Bikadiadal - Kyosho 1/64 Lamborghini Veneno teszt

Pár évvel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy az "agyonAUDItált" Lamborghini a Reventón után nem nagyon tud még vadabb, vagy nem mesterkélten vad, vagyis a tőle megszokott igazán őrült autót kreálni. Aztán jött a Veneno. 

Veneno, a Lamborghinik "legőrültebBIKA" (forrás)

Bár eleinte túl soknak éreztem mindazt, amit a tervezők a négy kerék köré alkottak, de minél többet nézegettem, annál jobban kezdtem megérteni és a hatása alá kerülni. Pontosan megfogalmazni nehéz lenne miért is. Egyszerűen olyan kisugárzása van, amit nem lehet pár szóval kifejezni. Az elhízott, összekuporodó hiéna (Veyron), egy tacskó és egy majom egzotikus nászából született "nemtudjukmi" (Panamera) és a többi hasonló nyavalya mellett ez egy olyan mutáns, amely DNS-ét tán sosem tudják majd teljes egészében felfedni. Veneno, a gyilkos bika. Kifejező és sok mindent bele lehet képzelni e névbe, az autóba és annak üzenetébe. 

Ez egy olyan Lamborghini, amiből épphogy több létezik pár darabbal, mint da Vinci Mona Lisajából. Egy olyan Lamborghini, ami nekem sikerül elhalványítani a Countach és közötte megjelent többi testvérének emlékét. És igen, egy Lamborghini, amely akár egy görbetükör is lehetne. A szupersportautók görbetükre. A Veneno nem követ semmilyen trendet. A Veneno megmutatja az aktuális helyzetet. Azt az állapotot, ahol a világ tart most és ami még várható, ha minden így folytatódik: egyre meredekebb torzulás. Talán éppen ezért is válik ez a legmegosztóbb autók egyikévé. Senki nem szereti ugyanis, ha a képébe mondják a rossz tulajdonságait. Márpedig a Veneno maga a négy keréken gördülő kritika a világ felé. Az is igaz, hogy a Diablo óta megjelent összes típus stílusjegye benne van, tehát messziről nézve akár egy Murciélago, vagy Reventón, esetleg Aventador is lehetne, miután ledöntött 10 kutyaházat, melyek darabjai a véletlen csoda által szimmetrikusan ragadtak volna meg rajta. 

De vajon mégis hogyan születhetett meg egy ilyen Lamborghini? Egy ilyen elképesztő formavilággal rendelkező "veszedelem" a sok óvatosan vadított fél-pszichopata Lambo után? Leginkább azt tudom elképzelni, hogy a Lamborghini ötvenedik születésnapja alkalmából az olasz tervezők végre kiszabadul(hat)tak a német visszafogottság börtönéből és lázadásukat a szabványosított unalom ellen a Venenoval fogalmazták meg. Vagyis a németek most az egyszer azt mondták nekik nagy sóhaj után (és annak tudatában, hogy a szenvedélyes, kifejező stílushoz mindig kevésbé fognak érteni, mint az epres tejberizshez...), hogy: "rendben, csináljátok". 

Mintha a tesók a két szélen csupán Lamborghini-imitátorok lennének
a Venenohoz képest (forrás) 

Az ötvenet szintén tavaly betöltött Kyoshonak pedig igazi ziccer volt a Veneno elkészítése. Nekem a három darabból álló szettet sikerült megszereznem. Az alapszíne mindnek a grafit - fekete kombó. 

A szett (forrás).

A saját példányok.

Minden, ami elsőre dühítő hibának látszik rajtuk, közelről megnézve "diecast-örömóda" megkomponálására bátorítja az embert. Az abroncsokon végigfutó felfestett díszgyűrű első pillantásra hiányosnak, kopottnak tűnik. Ráfókuszálva látszik azonban csak, hogy az nem hiba, hanem a "Pirelli" és a "PZERO" feliratok. Az olasz trikolor végigfutása a Venenok oldalán annyira izgató, hogy szinte már meg is jelenik előttem egy olasz, bronzos bőrű egyetemista lány csípője ilyen vékonyka szalaggal körbefogva. 

Gyönyörű részletek. A trikolor végigfutása az autó oldalán
nem éppen modellgyártó-barát megoldás, de a Kyoshonak nem
okozott gondot.

Az első lámpák alsó része mintha szabadon lógna a levegőben. De mégsem, hiszen úgy fekszik fel a neki szánt idomra a lámpatest, hogy hézagnak, résnek nyoma sincs. 

Felülnézetből is látszik a lámpa ledes hatása. 

A lámpa minden szögből látható rögzítési pontja még
kifejezőbbé - ha úgy tetszik - ördögibbé, teszi a tekintetét.

Ilyenkor teheti fel a kérdést az ember, hogy ha egy Kyosho tud ilyet 1/64-ben, akkor ő és a vele egy szinten lévő gyártók miért nem vezetik be ezt a hihetetlen precizitást nagyobb méretekben? Jó, persze. Túl drága lenne. És nyilván nehezebben emésztenék meg a "márkahű gyűjtők" a hirtelen drágulást, mint így, a plusz értelmetlen, aránytalan csavarokkal jól látható helyeken, plusz matricákkal, plusz "how it's made" videókkal megmagyarázva a nagy semmit. 

.Van valami hézag? A lámpák körül biztosan nincs.
Ebben a tekintetben nem találni jóindulatot.

A hátsó lámpák szimpla felfestések ugyan, de itt nem is vártam el azt, hogy vékonyka, arányos műanyag betétek legyenek. Ellenben kissé zavaró, hogy a visszapillantók nincsenek "tükrösítve". 

Igényes minden részlet, ám itt érzem egyedül, hogy az olasz dizájnba
kissé belecsorbult a japán mérnökök fejszéje és/vagy a költségkerete.
Legalább egy rácsos elem lehetett volna lyukas. 

A feliratok és márkajelzések egy része nem az igazi. Szabad szemmel nézve... Nagyító alatt ugyanis mind megállja a helyét. Ebből a szempontból egy-egy 1/64-es Kyo esetén mindig hibába esek, hiszen sokszor már szinte akarom is, hogy végre legyen egy-egy elrontott tamponnyomás valamelyik példányon. Közelről vizsgálva azonban ki kell ábrándulnom és nyugtáznom egy hanyag legyintéssel, hogy már megint minden klappol, precíz, közel tökéletes. Azt hiszem ha ennyi csalódás érne az életben, akkor boldog ember lennék. 

Bizony-bizony,  a Veneno felirat ott van a vezérsíkokon.

Az utastérnél muszáj egy picit újra kötözködnöm. A sok-sok remekül kidolgozott részlet a karosszérián kritikára sarkall a beltér szemlélése során. Manapság nem nagy kunszt legalább az üléseket, vagy a műszerfalat gyárilag kifesteni, vagy más színű műanyagból önteni. Itt azonban minden fekete. Túl nagy gond persze nincsen, elvégre az autót két csavar tartja egyben. Tehát ha egyszer elborulna az agyam és egy limitált szériás modellt ki akarnék pingálni, akkor a lehetőség tálcán kínálkozik. 

Talán megbocsájthatjuk a fekete utasteret.

A teszt végére érve lezárásul újra dicsőíthetném a Kyoshot, ismét elszállhatnék egy kicsit a Veneno keltette gondolataimmal. De most az egyszer úgy érzem, hogy nincs mit leírni, még jobban kifejteni, nyomatékosítani. A képek szolgálnak a leghitelesebb bizonyítékául annak a ténynek, mely szerint ez a gyártó az 1/64-es soraival immár nem csupán az e méret körüli autókat gyártók ellenfele, hanem lassan kezdi magához vonzani mindazokat a gyűjtőket, akiknek már kevés csak a bliszteres, ritkán nem factory erroros játékautó, vagy éppenséggel belefáradtak az 1:43-as méret drágulással együtt járó felhígulásába. Illetve 1:18-ban csakis a legnagyobb vágyaiknak enged(het)nek. 

Harcra készen a három őrült.

Toro, Toro!!

Ha egy nőhöz kellene hasonlítanom a Venenot, akkor leginkább Monica Belluccit
tudnám elképzelni... Joker álarcban... pirosan izzó pupillákkal, mérges tekintettel...
szegecses csuklópántokkal... testén végigfutó latex-szalagokkal...tűsarkú
csizmában...kezében vasvillával...

A Venenot még mindig nem sikerült teljesen megfejtenem. De ha visszanézek a régebbi Lamborghinikre, akkor többnyire csak a megfejthetetlenek égtek mélyen bele az elmémbe. Talán nem is kell mindent megérteni egy Lamborghinin. Talán pontosan ezért Lamborghini a Lamborghini: vad, őrült, titokzatos. Lehet gyűlölni és lehet imádni. Középút nincs. Az marad a csak a divatnak gyártó konkurenciának.