2015. november 3., kedd

Pullback action 1. - A knightriderizmus

Nagyobb összeggel is fogadnék arra, hogy minden modellgyűjtőnek van több hátrahúzós autó is a gyűjteményében. Vagy gyerekkorából megmentve őrzi szinte féltett kincsként, vagy ajándékba kapta valamelyik rokonától, haverjától őket. Vagy éppenséggel van egy olyan fétise, amely újraértelmezi a konkrét példány hátrahúzós mivoltát és e rajongás által még értéket is ad neki. Ilyen például egy adott típusra való koncentráció minden formában. Nálam majdnem minden megvan az itt megemlítettekből. Sőt, gyerekkoromban még az autó szépsége is elegendő volt ahhoz, hogy eltekintsek a hátrahúzós mechanika meglététől. Tehát alapvetően nem szerettem sosem ezt a funkciót. A mai napra annyiban változott a dolog, hogy fenntartásokkal, de képes vagyok az ilyesfajta autók megvételére. Sőt, egyes példányokat kifejezetten szeretnék is megszerezni. Fejlődés, vagy visszafejlődés vajon az, ha felfogásunk ily módon is tágul? 

Ebben a bejegyzés-sorozatban a hátrahúzós autók kerülnek kitárgyalásra. Az első alkalommal két Pontiacról lesz szó. Nem tudom milyen lehet az eloszlása annak a tömegnek, amely kifejezetten kedveli az 1982-től kisebb-nagyobb módosításokkal 1992-ig gyártott Firebird Trans Amet. Vagyis hányan kedvelik pusztán a formája miatt, s mennyien vannak azok, akik a Knight Rider sorozat jóképű főszereplője keltette varázs foglyai. Igen, K.I.T.T.-ről van szó. És bár a mai teszt egyik autója sem kimondottan egy miniatűr K.I.T.T.-hasonmás, annak idején én mégis ezt az illúziót kergettem mindkettővel. Sajnos egyik sem nevezhető hibátlan állapotúnak. 

Fekete, 82-es Pontiacok, ismertebb
nevükön: K.I.T.T.-ek
.
Amíg a nagyobbat próbáltam megőrizni, addig a kisebb azért kapott a rosszból bőven. A nagyobb verzió tipikus példája a mindenkori hátrahúzós autóknak. Méretarány tekintetében a legtöbbje 1/36 és 1/40 méretarány között táncol, legalább az ajtók nyílnak és azok az átkozott gumiabroncsok nagyon hamar elhasználódnak és szétszakadnak. Továbbá sokszor a mechanika is megadja magát a gyengébb kiadásokon, vagy kitörik az alvázból. Ha a mai hátrahúzós autókat nézem, akkor kifejezetten ezzel a szerszámozással megjelent bliszteres Yat Ming csomagolásban is ez a Pontiac pár évvel ezelőtt. Feltehetően a régebbi, 90-es évekből származó fekete szépség is a Yat Ming cég terméke, bár ő tálcán volt felkínálva mindenféle egyéni csomagolás nélkül. 

Egész jó szerszámozás, nyitható ajtók, kidolgozott
utastér jellemezte és jellemzi manapság is ezt a kategóriát.
A régebbi darabok leggyengébb egységei a kerekek.
Emlékszem egészen meghatódtam attól, hogy a bukólámpákat fel lehet nyitni és a hátsó lámpasor is szép, átlátszó piros színű. 

Jó napot kívánok! Felébredtünk?
Sajnos a hátsó ablak repedése már a megvételkor is jelen volt az autón. De mivel ez az egy darab volt belőle, ezért ennek ellenére is kellett. 

Az a repedés csak nagyobb lett az évek alatt...
Az utastérről nem érdemes túl sokat beszélni, de tény, hogy nagyjából elfogadható és eleve nem ez az autó lényeges része ebben az esetben. 

Sokat kihoztak ebből az autóból a tervezők.
A hátrahúzós mechanika működik, de amint említettem, ez az autó valóban a megkíméltek között élte életét gyerekkoromban is. 

Ilyen egy ős-Yat Ming alváza. A mágikus kar elől
működteti a bukólámpákat.
Következzen az apróság, az ERTL cég büszkesége. Sajnos itt már tagadhatatlan a dragszerű kivitel. Az emelt fenék a nagyobb hátsó kerekekkel eléggé elrontja a "knightrideres" életérzést. 

Túl szép autó ez a Pontiac ilyen hatalmas kerekekhez.
Mintha egy Hooters-lány hordana acélbetétes bakancsot.
Az arany dekoráció szintén nem épp K.I.T.T.-szerű. Már ami maradt belőle. 

Emlékeim szerint az arany díszcsík eltűnéséhez
nagyban, szándékosan járultam hozzá.
Nagy kérdés, hogy az emelt fenék a nagy kerekekkel és a "pullback action" késztette-e arra az ERTL mérnökeit, hogy hivatalosan Pontiac Firebird Replica néven forgalmazza ezt az autót, vagy arról van szó, hogy nem kapták meg a licencet a Pontiactól. 

Replika, replika...
Bár ezt erősen kétlem. Mit is lehetne megemlíteni erről az apróságról a továbbiakban? Az első kerekek műanyagok, a hátsó felniken viszont gumiabroncsok vannak. Nem találkoztam még ehhez hasonlóval. De amennyire zavaros a hátrahúzós autók világa, ennél még többet is el tudok képzelni. 

A feneke inkább egy régebbi generációs Trans Amre
hasonlít.
Nyilvánvalóan a hátsó kerekeknek kellett a tapadás, az elsőket pedig egyszerűbb volt műanyagból kiönteni. Tény, hogy ez a Pontiac sem K.I.T.T.-ként látta meg a napvilágot, de mivel a forma és nagyjából a szín is megvolt, így kötelező beszerzésnek bizonyult. 

Pullback action!!!
Maga a knightriderizmus is jól leírható e két hátrahúzós autóval. Legyen 1982-es Pontiac Trans Am, további előny, ha fekete a karosszéria és már kész is a négykerekű bestseller akár modellek, akár játékok között. Mindmáig nem sikerült kigyógyulnom ebből kórból. De annyira nem is bánom. A sorozat sajnos annyira nem köt már le, hogy végignézzek egy-egy epizódot, de K.I.T.T. és a női szereplők miatt pár percnyi figyelmet mindig kiérdemel. Apropó! Nekem kifejezetten April volt a kedvencem. 

Rebecca Holden. Az autókedvelőknek a neve miatt
is könnyű őt megjegyezni (forrás).
Mellette Steviebe, vagyis az őt alakító Catherine Hickland énekesnőbe még szerelmes is voltam. 

Nem csupán a sorozatban volt David Hasselhoff
partnere egy időben (forrás).
A sorozatba több alkalommal visszatérő, totálkáros Steyr 91-es teherautóra emlékeztető arcberendezésű, gonosz amazonra az utóbbi években mozdultam rá. 

Ann Turkel. Aki nem akarja lerombolni
az illúzióit, az ne nagyon keressen rá
e színésznők mostani képeire (forrás).
Na persze ez már az én fejlődésem egyik vakvágánya. Visszatérve a járművekhez, bármennyire is súlyos tény, nekem K.A.R.R. ezüst díszcsíkkal és sárga futófénnyel az orrában jobban tetszett, mint K.I.T.T. 

Knight Automated Roving Robot (forrás).
És ha a kamionok közül kellene választanom, akkor vagy kockakabin, vagy semmi. Szóval...Goliath... 

Gombelem vs. Goliath (forrás).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.