A ragyogás örök - Kyosho 1/64 Alfa Romeo 75 Twin Spark teszt

Az Alfa Romeo 75-ös típusához mindig is vonzódtam. Igazán nagy kedvencként sosem tekintettem ugyanakkor rá. Pedig jelen volt gyűjteményemben 1/24-es Bburagoként, 1:43-as Progetto K verzióban is, továbbá 1:1-es méretben majdnem egy 75-ös lett az első autóm. Pontosan nem tudom hogyan kerültem abba a helyzetbe, hogy immár nem csupán egy terv a sok olasz "csodavas" közül, hanem egészen kiemelkedő helyet foglal el a kedvenceim között. Ráadásul azok a 75-ösök, amelyek 2012 decembere óta kerültek a gyűjteményembe egészen biztosan nem kerülnek ki onnan szemben a fentebb felsoroltakkal. Tán azért sem, mert végre sikerült a 75-ösnek hosszú, fáradhatatlan küzdelem árán a szívem legmélyébe férkőznie. Ehhez nem kellett más, mint egy-két igazán izgalmas modell megszerzése. Olyanoké, amelyek az eddigieknél még jobban megragadták az igazi autó jellemvonásait. 

Ma az egyik ilyen modellről lesz szó. 

Kyosho 1/64 Alfa Romeo 75 Twin Spark

Ezzel az Alfával kihozták a tervezők a 80-as évek általános stílusirányzatából a legtöbbet. A Kyosho pedig megértette, megragadta és 1/64-es méretarányú tökéletes kincsesládikót készített belőle. 

A Kyoshonál megtanulhattuk már, hogy a külcsín korántsem nagyobb a belbecsnél. Az ízléses, kifinomult csomagolás láttán is el lehet rugaszkodni a felhők közé, és akkor még csak ezután jön a java. Eljátszadozva a gondolattal ha a Kyosho étterem lenne, akkor az 1/64-es apróságának csomagolása az exkluzív előétel, melyhez foghatót másutt nem nagyon találunk. A főétel pedig valósággal bűnbe visz és akármi történjék is, rászoktat arra, hogy minden nap ebben a bizonyos étteremben étkezzünk. 

Kartondoboz + bliszter + gyűjtői kártya + talapzat + kincs a talapzaton = Kyosho 1/64

Ezek után nem vitás, hogy az egyik legjobb "duetto" keletkezett, hiszen az egyik oldalon ott van a varázslatos 75-ös, a múzsa, a démoni szerető, akinek egy csalfa mosolyáért is egy csapásra hátat fordítanánk eddigi életünknek. A másik oldalon pedig a gyűjtőkkel körülbelül egy szinten mozgó, autóimádó japán mérnökistenek.

A démoni szerető félhomályban

Ha az első és a hátsó lámpatesteket nézem, akkor helyből az 1/43-as méretben keresek neki ellenfelet, ugyanúgy, mint a kerekek és az utastér esetében.

Az utánozhatatlan 75-ös arc...

A feliratok, emblémák egy hajszállal bizonytalanabbak az eddig kiadott 1/64-es Kyoshok jó részénél, de még így is megszorongatják a vetélytársakéit.

...és a talán még egyedibb fenék (bizonytalanság a feliratoknál...)

A kipufogó vég megoldása kissé fáj, mivel ennél jobbat korábban már láttunk a Kyosho részéről. Nem lenne szükség itt nagy részletezésre, csupán egy aprócska bemélyedés kellene, amely valamelyest jelezné a kipufogó cső végének "lyukas" mivoltát.

A fekete díszcsík és ablakkeretek, valamint a kifestett kilincsek további tapsot érdemelnek. Nagyon él ez az 1/64-es!

A Kyosho 1/64-es szépségei sokszor elfeledtetik velünk
a többi méretarány gyöngyszemeit.

Érdemes egy pillantást az autó hasára is vetni. A részletes alvázat nem szegecsek, hanem csavarok tartják egyben a karosszériával. 

Egészen kidolgozott a kocka hasa.

Kedvem lenne az utasteret kifesteni, és minden olyan extrával teletenni, amit eddig még csak a nagyobb méretek egy-két szereplője kapott. Ugyanakkor mégis megálljt kell parancsolnom magamnak, hiszen ez az egység még így - feketén - is majd' megszólal. Ahhoz túl részletgazdag és precíz, hogy bármin is változtassak, mert tartanék attól, hogy az eredeti állapotukban remek részletek hatásain tompítanék. (És igen, a jellegzetes kézifékkar is ott van!!)

Kifessem? Ne fessem? 

Ha pedig ez sem lenne elég ahhoz, hogy mosolyogva hátradőljünk és a mámortól bódultan nyögjük a "megérte, megérte" - című gyűjtői himnuszunkat, akkor vessünk egy pillantást nagyító alatt is néhány egységre. 

A szélvédőnél lévő szellőző rács és az ablaktörlők zseniálisak. A rácsozásnak mélysége van, ráadásul olyan precíz a mintázat, mint egy 1/43-as Minichampsén. (Őszintén megmondom nem is tudom melyik gyártónak nagyobb dicséret az utóbbi mondatom...)

Zseniális részlet. Szabad szemmel nézve
lazán el lehet siklani felette.

A többszöri, hosszas nézegetés után mindig kételyekkel csavarozom vissza talapzatára a 75-öst. Már csak amiatt is, mert tudom, hogy pár napon belül ismét következik az autó privát kiállítóterméből történő kirángatása, a rögzítés feloldása, majd a közelről történő nézegetése. Netán néhány fénykép is elkészül a pillanat megragadása érdekében (ugyanabból a szögből sokadszor...mert sosem elég...). 

Majd következik az újbóli óvatos visszacsavarozás, ujjlenyomatok eltüntetése, és a biztonságos bliszteres burába helyezés. 

Meghitt pillanat.

Egy-egy kis meghitt bűvölet között megannyi veszélyes manőver, mely során értékünk megsérülhet. (Mintha két nemi aktus között bekötött szemmel, görkorcsolyán gurulnánk a hálószobába, vagy oda, ahol...)

"Piroslámpás" élmény I.

"Piroslámpás" élmény II.

Már csak az a kérdés, hogy a Kyosho miért adta ki 4 színben az eddig megszokott "egy típus - 3 szín" helyett. Netán azért, mert ők sem tudták melyiket hagyják ki a sorból? 

Ha ki kellene választanom a nekem legjobban tetszőt, akkor nehéz lenne döntenem.

Neki talán a piros...

A fekete szín a legrosszabb választás minden autónál, hiszen roppant mód elmossa az autók vonalait. Viszont akit igazán érdekel az adott darab, az úgyis közelről szemléli. Nevezhetnénk a legszemérmesebb színnek is. Általa nem mindenki kapja meg az autó varázsát. Csak az, akit valóban érdekel is. "Kellek neked? Igazán kellek? Akkor ne csak messziről bámulj, hanem engedj közelebb magadhoz és akkor kibontakozom neked." Mindenesetre a fényes étcsokoládéban (fényezés) is ott vannak a szabályos trüffeldarabok (kilincs, díszcsík). 

A fekete közelről üt nagyot (ebben hasonlítunk).

A fehér tán e négyesből a legegzotikusabb szín. Ugyanakkor érdekesen mutat a 75-ös ebben a köntösben. Itt akar leginkább dívának látszani, nevezhetnénk ezért kissé ellentmondásosnak is. 

Szomorúnak tűnik, pedig csak "játszik".

A piros szín "ellövése" gyakorlatilag kötelező minden olasz autón, így ez végképp nem maradhatott ki. Bár itt is jól észrevehető, hogy a fényezés túl vastag. 

Amore rosso. 

Az ezüst színt én sosem tartottam a kedvenceim között. Vagyis inkább azt mondanám, hogy nagyon nem mindegy milyen autó kapja meg ezt a "ruhát". A német autók közül bármelyiknek jól áll például, de egy olaszon inkább a grafitot tudom elképzelni ehelyett. Ezzel szemben a modellek tekintetében rendkívül hasznos az ezüst, mivel például ezen az Alfán is ez a szín adja a legjobban vissza a karosszéria finom vonalait. Ezzel a legélethűbb ez a modell.

Az ezüst emeli ki a legjobban a 75-ös formavilágát.

A Kyosho nagyot alkotott ezzel az Alfával. Önmagához és másokhoz képest is sikerült fejlődnie. Ha a feliratok és a kipufogó az eddig megszokott színvonalúak lennének, akkor kikiáltanám az eddigi legjobb 1/64-es Kyosho modellnek. 

Napfelkelte egy kis ezüst esővel.

Így viszont szépen beparkol az első helyre a többi szépség mellé. A kidolgozottság csillagos ötös, viszont az előző sorozatok autói által már-már megszokottnak nevezhető remek feliratozások, márkajelzések gyengébb minősége a 75-ösökön szembeötlő. 

Táncol a napfény az Alfa fenekén. Jó neki.

Az örökzöld 75-ös tovább ragyog immár a Kyosho kiadásában is. Mi, gyűjtők pedig egyszerre ünnepelhetjük e szögletes, ámde szenvedéllyel csordultig teli autócsodát, a múzsát, a démoni szeretőt és mindazokat, akiknek sikerült minden ragyogásából a legtöbbet belecsepegtetniük a féltenyérnyi méretarányba.

Újabb mesterművek Japánból, szeretettel.