Az Y-generáció gyermekkorának egyik jellegzetes szereplője a Leo jégkrém volt. Az oroszlános, pálcikás csoki-vanília finomságok ma már ugyanúgy a retro életérzéshez tartoznak, mint az akkoriban még virágkorukat élő lépcsős hátú, avagy háromdobozos karosszériák.
Az utóbbiak az ötvenes évek közepének szülöttei, amikor Pininfarina megalkotta a Florida II karosszériát a Lancia számára. Az I-es verzió felejtős dizájntúltengés, viszont a kettes változat meghatározta a következő évtizedek formatervezését. A karosszériát az akkoriban elterjedt pontonformát tovább sarkosítva három határozottan különálló dobozra osztotta: az első kis dobozban kapott helyet a motor, a középső dobozban volt az utastér és a hátsó, megintcsak kisebb dobozban a csomagok. Pofonegyszerű elv, sok-sok lehetőség a formatervezőknek.
 |
| Klasszikusok együtt: a Leo jégkrém és az első 3-box dizájn, a Florida II Pininfarinától |
Ebből a korszakból a személyes kedvenceim a mai formavilágának alapjait lerakó BMW 1500 - 2002 sorozat, a lenyűgöző Alfa Giulia GT és természetesen a Nissan Skyline KPGC10 GT-R, amelynek japán beceneve, a Hakosuka is a formájára utal; a "hako" szó dobozt jelent, míg a "suka" a Skyline nevének japános átirata - Sukairain - első két karakterére utal.
Ezt az időszakot is megcélozta az olasz Leo Models is, amely nem önálló néven gyártja 1/24-es autóit, hanem megrendelőknek bedolgozva. Így a mostani anyag is két különböző sorozatban piacra dobott autót mutat be.
 |
| Két márkanév, ugyanaz a gyártó. Balra a Whitebox BMW 1600 ti, jobbra a Special C Alfa Giulia GTA a Leo Modelstől |
 |
| Tágra nyílt szemű olasz és sorjás német |
Akárhogy is, a bliszterből kibontva, rögtön eleresztettem egy cazzót - ugyanis az egyébként kiváló minőségű talapzatához a korábban már szétszedett BMW kereszthornyos - vagyis csillagfejes - csavarjai helyett az Ixo háromágú csavarjai tartották a helyén a vörös autót. Úgyhogy ismét néhány hét türelmi idő következett, míg az autó a talapzatán nyugodott. Azután megérkezett a Modellcarworldtől az egy eurós csavarhúzó, amellyel némi méretigazítás után - a csavarhúzó természetesen nagyobb volt a kelleténél - végre szabadon engedhettem a vörös szépséget.
 |
| Szikrázó sziluettek - ugyanaz az alapforma nagyon különböző megvalósítással |
Természetesen ezt meg kellett ünnepelni, így elvittem a Whitebox sorozatában vásárolt narancssárga BMW-ve egy közös fotózásra. A BMW egy fokkal igényesebb csomagolást, a márka ismert ezüst / fehér / fekete papírdobozát kapta meg. A könnyen leszerelhető csillagcsavaros felfogatás oldása után az autón a megjegyzett és megjegyzendő Leo Models név volt.
A két autó másfélszeres árkülönbsége ellenére - a Whitebox "javára" - jelentős minőségi különbség nincs köztük. A BMW "valódi" kilincseket és visszapillantót kapott, míg az Alfán a kilincseket csak festés jelképezi. A visszapillantók az 1:1-es Giulián sem voltak alapfelszereltség, a Leo által megformált könnyített versenykivitelnél pedig csak haszontalan teher lettek volna. Akárcsak a lökhárítók, melyeket le is spóroltak az autóról.
 |
| Hátulról még drámaibb a különbség |
Mindkét járgány nagyon részletesen kidolgozott méretarányához és árkategóriájához képest; még a hűtőmaszk rácsozatának száma és osztása is pontosan stimmel az autók orrán. Mindezek a lámpák krómkeretével egyértelműen a modellautók közé pozicionálják a Leo két 1/24-esét. Az összképen kicsit rontják az Alfa indexlámpájának kicsit csálé beillesztése és a BMW karosszériáján körbefutó, tamponnyomott díszcsík parány, pontszerű hibái, melyek alól kivillan a karosszéria narancssárgája. Hasonló hibát találni az Alfa ablakkeretein is.
A motortér viszonylag egyszerű, de működő részlet - a BMW motorháztetőjét előrebillentve el lehet hinni, hogy valódi szív morog alatta. A csomagtér már kevéssé sikerült, ott csak fényes fekete műanyagot találtam.
Bevallom, az Alfának nem tudtam kinyitni a motorterét; annyira szorosan illeszkedik, hogy semmilyen módon nem tudtam kibillenteni. A gyönyörű vörös festést nem akarom megsérteni, így további ötletig rejtve marad a quadrifoglio verde csodás erőműve. A csomagteret viszont ragyogóan megoldották olasz barátaink: a pirosra festett, de határozottan fémhatású padlóba süllyesztett pótkerék igazi ínyencfalat, akár a belga csokireszelék a legfinomabb capuccino habján.
 |
| Puritán germán |
 |
| Acéltrikóban izzadó olasz |
 |
| A belsőtér nem túlbonyolított |
Furamód az olcsóbb Alfán kevesebb hibát találtam, mint az "elit" BMW-n. Mind a karosszéria, mind a belsőtér szebb összképet mutat, a meglehetősen elnagyolt belsőtér és csomagtér, valamint az öntési - pl. a hűtőmaszk sorjája - és festési hibák rontják az egyébként kellemes autó szubjektív megítélését. Számomra a vörös Alfa lett a két doboz közül a győztes.
Szóval mit hozott ki egy közepes, régi Minichamps 1/43 áráért két 1/24-es autóból a Leo Models? Szeretni és gyűjteni való verdákat, sok-sok kompromisszummal. Ilyen kompromisszum még a Welly Audinál már említett sínautó jelleg; sajnos a Leók sem kormányozhatók. Kiváló és részletes karosszériákat, jó minőségű festést, helyenként elnagyolt, esetenként a gagyiság határát súroló részletekkel. Hasonlóan a névrokon jégkrémekhez, nem tökéletesek, s a megformált autókkal együtt kissé anakronisztikusak - vagy nevezzük szebben: retrósak. Az 1/24-es kategóriát nem ők fogják megváltani - de jó eséllyel ők fogják megszerettetni a modellgyűjtőkkel a makettezők különös méretarányát, előkészítve a terepet a valódi nagy durranásokra. Amelyek közül egy példányt nemsokára a blog ablakában is bemutatunk.
