Zen pillanatok 1.

Néha felbukkan egy-egy fotó, retinánkba ég egy-egy pillanat, amely, mintha a tökéletesség képben megformázott megtestesülése lenne. Átéled és érzed, mintha kétdimenziós lenyomata lenne annak a tisztaságnak és teljességnek, amelyre mindannyian vágyunk, de a múlton rágódó és jövőben reménykedő lényünk sosem érhet el. A zen tanítása szerint ez a pillanat mindennel rendelkezik, de nem birtokol semmit.

Valahol a modellautó gyűjtés is erről szól; a világunk tökéletesebb változatát építjük fel 1/100-tól 1/8-ig. S miközben ezt tesszük, számos zen pillanat ér el minket. A Modelfreaks csapatának visszatérő kör-e-mailje a zen pillanat; Csabi javaslatára ezeket a pillanatokat szeretnénk megosztani a továbbiakban.

A nap már lenyugodott, a mellékutcában már világítanak a lámpák. Útra készen áll vajon a hullámlemez Honda műhely előtt a parányi S800 Coupé? Vagy most érkezett, hogy sofőrje bedobjon egy rament a műhely tulajdonosával, mielőtt mennek egy kört a hegyekben?

Honda zen pillanat - Forrás: Kuro Neko Flickr: Boso Hanto

Háziasított zen: Tomica LV Honda S800 Coupé

Az autó nagyon parányi, szinte elvész a hatalmas Tomica LV dobozban. Tenyérbe simuló, barátságos apróság, amelynek eredetije orrában az egyik első Honda motor volt, amely megmutatta, mire képes az addig lenézett japán technika.
Ahogyan forgatom a csöpp Hondát, ott érzem magam a nyugodt estében, a barátságos lámpafényben. Érzem a gőzölgő leves illatát, ahogyan keveredik a hűlő motorból áradó benzingőz szagával. Pillanatnyi tökéletesség, instant zen, dobozban. 

Forró nyár - Summer ~1/64 BMW 3.0 CSi teszt

Ahogy a filmek világában, úgy mindenhol máshol, például a játékgyártók között is jelen van a trash műfaj. A minősíthetetlen szemétre is szüksége van az emberiségnek, ugyanúgy, mint a rendkívül színvonalas tökéletes minőségre. Talán e két véglet teremti meg mindnyájunkban a kiegyenlítettséget. Jó dolog néha kirúgni a hámból és egónkat fürdőztetni a sznobizmus forró, pezsgő vizű medencéjében. És kifejezetten élvezetes alámerülni olykor a mocsok legbársonyosabb hordalékában is. A kettő véglet között tehát elvileg a normális és normálisan működő ember van. 

Valamelyik régebbi börzén Sanyival karöltve mi az utóbbiban való megmártózást választottuk. Nem remek állapotú, ritka kisautókat kerestünk, nem is díszdobozos csodákat, hanem felújításra váró roncsokat. A felújítás valahol egyben nem csupán az autó, hanem az egó építése, újjáépítése is. Ahogy szépül és újul az apróság, úgy csiszolódik, élesedik ki és nő újra az egó is vele bizonyos szintig, akár akarjuk, akár nem. Ez a különleges folyamat tehát egyrészt tartalmazza az alámerülést a zavaros ismeretlenbe a roncskereséssel, másrészt pedig a mámoros fürdőzést is, ahová azonban már nem csupán a kiadott pénzzel, hanem azt kiegészítve minden tehetségünk, tapasztalatunk segítségével tudunk csak eljutni. Fürdőzésünk ideje itt beláthatatlan közelségű, hiszen nem tudom elképzelni, hogy bármely gyűjtőnél is úgy működnek a felújítások, hogy megszerzés után pár nappal már el is készül az autó. 

Miután eldöntöttük, hogy eljött a kukázás ideje, megkerestük a szerintünk legtöbb lehetőséget rejtő standot. A jelenetet úgy kell elképzelni, hogy ketten, a ránk jellemző kimért, úrias mozdulatokkal keresgéltünk egy hatalmas ládában megmentésre érdemes Matchboxokat, Majorette, Corgi és egyéb autókat. Visszafogottságunk csupán addig tartott, amíg le nem vedlettük magunkról ezt a fajta viselkedési mázt. Pár perc múlva már önfeledten, gyakorlatilag könyékig belelógva túrtuk a telepakolt tárolót, mint éhes disznók az avart. Közben egy-két morgás, halkabb, de félbehagyott kacaj hangja szólalt meg belőlünk amikor egy-egy furább darabra akadtunk. A fentebb említett megmártózásra tehát tökéletesen asszociált ez a kép. Egy nagyobb túrás után hirtelen elállt a lélegzetem és megnőttek pupilláim a látványtól. Szinte éreztem fizikailag ez utóbbit is, annyira intenzív volt a pillanatnyi élmény. 

- Ezt nézd, Sanyikám! - szóltam szakavatott kollégámnak gusztustalan félmosollyal, majd mutattam a két ujjammal tartott apróságot. 

- Hű, ez, ez, mi ez? 

- FIAT..., nem, BMW. 

- Ez egy BMW. 3.0 CSi, mint amit a Matchbox és a Majo is megcsinált.

- Nem semmi, ilyet még nem láttam - e mondatom kíséretében tettem is vissza az autót a többi közé a ládába. 

- Most mit csinálsz? - kérdezte Sanyi meghökkenve és kissé elsápadva. 

- Visszateszem - válaszoltam. 

- Ne! Ezt vedd meg! 

- Komolyan?

- Komolyan! Hát mekkora király ez már! Kötelező darab!  

"Megvagy!" A Cápa fogságba esett.

Nos, igen. Megvettem. És most a Summer BMW-ről írok egy kisebb tesztet. Ez egy Summer. Vagyis nem Matchbox, nem Majorette, de nem is szimpla, "Made in China", vagy "Made in Hong Kong" megjegyzéssel hasán feszítő gagyi. Nem, ez komoly gagyi. Márkanévvel rendelkezik és ez a márkanév egyedi stílusú betűkkel van belemarva az alvázba. BMW-t hirdet, ezzel együtt pedig a 3.0 CSi típusút. 

Egynyári sláger, vagy örökzöld?

Közelebbről megnézve nagyjából megvannak a BMW-s stílusjegyek, de a típus beazonosítható messzebbről is. 

Néhány betonfallal találkozhatott már, de így is
egyértelműen BMW. Legalábbis az orra alapján.

Itt már túl sok gond van. FIAT 124 / LADA 2101 ugrik be elsőnek.
Úgy megnézném azt a szerszámot, amiből a hongkongi
mesterurak kitolták ennek az autónak az alkatrészeit.

Sőt, még annyit is megengedek magamnak, hogy kijelentsem: ez a BMW közelebb van az igazihoz, mint a Matchbox verziója. A kerekek sajnos csálén állnak, a tengelyek valószínűleg nem bírhatták ki azt a fizikai (lelki?) megrázkódtatást, hogy el kell hagyniuk hazájukat a Hongkong Különleges Igazgatású Területet. Jobban megnézve látszik csak, hogy az alváz is kapott a jóból és hátul kidudorodik. Ezeknél az autóknál a sérülés esélye talán a gyártási, csomagolási, szállítási folyamatoknál sokkal magasabb, mint a célszemély általi birtoklás idején. Hiába, örök igazság, hogy kétféle gyűjtői darabbal kell nagyon óvatosan bánni: a precíz, drága darabbal és az olcsó, rendkívül rossz minőségűvel.

Az azonnali futóműállítás előtt nagyon
utcai suhancos benyomást keltett.

Jó kiállású darab a borzalmas kerekek ellenére is. 

Talán pont a Majorette sokkal igényesebb darabja volt a Summer koppintásának alapja. Persze hunyorítva nézve akár egy Lancia Fulvia is lehetne, de ezt már nevezzük inkább a bóvliság bájos romantikájának. 

A játékgyártás trash műfajának tagadhatatlan és az oda
gyakran beköszönő képviselője. Melyik melyik?

Hihetetlen, hogy egy nullpresztízsű márka régi,
megrágott, megnyomorgatott orrú gagyija jobban visszaadja
 a BMW-fílinget, mint egy patinás márka frissnek mondható darabja. 

Az utastér maga a krómkánaán. Egészen biztos vagyok abban, hogy valaki ilyen utasteret 1:1-ben megcsinált már magának. Tán még a szélvédőt is beszínezte ehhez hasonlóra. Hiába kicsi ez a világ, bizonyos szempontokból mégis túl nagy. 

Virít a bele. Műszerfalat ne keressünk, osszuk be az
élményt az ülések meglétével.

Na, de nem akarok leragadni ennél a pontnál, hiszen a végére hagytam a lényeget, a dekorációt. Be kell vallanom, hogy ritkán szeretem egy autón az ilyesfajta rittyentéseket, kivéve ha versenygépről van szó. Na de ennél a BMW-nél az igazi érték a dekor. Figyeljük csak meg mennyire szép a FIAT emblémára hasonlító logo és benne a FIAT helyetti FIRE felirat. 

Tüzes nyár. 

Ez az autó egy döbbenet. Még elképzelni is izgalmas azt a folyamatot, ahogy ez a négykerekű és főleg ahogy a dekorációja elkészülhetett. Például mintha a tervező valami nagyon olaszt, mondjuk FIAT-ot akart volna tervezni (például egy 131 Abarthot, versenydekorral), de a vezetés ragaszkodott volna a BMW-hez. A szerencsétlen tervező mi mást tehetett ebben az esetben, minthogy bármiféle megrovástól tartva csalüdottan engedelmeskedett, de egy "rohadjatokmeghogynemcsinálhatok131est"- típusú üzenetet hagyott azért burkoltan a dekorációban a vezetőség számára. 

Itt még egyértelműbb a FIAT-ra való utalás.

Zseniális. Nem tudok mást írni és mondani sem róla. Ennyire eredeti poént egy játékautón sem láttam. Éppen ezért nincs is szívem szétszedni és új fényezéssel, kerekekkel újjáépíteni. ez így a jó. Ez így a tökéletes. 

Ugye ismerős ez a betűstílus az elnyújtott P-betűvel?
"Mit ér az erő, ha közben bepippin?"

Viszont így elmarad a felújítás és vele bármilyen apróbb módosítás is. Egy kukából kiszedett, kukába való érinthetetlen roncsot találtam magamnak. Mégis boldog vagyok és csak mosolygok erre a "nyári bolondságra". Mi mást is tehetnék. Néha ilyenekre is szükség van. 

Bburacán - Bburago 1/43 Lamborghini Huracán teszt

A Lamborghini visszatért! Újra Ő a világ legvadabb, legkülöncebb állata. Már a Reventon is elkezdte kocogtatni ugyan a gátakat, de a Veneno egyenesen rommá törte azokat, hogy aztán a Huracán tébollyal fűtött szigortól villódzó tekintettel átléphessen rajtuk. Örvendetes és rendkívül becsülendő dolog ez annak tudatában, hogy míg a többség az aktuális divat kergetése közben elveszti identitását, a Lamborghini pont visszatér hozzá. Ha kritikusan szemlélném az utóbbi 25 év típusait, akkor a Diablo-Murcielago-Reventón-Veneno-Huracán ötösre tudnám azt mondani, hogy ezek mindegyike méltán érdemli ki a toporzékoló bikát ábrázoló logót. Amíg a Veneno határozottan kiáll a nagy tömeg elé és üvöltve rázza le magáról a "lambAUDIniség" minden unalomba fulladt dizájnelemét és tán minden eddigi típusnál jobban felszínre hozza a mindenkori Lamborghinik tervezőiben lappangó szent őrületet, addig a Huracán mindezt emészthetőbb, diplomatikusabb, de mégis 100%-osan lambós formában közli a nagyvilággal és egyértelműsíti, hogy vége a "százas szivar" szagú, barna zakós, sárga lencsés szemüveges ballagásnak, s ismét a magamutogató, extravagáns, temperamentumos vágtázás következik. Végre sikerült belepakolni a legjobb arányban az Audinak és a Lamborghininek egy autóba mindazt, amiben jobban értenek a másiknál. A Lambo az olaszos szenvedélyt, az Audi pedig leginkább a megbízhatóságot adja. Ha az elejétől kezdve ebből indul ki ez a páros, akkor talán a Huracán ideje hamarabb eljött volna és nem kellene az elődjének képeit gyorsan átlapoznom a Lamborghini-történelemkönyvében.

Hosszú évek fáradhatatlan munkája eredményeként
végre befejeződött a Gallardo nevű esetlen
koncepcióautó fejlesztése. (forrás)

Tiszteletemet egyéb lehetőségek híján a Huracán felé egyedül modellek, játékautók formájában van lehetőségem kinyilvánítani. És bizony abból is tudom, hogy ez az autó nem egy átlagos "must have" a listámban, hogy szinte minden méretarányban és kidolgozottságban érdekel. A Kyosho 1/64-es verziójától kezdve a Maisto és Hot Wheels hasonló arányú apróságán át repítenek a tervek méretben felfelé egészen az 1/18-as büdzsépokolba, ahol viszont kellemes meglepetésként a Bburago is egészen színvonalas darabot alkotott, és az AutoArt-féle kiadásról sem tudok azonnal lemondani a hihetetlenül magas ára miatt. Első - vágyaim tűzoltására hivatott - Huracánja a beszerzéseimnek végül a Bburago 1/43-as kivitelében érkezett el. A szokásos hypermarketes túrák során figyeltem fel a szürke festésű példányokra. Első alkalommal máris két darab jött velem haza. A doboz szerencsére már nem az a kék alapon borzalmas stílusú feliratokkal és motívumokkal teleaggatott, tagadhatatlanul a kínai bóvli felé hajló Street Fire förmedvény. Sőt, már-már pont, hogy a semleges, semmitmondó kinézetű. De hát a kevesebb sokszor több.  

A szürke szín általában unalmas. Ilyen formára
öntve viszont unalomról szó nincs.

Az autó meglepően jól sikerült. Csavarok tartják egyben a Lambot, a műanyag kerekek fém tengelyekre kapcsolódnak. Az első két jellemző azonnal félretolja az 1/43-as Bburagokra jellemző, tradícionálisnak nevezhető megoldásait: az alvázból kinövő műanyag csonkokra pattintott kerekeket, valamint a karosszériát és az alvázat összefogó stifteket. Kérdés, hogy vajon ez most jó-e, avagy rossz?

Csavarok, fém tengelyek... Új szelek fújnak itt is.

Ha jó, akkor csakis abból a szempontból az, hogy így még egyszerűbbé válik kis kedvencünk házilagos "feljavítása". Ha rossz, akkor pedig azért, mert a technológiai fejlődés fényes álruhájába burkolva sikerült kiölni a Bburagoból a maradék klasszikus megoldásokat is. 

A Huracán remekül teljesít minden tekintetben. Az első és hátsó lámpatestek igényesek. Ha rájuk nézek, csak mosolygok azon, hogy lám-lám, egy vacak kis 1/43-as Bburago mekkorát villant és mennyire precízen teszi. A kipufogó végek élményszámba mennek. Jól sikerült a peremek kifestése és a kipufogóknak mélységük van. 

Mesebeli kinézet. Ennyire finom illesztést szinte
csak modellek lámpatesteinél lehet látni. 

A tamponnyomott márka- és típusjelzések szintén elégedettségre adnak okot. Az utastér több részből áll. Van maga a műszerfal, a motorral egybeöntött utastérhéj és külön bepattintható egység a két ülés. 

Így fest napjaink 1/43-as Bburagoja
darabokra szedve. 

Ráadásul semmi sincs elkapkodva. Minden részlet egyértelműen felkínálja a lehetőséget nekünk arra, hogy vagy csak csodáljuk mit kaptunk 890 Ft-ért, vagy essünk is neki egy kis festékkel és hozzunk ki belőle még többet. Valami mégsem stimmel ezzel az autóval. Vagy feljavítjuk és beleölünk nem kevés pénzt abba, hogy modellhez közeli szintre erőszakoljuk, vagy így hagyjuk a borzalmas felnikkel, a temérdek kiaknázatlan lehetőséggel. 

Egy kis önkényesen generált retró életérzés a
műszerfal nélküli Bbu-utastérrel.

Jó dolog a csavaros alváz, jó a fém tengelyen guruló kerék. De csakis azért, hogy minél egyszerűbben átalakítsuk egy elfogadható állapotra. Mivel két darab Huracánt hoztam magammal, így egyértelműek voltak a további tervek. Egy marad gyárilag megszégyenült állapotban, egy pedig megy a házilagos torzítás országútján egészen a szakadékig. 

A gyári és a feljavított darab napfürdőzik.

A legdrágább mulatság a kerekek lecserélése volt. Elvégre két RIKROK Porsche bánta a mókát. 

A kerekek lecserélésével és némi faragással
kissé le is ült a Lambo.

A többi módosítás csupán a meglévő festékek célzott irányú felhasználására korlátozódott. Kapott az utastér és a motortér is további színeket, valamint a karosszéria paneljei is ki lettek emelve. 

Hátat fordítanak egymásnak. Vajon melyik
sértődött meg a másikra és miért?

Természetesen anyagilag nem érte meg a feljavítás. De azt is el kell ismernem, hogy gyári állapotában korántsem tudom annyira élvezni a látványát, mint például az olasz gyártású, pattintott szabványkerekű, stiftes összeszerelésű Diablonak. 

 Made in China vs. Made in Italy. Több évtized
van a kettő között. A különbségek mégsem
egyértelműen döntik el, hogy melyik az izgalmasabb. 

Nem tudom pontosan mi okozza ezt. A nosztalgiázás átka nem enged kiszabadulni a reménytelen szubjektivitás börtönéből, vagy az a helyzet, hogy a vékonyabb rétegű fényezés, igényes szerszámozás és a visszafogottan harsány krómozású, egyszerű felnik együttese valóban erősebb a precíz szerszámozás, részletesebb utastér, förtelmes kerekek triójánál? 

Azt hiszem egy 1/43-as Bburagonak sem volt
még ilyen jó dolga, mint annak, ott, hátul...

Nézegetem a képeket és újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem. Ha az olasz Diablo jobb is a kínai Huracánnál, akkor az csakis azért lehet, mert ott megvolt a közvetlen kapcsolat az alkotó és az autó között. Szép a mai Bburagok dobozain virító "Italian design" felirat. De én zárójelbe odatenném mellé, hogy "under chinese control". Nem jön át oly őszintén az igazi autó keltette érzés itt, mint a Diablo esetében. És bár a többi méretben a Bburago igen szépen kitett magáért és remekül mintázta meg a Huracánt, az 1/43-asnál azért látszik, hogy nem erőltette túl a dolgot. 

A gyári kerekek rontanak a legtöbbet a Huracánon.

Ha mindössze egy részletet kellene kiemelnem, ami számomra meghatározza az egész autó megítélését, akkor egyértelműen a kerekeket választanám. Rossz a pozícionálás, borzalmas a mintázat, túl sok a króm. Egyedül itt üti át igazán a kínai felügyelet az olasz dizájnt ezen a Bburagon. 

Ha a többi Bburago is hasonló kidolgozottságú lesz és véglegesen eltűnik a stiftezés és pattintott kerék, akkor azt leszögezhetjük, hogy egyrészt mindörökre vége a klasszikus 1/43-as Bburago-fílingnek. Másrészt viszont egy új dimenzió születésének lehetünk szemtanúi, amelyben már a lehető legegyszerűbb módon kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt a lökött kis 900 Ft-os nyavalyát olyan köntösbe bújtathassuk, mely által akár egy dioráma élethű szereplőjévé, vagy egy vitrinbe téve személyes hóbortunk és az autók iránt érzett fanatizmusunk egyik reprezentánsává válhat. 

Ignis, a szuper! - CM's 1/64 Suzuki Ignis Super 1600 teszt

Folytatódik a CM's cégről és kincseiről szóló megemlékezésünk a Modelfreaks blogon. Nehéz feladatnak bizonyult valamiféle sorrendet felállítani a tesztek között, hiszen az igazán nagyot szóló durranásokat nem célszerű egymás után ellőni. A szerényebb kivitelekkel viszont nem lehet méltó módon tisztelegni a gyártó előtt. Tény, hogy a CM's esetében a szerényebb kivitel is hegyi magaslatokról mosolyog lefelé néhány nagyobb nívójú riválisra. Még mielőtt azonban mindenki arra számítana, hogy a Lancia Stratos után egy kevésbé izgalmas kidolgozottságú darab következne, annak csalódnia kell. 

Emlékeim szerint a Suzuki Ignis Super 1600-at korántsem tartottam a legcsodásabb darabok közt számon, azonban néhány részletének köszönhetően mégsem nevezhetem alacsony kidolgozottságúnak. Amikor nálam tombolt a rally-mánia és gyakorlatilag kiemelt koncepciónak minősült gyűjtési elvemben, a CM's remek lehetőséget adott arra, hogy kevesebb pénzből egy igazán ütős rally-sort összeállítsak. A Suzuki Ignis is kötelező darab volt, bár annyi magyarázat tartozik hozzá, hogy Ő már abban az időszakban érkezett a flottámba, amikor a valamilyen szintű személyes kötődést szinte háttérbe szorította a gyártó iránti rajongás, vagyis majdnem mindegy volt mely márka mely típusát dolgozta fel a CM's. Kellett ennek ellenére is, hiszen biztos voltam abban, hogy megint találok jó pár olyan izgalmas kidolgozást, finoman megmunkált egységet, amiért megéri a vétel. Ebből a szempontból bátran kijelenthetem, hogy a CM's a legnagyobbak közé emelkedett nálam. És ezzel együtt a modellgyűjtés maga levedlette egy időre a konkrét autó, vagy kivitel adta kritériumoknak való megfelelést. Maradt fő csapásiránynak az AUTÓ, mellette pedig a modellgyártó neve. Lehetne sznobizmusnak is nevezni jó értelemben, hiszen itt szó nincs arról, hogy egy napjainkban nagy presztízzsel rendelkező gyártó darabjait vásárolgatnám tonnaszám, "csak azért, mert", vagy éppenséggel a horribilis összegbe kerülés tényére lennék nyilvánosan "likevadász" üzemmódra kapcsolva ráizgulva. Csupán adott egy gyártó, akit nem győzök elégszer dicsőíteni. Tehetségében vakon bízom, s egy idő után már a stílusát ünneplem, nem csupán annak az autónak a kultuszát, melyet megformált. Az Ignis magyar vonatkozás tekintetében is jó választás volt. Na de vajon a Stratoshoz hasonlítva például mennyire erős modell? 

A megszokott CM's csomagolás.
Ebben a sorozatban a japán rally szereplőit
gyűjtötte össze a gyártó.

A csomagolás a megszokott CM's-karton, benne talapzaton az autóval, melyet egy bliszteres keret ölel át. Hátára ragasztva az antennát rejtő kis tasakot és az antenna rögzítésére való útmutató céduláját találjuk. 

Az antennát általában nem teszem fel.Túlméretezett szinte mindegyik. Többet ér az
autó nélküle, vagy egy drótszállal.

Már elsőre feltűnik az autó testén a rengeteg színes kriksz-kraksz, amelyek azonban a közelebbi vizsgálódás alkalmával hibátlan, tökéletesen kiolvasható feliratokká változnak. 

Kincses ládikó.

Teljesen felesleges is az elmosódás, félrenyomás és egyéb kellemetlen meglepetések keresése a dekoráción. El kell ismerni, hogy a Kyosho és a Tomica mellett a CM's is képes (volt) miniatűr méretben tökéletes, precíz tamponnyomásra. 

Apróbbnál apróbb feliratok mindenütt. Íme egy újabb
féltenyérnyi csoda, amely megkérdőjelezi a mára
elgyantásodott, felhígult 1/43-as méret
létjogosultságát.

Az ablakkeretek feketéje is úgy van ott, ahogy kell, az ablaktörlők és alattuk a szellőző rács egy egységet képez a szélvédővel, vagyis alapvetően átlátszó anyagú, csupán a matt fekete festék fed és emel ki ott, ahol kell. Itt meg is fogalmazódik bennem rögtön egy gondolat, mely szerint a rég és manapság is sokszor átkozott, szélvédővel egybeöntött ablaktörlős megoldás a CM's kontextusában mennyire igényesnek tűnik. Csak a közeli szemrevételezés bizonyítja be, hogy nem különálló egységekről van szó. 

Egy alapvetően roppant gagyi megoldást sikerült
modellszintre fejlesztenie a CM's-nek. 

A lámpatestek elől és hátul is megadják az újabb dicséretre a lehetőséget. 

"Vigyázat, jövök!"
A kis vadóc 2004-ben JWRC bajnokká tette
Per-Gunnar Anderssont.

Nekem személyes kedvencem a hátsó lámpaegység. Annyira természetesnek hat, hogy nem látható benne a rögzítési pont és nincs is túl harsányra színezve, hogy nem csupán a CM's mezőnyéből emelkedik ki, hanem a teljes 1/64-es palettában is előkelő helyet foglal el. 

A hátsó lámpatestek az autó legszebb részletei,

Két szót muszáj szólnom még az autó fenekéről. A rendszámtábla sajnos nem sikerült jól. Egyedül annak lehet örülni, hogy a karakterek kiolvashatóak, mert bizony ez a rendszám magyar akar lenni. 

A rendszám és a kipufogó is felejtős.

A kipufogó vég megint csak nem tartozik a legjobb részletek közé. Talán az egyik gyenge pontja a CM's-nek a kipufogó. Nem az Ignis az egyetlen, amelyiken ennyire egyszerű ez az alkatrész. A kerekek jól sikerültek. A felnik kellően kecsesek még a talán túl sok fehér festék ellenére is. Az abroncsok pedig egyenesen kiválóak. Nem sokan veszik a fáradságot még nagyobb méretekben sem arra, hogy egy adott versenyverzió abroncsait is autentikusra, vagyis megfelelő futófelülettel ellátva készítsék el. A CM's emlékeim szerint nem is tett kivételt. Az utolsó megmintázott autóig mindegyiken hűen lekövették az eredeti példány papucsait. 

Jól áll neki a napfény. 

A teszt végére nem marad más, mint az utastér. A bukókeret szépen átvirít az ablakokon, de az ezüstözés nem szúrja a szemet, nincs eltúlozva. A műszerfal és a sportülések megint csak élethű darabok. A biztonsági övek természetesen ott feszülnek mindkét ülésen. Bár szimplán az ülés anyagából kinövő egységek, a tampózás ebben az esetben is tökéletes. 

- Kocka? - Kocka!
- Szeretjük? - IIIIIGEEEEEEEN!!!!

A kicsi Suzuki igazán bájos darabja a CM's sorának. Minden olyan - a gyártóra jellemző - finomság megtalálható benne/rajta, amelyet nem csupán minőséginek, kiválónak kell nevezni, hiszen egyediségük által bátran lehet úgy emlegetni őket, mint "igazi CM's-es megoldásokat".  

Ez a színvonal sem sokban marad el a Stratosétól.
Ha elmarad egyáltalán.

Elgurult kerekek 1. rész: ITALODÜSSZEIA

Új sorozatot indít kis csapatunk annak érdekében, hogy minden - az autókhoz kapcsolódó - őrületünket kifejezhessük és eleget tegyünk indokolatlan közléskényszerünknek is. A jövőben ehhez hasonló rövidebb bejegyzések formájában tesszük közszemlére egymás közötti levelezéseink emészthetőbb részeit. A főszereplők természetesen az autók, de nem kizárólag a modellek, játékok. Az általuk keltett gondolatokat, érzéseket értelmezzük a különböző határok feszegetésével a magunk elragadóan szélsőséges, szélsőségesen elragadó módján. 

ITALODÜSSZEIA

Levelem Sanyinak:

"A japán sokgyerekes apuka egy begrappázott éjszaka után a lombardiai nyaraláson beragadt az italo-életérzésbe." 

Az utazás előtt még minden rendben volt:

...de az ominózus éjszaka után elgurult minden(e):

Sanyi válasza:

"Elcsábította egy szénfekete szemű, barna bőrű tüzes szépség, aki elhitette vele, hogy nagy, fekete gumitól lesz menő a szerszáma. Azóta próbálkozik a tokiói gyűrűn Hondájával, ahol baráti kacagással veszik körbe a racer boyok. De rájött, nem attól tökéletes az élet, ha megfelelünk másoknak, hanem ha a magunk mércéjével vagyunk nagy, fekete gumis csődörök :)"

Egy Rastarból is lehet rocksztár, még ha anyagilag nem is éri meg...

Harapós oroszlán - Majorette Peugeot 205 GTI teszt

A Majorette újból a csúcsokat döntögeti nálam az utóbbi hónapokban, hiszen egyre több tervet generál az újdonságaival. Nincs olyan alkalom, hogy ne néznék rá egy-egy adott Majorette-displayre valamelyik boltban, hypermarketben, és nincs olyan nap, amikor nem nyitnám meg a Majorette autókkal foglalkozó francia fórumok valamelyikét. Képes vagyok akár az első oldaltól végiglapozni az aktuálisig és örömmel szemlélni ahogy mások rajonganak e cég régebbi termékeiért is. Egyik ilyen fórumolvasós időtöltésem után jött az ötlet, hogy megnézzem a saját régi kincseket. Így bukkant elő a Peugeot 205 GTI. Rajta nem látszik, hogy túlságosan is igénybe lett volna véve annak idején. Érdekes ellentmondás ez, mert amelyik a kedvenc, azt lehet folyamatosan magunkkal vinni és játszani vele mindenhol, vagy nagysága előtt gyerekként tisztelegve inkább jó helyen őrizgetni a lehető legjobb állapotban. Hasonló a kép a meg nem értett darabokkal is. Vagy megvetjük és elrejtjük valahová, hogy a szemünk elé ne kerüljön ha nem muszáj, vagy pont, hogy azt vetjük be minden rázós mutatványnál elsőként, netán homokozóharcossá képezzük. Emlékeim szerint a kicsi Peugeot a megbecsült, szeretett darab volt. 

Hibátlan állapot. Még a felnik krómja sem kopott meg.

A 205-ös egyike azon kevés autóknak, amely cseppet sem veszített vonzerejéből számomra. Hiszen akkor gyerekként is odavoltam érte és most felnőttként is őszinte kedvelője vagyok. Ha látok egy szebb példányt, elmosolyodom, ha egy legatyásodott darabot, szomorú leszek. 

A Majorette esetében joggal gondolhatja az ember, hogy francia gyártóként igazán megerőlteti magát és a francia autókat jóval nagyobb odafigyeléssel, szívvel készíti. Ami ennél a kis 205-ösnél elsőre megfog, az az arany színű logo a motorháztetőn. Alapvetően jól néz ki, de nem biztos, hogy ekkora méretben kellett volna elkészíteni. Lehet, hogy ez egyfajta oktató szándékú fogása volt a Majorette-nek a gyerekek felé: a szimbólum egy adott márkához való társítása. Hiszen nemcsak híd, focicsapat, sör szimbóluma lehet az oroszlán, hanem autóé is. 

Igényes, arany dekoráció. Ellennénk nélküle is, de
az sem baj, hogy a motorháztető nagyját elfoglalja.

A karosszéria fekete színe elegáns megjelenést kölcsönöz a Peugeot-nak. A műanyag díszcsík a karosszéria és alváz közötti extra toldalék, mely egyben az utastér is. Nem mindig jó ez a megoldás. Nyilván az igényesség a cél itt, csak azt nem tudom eldönteni, hogy menyire megy az élethűség rovására, hiszen láthatóan aránytalanabbnak tűnik az autó tőle. 

Csak egy hajszállal kellett volna vékonyabbra készíteni
az utastér "kilógó" részét. 

Az első lámpatestek átlátszó műanyagok, bár gond ezekkel is akad. Túl nagyok és még aránytalanok is. 

A 205-ösre jellemző boldog, a világra felettébb
nyitott, sugárzó tekintet mértékkel jön csak át a
Majorette verzióján. 

A hátsók pedig egyszerű bemarások a karosszérián. Érdekes módon azokról jobban felismerhető a 205-ös, mint az elsőkről. 

Egy kevés lámpafestéssel tökéletes lenne. 

A csomagtérajtó nyílik és ezt mi nagyon szeretjük. Főleg akkor, ha valami apróságot is megjelenít a csomagtérben a gyártó. Nos, itt nincs semmi. A FIAT Ritmoban például volt teniszütő, ez azonban totál üres. Még a tengely is látszik. 

Vonóhorog egy GTI-n...

A kerekek rugóznak, és itt tudom nagyon sajnálni, hogy annak idején a Majorette sem nagyon törekedett a kerekek választékának sokszínűségére, mert egy jobb felniszettnek köszönhetően a kicsi GTi még jobban mutatna. 

1/55-ös méretarány, akárcsak a mai SIKU autók nagyjánál.

Ez a Majorette annak ellenére a mai napig egyik kedvencem, hogy nagyon nehezen adja vissza a 205-ös stílusvonásait. Mintha a Majo túlságosan is akarta volna a nagyszerűt és ebbe görcsölt volna bele. 

Rokonlelkek.

A baj persze nem akkora, hogy érdemes lenne ebben a tesztben túl sok sort pazarolni rá. Ha nem is kiemelkedő darabja a régebbi Majorette autóknak, mégis egyértelműen a "felsőházba" tartozik mind a régi, mind a mai játékautó kínálatra vonatkozóan. A 205-ös Peugeot pedig továbbra is nagy kedvencem. A hothatchek egyik harapós, vagány királya. 

Vigyázat! Harapunk!