Modellvarázs - Kyosho 1/64 Ferrari 365 GTS/4 - Hot Wheels Ferrari 365 GTS/4 Daytona (replika) teszt

Bizonyára vagyunk egy páran, akik a Miami Vice és más hasonló sorozatokon nőttünk fel. E sorozatok részben alakították gyerekkorunk kedvenc járműveinek listáját is. A Miami Vice csodaautói számomra mégis kiemelkednek innen. A sorozat oly sok exkluzív autót mutatott meg a Világ nézőinek, hogy már csak emiatt is kötelező volt minden egyes epizódot megnézni. Voltak w126-os Mercedesek az amerikai szabványok által megszentségtelenített elegáns kiadásoktól a hűvösen sportos hófehér AMG verziókig. Voltak továbbá Lamborghini Countachok, DMC-12-esek, Aston Martinok, Maserati, Porsche, Ferrari, Firebird, Camaro és még sok más. Ez a sorozat egyfajta státuszszimbólummá nőtte ki magát. Az az előadó amely nem szerepelt legalább egy betétdallal valamelyik epizódban, vagy az az autómárka, amelynek legalább egy típusa nem mutatta meg magát egy-egy látványosabb üldözés (vagy az aktuális drogbáró melletti pózolás) erejéig, nem is számított az elitbe. Mai fejjel újra és újra megnézve a sorozat epizódjait máshogy értékelem ezt az egész sikertörténetet, de tény, hogy az esti száguldások a város pálmafáival kidíszített útjai között az egzotikus autócsodákkal, remek zenei aláfestésekkel még ma is megdobogtatják a szívem. Talán nem túlzok sokat azzal, ha azt mondom, hogy ez a sorozat igazi életérzés-egyveleg a hatalom és bűnözés árnyékában a 80-as évek néha viccesen szélsőséges, vagy szélsőségesen vicces divatjával átitatva.

Az egyik legjobb kép a sorozatból. Forrás

Amit ezúttal leginkább kiemelnék a Miami Vice-ból, az a főszereplői autók sora. Talán más olyan produkció nincs is, amelyben egy replika autó miatt szerettem meg igazán annak eredetijét. Az első két szezonban Sonny "mindig ideges vagyok" Crockett egy fekete Ferrari 365 GTS/4 replikával üldözte a rossz fiúkat (és néha a rossz lányokat). A gyönyörű, küllős felni, a világos barna utastér és az oldalra elhajló helyzetjelző/index elől igazán megadta az első két évad fűszeres, bizsergő élményét egy-egy üldözés során. A Corvette műszaki alapokra épített autó azonban pontosan "ferraris ferrariatlansága" miatt érte el végzetét. A Ferrari Automobili engedélye nélkül hordták ugyanis ezek az átépítések a nózijukon a Ferrari emblémát és készítőik követték (másolták) a Ferrari-stílust. Signor Ferrari végül kettő hófehér Testarossát ajándékozott a stábnak, gyorsan nyugdíjba küldve a fekete 365 replikákat. Ezzel ez a probléma is megoldódott. Bizonyára a replika sorozatbeli búcsúztatását maga Enzo Ferrari is elvégezte volna úgy, hogy valóban a replika robbanjon fel és ne maradjon belőle semmi megfogható, csupán az első két szezonban nyújtott szerepei. (A harmadik szezon nyitó epizódjában egy fegyverkereskedővel üzletelt álruhában Crockett és Riccardo "mindig sötétebb cucc van rajtam, mint Sonnyn" Tubbs. Miután a két álruhás nyomozó nem hitt az egyik fegyver hatásosságában, a leleményes, már-már "tévéshopos horsti" magaslatokat karmoló fegyvernepper szépen kilőtte a Ferrarit pár száz méteres távolságból. Ez jelentette a végét a fekete szépségnek.)

"Don Johnson épp most tudja meg, hogy az ötöslottó várható főnyereménye..."
Itt lőtték ki Crockett egyik fekete munkatársát, aki nem Tubbs. Forrás

Mai tesztemben a Kyosho 1/64-es Ferrari 365 GTS/4-eséről és a Hot Wheels Ferrari 365 GTS/4 replikájáról ejtek néhány szót. Egyiküknek semmi köze a Miami Vice sorozathoz, másikuk viszont pontosan az abban szereplő négykerekű fenevad kicsinyített mása. 

Kyosho & Hot Wheels. Melyik melyik?

Azt mondanom sem kell, hogy csakúgy, mint a többi 1/64-es Kyosho produktum érkezését, ezét is nagy várakozás előzte meg. Nem szeretek régi modell- és játékautók után kutakodni az interneten (és máshol sem), mert csak a szívfájdalmat találom mindenütt: sok-sok olyan szépség, mely normális összegért sosem kerülhet hozzám, ha egyáltalán van olyan, aki el is adná. Egy hosszabb levelezésnek köszönhetően sikerült tudomást szereznem arról, hogy egy illetőnek kettő darab 365 GTS/4-ese is van az eladó modellautói között. Az egyik egy piros, a másik pedig egy fekete 1/64-es Kyosho. Miután az árban sikerült megállapodnunk és még hozzácsaptam néhány olcsóbb autót is az egységcsomaghoz, nem volt más hátra, minthogy várjam azt a gyönyörű napot, amikor a postás átadja nekem őket. A két "nyitott ágaskodó" eredeti dobozában volt sértetlen és hiánytalan állapotban. A 365-ösök ezen szériái egy régebbi 1/64-es Kyosho-sorban jelentek meg. Természetesen ez csupán néhány - a frissebb daraboknál - gyengébb alkatrészben nyilvánul meg. Néhány... Nos, egyedül a kipufogó végek fájnak igazán, mert a 365-ös fenekének nagyon jól áll a dupla kipufogó. 

A szokásos Kyosho egységcsomag. Ízléses, praktikus.

A modellgyártóknak pedig igazi ziccert ad arra, hogy még egy olcsóbb kategóriájú modell is ütős legyen. Nos, a kicsi Kyosho csövei feketék és tömörek. Semmilyen apró perem nincs, amit kipingálva, azaz házilag egyszerűen jobbra tudnánk varázsolni. 

Az autó ezen részét csak a felirat dobja fel.

Az autó többi egysége viszont nagyon rendben van. A felnik kiválóan sikerültek, csakúgy, mint a lámpatestek és a lökhárítók. Érdemes jobban is megnézni az autó elejét, ugyanis ha már a túl vastag festékréteg el is mossa a bukólámpa vonalait a karosszériában, a lámpák ki vannak dolgozva és ott feszítenek az autó orrának alsó részében a lökhárító(k) mögött. 

Bizony, ott vannak azok a lámpák!

A 365-ös legszebb világítóteste azonban mégsem ez, hanem az elejéről az oldalára elsimuló indexek. Az egyik legizgalmasabb stílusjegy ez az összes Ferrari között. A fekete rögzítési pont ugyan már korántsem nevezhető dicsérendő részletnek, de mivel az eredeti példányon itt egy apró karikában az ágaskodó ló emblémája foglal helyet, ezért annyira nem is zavaró a fekete pötty. Mondjuk úgy, hogy hunyorítva nézve ezen részletet még autentikusnak is nevezhető. A hátsó lámpákról sokat nem tudok írni. Arányosak, jól kidolgozottak, de azért jó lett volna ide egy kis borostyán szín. 

Mintha lappangó "Norev-betegségben" szenvedne ez az autó: túl nagy hasmagasság.

Az utastér - mint majdnem minden 1/64-es Kyoshoban- ebben a Ferrariban is pingálásra késztet. Precíz kidolgozottság feketében. Sok mindent ki lehetne belőle hozni, de tény, hogy még így is veri az 1:43-as alsó kategóriás modellek nagy részét. Már csak azért is, mert legalább ugyanolyan részletességet kapunk kisebb méretben. A szélvédő sajnos eléggé torzít, bár lehet, hogy a japán mérnökök itt már arra gondoltak, hogy ha nyitott az autó, akkor a kedves tulajdonos ne a szélvédőn keresztül nézze az utasteret, hanem fordítsa meg az autót... 

Szemből annyira nem torzít a szélvédő, de azért inkább fordítsuk meg és úgy szemléljük az utasteret.

A dekorációk, azaz a feliratok, emblémák pompásak. Itt megint fejbe vágja az embert a felismerés, hogy ez a tenyerében elvesző apróság bizony modell. Végezetül pedig a krómozás, ezüstözés ízléses felhasználására hívom fel a figyelmet. Igen, azt hiszem ennyire élethű árnyalatokat, fényeket, vagyis patinát nem sokan tudnak a modellgyártók közül megvalósítani még napjainkban sem. 

Túl kifinomult az eredeti 365-ös ehhez a háttérhez.

És máris begördül a Hot Wheels által életre keltett "Crockett-Ferrari". A csomagolásról muszáj azonban még az autó előtt szót ejtenem. Egyszerűen jó ránézni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha megbabonáz egy picike Hot Wheels csomagolása, de itt el kell ismernem, hogy szinte tökéletes. Remek dizájn pont annyi és olyan színnel, amelyek miatt nem tudom levenni róla a szemem. Ízléses, kiváló munka. Ha az autó is kapott legalább ennyi odafigyelést a HW marketing-szagú büdzséjének oltárán, akkor nem lesz gond. 

Tetszetős csomagolás.

Nyilván a költséghatár rendkívül vékony fémhuzalból van, amely könnyen sérülést okozhat, mert már elsőre is látszik ezen az autón, hogy a HW többet is tud ennél, ha az "meg van engedve". 

Nos, itt nincs. Ezért nagyon kellett ügyeskedni. A karosszéria fényezése szép, mély fekete. Tán vastagabb a kelleténél, de még nem zavaró. A tamponnyomásos részletek sajnos igen gyatrákra sikerültek. Az első, hátsó, oldalsó lámpák is lehetnének jobbak, de akárhányszor is nézem meg az autót, mégsem tudok csalódni. 

A tamponnyomások nem sikerültek.

Azt hiszem kezd reménytelenné válni ez a vizsgálat, hiszen akárhol is veszek észre hibát, a második gondolatom nem a káromkodás, hanem az, hogy vajon van-e a közeli papír-írószer boltban pasztell színekből álló A4-es papírcsomag, mely tartalmából kivághatnék pár pálmafát, flamingót. 

Van benne valami igazán vérpezsdítő.

Az alváz fém, a felni fém, az abroncs gumi. Már csak emiatt is képes vagyok még határozottabban örülni az új kincsnek. 

Heavy metal Hot Wheels stílusban.

Pedig az utastérben az igazán finom mintázatú ülésekkel együtt helyet kapott a kormánykerék vastag, korong formájú dublőre, amelyről először egy majdnem teljes pusztulásig elszopogatott karamellás cukor jut eszembe. 

Ebből a szögből teljesen rendben van az utastér.

Ebből már nincs. A kormány, vagy a sebváltó a nagyobb ciki vajon?

Természetesen van még jó részlet, amelyet kötelező dicsérni. A szélvédő és a kifestett ablaktörlők megint átlendítenek a kormánykerék okozta kritikus ponton és ezúttal már interneten keresgélem a háttérképeket az autónak. 

Az összhang: Miami este & replika Ferrari

Tesztem végére érve azt megint meg kell állapítanom, hogy ugyan lehet fogást találni a Kyosho mindegyik 1/64-es modelljén, de ezek a hibák, hiányosságok csupán cseppek a sok izgalmas részlet, élethű alkatrész és remek minőség tengerében. A modellgyártás ~7 cm-es örömódái ezek, amelyekért csak rajongani lehet. És ugyan az eredeti Ferrari nem annyira vagány, mint az amerikai vad egzotikus replika "Corrari", mégis az egyik ékköve a Ferrari örökzöld remekműveinek. Kérdésem ezek után, hogy a Kyosho 2014-ben mennyire tudna javítani ezen a többéves szerszámozáson? Mert nem feltétlenül kellene ugyan, de azért mégis lehetne mit hozzátenni, finomítani még. 

A replika és az eredeti. Két külön világ.

A Hot Wheels pedig ismét bebizonyította, hogy nem kell egy kisautónak a végletekig precíznek lennie. Elég megragadni azt a néhány igen fontos részletet, amely által egy pillanat alatt a legbecsesebb kincsek közé emelkedik. Felnőtt gyűjtőknek ajánlja a gyártó a termékleírás szerint. Én úgy gondolom, hogy ez már csak az újabb adag "marketing-granulátum", amely által eladhatóbbá válik ugyanaz a színvonal, amelyet egy ~500 Ft-os Super Treasure Hunts verzió is megad. Itt elsősorban a komolyabb csomagolásért kell fizetni. Az autó másodlagos. Vicces, de pont egy ilyen Miami Vice replikának kellett megjelennie ahhoz, hogy egyáltalán ne érdekeljen, ha immár sokadszor néz engem hülyének a Hot Wheels. Ez az autó ugyanis egy zsákutca. Játéknak nem szabad(na) lennie a különleges kivitel miatt, modellként pedig eleve nem lehet tekinteni rá. Ez az a tipikus, bársonyszütyőben dédelgetendő apróság, amelyet a kisgyerek levisz ugyan a játszótérre, de ott semmilyen körülmények között sem játszik vele. Arra ott vannak neki az agyonkopott, száradt macskaürülék kupacok lankás szerpentinjeit is megjárt, becstelen roncsok. Ez a Ferrari csak a játék előtt kerül elő "megmutira" a játszópajtásoknak, szigorúan saját kézben tartva. Majd nagyon gyorsan tűnik is el újra a bársonyszütyőben. Otthon talán egy-két tologatás belefér a tiszta étkezőasztalon, vagy egy pokróc gyermeki fantázia által úttestként kezelt csíkos mintázatán, de semmi más. Be lehetne szerezni ebből a sorból az összes többi autót is, de a fehér Testarossa láttán azt mondtam magamban, hogy elég lesz nekem ez a 365-ös. A többi sorozat pedig annyira nem érdekel, hogy minden járművet megszerezzek mindből a Hot Wheels (vagy bárki más) feldolgozásában. Csúnya megfogalmazással élve ez így volt kitalálva. Egy szikrányi Hot Wheels-varázs, amelyet ki kell élvezni, meg kell becsülni, de nem szabad újra és újra ugyanazt a varázst mesterkélten hajszolva sok más hasonlót is beszerezni, mert még egy ilyen nem lesz. 

Nem is tudom minek magyarázom, hiszen minden gyűjtő átéli a saját kis világában szereplő nagy kedvencek megszerzésének legperverzebb élményét. Ha egyszer egy ilyen összejön, akkor egy szent pillanat erejéig az adott gyűjtemény legdrágábbika, legigényesebbike sem olyan jó, sem olyan szép, sem olyan tökéletes, mint ez. És pontosan ezért dobban nagyot a szív(em) a HW ezen apróságának láttán. 

Nagyot varázsolt ezzel a kis feketével a Hot Wheels.

A Kyosho és a Hot Wheels két külön kategóriában szerepel ezekkel az autókkal. Át kell váltani az általuk megkövetelt dimenziókba ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen őket. 

A kifestett utastér rengeteget dob a Hot Wheels látványán.

Mind a Kyo, mind a HW eleget tett a felé támasztott követelményeknek. Talán egy kicsit túl is lőtt rajtuk. A Kyosho példányánál megmosolyogjuk a megannyi precíz részletet, és néha elképzelünk egy kerékcserét, melynek köszönhetően az autentikus ötös osztású felnik helyét a "májámivájszos küllősek", vagy legalább a "májámivájszosnak tűnő, ferraris küllősek" vennék át. A Hot Wheels-nél annyira nem stimmel sok minden, de mégis olyan szépen összeáll az egész, hogy nem lehet haragudni, nem lehet elítélni. A két autóban valójában egy nagy közös pont van: az öröm, amit kiváltottak a lökött gyűjtőből.

Egyszer csak kellene egy 365-ös 1:1-ben... Akár replika is,,, Forrás