A játékautók modellautója

Nem is tudom létezik-e olyan gyártó még a Tomicán kívül amelynek még az olcsó(bb), egyszerű(bb) autóit is modellként tudjuk tisztelni. Talán ez köszönhető részben annak is, hogy e japán csöppségek többsége olyan funkciókat tud, amelyek nagy része mára eltűnt a Matchboxokból (rugózás, nyitható ajtók, csomagtartók, vagy motorháztetők), és egyedül a Majorette képes még ma is megjeleníteni e kellemes, apró élményforrásokat autóin. 

Az iménti felsorolásba talán az átlátszó műanyag lámpatestek is beletartoznak, de el kell ismernünk, hogy manapság ez a kidolgozás a játékautók mindegyiken ritkaság. 

Mai rövidke tesztem nem egy regular Tomicáról szól ezzel szemben, hanem a Limited sorozat egyik tagjáról. Már csak azért is esett választásom erre a példányra, mert amióta birtokomba került, azóta nem telik el úgy nap, hogy ne néznék bele morcos "szemeibe", ne csodálnám meg az egészen apró dekorációkat rajta.Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy a Tomica Limited Mitsubishi EVO X kikövetelte magának az elsőbbséget és a mielőbbi publikus tesztet. 

Mivel ez a szépség már nem a regular sor tagja, hanem az egy szinttel feljebb lévőbe tartozik, így számolnunk kell a magasabb ár mellett azzal is, hogy látványban is többet kapunk. A bordó metál fényezés kifogástalan, de még a kifestett ablakkereteket, szellőzőket és a feliratokat is meg kell említenem. A lámpák festett mivoltuk ellenére tökéletesen elérik hatásukat: elől és hátul is kiválóan sikerültek. 

Máris megbabonázza az embert.

Az EVO X-es mérges tekintete még ebben a méretarányban is az úttestről való azonnali lehúzódásra szólítja fel az előtte haladókat. Az embléma tovább emeli a minőségérzetet. Nem vicceltek itt sem a japán mérnökurak.

"Térj ki utamból, ki előttem araszolsz..."

A többi részlet közül még kiemelném a kipufogó rendszert, amely nem csupán az autó fenekén van kifestve, hanem az alvázon is végigkísérhetjük tekergő útját a kipufogó végekig.

Zseniális részletek az autó hátulján (is). 

Az első ajtók nyílnak és enyhe ujjbegyes rásegítéssel be is húzza őket a mechanikájuk a karosszéria síkjába. Az utastérben érdekes ellentmondás fogad. Az első sportüléseket nem győzöm elégszer fényképezni, mivel felső részükön ott díszeleg a Recaro felirat (nem is sikerült jól egy kép sem), de ez a precizitás, részletekre való odafigyelés mégis elvész amikor megpillantom a műszerfalat. Sajnos nem sok köze van az eredetihez. A szénné égett pizza tésztára hasonlító kormánykerék pedig már maga a kijózanító csalódás ezen az autón. 

Na persze nem lehet minden tökéletes egy "mezei Limited" példányon, hiszen akkor mi maradna a Limited Vintage Neo sor modelljeire? Mellesleg a visszapillantó tükrök azért itt is ki vannak festve.

Az odaégett pizzatészta és a kifestett tükör. 

Tesztem utolsó mondatai között pedig muszáj némi említést tennem a kerekekről. Nos, a gumiabroncsok és a felnik is szenzációsak annak ellenére, hogy előbbiek mintázat nélküliek, utóbbiak pedig domborúak. Lehet, hogy ez csupán engem zavar, de minden bizonnyal jobban néznének ki az autó ezen egységei, amennyiben homorú, vagy legalábbis az abroncsok peremével azonos síkban lévő felniket látnék. Akármennyire is precízek, mégis inkább a játékautós énjét sugallják a Tomica Mitsubishinek.

Micsoda rugózás!

Micsoda rugózás II.!

A rugózás tehát valamelyest javít az összképen, sőt, a kerekek rugózáson kívüli holtjátéka élethű padkás pózolásra is esélyt ad:

Mindent egybevetve ez a Tomica egy játékautó és modellautó keveréke. Ahhoz túl drága és részletgazdag, hogy játékautóként tekintsünk rá, ahhoz pedig túl kevés, hogy az 1/64-es Kyoshok és egyéb modellek között tartsuk számon. Az élmények mennyisége mégis a legjobbak közé emeli, vagyis akár Matchboxokat gyűjtünk, akár csak és kizárólag modelleket, erre a sorra mindnyájunknak érdemes odafigyelni.