Elgurult kerekek 4. rész - Ló és Bika

Egy igazán vad ló...

... és egy őrült bika...

Olaszország vágtázó büszkeségei ők.

Azonban mégsem együttes erővel szállnak harcba a dicsőségért. 

Hiszen Ló és Bika...

...sosem lesz barát...

Elgurult kerekek 3. rész - Apa és fia

Ezen a héten Urraco-napokat tartunk a Modelfreaks blogon. Íme az első csapás rövidke képregény formájában:

1.

2.

3.

4.

5.

Nyakon szúrt bikák és a próféta - Lamborghini játékautók a közelmúltból

"Hát, ez nem jött össze!" Mondhatta volna  a mai tesztben szereplő autók gyártóinak bármelyik vezetője egy-két kivétellel, miután meglátta az aktuális Lamborghini kisautó első darabját a gyártósor végén. Persze biztosan nem mondta, mert ő nyilván csak a számokkal foglalkozik. Talán csak képről látta, vagy felvittek neki egyet a kékgallérosok. 

Az álomcsapat. 

Legyünk is túl rajtuk mielőbb, mert inkább másról szeretnék beszélni. Szóval...

A Bburago és Maisto Lambok rokonok (leírni is borzalmas, pedig már megszokhattam volna, hogy immár egy családhoz tartoznak), tehát bizonyos hasonlóságok előfordulhatnak. Tény, hogy a Bburago a magasabb árképzésű 1/64-es Maisto újragondolása, a Maisto pedig a játékok közötti még nem noname gagyi. Az Aventador egy csendesebb átmenet a Murciélago és a Veneno között. Neve hangzatos, kinézete inkább zavaros. A Bburago esetében nagyon sajnálom, hogy az 1/64-et például nem egyfajta retroként értelmezi stifttel összefogva a karosszériát az alvázzal, műanyag tengelycsonkokra pattintott aprócska kerekekkel és legalább elől átlátszó lámpákkal. De lehetne akár az 1/32-es Street Classics sor kisebb verziója is nyitható ajtókkal, néhány jól megválasztott régebbi autóval. Számtalan olyan lehetőség rejlik a Bburago 1/64-es szekciójában, amelyek mindegyike legalább izgalmasabb lenne, mint egy átvett Maisto-szerszám. 

Mi ez, mi ez, mi ez? 1/64-es Lambo? Ki gyártotta?
Fókuszfókuszfókusz!!!

Ami valamelyest a Maisto-Bburago mellett szól, az az autentikus felnik, egészen elfogadható tamponnyomások és a csavaros alváz. 

"Mairago"

Az utasteret lehetne pingálni és a kerekeket is lecserélni jobbakra. De minek? Ez tipikusan az az autó, amihez nincs értelme hozzányúlni. Eleinte 1000 Ft körül (felett?) volt mindegyik 1/64-es Bburago ára, majd nem sokkal rá elkezdték mindenütt alaposan leakciózni őket. Gondolom azért, mert egyrészt a kiadott sor semmi újat nem hozott. Volt pár vad Lambo, Merci, BMW, Nissan GT-R, és minden játék- és modellgyártó kötelező szereplőként a VW Bogár. Másrészt ezek mindegyike megjelent már sokkal jobb kidolgozottságban, vagy egységesebb színvonalon elfogadható árért. 

Egyszer egy ilyen vétel azért megéri, akár
Maisto, akár Bburago.

A Maisto megjelentette a hyperfaék kategóriájában is az Aventadort. A méretek eltérnek az 1/64-estől. 

A maga nemében nem rossz.

Ezekre a Maistokra a viszonylag jól átgondolt és precízebbnek nevezhető szerszám, valamint a tamponnyomások egészen kellemes színvonala jellemző. A nyomtávok általában nincsenek rendben, a rugózás pedig itt a hajlékony műanyag alváznak és a tengelyt tartó korántsem "magabiztos" lapkának köszönhető. 

Ez tipikusan az a szint, amit többnyire lesajnálunk, de
csendben azért izgatottan várjuk, hogy megjelenjen
egy-egy nagy kedvencünk. 

A Hot Wheels ebben a bejegyzésben kevesebb kritikát érdemel, mert itt annyi azért látszik, hogy próbálták kihozni a legtöbbet a költségkeretből. A nagy hátsó kerekeket itt sem lehet megbocsájtani, de én lassan már egy masszív amerikai izomautóján sem tudom a Hot Wheelsnek. Ideje lenne belátnia, hogy bármelyik amcsi izomautót is adja ki minimális dekorral, az coooooool. Nem igényli senki sem a traktorfelniket. 

Próbálkoztak a Hot Wheelsnél bátran, elszántan. Csak
tervezés közben megint valamilyen nyomorult dragrace
ment a tévében.

A fényezés, díszcsíkok valamit ellensúlyoznak a karosszéria aránytalanságából. 

Valójában pont azok a kifinomult részletek nem lettek
kellőképpen kidolgozva, amelyek a Veneno hangulatát
igazán visszaadnák. 

Mindent egybevetve akinek kimaradt a Veneno 1/64-es Kyosho formában, de a Tomica-féle verziót vajpuhának tartja, annak tökéletes választás. Aztán majd idővel úgyis kiderül kinek mennyit és mennyit ér a Veneno. 

Innen nézve nem olyan rossz. 

500 Ft körüli összeget megér a fentebbi fotó miatt, de aki igazán rákattan erre a Lambora, annak előbb-utóbb beköszön majd úgyis egy jóval drágább példány. Valamiféle démoni varázsa van ennek az autónak...

Sajnos a legnagyobb csapás nem a Maisto, Bburago és nem is a Hot Wheels kicsi bikája, hanem a SIKU Gallardoja. Nehéz megítélni egy autó alapján egy gyártó felfogását és kvalitásait, ellenben ez a SIKU azt bizonyítja, hogy sokkal könnyebb a gyártónak összegyűjteni néhány bevált módszert és az ezek által bizonyítani kívánt igényesség jegyében minden gondolkodás nélkül ráhányni mindegyik autójára. 

Liebe SIKU! Was zum Teufel ist das??

Írom mindezt én, aki sokszor a kifordult szemekkel dobálva magát a padlón nyavalyog azon, hogy miért felejtették el sokan a játékgyártók közül az átlátszó lámpatesteket. Nos, ezek a megoldások ilyen szinten ilyen környezetben nem kellenek.  

Szegény Gallardo! Ami stílusos is rajta, azt
is sikerült a SIKU-nak elrontania.

Nálam a SIKU mindig is az egyik nagy kedvenc volt. Bizonyos keretek között mindig igyekezett a lehető legjobban megragadni az eredeti autót és visszaadni belőle a legtöbbet 1/50-1/55 körüli méretben. Tévedés ne essék, a haszonjárművek és munkagépek terén brillírozik a gyártó napjainkban is. Amennyire szerettem a régi járműveiket mindenféle különleges extra nélkül, de a nyergesvontatóknál ötletes megoldásnak minősülő, karral zárható nyereggel például, annyira tudok megőrülni a maiak hihetetlen igényességén, modellhez közeli szintre emelkedésén. Valami kikopott a SIKU-ból. A munkagépeken csorog az ember nyála még ma is, a személyautók pedig inkább szájhúzást, homlokráncolást okoznak. Több szót nem is érdemel ebben a tesztben sem a SIKU, sem a Gallardo. Utóbbit azért próbálom megkedvelni és szigorúan a maga kontextusában vizsgálni, előbbit viszont kezdem szépen, lassan elfelejteni személyautók szempontjából. 

Dávid és a retardált Góliátok.

A bejegyzés végére marad egy egészen friss darab szemügyre vétele. Kincs, mítosz, non plus ultra, hogy több rongyosra rágott, elcsépelt jelzőt ne is említsek. De ezeknek a szavaknak itt és most hihetetlen súlyuk van és jelentésük nem cinikus mosoly, hanem elismerő kacsintás vonzatával jár. 

2015 - Csoda született a Matchboxnál. ÚJRA!

Ha a Matchboxnál a jó érzékű, tehetséges úriemberek lehetőséget kapnak, akkor máris tudnak olyasmit alkotni, ami már megjelenésének pillanatában közkedvelt, kultikus gyűjtői darabbá válik. Gyűjtőtársaink közül már Andrew és Rájen is megemlékezett róla, ezért nagyon nem is akarok belemenni a részletekbe. Annak nagyon örülök, hogy mindnyájan hasonló véleménnyel vagyunk erről a kis Lamboról, amely legalább 3-4 olyasféle költői kérdést fogalmaztathatott meg velünk, mint például azt, hogy vajon miért nem tud a Matchbox minden évben többnyire hozzá hasonló autókat készíteni és nem holmi - még a Hot Wheels szintjét is sokszor túllépő - borzasztó, nevesincs bliszterhuszárokat? 

Valóságos felüdülés a látványa.

Örömömet az LM002-vel nem tudom leplezni, így muszáj nekem is megénekelnem a Matchbox Lamborghini LM002 dicshimnuszát. Na meg a fotók is elkészültek róla már egy jó ideje, csak én nem voltam képes eddig a szöveget megszerkeszteni köréjük. Emellett a "sötét oldalról" is íródott egy teszt, ezért célszerű volt a két témát egy írássá kombinálni. 

Felülnézetből is akad látnivaló. A motorháztető rácsa
és a plató mintázata is többet mutat az eddig megszokottaknál.

Annyira abszurd a Matchbox idei kisvasai között, mint maga az eredeti autó a megjelenése idején. A hasába mart infó alapján 1/64-es méretarányú és hiába nem rugózik, nincs átlátszó lámpatest sem elől, sem hátul, mégis nagyon szépre sikerült. Elfogult vagyok? Egyértelműen, tagadhatatlanul, mindent kizárva! 

Végre újra egy nagyszerű MB-szerszámozás!
Minden játékgyártónak meg kellene ütnie ezt a szintet.

De objektíven nézve is hatalmas dolognak tartom, hogy nem fantázia szülöttéről van szó, hanem egy legendás autó jó szerszámozású, igényes és pontos tamponnyomásokkal megáldott kicsinyített másáról az újdonságok listájában. 

Álomszép, precíz tamponnyomások. A toporzékoló bika
felteszi az i-re a pontot. 

Jó lenne minden Matchbox-sorban csak hozzá hasonló autókat látni. De mivel nagyon nem valószínű, hogy bármikor is visszatér közénk az igazi Matchbox évi 20-30 nagyágyúval, így már akkor is boldogoknak kell lennünk, ha minden évben csak egy-két, LM002-höz hasonló csoda jelenik meg gyufáséknál. 

A Matchbox újra a csúcsra tör.

Így máris nyugodtabban lehet szemlélni a többi gyártó töketlenkedését, s csendben örülni annak, hogy a régi, nagy márkanév egykori fénye még most is képes ideig-óráig eredeti fényében ragyogni. 

Vagy azonnal oda is ér, ha akar (engedik neki)?

Ezek mellett sajnálkozhatunk is, hiszen például az 1M BMW és az Alfa Romeo 4C is megérdemelt volna ekkora odafigyelést és ennyi autentikus jellemzőt. Nyilván őket "kevésbé akarta" klasszikusra alkotni a Matt...Matchbox. 

Nagyon kellett már, hogy egy mai Matchbox ennyi kedvet
adjon a képszerkesztéshez.

Ha elnézzük azt a pár idei autót, amelyekért érdemes displayt túrni, akkor azt elmondhatjuk, hogy a Matchbox igazán LMében volt a Lambo tervezésénél annak ellenére, hogy a prototípushoz képest sok finom megoldás lemaradt, leegyszerűsödött. 

Íme a prototípus. Lám-lám! Itt még kecses, különálló
korlátja volt a Lambonak (forrás).

A Ford Cargo, Mustang, recolor 4Runner is a gyártó dicséretére válik. 

A 4Runner az utóbbi évtized egyik legcsodásabb darabja. 

Ford Cargo. Ennek a névnek komoly múltja van a
Matchboxnál.

Hiába csak a kabin fém. Az alváz részletessége elképesztő.

Gyönyörű kocka-Mustang. 

De ha megnézzük az idei év többi produktumát is, akkor sajnálhatjuk csak igazán, hogy ennél többre nem igazán futotta. 

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a 4C-t egy lapon
emlegethessem a mögötte állókkal. De nem is kevés...

Talán majd jövőre. Addig is lehet bátran dicsérni legalább azért a pár jól sikerült autóért a Matchboxot. Ugyanakkor a többi gyártóra is szükség van. Elvégre valamire az ő autóik is jók lehetnek. 

Jin-jang Lambo-módra.

Bburacán - Bburago 1/43 Lamborghini Huracán teszt

A Lamborghini visszatért! Újra Ő a világ legvadabb, legkülöncebb állata. Már a Reventon is elkezdte kocogtatni ugyan a gátakat, de a Veneno egyenesen rommá törte azokat, hogy aztán a Huracán tébollyal fűtött szigortól villódzó tekintettel átléphessen rajtuk. Örvendetes és rendkívül becsülendő dolog ez annak tudatában, hogy míg a többség az aktuális divat kergetése közben elveszti identitását, a Lamborghini pont visszatér hozzá. Ha kritikusan szemlélném az utóbbi 25 év típusait, akkor a Diablo-Murcielago-Reventón-Veneno-Huracán ötösre tudnám azt mondani, hogy ezek mindegyike méltán érdemli ki a toporzékoló bikát ábrázoló logót. Amíg a Veneno határozottan kiáll a nagy tömeg elé és üvöltve rázza le magáról a "lambAUDIniség" minden unalomba fulladt dizájnelemét és tán minden eddigi típusnál jobban felszínre hozza a mindenkori Lamborghinik tervezőiben lappangó szent őrületet, addig a Huracán mindezt emészthetőbb, diplomatikusabb, de mégis 100%-osan lambós formában közli a nagyvilággal és egyértelműsíti, hogy vége a "százas szivar" szagú, barna zakós, sárga lencsés szemüveges ballagásnak, s ismét a magamutogató, extravagáns, temperamentumos vágtázás következik. Végre sikerült belepakolni a legjobb arányban az Audinak és a Lamborghininek egy autóba mindazt, amiben jobban értenek a másiknál. A Lambo az olaszos szenvedélyt, az Audi pedig leginkább a megbízhatóságot adja. Ha az elejétől kezdve ebből indul ki ez a páros, akkor talán a Huracán ideje hamarabb eljött volna és nem kellene az elődjének képeit gyorsan átlapoznom a Lamborghini-történelemkönyvében.

Hosszú évek fáradhatatlan munkája eredményeként
végre befejeződött a Gallardo nevű esetlen
koncepcióautó fejlesztése. (forrás)

Tiszteletemet egyéb lehetőségek híján a Huracán felé egyedül modellek, játékautók formájában van lehetőségem kinyilvánítani. És bizony abból is tudom, hogy ez az autó nem egy átlagos "must have" a listámban, hogy szinte minden méretarányban és kidolgozottságban érdekel. A Kyosho 1/64-es verziójától kezdve a Maisto és Hot Wheels hasonló arányú apróságán át repítenek a tervek méretben felfelé egészen az 1/18-as büdzsépokolba, ahol viszont kellemes meglepetésként a Bburago is egészen színvonalas darabot alkotott, és az AutoArt-féle kiadásról sem tudok azonnal lemondani a hihetetlenül magas ára miatt. Első - vágyaim tűzoltására hivatott - Huracánja a beszerzéseimnek végül a Bburago 1/43-as kivitelében érkezett el. A szokásos hypermarketes túrák során figyeltem fel a szürke festésű példányokra. Első alkalommal máris két darab jött velem haza. A doboz szerencsére már nem az a kék alapon borzalmas stílusú feliratokkal és motívumokkal teleaggatott, tagadhatatlanul a kínai bóvli felé hajló Street Fire förmedvény. Sőt, már-már pont, hogy a semleges, semmitmondó kinézetű. De hát a kevesebb sokszor több.  

A szürke szín általában unalmas. Ilyen formára
öntve viszont unalomról szó nincs.

Az autó meglepően jól sikerült. Csavarok tartják egyben a Lambot, a műanyag kerekek fém tengelyekre kapcsolódnak. Az első két jellemző azonnal félretolja az 1/43-as Bburagokra jellemző, tradícionálisnak nevezhető megoldásait: az alvázból kinövő műanyag csonkokra pattintott kerekeket, valamint a karosszériát és az alvázat összefogó stifteket. Kérdés, hogy vajon ez most jó-e, avagy rossz?

Csavarok, fém tengelyek... Új szelek fújnak itt is.

Ha jó, akkor csakis abból a szempontból az, hogy így még egyszerűbbé válik kis kedvencünk házilagos "feljavítása". Ha rossz, akkor pedig azért, mert a technológiai fejlődés fényes álruhájába burkolva sikerült kiölni a Bburagoból a maradék klasszikus megoldásokat is. 

A Huracán remekül teljesít minden tekintetben. Az első és hátsó lámpatestek igényesek. Ha rájuk nézek, csak mosolygok azon, hogy lám-lám, egy vacak kis 1/43-as Bburago mekkorát villant és mennyire precízen teszi. A kipufogó végek élményszámba mennek. Jól sikerült a peremek kifestése és a kipufogóknak mélységük van. 

Mesebeli kinézet. Ennyire finom illesztést szinte
csak modellek lámpatesteinél lehet látni. 

A tamponnyomott márka- és típusjelzések szintén elégedettségre adnak okot. Az utastér több részből áll. Van maga a műszerfal, a motorral egybeöntött utastérhéj és külön bepattintható egység a két ülés. 

Így fest napjaink 1/43-as Bburagoja
darabokra szedve. 

Ráadásul semmi sincs elkapkodva. Minden részlet egyértelműen felkínálja a lehetőséget nekünk arra, hogy vagy csak csodáljuk mit kaptunk 890 Ft-ért, vagy essünk is neki egy kis festékkel és hozzunk ki belőle még többet. Valami mégsem stimmel ezzel az autóval. Vagy feljavítjuk és beleölünk nem kevés pénzt abba, hogy modellhez közeli szintre erőszakoljuk, vagy így hagyjuk a borzalmas felnikkel, a temérdek kiaknázatlan lehetőséggel. 

Egy kis önkényesen generált retró életérzés a
műszerfal nélküli Bbu-utastérrel.

Jó dolog a csavaros alváz, jó a fém tengelyen guruló kerék. De csakis azért, hogy minél egyszerűbben átalakítsuk egy elfogadható állapotra. Mivel két darab Huracánt hoztam magammal, így egyértelműek voltak a további tervek. Egy marad gyárilag megszégyenült állapotban, egy pedig megy a házilagos torzítás országútján egészen a szakadékig. 

A gyári és a feljavított darab napfürdőzik.

A legdrágább mulatság a kerekek lecserélése volt. Elvégre két RIKROK Porsche bánta a mókát. 

A kerekek lecserélésével és némi faragással
kissé le is ült a Lambo.

A többi módosítás csupán a meglévő festékek célzott irányú felhasználására korlátozódott. Kapott az utastér és a motortér is további színeket, valamint a karosszéria paneljei is ki lettek emelve. 

Hátat fordítanak egymásnak. Vajon melyik
sértődött meg a másikra és miért?

Természetesen anyagilag nem érte meg a feljavítás. De azt is el kell ismernem, hogy gyári állapotában korántsem tudom annyira élvezni a látványát, mint például az olasz gyártású, pattintott szabványkerekű, stiftes összeszerelésű Diablonak. 

 Made in China vs. Made in Italy. Több évtized
van a kettő között. A különbségek mégsem
egyértelműen döntik el, hogy melyik az izgalmasabb. 

Nem tudom pontosan mi okozza ezt. A nosztalgiázás átka nem enged kiszabadulni a reménytelen szubjektivitás börtönéből, vagy az a helyzet, hogy a vékonyabb rétegű fényezés, igényes szerszámozás és a visszafogottan harsány krómozású, egyszerű felnik együttese valóban erősebb a precíz szerszámozás, részletesebb utastér, förtelmes kerekek triójánál? 

Azt hiszem egy 1/43-as Bburagonak sem volt
még ilyen jó dolga, mint annak, ott, hátul...

Nézegetem a képeket és újabb kérdések fogalmazódnak meg bennem. Ha az olasz Diablo jobb is a kínai Huracánnál, akkor az csakis azért lehet, mert ott megvolt a közvetlen kapcsolat az alkotó és az autó között. Szép a mai Bburagok dobozain virító "Italian design" felirat. De én zárójelbe odatenném mellé, hogy "under chinese control". Nem jön át oly őszintén az igazi autó keltette érzés itt, mint a Diablo esetében. És bár a többi méretben a Bburago igen szépen kitett magáért és remekül mintázta meg a Huracánt, az 1/43-asnál azért látszik, hogy nem erőltette túl a dolgot. 

A gyári kerekek rontanak a legtöbbet a Huracánon.

Ha mindössze egy részletet kellene kiemelnem, ami számomra meghatározza az egész autó megítélését, akkor egyértelműen a kerekeket választanám. Rossz a pozícionálás, borzalmas a mintázat, túl sok a króm. Egyedül itt üti át igazán a kínai felügyelet az olasz dizájnt ezen a Bburagon. 

Ha a többi Bburago is hasonló kidolgozottságú lesz és véglegesen eltűnik a stiftezés és pattintott kerék, akkor azt leszögezhetjük, hogy egyrészt mindörökre vége a klasszikus 1/43-as Bburago-fílingnek. Másrészt viszont egy új dimenzió születésének lehetünk szemtanúi, amelyben már a lehető legegyszerűbb módon kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt a lökött kis 900 Ft-os nyavalyát olyan köntösbe bújtathassuk, mely által akár egy dioráma élethű szereplőjévé, vagy egy vitrinbe téve személyes hóbortunk és az autók iránt érzett fanatizmusunk egyik reprezentánsává válhat.