyarázni, mint inkább valamilyen buta kihagyással; kerekeid hófehér küllői alatt lélektelen ezüst platnik rejtőznek az eredeti hűtött, bordázott féktárcsái helyett.


A tökéletesség érintője

Azonban, miképp a szerelmes férfi a szeretett nő arcán a pörsenéseket is bájos gödröcskéknek látja, engem sem tántoríthat el ez a hiányosságod, mégha bosszant is.
(U.I.: Miután ezeket a szavakat leírtam, csak hogy ne bízzam el magam, az autó rendszámtáblája egyszerűen leesett, megerősítve az Ottóval kapcsolatos negatív sztereotípiákat...)

Vadállati szépség vagy, de mint kiderült, törékeny is egyúttal. Mint egy szobor, melyet kordon mögül szabad csak nézegetni, mindkettőnk védelmében.
Nem hinném, hogy választanék még Ottót - mégha az Alpine modelljeiktől megremegek is - de annak örülök, hogy ezt a bestiát elszabadították a franciák!


2015. december 24., csütörtök

Karácsonyi üdvözlet


Boldog és Békés Karácsonyt kíván a Modelfreaks csapata minden olvasójának, modellautó rajongónak és úgy általában mindenkinek!
Legyetek együtt a családjaitokkal, barátaitokkal, szeretteitekkel, és ünnepeljétek együtt ezt az ünnepet.



2015. december 18., péntek

Vader Nagyúr új szolgálati autója

"Végre nem egy dicstelen Mattel jármű, az erő nagyon sötét oldaláról!"

Én vagyok a gazdád!

2015. december 5., szombat

Tele lesz a puttony?

Már csak egy nap és megérkezik a Mikulás. Úgyhogy nincs más dolgunk hátra, mint kifényesíteni csizmáinkat és reménykedni abban, hogy a virgácson kívül valami mást is rejt majd a puttonya. 


2015. november 21., szombat

Japan Industrial Metal

"Füstös ipartelep a hetvenes évek végén, Japánban. 

Hajnal van, a nap még nem kelt fel, csak a gyáróriások állandó háttérzaját hallani, amelyek megvalósítják a gazdasági álmot. Egy autó gördül be az udvarra, talán egy mérnöké, aki már nem fiatal, ruhája beszürkült a levegőben lebegő olaj és szénportól. Mégis úgy érzi, hazaért, a gépek monoton zaja számára barátságos, az arcok ismerős változatlansága megnyugtató, nyoma sincs disszonanciának. 
Az autója, az Mitsubishi Iparművek új Galantja; kicsit jenki stílusú, mint a Három Gyémánt zajbacu összes nagyobb modellje. Biztonságos, megbízható, szürkészöld, nem látszik meg rajta a mindent belepő finom füst, ami a jólét ára. Azt mondják, jövőre már felszerelik az új szűrőket a kéményekre; a környezetvédők hangját meghallották és megértették a Sangyók is. A jövő, azt mondják, már úgyis az elektronikáké és a műanyagé, nem kell a földből kibányászott ferrit, nem kell a bomlásból származó jin matériája. A mérnök azonban nem hisz a jang egyeduralmában, tudja jól, a két fél harmóniájából és ezzel járó küzdelméből születhet csak egyensúly. Bizonyíték erre az autója, mely a jangból született jinné, "

Hajnali neonfények az ipartelepen
Ez a kép jár a fejemben, amióta kibontottam csomagolásából több társával együtt a Diapet Yonezawa 1/43-as Mitsubishi Galant 2000 Super Touring ksautóját. A több, mint harminc éves modell nem makulátlan, elhomályosodott ablakok és festékpörcenések jelzik az évtizedek múlását. Megkapóan súlyos darab - van benne anyag - nyíló ajtók, motorháztető és csomagtartók, finom rugózás jellemzik. Benne van mindaz, ami származási helyét naggyá tette; nem másolta szolgaian az európai modellgyártás hatvanas-hetvenes éveinek 1/43-asait, noha erősen érződik benne a Politoys és a Corgi nagy autóinak hatása. A Diapet azonban finoman továbbfejlesztette azokat a jegyeket, melyeket a gyűjtők oly nagyra értékelnek azokban az autókban. 


Kényelmes öreg verda

Nem tudnám megmagyarázni miért, de ez a modell élőnek tűnik, mintha egy párhuzamos, 1/43-as univerzumból származó, működő jármű alakult volna játékká a mi világegyetemünkbe lépve. Nem 3D nyomtatott mesterdarab alapján, Kínában gyártott lelketlen tömegtermék, amellyel büszkélkedhet a Facebookon az egyszeri gyűjtő. Ma már játéknak neveznénk, ahogyan eredetileg is annak készült, és készülnek a mai napig is - immár sajnos szintén Kínában - a Diapet kisautói.. Mégis, ez a játék továbbviszi a szemet a képzelet felé. Márpedig ezen sorok írójának mindig is ez volt az elsődleges szempont, amivel kiemelte gyűjteményéből a saját kedvenceit. 

A tökéletesség nem mindig kézzelfogható


Mesél az alja is






Darabos, régimódi, szigorú tekintettel

Nem sokkal a megérkezte után fedeztem fel, hogy ez az autó szerepet kapott a nemrégen felfedezett és nagyon megkedvelt rendezőm egyik első rövidfilmjében - nem tehetem meg, hogy ne osszam  meg Veletek is zárszóként Jamin Winans Spinjét:





2015. november 15., vasárnap

Elgurult kerekek 4. rész - Ló és Bika

Egy igazán vad ló...

... és egy őrült bika...

Olaszország vágtázó büszkeségei ők.

Azonban mégsem együttes erővel szállnak harcba a dicsőségért. 

Hiszen Ló és Bika...

...sosem lesz barát...

2015. november 10., kedd

Elgurult kerekek 3. rész - Apa és fia

Ezen a héten Urraco-napokat tartunk a Modelfreaks blogon. Íme az első csapás rövidke képregény formájában:

1.

2.

3.

4.

5.

2015. november 6., péntek

Az első - Tomica Limited Vintage Neo 1/64 Nissan Pathfinder/Terrano teszt

Tomica terén jelenleg a legrosszabbak a mutatóim: túl sok "like", túl kevés "have". Ugyanakkor az is igaz, hogy e gyártó a legkiegyensúlyozottabb az egy autóra jutó nyálcseppek száma tekintetében nálam. Ami van, az tocsog is rendesen. Ez a pici Nissan volt az első Tomica Limited Vintage Neo autóm. Joggal tehető fel a kérdés, hogy akkor ezen a blogon miért nem vele kezdtem Tomica LVN autóim bemutatását? 

Az első.
A válasz a vártnál egyszerűbb: a Nissan érkezése idején kihagyhatatlan modell volt, azonban akkor már piszkozataim között tornyosultak a félkész bejegyzések, melyek nagy részének adott főszereplői jóval erősebb impulzusokkal bombázták elmémet. A Toyota Carina viszont már az első pillanatban átvette a hatalmat akaratom felett, s nem hagyott addig békén, amíg meg nem írtam róla a tesztet. Az én hibám vajon, vagy jogos a két autó közötti különbségek általi eltérő viselkedésem? 

A kibontás meghitt másodpercei.
Ha a bliszter egy ilyen gyöngyszemet óv, nagy csalódás
nem érhet.
Most úgy érzem magam e kis citromos bevezető után, mint az életunt filmkritikus, aki sok jó és rossz filmmel a háta mögött megnéz egy hibátlant, és mivel túl sok kritikát nem tud a filmről gondolni, mondani, írni (mert a tökéletesről mit lehet egyáltalán bővebben?), így marad a filmvégi stáblista megjelenítési módjának földbe tiprása, mert túl kicsik a karakterek, mert túl gyorsan fut a szöveg, és mert túl sivár a háttér. Na igen. Tökéletes ugyebár nem létezik. Ez a Tomica Nissan sem az, mégis képes elhitetni az emberrel, hogy ennél a szintnél már nincs feljebb. 

Imádom azokat a gyári kiszélesítéseket a Terranon.
Hogy sorrendben haladjak az élményáradattal, először engem a színe fogott meg (egyre jobban szeretem a piros, vagyis meggypiros, cseresznyepiros színeket az autókon...), másodszor a szememet kiégetni akaró króm felnik, harmadszor a szélvédők, ablakkeretek, negyedszer az utastér. 

Nehéz bármire is fókuszálni, mert nincs olyan részlete
a modellnek, amely ne vonzaná a tekintetet.
A lámpák, jelzések, felfestések alaposabb vizsgálatát direkt a fotózásra hagytam, így csupán enyhe csodálkozásra hajlított, tátott szájjal nyugtáztam, hogy ennek az autónak lámpái is vannak, méghozzá néhol tökéletesnek látszók. Ötödik és egyben legnagyobb megdöbbenésem már itthon történt, amikor perverz módon a visszapillantó tükrökön akadt meg a szemem. Soha nem fordult elő velem ilyen csúfság, hogy egy autó ezen részeitől olvadok el. Ez most vajon a minimalista "drágám, nem kell főznöd vacsorát, nekem az is elég, ha küldesz e-mailben fotót valami finom kajáról"-szemlélet, vagyis a modellt már akkor is szeretjük, ha találunk egy jelentéktelen, de nagyszerűen kivitelezett egységet benne/rajta, vagy az a csekély kis apróság mindent elárul a valódi képességekről és általa még teljesebb lesz az élmény? 

Arányos, precíz, pontos. És még csak a visszapillantóról
van szó.
Voltam én már kipufogómániás, vonószemfétisiszta is, és a mai napig sem gyógyultam ki legfrissebb betegségemből, az ablaktörlő-kórból. Szinte törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb rákattanok egyéb olyan részletekre is, amelyek magát az autót nem igazán határozzák meg. Minden apró szépet és jót értékelni kell, és örülni neki minden esetben. 

A tükrök is határozottan bizonyítják a Tomica képességeit.
Az ablakkeret nem különben.
Na, de haladjunk szépen, sorban. Az első lámpáknál egy igazi Terrano-tekintet jólesett volna. Nehéz elvonatkoztatnom ettől az egységtől. Ha a modell legsúlyosabb hibáját kell meghatároznom, akkor bizony ez az. 

Mit ér az igényesség mindenütt, ha a "tekintet", az autó
karakterét erősen meghatározó jellemző hibádzik?
Ezt az elszántságot nagyon hiányolom a
Tomica Nissanjának pofijából (forrás).
A hátsó lámpák valamelyest már el is feledtetik az elsők gyengeségeit. Virít a borostyán, pompázik a piros. 

Még a lámpakeret is ki lett festve. Inkább elől kellett
volna ennyire brillírozni. 
Na és akkor a feliratokat is meg kell említeni. Elől nem igazán jött össze, bár én kétszer is ki tudtam olvasni a hűtőrácsból a Nissant, hátul és a tető peremén viszont első osztályú munkák vannak. 

Ha furának is tűnik közelről, nem kis technikai bravúr kellett
ahhoz, hogy megfolyásmentesen felkerüljön a felirat.
Csak a porszemcsék zavarnak bele a képbe.
Csodás minőségű felirat és remek
ablakkeretek az autó ezen pontján is.
A bal hátsó felirat az autón először megtévesztett. Mintha elcsúszott, hiányos, hibás lenne, csak akkor állt össze a kép, amikor nagyító alatt néztem meg és rájöttem, hogy nincs is itt semmi probléma. 

Minden ami nagyító nélkül hibásnak látszik, alatta
mérhetetlen precizitásban pompázik. Ugyanakkor bizonyos
egységekre ez fordítva is igaz.
Sajnos a szélvédőről nem sikerültek igazán jó fotók, mert néhol túl karcosnak tűnik. Nos, ez nem így van. Szabad szemmel nézve a karcok nem is látszanak, valamint gyakorlatilag torzítás mentesek szinte minden oldalon. 

Minden látszik, ami belül van. 
Némi túlzással azt is mondhatom, hogy ennél kevesebbet egy 1/43-as ablakai sem torzítanak. A kerekek esetében én őszintén nem tudom eldönteni, hogy a csillogó króm felni jó-e, vagy sem. 

Egyik pillanatban sok...
...a másikban pont elég a króm fénye.
Hiába akarnék gyorsan keresni valamiféle "más színben, árnyalatban jobb lenne" című indokot, nem vagyok biztos abban, hogy valóban így igaz és ez a virító króm nem áll jól az autónak. 

Döntésképtelen vagyok itt a krómozást illetően.
Az utastér már egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen dicséretet érdemel. Egyszerűen zseniális az anyagminőség és a megmunkálás is. Minden apró bemarás, forma letisztult, jól látható, az ember teljes mértékben bele tudja élni magát annak ellenére, hogy a "bordóból matt pirossá fakult F Astra-szín" mellett csupán a fekete van jelen a kormánykerék mögötti műszeregységben. A műszerfal, kormánykerék és a kormányrúd is lenyűgözött. 

Nem vitás, 1/64-ben a legtöbbet kaptuk meg ezzel a
Tomicával a Terranoból.
Valahol itt is olyan hangulat ébred bennem, mint a tükrök esetében. Amit még megemlítenék a teszt végéhez közeledve, az a karosszérián található apróságokkal kapcsolatos. A pici zsanérok a hátsó ajtón, az apró pöckök a hátsó lökhárítón és a többi hasonló alkatrész is mind-mind a modell dicséretére válnak. 

Egy modellgyártó nagysága tán abban rejlik, hogy az ilyen
elhanyagolható apróságok hibátlan jelenléte is szerez
akkora örömet, mint a jóval fontosabb egységeké.
Összességében elmondhatom, hogy remek kis modell érkezett hozzám annak idején. Messze felülmúlta akkori elképzeléseimet az LVN verziókról. Olyan pluszokat szolgáltat a jelentékteleneknek nevezhető precíz alkatrészeivel, amelyeket addig más 1/64-esen vagy nem fedeztem fel, vagy egyszerűen nem tudtam annyira értékelni, mert kidolgozottságban elmaradtak tőle. 

A Tomica "csapása találó".
A hibák azonban mégis az autó legjelentősebb pontjain jelentek meg. Ezzel valamelyest elrontották az élményt és a Pathfinder/Terrano elszántságtól rideggé vált, ösvénygyártó tekintete sem jött át kellő mértékben. 

Az LVN sorra jellemző, hogy a hibák ellenére is jóval 
magasabb színvonalon állnak autói, mint a konkurensek darabjai.
A Toyota Carinával összevetve látszik, hogy a Tomica nem ül a babérjain és ha nem is hatalmas léptekkel fejlődik, mégis látványos eredményt ér el egyes technológiáinak finomhangolásával és minden aktuális újdonságához hozzátesz valamit ezekből a javakból.

Nehéz ügy a Tomicát úgy gyűjteni, hogy elképzeléseinkhez
folyamatosan ragaszkodjunk. Az ember egy idő után
még többet akar márkától, típustól függetlenül.
Ez a Nissan kötelező darab volt, de a Toyota "kedveskéje" például jobbnak, többnek, megindítóbbnak bizonyult számomra.