Fekete Bandita az Ezüst Bajnok ellen

Nemrégiben kidohogtam magam az Auto World True L. E. Challengerén; az autó vegyes képet mutatott, igényes alapra bazári csomagolást, buta megoldásokat (a modell rögzítése) és irreálisan magasra tartott árat pattintottak. Persze a modellgyűjtők - akiknek ezt a járgányt szánták - nem teljesen hülyék, így nem is érte el a várt sikereket - hogy finoman fogalmazzak.
A saját példányaim beszerzése és alapos tanulmányozása után - igen, ebbe beletartozik a Challenger tologatása is, de psszt! - szerettem volna összehasonlítani őket legnagyobb riválisukkal - mondhatni kihívójukkal, bár az utóbbi régebbi gyártmány -, a töredék áron kínált Greenlight Black Bandit Challengerrel. A szériáról úgy hiszem BaluKapitány részletesebben is be fog számolni valamikor, így címszavakban: ez a GL felsőkategóriás, limitált kiadású szériája, alap szerszámokkal gyártott, csak fekete színben forgalmazott autókkal. Bár az AW T L.E. kocsik mellett ott púposkodott egy ilyen Black Bandit Challenger a szekrényem tetején, mégsem volt szívem kivenni a bliszteréből az összehasonlítás kedvéért. Szerencsére AGabor megmentett a végső kétségbeeséstől, s felajánlotta saját bontott példányát - ezúton is köszönöm neked!

Lássuk hát a küzdő feleket:

Az Ezüst Bajnok

A Fekete Bandita

A két lovagot egymás mellé helyezve, első blikkre nem látszanak túl nagy különbségek. A GL BB kerekei egyszerűbbek és nagyobbak az AW T L.E. szép kialakítású custom felnijeiénél. No nem mintha az ötküllős, fényes fekete hordók olyan rosszak lennének, sőt! Jóval szélesebbek az ezüst járgányénál; az autó azonban nem csak emiatt tűnik masszívabbnak. Még ha csak kb. két milliméterrel, de szélesebb a GL Challengere, így az Ezüst Bajnok valósággal karcsú, törékeny autónak tűnik a marcona Fekete Bandita mellett (talán a keskeny nyomtávú Johnny Lightning autók öröksége ez, ki tudja...).
A mattfekete fényezéshez metál - vagyis inkább kevéssé matt - fekete díszcsíkok dukálnak, ami tovább erősíti az autó agresszív kiállását.

A kecses és a masszív

Nagyon jól sikerült az autó tamponnyomása; itt az első fényszórók is csak festékpöttyöt kaptak, szemben az ezüst autó műanyagjával, viszont minden egyes pötty és csík a helyén van. Az első lámpák és ködfényszórók, a hátsó lámpahíd, az oldalsó irányjelzők festése, valamint a tanksapka alumínium imitációja már-már Tomicás precizitást mutat. Amitől viszont a lélegzetem elállt, az a Challenger és az R/T feliratok voltak az orron; a ránézésre kb. 0,5 mm magas betűk olvashatóan, tökéletes minőségben díszlenek a hűtőmaszkon! Az amcsi gyártók közül talán először a GL nőtt fel a japánok mutatta példához a tamponnyomás terén! A Hot Wheels bizony gyerekcipőben jár - vagy inkább spúrpapucsban topog - a maga suta felirataival és milliméterre mellélőtt lámpáival. Az egyetlen, amiben az AW T L.E. megfogta a GL-t, az a Dodge márkajelzés; az ezüst autón hajszálnyit finomabban van kialakítva a kosfej.

A hátsó fertályon az Ezüst Bajnok diadalmaskodik; a műanyag hátsó lámpatest egyértelműen szebb a Fekete Bandita mégoly kiválóan kivitelezett festett lámpáinál, a kipufogók pedig mégha kicsit csálén állnak is, részletesebbek az Igazán Limitált Kiadású Challengeren.

A motortérben is hasonló a helyzet; az AW T L.E. fedele egészen elölről és könnyen nyílik, míg a GL Challengeréét az AGabor által bemutatott kikocogtatós módszerrel lehet csak felnyitni - nem könnyítették túlzottan meg a dolgot. Viszont az ő megoldásuk élethűbb, mégha nehézkesebbé is teszi ez a mókát. Egyértelmű, hogy az ezüst autó nyeri ezt a fordulót - a motor vörös szelepsapkája, a részletes kialakítás és színezés nagyon nagy adu, amivel odaveri az egyébként szépen megformált Black Banditot. Ráadásul, összehasonlítva a valódi Challenger SRT8 motorjával, az AW T L.E. élethűbb a GL verziónál, szóval itt is plusz pont jár. Bevallom, nem vagyok híve a motortér és az ajtók nyitogatásának, de ennél a két autónál nagyon szépen sikerült kivitelezni ezt a könnyen elrontható részletet - érdemes volt megcsinálnia mindkét gyártónak! Egyedül a visszapillantó tükrök hiányoznak picit, de ez már tényleg kötözködés részemről...

A konklúzió: nem tudok és nem is akarok győztest hirdetni. Az Auto World True L.E. Challengere szép részletmegoldásaival egyértelműen magasra helyezte a mércét - és önmagának veri le, amikor a már sokszor emlegetett gagyi trükkökkel próbálja eladni a tényleg igényes kisautót. A Greenlight Black Bandit azt a minőségi szintet hozza, ami miatt rajongói imádják: agresszív, részletes, igényes kisautó, elfogadható áron. És az a tampózás, ejjjj! Le a kalappal mindkét autó előtt - ők képviselik azt a szintet, amire elégedetten lehet biccenteni a minőségre éhes gyűjtőnek.