Júlia nem akar... - Majorette Alfa Romeo Giulietta teszt

"Júlia nem akar az országutakon tombolni...

Júlia nem akar a szűk utcákon hörögve dúlni-fúlni...

Júlia nem akar hegyi szerpentineken üvöltve rohangálni...

Júliának csak egy vágya van: plázában, üveges tekintettel flangálni..."

Amikor megjelent az Alfa Romeo Giulietta, dühösen, öklömmel ütve a levegőt kellett elfogadnom, hogy a "tojás-kór" immár menthetetlenül fertőzte meg az olasz tervezőstúdiókat is és vége az Alfa laposabb, szögletesebb, karakteresebb dizájnjait átfogó érájának. Nem mondtam le az Alfáról ennek ellenére sem. Sőt, konkrét célként tűztem ki magam elé, hogy legalább próbáljam megérteni a miérteket és találjam meg azon pontjait az autónak, melyek alapján kijelenthetem, hogy márpedig ez is egy ízig-vérig szenvedélyes, vad Alfa. Ez egy nehéz feladat volt, hiszen amikor sikerült egyet közelebbről is megnéznem, az elfogadás reményének felcsillanása pillanatában egyből megjelent előttem legalább egy tucat a régebbi típusokból, melyek mindegyike minden porcikájában vérpezsdítő, tekintetével pedig ördögi táncra hív a mindenkori autópályák, országutak, hegyi szerpentinek, szűk belvárosi utcák aszfaltszőnyegein. 

Példának okáért egy villanás a sok közül. 

E képek bevillanása után mégis megpróbáltam az előttem álló Giuliettába beleképzelni mindazt az igazi alfás értéket, élményt amiért a márka összes eddigi típusa kiemelkedett vetélytársai közül és vártam, hogy szóljon hozzám, üzenjen bármi hasonlót, megnyugtasson, hogy bizony ő is ilyen. De nem mondott, nem suttogott semmi különöset. Csupán annyit, hogy: "szupcsi, végre megszáradtak a körmeim, mehetünk plázázni." Persze ezzel nincs gond. Hiszen a Giulietta így is egyedibb, különlegesebb több konkurens autónál, csak úgy érzem kezd elveszni az az igazi alfás őrület, ami miatt e márka típusai mindig is kuriózumok voltak. Most már nem rohangálni akarunk a rozoga épületek között hörögve, dúlva-fúlva, hanem kislányosan durcás arccal, szipogva végigtipegni a márvány járólapokon... 

Rivaldafényben "mindkét" szépség (forrás).

A Majorette, amely még napjainkban is tartja magát (vagyis tartják őket) régi fényéből alig veszítve, azonban tradicionális értékeinek jó részét megtartva próbálja kiszolgálni a kor gyermekeit világszerte. Már a kezdetek kezdetén is inkább az akkori SIKU, Schuco színvonalához közelített (vagy épp túlszárnyalta azt), mint a Matchbox és Hot Wheels - a fentebbiekhez képest - egyszerűbb, gyengébb, a különlegesség tényét csak minimálisan vagy minimálisan sem erőltetni akaró autóihoz. Ezzel együtt mindegyik gyártónak voltak nagy dobásai és rendkívüli mélypontjai. Voltak elbaltázott kidolgozottságok, ízlésficamos színek, konstrukciós hibák is. A Majorette mégis megmaradt a bevált receptnél és az újdonságait elnézve cseppet sem akar eltérni ettől: rugózó futómű, átlátszó, műanyag lámpatestek, nyitható egységek. Nyilván túl szép lenne, ha minden mai Majorette autó adna mindezekből, de azt is észre kell venni, hogy amikor ellő egy-egy ilyen megoldást, akkor bizony az jól is sikerül. 

Nagy várakozás előzte meg a Majorette Giulietta megvételét. Szinte már jobban vártam, hogy megjelenjen valamelyik boltban, hypermarketben, mint bármelyik modellautó megszerzését. Hiába nem a 159-est, vagy a Spidert készítette el a Majo. Ha valamelyik játékgyártó egy olasz négykerekűt készít el az eleve ünnep és kötelező vásárlás a magamfajta "italofanatic" gyűjtőnek. 

Felhúzott orral, indokolatlanul megsértődve született.
És úgy is maradt.

Ha magát a játékautót nézem, akkor túl sok negatívum kifejtésének nem kell helyet hagynom, hiszen a Majorette ezzel az autóval bizonyítja, hogy még mindig jelen van a játékgyártás elitjében és továbbra is elszántan ragaszkodik pozíciójához.

Térkép a hercegnőnek, hogy ne tévedjen el.
Vagy már el is tévedt?

Az első lámpatestek a tamponnyomott hűtőmaszkkal, az autó orra hegyén az Alfa logoval szenzációsak. féltenyérnyi méretben hozzák az 1:1-es jellemvonásait. 

Kategóriájában már ez a része is igényesebb a többiénél.

A csomagtérajtó nyílik. És naná, hogy nem az ajtók, tehát nem esik darabokra a Giulietta amúgy is törékeny dizájnja, hanem a lehető legtöbbet kapjuk belőle. Az már csak ráadás, hogy a csomagtérajtón újabb remek tamponnyomást találunk. 

A "Giulietta" felirat talán a legszebb, legstílusosabb
része az autónak. Az igazinak is...

A lámpatestek azonban a karosszéria színében "rejtve" maradtak. A leginkább elismerésre okot adó megoldás a csomagtérajtóba bepattintott aprócska ablak. Nem tudok elégszer visszaemlékezni és keresni egy hozzá hasonló darabot a játékautók történelméből. És nem is akarom elhinni, hogy egy ilyen egységet hogyan volt képes ennyire igényesen összehozni a Majorette. Valósággal megbabonáz ez a részlet. 

Szenzációs a csomagtérajtó. Teljesen szembemegy a
megszokott játékautós szokásokkal: nyílik, és még igényes is.

Az oldalsó index és kilincs is kapott némi ezüstöt. Pont annyit, amennyivel még modellgyűjtői szemmel vizsgálva magát a játékot is elégedettek lehetünk. Sajnálatos, hogy a második szériában (dobozos és nem a bliszteres) már ezek a részletek nem kerültek kiemelésre. 

Egy régi és egy új Majorette-produktum.

A kerekek rugóznak, de a hasmagasság túl nagy és a felnik sem szépek. De mivel ez egy Majorette, ezért ezt a hibát könnyen orvosolni tudjuk az "egy szegecs - egy kampó"- típusú összeszerelési módszernek és a klasszikus rugózási technikának köszönhetően.

Még arra is figyeltek, hogy a karosszériából kinőtt kampó
úgy tartsa meg az alvázat, hogy az hátulról ne látszódjon.

Az utastér újabb nagy dobása a gyártónak. Élethű, arányos elemek mindenütt. Ha megnézzük az eredeti autó belsejéről készített fotókat, láthatjuk. hogy a Majorette mindent megpróbált a lehető legjobban lekövetni. 

Az eredeti (forrás). Rég láttam ennyire ízléses, kifinomult
stílusú utasteret.

A Majorette példánya remekül sikerült. Csak
festeni kell. A formák, de még az arányok is kiválóak.

Az a véleményem, hogy ha még napjainkban is létezik olyan, hogy minőségi játékautó gyártás, akkor a Majorette egyértelműen dobogós képviselője. Minden idők legjobbjainak egyike, ha nem a legjobbja ez a Giulietta. A játékautók kategóriáját a lehető legközelebb helyezte a Majorette a modellautókéhoz ezzel az Alfával. Láthatjuk, hogy minden részletében megvan az átlag feletti igényesség és elhivatottság az élethűség legmegfelelőbb lekövetésére. A kevésbé jó részleteknél nem is azt érzem, hogy nem futotta többre a gyártó részéről, hanem azt, hogy ott megijedtek a tervezők a túl jótól, a tökéleteshez merészen közelitől és szándékosan vettek vissza belőle. Nem véletlen, hogy ez az Alfa így, alaphelyzetben is csodálatos, de ezzel együtt szinte követeli magának azt a pár apróbb módosítást, amelyekkel ennél is jobb lehet. 

Egy jobb kerékszett és némi ültetés még jobbá teszi.
Fura, hogy miért nem ezeket az "Alfaszerű" kerekeket kapta
gyárilag.

"Júlia, mondd! Ugye te is akarsz tombolni? Ugye benned is megvan az, ami az elődeidben? Júlia! Ugye nem állsz be a sorba te is, mint a többi, felfújt, giccses kortársad? Júlia! Ugye szeretnél megvadulni még akkor is, ha elsőre nem ezt érezteted? "

Eljött az ideje a Kyosho kerekeinek...

...és a kipufogó kifestésének.

Szét kellett szedni, hogy az utastér is megkapja a magáét
a ködlámpa után. Egy-egy gyengébb pillanatomban még az
ablaktörlő lapátokat is lefesteném. 

Már-már nevetséges, hogy egy aprócska játék házilagos módosítása nyitotta fel a szemeimet igazán és jutottam ezáltal arra a következtetésre, hogy bizony a Giulietta is egy vérbeli Alfa. Megvan benne az a "szentőrület-faktor", mint a régebbiekben. A gond csak az, hogy e jellemző nála jobban el van rejtve, mint az elődökben. A tulajdonosnak sok mindent meg kell tennie azért, hogy leplezetlenül a felszínre kerüljön.

Az őrület felé félúton. Félúton???

Mondhatnám, hogy akkor lenne nemes a küldetésem, ha idővel egy 1:1-es Giuliettáról hámoznám le a piackövető hitvány trendiség hazug vonalait és hoznám ki belőle az ősállatot, de félő, hogy néhány nála idősebb testvére iránti rendkívül erős vonzalmam gátat vetne ennek. Ezzel együtt igenis megtanultam tisztelni az Alfa jelenkori szépségét és érzem, hogy nem sok kellene ahhoz, hogy beleszeressek.

Lassan kibontakozik előttem a Giulietta valódi énje.
Én pedig kezdek elveszni a bűvöletében.

Ami pedig a kis játékautót illeti, nos, nagy harc eszköze volt. Egy 1:1-es becsületét kellett megvédenie. A játékgyártó dicsőségére legyen mondva, hogy ez bizony hibátlanul sikerült. 

Együtt az ötösfogat. A gyári állapotú a bal szélen.

Egy dolgot még mindig nem értek. Hogyan sikerül a Majorette-nek egy majdnem modellt, de inkább igényes, élethű játékautót kvázi ugyanakkora pénzből összehoznia, mint amennyibe a Matchbox és Hot Wheels sorozatgyártású selejtjei kerülnek? Hogy a fenébe nem képes a SIKU ennek az összegnek a minimum másfélszereséből nem felfújt, torzszülött gyurmaautókat csinálni? És miért jelent eleve e felsorolt patinás játékgyártók többségének silány és túlértékelt vackai között igazi felüdülést a Welly, esetleg Realtoy egy-egy aprósága? 

Remélem sok ennyire ütős Majorette lesz még. 

Kedves Majo! A fentiek alapján őszintén kívánjuk, hogy maradj ilyen és továbbra is bátran állj ki saját értékeid mellett! Még akkor is, ha majd senki más nem lesz képes rá...