A Schuco Piccolo - jelenség

Évekkel ezelőtt megalomán 1/18-as modellautókat gyűjtő megszállottként nagy valószínűséggel kinevettem volna azt, aki akkor közölte volna velem, hogy a későbbiekben sokszor több lesz a beszerzési listámon az ~1/87-1/90-es méretarányú guruló, tömör fémdarabokból, mint a "mindene nyílik" 1/18-asokból. Márpedig ez most valóban így van. Hogyan jutottam el idáig? Röviden összefoglalva a dolgot így: FIAT 131 Abarth. A számomra oly kedves olasz aszfaltszaggató iránt kirobbanó szerelmem ugyan rengeteg ajtót bezáratott velem, de csak most kezdem el észrevenni, hogy annál jóval többet nyittatott ki. 

A méretarány alapján történő gyűjtés véget ért, és ezzel együtt az 1/18-asok listája is lecsökkent annak érdekében, hogy a kis kedvencből minél több példányt sikerüljön szereznem. Neki köszönhetően tudtam meg, hogy léteznek olyan gyártók, mint a Luso Toys, Trofeu, MIRA, és még sorolhatnám. Amikor már elfogadtam magamban a tényt, mely szerint egy autó miatt hajlandó vagyok lemondani nagyon sok másikról, a gyűjtés rögös útján haladva egyre szélesebb körben kezdtem keresgélni hőn szeretett autóm minden valaha modellre/játékautóra kicsinyített mását. Így akadtam rá a Schuco Piccolo autókra is. 

Eleinte ezek a tömör fémdarabkák csupán álmok voltak listámban. Nem gondoltam volna, hogy sikerül belőlük legalább egyet szereznem. Végül nem is kellett sok idő ahhoz, hogy rózsaszín ködös álmomból valóság legyen. Az első Piccolo 131 Abarth rövid időn belül megérkezett hozzám. Az élmény felejthetetlen volt. Apró, de nehéz autó, vékony virsligumik, fantasztikus dekorációk, és mindent egybevéve talán az egyik legszebb, legarányosabb Piccolo-termék. 

Az első "apró nehézség".

Akárhányszor is nézem meg ezt a példányt közelről és vetek pár pillantást interneten a többi hasonló Schucora, azt mindig megállapítom, hogy ennél jobban nem is tudta volna elkészíteni a gyártó ezt a picikét. 

Autentikus dekorációk, precíz tamponnyomások
borítják a testét. 

Ha a kerekeket betudjuk a tradicionális Piccolo-alkatrésznek, akkor gyakorlatilag azon kívül egy teljesen autentikus modellautót látunk magunk előtt. 

Vajon mi a nagyobb érték egy játékgyártó/modellgyártó esetében?
Idővel a minél autentikusabb kinézet elérése, vagy a gyártóra
jellemző kifejezetten egyedi tradíciók megőrzése?

Engem egyedül a nem fekete ablakkeretek zavarnak kissé, de ezt sem nevezném igazán hibának. Sőt, a Piccolo esetében olyan, hogy hiba nem létezik. Ez eleve egy más dimenzió. Játéknak szánták, de talán igazán sosem volt az. Mindig is egy exkluzív, egyedi kategória zászlóvivője volt. Napjainkban pedig akár joggal is nevezhetjük inkább modellautónak, mint játéknak. Persze talán ez is túlzás. A lényegen nem változtat, egyedi és kész. 

Jól alkalmazkodott a Piccolo-szerszám az eredeti 131 Abarth
arányaihoz. 

Egy újabb - eddig ismeretlen - élménnyel való gazdagodás után a modellgyűjtő akarva akaratlanul is elérkezik arra a pontra, hogy egyik pillanatról a másikra folyamatosan minél több fotót nézeget a gyártó azonos stílusú "massiv Zinckdruckguss" autóiról és csendben képzeletben felépítsen magának egy miniatűr városkát, amely összes mozgó szereplője ilyen picikékből áll. 

Nem kellett sok idő és megérkezett a minden idők
legszebb dekorációjában pompázó 131 Abarth Piccoloja is. 

Továbbá talán az első - élménytől megrészegedett - cselekedete az, hogy a gyártó ezen sorozatának utánanézzen és találjon némi információt a történetéről. Nos, én is eljutottam idáig. 

Az ízléses díszdoboz csak hab a tortán. 

Még nagyító alatt is megállja a helyét a dekoráció.

Nagyon sok tervem volt a Schuco Piccolo autókból. Még egy A5-ös füzet majdnem három lapját is képes voltam teleírni a tervekkel. Ez az érzés kissé alábbhagyott egy idő után, de sosem múlt el. Sőt, bizonyos időközönként újra előtör és akkor jönnek az újabb füzetbe írt listák, vagy akár egy hosszabb dokumentum a kiszemeltek legfontosabb paramétereivel. 

Na meg az 1980-as Monte Carlo rally "kéksége" is
kötelező vétel volt. 

Ez jelent meg elsőként. Úgyhogy valamelyest nehezebb
volt a megszerzése. 

Itt még azért gondolkodtak azon, hogy mit fessenek ki.

És persze interneten is találtam egy rövid, ámde remek Schuco Piccolo áttekintést, melyet a mai napig sokszor előveszek és csak csodálkozom azon, hogy mennyire hosszú és rögös utat jártak be ezek a parányi, guruló "levélnehezékek" történetük során. Nem kívánom ismertetni hosszabban a történetet, de azt muszáj leírnom, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal az alapokat illetően 1959 óta változatlan technológiával készülnek a Piccolo autók. 

A Piccoloról röviden:

1959-ben immár több sort is kiadott a Schuco ebben a kategóriában a Piccolo-sor 1957-es indulása óta, de erre az évre az eladások, így az újabb fejlesztések ütemei is visszaestek. Az ok egyszerű volt: a Matchbox és a műanyag SIKU autók körülbelül 50%-kal olcsóbbak voltak a Piccolo széria példányainál, ezért valamit ki kellett találnia a gyártónak. A megoldás egy tömör fémdarab volt, melyet a karosszériákba ragasztottak így érve el a hihetetlenül nagy súlyt és adva kézen fogható bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a megnövelt súllyal a fentebb felsorolt gyártókénál "nagyobb érték" keletkezett. A recept bevált. A gyerekek és az akkori gyűjtők is felfedezték ezt az egyedüli megoldást és ezáltal a magas árat is jobban elfogadták. A Schuco tehát sokadszorra kerülte el az elkerülhetetlent. A Piccolok sikere egészen 1969-ig tartott, amikor is a piac diktálta változások bekopogtattak a Schuco ajtaján is. A Piccolot ekkor leváltotta egy új kategória, az 1/66-os méretarányú precíz(ebb) kisautóké. A Schuco 1976-os csődje után csendes és reménytelen évek következtek. Végül a 80-as évek vége, 90-esek eleje környékén Werner Nutz - aki a csődig a Schuco szerszámmérnöke volt -  elhatározta, hogy az általa megmentett Piccolo szerszámokat ismét munkába állítja és kiad néhányat a Piccolo autókból. Az új korszak Piccoloi sajnos már nélküle gurultak ki a gyártósorról 1994-ben, a Schuco 1993-as újjászületése után 1 évvel. A kiadásban nagy szerepelt vállalt a Daimler Benz, amely lehetetlent nem ismerve jelentős anyagi támogatást adott az "új kezdetekkor". Az első sor a Mercedes ezüst nyilaiból állt, melyek ezüst színben, rajtszám nélkül, díszdobozban kerültek kizárólag a Mercedes kereskedésekbe. 

Röviddel ezután a német veteránautós magazin, a Motor Klassik jelezte terveit azzal kapcsolatban, hogy az 1995-ös Techno Classica rendezvényre szeretne különleges Piccolo kiadásokat készíttetni a Schucoval. Mivel túl rövid volt az idő új példányok elkészítésére, így a Daimler Benz 600 darabot adományozott erre a célra az ezüst nyilaiból. Az első 300 darabra eleinte fekete rajtszámot festettek, de mivel később rájöttek, hogy a piros rajtszám az autentikus, így a feketét pirosra cserélték a következő adagnál. Az üzem ezután indult csak be igazán. A Mercedes Benz Modell Club is leadott egy rendelést a gyártónak. Innentől kezdve pedig ismét folytatódott a lendületes Piccolo-gyártás. 

Egyre több régi szerszámozás lett felfrissítve, de mellette számottevő új fejlesztés is napvilágot látott. Az ebayen töménytelen mennyiségű Piccolot találhatunk manapság, de a különböző gyűjtői klubokból is egyre több van szerte a világon. Gyerekek, felnőttek, férfiak és nők is előszeretettel gyűjtik ezeket az apróságokat ügyelve arra, hogy a Piccolokon feltüntetett limitációs darabszámok itt tényleg megfelelnek a valóságnak és nem holmi reklámfogás a funkciójuk, tehát ha valaki lemarad egy újonnan ~15-30 euroba kerülő Piccoloról, az felkészülhet arra, hogy pár hónapon belül legalább a dupláját kell megadnia az adott darabért, ha talál egyáltalán eladót. (forrás)

Nem mondom, "nehéz sport" a Piccolo-gyűjtés. Ezt én is megtapasztaltam és még boldog is lehetek amiatt, hogy pár olyan autó már most itt feszít a vitrinemben, amelyből eladó darabbal nem igazán lehet már jó áron találkozni. Sajnos rengeteg kiszemeltet így is csak jpg formátumú fénykép formájában birtokolhatok. Talán nem is az első és nem is az utolsó az az életút modell- játékgyártói szempontból amelyen a Schuco Piccolo autók végiggurultak. A kilátástalan helyzetben kellett egy ember, aki elhatározta, hogy feltámasztja ezeket a tradicionális játékautókat, és kellett egy nagy múltú, stabil cég is, aki megtámogatta a törekvéseket. A harmadik és talán legfontosabb szereplő pedig a modellgyűjtői társadalom. Egy közös pont mindhármukban van: ez pedig az autók iránti határtalan szeretet. És láss csodát, az összefogás eredményre vezetett, sőt, talán olyan magaslatokra tört mára az új éra éveinek folyamán, hogy a még hozzám hasonló gyűjtők is árgus szemekkel olvassák a friss híreket a Schuco e kategóriájának újdonságairól várva, hogy ismét megjelenjen egy olyan picike, amelynek nem lehet ellenállni. 

A Piccolo 131-esek közül is talán a legszebb az
Alitalia-dekoros.

A Piccolo újjászületése is jól bizonyítja, hogy mennyire összefonódik gyűjtő és gyártó kapcsolata. Leegyszerűsítve a gyártó gyűjtő nélkül csődbe megy, a gyűjtő gyártó és ezáltal megvehető termék nélkül nem gyűjt tovább. E párhuzammal kitérve az egykori riválisokra pedig, ha a SIKU esetében remélhetőleg nem is, az egykori másik rivális Matchbox esetében bizony várhatóan szükség lesz egy újabb - a Piccoloéhoz hasonló - nagy összefogásra. 

1/90-es méretarányban is lehet közel
tökélesen dolgozni a tamponnyomással.

Ami pedig engem illet, a Piccolok nem engednek el. Amikor már úgy érzem, hogy "megszabadultam tőlük" és indulnék el más irányba, azok az apró fémöntvények megragadják a kezem és visszarántanak magukhoz. 

Itt egyáltalán nem zavar, hogy a lámpák szimpla felfestések. 

Ezt nem erőszakos módon teszik, hanem egy csendben, a tágas erdő egyik bokrában meglapuló őzgida csillogó gombszemei adta bájjal. Nem akarnak mindenki gyűjteményébe beférni, nem áll szándékukban a világ tetejére és mindnyájunk vitrinjének kiemelt helyére kerülni megszámolhatatlan mennyiségben. De igenis szeretnének másod-; harmad-; tizedmagukkal örömet szerezni mindenkinek, aki igazán értékeli őket kortól, nemtől függetlenül. Az élmény örök. Január hideg reggelén és július forró napjaiban is ugyanazt a mosolyt csalják arcunkra és csendben követelnek tőlünk legalább egy, ujjbeggyel történő meglökést minden évben ugyanúgy, mint akkor, amikor először vettük ki őket dobozukból. 

Egy kis játszadozás a "hegytetőn". 

És ekkor úgyis beindulnak titkos és olykor-olykor határtalan vágyaink azzal kapcsolatban, hogy "de jó lenne még ezt és ezt és ezt is megszerezni a kis pajtások mellé". Függőség? Nem tudom. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a "Schuco Piccolo - jelenség".