2015. november 6., péntek

Az első - Tomica Limited Vintage Neo 1/64 Nissan Pathfinder/Terrano teszt

Tomica terén jelenleg a legrosszabbak a mutatóim: túl sok "like", túl kevés "have". Ugyanakkor az is igaz, hogy e gyártó a legkiegyensúlyozottabb az egy autóra jutó nyálcseppek száma tekintetében nálam. Ami van, az tocsog is rendesen. Ez a pici Nissan volt az első Tomica Limited Vintage Neo autóm. Joggal tehető fel a kérdés, hogy akkor ezen a blogon miért nem vele kezdtem Tomica LVN autóim bemutatását? 

Az első.
A válasz a vártnál egyszerűbb: a Nissan érkezése idején kihagyhatatlan modell volt, azonban akkor már piszkozataim között tornyosultak a félkész bejegyzések, melyek nagy részének adott főszereplői jóval erősebb impulzusokkal bombázták elmémet. A Toyota Carina viszont már az első pillanatban átvette a hatalmat akaratom felett, s nem hagyott addig békén, amíg meg nem írtam róla a tesztet. Az én hibám vajon, vagy jogos a két autó közötti különbségek általi eltérő viselkedésem? 

A kibontás meghitt másodpercei.
Ha a bliszter egy ilyen gyöngyszemet óv, nagy csalódás
nem érhet.
Most úgy érzem magam e kis citromos bevezető után, mint az életunt filmkritikus, aki sok jó és rossz filmmel a háta mögött megnéz egy hibátlant, és mivel túl sok kritikát nem tud a filmről gondolni, mondani, írni (mert a tökéletesről mit lehet egyáltalán bővebben?), így marad a filmvégi stáblista megjelenítési módjának földbe tiprása, mert túl kicsik a karakterek, mert túl gyorsan fut a szöveg, és mert túl sivár a háttér. Na igen. Tökéletes ugyebár nem létezik. Ez a Tomica Nissan sem az, mégis képes elhitetni az emberrel, hogy ennél a szintnél már nincs feljebb. 

Imádom azokat a gyári kiszélesítéseket a Terranon.
Hogy sorrendben haladjak az élményáradattal, először engem a színe fogott meg (egyre jobban szeretem a piros, vagyis meggypiros, cseresznyepiros színeket az autókon...), másodszor a szememet kiégetni akaró króm felnik, harmadszor a szélvédők, ablakkeretek, negyedszer az utastér. 

Nehéz bármire is fókuszálni, mert nincs olyan részlete
a modellnek, amely ne vonzaná a tekintetet.
A lámpák, jelzések, felfestések alaposabb vizsgálatát direkt a fotózásra hagytam, így csupán enyhe csodálkozásra hajlított, tátott szájjal nyugtáztam, hogy ennek az autónak lámpái is vannak, méghozzá néhol tökéletesnek látszók. Ötödik és egyben legnagyobb megdöbbenésem már itthon történt, amikor perverz módon a visszapillantó tükrökön akadt meg a szemem. Soha nem fordult elő velem ilyen csúfság, hogy egy autó ezen részeitől olvadok el. Ez most vajon a minimalista "drágám, nem kell főznöd vacsorát, nekem az is elég, ha küldesz e-mailben fotót valami finom kajáról"-szemlélet, vagyis a modellt már akkor is szeretjük, ha találunk egy jelentéktelen, de nagyszerűen kivitelezett egységet benne/rajta, vagy az a csekély kis apróság mindent elárul a valódi képességekről és általa még teljesebb lesz az élmény? 

Arányos, precíz, pontos. És még csak a visszapillantóról
van szó.
Voltam én már kipufogómániás, vonószemfétisiszta is, és a mai napig sem gyógyultam ki legfrissebb betegségemből, az ablaktörlő-kórból. Szinte törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb rákattanok egyéb olyan részletekre is, amelyek magát az autót nem igazán határozzák meg. Minden apró szépet és jót értékelni kell, és örülni neki minden esetben. 

A tükrök is határozottan bizonyítják a Tomica képességeit.
Az ablakkeret nem különben.
Na, de haladjunk szépen, sorban. Az első lámpáknál egy igazi Terrano-tekintet jólesett volna. Nehéz elvonatkoztatnom ettől az egységtől. Ha a modell legsúlyosabb hibáját kell meghatároznom, akkor bizony ez az. 

Mit ér az igényesség mindenütt, ha a "tekintet", az autó
karakterét erősen meghatározó jellemző hibádzik?
Ezt az elszántságot nagyon hiányolom a
Tomica Nissanjának pofijából (forrás).
A hátsó lámpák valamelyest már el is feledtetik az elsők gyengeségeit. Virít a borostyán, pompázik a piros. 

Még a lámpakeret is ki lett festve. Inkább elől kellett
volna ennyire brillírozni. 
Na és akkor a feliratokat is meg kell említeni. Elől nem igazán jött össze, bár én kétszer is ki tudtam olvasni a hűtőrácsból a Nissant, hátul és a tető peremén viszont első osztályú munkák vannak. 

Ha furának is tűnik közelről, nem kis technikai bravúr kellett
ahhoz, hogy megfolyásmentesen felkerüljön a felirat.
Csak a porszemcsék zavarnak bele a képbe.
Csodás minőségű felirat és remek
ablakkeretek az autó ezen pontján is.
A bal hátsó felirat az autón először megtévesztett. Mintha elcsúszott, hiányos, hibás lenne, csak akkor állt össze a kép, amikor nagyító alatt néztem meg és rájöttem, hogy nincs is itt semmi probléma. 

Minden ami nagyító nélkül hibásnak látszik, alatta
mérhetetlen precizitásban pompázik. Ugyanakkor bizonyos
egységekre ez fordítva is igaz.
Sajnos a szélvédőről nem sikerültek igazán jó fotók, mert néhol túl karcosnak tűnik. Nos, ez nem így van. Szabad szemmel nézve a karcok nem is látszanak, valamint gyakorlatilag torzítás mentesek szinte minden oldalon. 

Minden látszik, ami belül van. 
Némi túlzással azt is mondhatom, hogy ennél kevesebbet egy 1/43-as ablakai sem torzítanak. A kerekek esetében én őszintén nem tudom eldönteni, hogy a csillogó króm felni jó-e, vagy sem. 

Egyik pillanatban sok...
...a másikban pont elég a króm fénye.
Hiába akarnék gyorsan keresni valamiféle "más színben, árnyalatban jobb lenne" című indokot, nem vagyok biztos abban, hogy valóban így igaz és ez a virító króm nem áll jól az autónak. 

Döntésképtelen vagyok itt a krómozást illetően.
Az utastér már egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen dicséretet érdemel. Egyszerűen zseniális az anyagminőség és a megmunkálás is. Minden apró bemarás, forma letisztult, jól látható, az ember teljes mértékben bele tudja élni magát annak ellenére, hogy a "bordóból matt pirossá fakult F Astra-szín" mellett csupán a fekete van jelen a kormánykerék mögötti műszeregységben. A műszerfal, kormánykerék és a kormányrúd is lenyűgözött. 

Nem vitás, 1/64-ben a legtöbbet kaptuk meg ezzel a
Tomicával a Terranoból.
Valahol itt is olyan hangulat ébred bennem, mint a tükrök esetében. Amit még megemlítenék a teszt végéhez közeledve, az a karosszérián található apróságokkal kapcsolatos. A pici zsanérok a hátsó ajtón, az apró pöckök a hátsó lökhárítón és a többi hasonló alkatrész is mind-mind a modell dicséretére válnak. 

Egy modellgyártó nagysága tán abban rejlik, hogy az ilyen
elhanyagolható apróságok hibátlan jelenléte is szerez
akkora örömet, mint a jóval fontosabb egységeké.
Összességében elmondhatom, hogy remek kis modell érkezett hozzám annak idején. Messze felülmúlta akkori elképzeléseimet az LVN verziókról. Olyan pluszokat szolgáltat a jelentékteleneknek nevezhető precíz alkatrészeivel, amelyeket addig más 1/64-esen vagy nem fedeztem fel, vagy egyszerűen nem tudtam annyira értékelni, mert kidolgozottságban elmaradtak tőle. 

A Tomica "csapása találó".
A hibák azonban mégis az autó legjelentősebb pontjain jelentek meg. Ezzel valamelyest elrontották az élményt és a Pathfinder/Terrano elszántságtól rideggé vált, ösvénygyártó tekintete sem jött át kellő mértékben. 

Az LVN sorra jellemző, hogy a hibák ellenére is jóval 
magasabb színvonalon állnak autói, mint a konkurensek darabjai.
A Toyota Carinával összevetve látszik, hogy a Tomica nem ül a babérjain és ha nem is hatalmas léptekkel fejlődik, mégis látványos eredményt ér el egyes technológiáinak finomhangolásával és minden aktuális újdonságához hozzátesz valamit ezekből a javakból.

Nehéz ügy a Tomicát úgy gyűjteni, hogy elképzeléseinkhez
folyamatosan ragaszkodjunk. Az ember egy idő után
még többet akar márkától, típustól függetlenül.
Ez a Nissan kötelező darab volt, de a Toyota "kedveskéje" például jobbnak, többnek, megindítóbbnak bizonyult számomra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése