Az első generációs Mazda RX-7 SA22C bevallottan az egyik kedvenc Japán autóm. Olaszoktól, illetve németektől átvett és tökéletesített ékforma, már-már perverzmód különc kéttárcsás Wankel-motor, mitől ne lenne vonzó?
A szélesített versenyverziók még közelebb állnak hozzám, így nem hagyhattam ki a Tomica Limited fehér-zöld Savanna RX-7 Racingjét sem. Mégis volt bennem némi hiányérzet, amit nem elégített ki a kissé kopott regular változat beszerzése sem. Ezt egyébként eredetileg felújítani vettem meg, de annyira patinás, hihetően viharvert autó, hogy meghagytam eredeti állapotában. Végül az 1/100-as Kyosho RX-7-esek láttán vigyorodtam el; ők is átrepülték a fél világot, hogy gajdzsin kezeim szabadítsák kis kis tasakjaikból a parányi ék-szereket.
A modell mintájául a Mazda Technical Center által a daytonai 24 órás versenyen 1979-ben indított fehér-zöld 7-es rajtszámú autó szolgált, melyet a régi motorosnak számító Yoshimi Katayama és csapattársai, Yojiro Terada és Takashi Yorino vezettek. Az autó a GTU kategória első, az összetett ötödik helyét szerezte meg, míg a 77-es rajtszámú, W. Bohren, J. Downing és R. Mandeville fehér-piros autó utánuk a kategória második és összetett hatodik helyet szerezte meg.
Katayama a következő évben a Roger Mandeville irányításába került ex-gyári csapatban versenyzett tovább, majd Ausztráliában folytatta az RX-7-esek idomítását.
Az autókról itt és itt találtok bővebb, eredeti képsort.
A daytonai diadalt megörökítette mind a Tomica, mind a Kyosho, és ebbe szemmel láthatóan mindkét cég beleadott apait, anyait.
A Tomica a klasszikus háromincses tartományban dobbantott, ami az RX-7-esnél 1/60-as méretarányt jelent. A Limited kiadás a regular verzió igényesebben kifestett, saját kerekekkel ellátott kivitelét takarja. Mivel azonban a normál változat is rendre nagyon aprólékosan kidolgozott volt a Tomicánál (az aktuális autóikra ez egyre kevésbé jellemző, megindult az ő el-Matchboxosodásuk is sajnos), ez nem jelentett minőségi hátralépést.
A karosszéria hihetetlenül precíz, a kerékjárat szélesítések minden csavarját / vagy szegecsét látni engedi, akárcsak az éleket, hátsó ajtó zsanérokat, lökhárítókat, mindent. Még a kipufogócsövet is kialakították, nem csak egy telibevert rudat kapott az autó, hanem valódi, kifestett csövet! A Matchbox méretarányú játékautók közt számomra ez a Mazda lett az etalon, s nem(csak) azért, mert szeretem. Persze ennek a részletességnek ára is van: a tamponnyomás sötétzöld-világoszöld csíkjai nem fednek 100%-osan a mélyedésekben és a bukólámpáknál. Ez esetben meg tudom bocsájtani a hibát; a technológia még nem jutott el arra a szintre, hogy ilyen részleteket is fedni tudjon. Egyúttal megkövetem a Pekingi kecskét is, amelynél felróttam ugyanezt a hibát.
Afelett már kicsit nehezebb szemet hunynom, hogy a hátsó lámpa pirosa bepermetezte a lámpatest alatti teret is...
Az autó természetesen rugózik, ajtajai nyílnak - a belsőtérről ne várjatok fotókat, képtelen voltam lekapni...
A kerekei nagyon jól visszaadják a hetvenes évek végének stílusát, és az eredeti autóét is. Példaértékű verda ez!
Szóval, mi okozhatna nagyobb örömet, mint egy 1/60-as spiáterbe öntött majdnem tökéletesség? Nos, az 1/100-as testvérei! A Kyosho miniatűrjei bizony fityiszt intettek az európai H0-ás, másnéven 1/87-es műanyag autóknak, és a nagyobb méretarányban megszokott részletességet mentették át ujjpercnyi méretbe, fémből kiöntve!
A daytonai duó mindkét autóját megmintázó pakk alig elnagyoltabb, mint a Tomica. A karosszéria vonalai, az ajtók, a motorháztető, a lámpák, a szélesítések mind határozottan felismerhetők. Egyetlen baki az aránytalanul, szinte karikatúraszerűen nagy hátsó légterelő; itt csak sejtésem lehet a miértről, de arra tippelnék, hogy az eredeti spoiler tömbszikrázásánál hibázhattak a készítők. Hogy ne kelljen a bonyolult szerszámgyártási folyamatot újrakezdeni, új tömbbel szikrázva, némileg mélyítették a formaadó üreget - ezáltal növelve a szárny méretét. Persze ez csak személyes vélemény.
A tamponnyomások némileg egyszerűbbek a Tomicáénál, de panasz nem lehet rájuk: a vonalak pontosan a helyükön vannak, az 1 mm alatti felíratok is olvashatóak, még a pilóták tetőre varrt, alig 0,5 mm magasságú nevei is!
A kerekek a hátsó szárnyhoz hasonlóan picit nagynak tűnnek, itt azonban nem tudom mivel indokolni a dolgot - vagy egyen-kerékformát használtak, vagy az én szemem kezdi már feladni a harcot. Akárhogy is, ha nagyobb bátorságom lenne, bizony alkalmaznám a Csabi barátom által gyakorolt szárazecsetelési technikát a felni középső részének kifestésére. Így viszont egyelőre hagyom eredetiben a kisautókat. Az ék-szerek úgyis eredeti formájukban a legszebbek.
A szélesített versenyverziók még közelebb állnak hozzám, így nem hagyhattam ki a Tomica Limited fehér-zöld Savanna RX-7 Racingjét sem. Mégis volt bennem némi hiányérzet, amit nem elégített ki a kissé kopott regular változat beszerzése sem. Ezt egyébként eredetileg felújítani vettem meg, de annyira patinás, hihetően viharvert autó, hogy meghagytam eredeti állapotában. Végül az 1/100-as Kyosho RX-7-esek láttán vigyorodtam el; ők is átrepülték a fél világot, hogy gajdzsin kezeim szabadítsák kis kis tasakjaikból a parányi ék-szereket.
A modell mintájául a Mazda Technical Center által a daytonai 24 órás versenyen 1979-ben indított fehér-zöld 7-es rajtszámú autó szolgált, melyet a régi motorosnak számító Yoshimi Katayama és csapattársai, Yojiro Terada és Takashi Yorino vezettek. Az autó a GTU kategória első, az összetett ötödik helyét szerezte meg, míg a 77-es rajtszámú, W. Bohren, J. Downing és R. Mandeville fehér-piros autó utánuk a kategória második és összetett hatodik helyet szerezte meg.
Katayama a következő évben a Roger Mandeville irányításába került ex-gyári csapatban versenyzett tovább, majd Ausztráliában folytatta az RX-7-esek idomítását.
Az autókról itt és itt találtok bővebb, eredeti képsort.
A daytonai diadalt megörökítette mind a Tomica, mind a Kyosho, és ebbe szemmel láthatóan mindkét cég beleadott apait, anyait.
A Tomica a klasszikus háromincses tartományban dobbantott, ami az RX-7-esnél 1/60-as méretarányt jelent. A Limited kiadás a regular verzió igényesebben kifestett, saját kerekekkel ellátott kivitelét takarja. Mivel azonban a normál változat is rendre nagyon aprólékosan kidolgozott volt a Tomicánál (az aktuális autóikra ez egyre kevésbé jellemző, megindult az ő el-Matchboxosodásuk is sajnos), ez nem jelentett minőségi hátralépést.
A karosszéria hihetetlenül precíz, a kerékjárat szélesítések minden csavarját / vagy szegecsét látni engedi, akárcsak az éleket, hátsó ajtó zsanérokat, lökhárítókat, mindent. Még a kipufogócsövet is kialakították, nem csak egy telibevert rudat kapott az autó, hanem valódi, kifestett csövet! A Matchbox méretarányú játékautók közt számomra ez a Mazda lett az etalon, s nem(csak) azért, mert szeretem. Persze ennek a részletességnek ára is van: a tamponnyomás sötétzöld-világoszöld csíkjai nem fednek 100%-osan a mélyedésekben és a bukólámpáknál. Ez esetben meg tudom bocsájtani a hibát; a technológia még nem jutott el arra a szintre, hogy ilyen részleteket is fedni tudjon. Egyúttal megkövetem a Pekingi kecskét is, amelynél felróttam ugyanezt a hibát.
Afelett már kicsit nehezebb szemet hunynom, hogy a hátsó lámpa pirosa bepermetezte a lámpatest alatti teret is...
Az autó természetesen rugózik, ajtajai nyílnak - a belsőtérről ne várjatok fotókat, képtelen voltam lekapni...
A kerekei nagyon jól visszaadják a hetvenes évek végének stílusát, és az eredeti autóét is. Példaértékű verda ez!
Szóval, mi okozhatna nagyobb örömet, mint egy 1/60-as spiáterbe öntött majdnem tökéletesség? Nos, az 1/100-as testvérei! A Kyosho miniatűrjei bizony fityiszt intettek az európai H0-ás, másnéven 1/87-es műanyag autóknak, és a nagyobb méretarányban megszokott részletességet mentették át ujjpercnyi méretbe, fémből kiöntve!
A daytonai duó mindkét autóját megmintázó pakk alig elnagyoltabb, mint a Tomica. A karosszéria vonalai, az ajtók, a motorháztető, a lámpák, a szélesítések mind határozottan felismerhetők. Egyetlen baki az aránytalanul, szinte karikatúraszerűen nagy hátsó légterelő; itt csak sejtésem lehet a miértről, de arra tippelnék, hogy az eredeti spoiler tömbszikrázásánál hibázhattak a készítők. Hogy ne kelljen a bonyolult szerszámgyártási folyamatot újrakezdeni, új tömbbel szikrázva, némileg mélyítették a formaadó üreget - ezáltal növelve a szárny méretét. Persze ez csak személyes vélemény.
A tamponnyomások némileg egyszerűbbek a Tomicáénál, de panasz nem lehet rájuk: a vonalak pontosan a helyükön vannak, az 1 mm alatti felíratok is olvashatóak, még a pilóták tetőre varrt, alig 0,5 mm magasságú nevei is!
A kerekek a hátsó szárnyhoz hasonlóan picit nagynak tűnnek, itt azonban nem tudom mivel indokolni a dolgot - vagy egyen-kerékformát használtak, vagy az én szemem kezdi már feladni a harcot. Akárhogy is, ha nagyobb bátorságom lenne, bizony alkalmaznám a Csabi barátom által gyakorolt szárazecsetelési technikát a felni középső részének kifestésére. Így viszont egyelőre hagyom eredetiben a kisautókat. Az ék-szerek úgyis eredeti formájukban a legszebbek.
