Az indián fapapucsa - Matchbox vs. Majorette Pontiac Fiero GT teszt

Talán ez az első olyan bejegyzésem, mely címadása során a legtöbb ötlet jutott eszembe. Ezeket természetesen nem sorolom fel most, bár egyet még a teszt előtt leírnék: "a jövő hírnökei". Hogy miért ismertettem ezt a kedves olvasóval? A teszt során kiderül.

Ma két olyan játékautóról lesz szó, melyek mindig is a kedvenceim közé tartoztak, ugyanakkor sosem emelkedtek ki ebből a díszes mezőnyből. Maga az eredeti autó sem nevezhető éppenséggel hatalmas tömegek kedvencének. El tudom képzelni, hogy Ferrari-replikaként nagyobb volt a vonzereje, mint "csupaszon", a Pontiac felirattal a fenekén. De valószínűleg pont ez a sikertelenség vésette be nevét és formáját autómániával megáldott elménkbe egy életre. A két gyártó a Matchbox és a Majorette. A konkrét típusváltozat pedig a Fiero GT. 

Mintha nem is egy típus lenne.

Azt is mondhatnám, hogy ez a GT ​verzió egy MR2 akar lenni, ​a sima pedig ​egy X1/9. Nem rossz darab. Nekem tetszik. Ez is és a sima is. 1:1-ben el tudnám babusgatni az idők végezetéig, de sajnos túl sok, nála fontosabb van előtte. Nos, igen, a gyártónak ebben az időszakban már szembe kellett néznie azzal, hogy az egykor büszkén, a fellegekben repülő tűzmadarak immár felszállni is alig bírnak és sajnos egy, dicső skalpvadászatra alkalmas ifjú titán sincs a fészekben. A Fiero próbált volna az lenni, de mindnyájan tudjuk, hogy ez nem sikerült. A Matchbox és a Majorette mégis látott benne annyi fantáziát, hogy legalább a GT verziót elkészítse (ha már a simára rácsapott a Mattel). 

​

Elnézve a két autót igazán sokat nem lehet róluk mondani. A Matchbox a 8dot kerekekkel még a legrusnyább autók látványát is javítja, a tamponnyomások pedig további pluszokat adnak. 

Sok a túl egyszerű részlet. Pedig a Fiero nem az unalmas tucatautók
kategóriájába tartozik.

Bár a lámpákat elől és hátul is csak festetlen marások jelzik és az utastér is inkább a felejthető kategóriába tartozik, az autó mégis jól sikerült az 1/56-os méretarányban. Ennél több nem kell. Hisz az igazi sem egy bonyolult valami. ​

​

A Majorette esetében még szomorúbb a helyzet. Az alvázon lévő felirat szerint a méretarány 1/55, vagyis nagyobb a Matchboxnál. Na de nem ennyivel. Ezzel együtt jóval aránytalanabb is annál. Miután túltesszük magunkat azon, hogy ez a példány felzabálna még egy SIKU autót is méreteiből adódóan, további gondot okoz a tárolása is a szabványosnak vélt falra akasztható Matchbox gyűjtődobozban a kerekek miatt. Emlékeim szerint nekem is megfeküdte a gyomromat ez az autó. Túl nagy volt a doboz rekeszének, túl nagy volt a kis kedvenc Matchboxok és egyéb "normális méretű" játékautók mellé. Talán azért is van ennyire jó állapotban, mert sokat nem játszottam vele. "Nem értettem". Ez most is igaz. Még mindig nem értem. Úthenger-kerekek, butácska dekor, rengeteg műanyag, borzasztó utastér. Persze mégis kötelező darab volt annak idején, de ez az autó valójában nem más, mint a Majorette tömegesen elkövetett és jóváhagyott hibáinak eredménye. Se nem szép, se nem jó. 

Itt még több a baj. A mai Hot Wheels fantázia autók között talán
lenne keresnivalója... Na jó. Ott azért ő lenne a király.

Kerékdonornak megfelelne, de ki az, akinek pont a Majo úthengerkerekei kellenek? Egyáltalán miért kellett egy ronda Fiero GT-t készíteni a hozzá képest szép Matchbox Fiero GT után? Lehetett volna miből válogatni. Ha már itt tartunk, akkor például egy Dallara X1/9-cel jobban járt volna a Majo. De ez nyilván egy szubjektív égbekiáltás a részemről. Sebaj. Legalább itt kiüvölthetem magamból. 

Elnézve ezt a két autót nem sok jó jut eszembe amikor megjelennek mellettük pár villanás erejéig a két gyártó adott korban elkészített további autóinak képei. 

Vicces, hogy a Majorette az egyszerű kidolgozottságot is
 minőségi szinten űzte. Nézzük csak meg mennyire pontos a fehér
díszcsík és mennyire jó az illesztés.

A Matchbox talán itt még saját kedve szerint próbálgatta, hogy mi van akkor, ha egy kevésbé népszerű autót ad ki minimális kidolgozottsággal, a Majorette pedig már nem is próbálgatott semmit. Ennyi jött ki nekik. Még a​z is közrejátszhatott, hogy egészen egyszerűen "muszájtütük" voltak ezek a Fierok mindkét cégnél. Kellett még pár kis vas az aktuális újdonságok sorába és kész. De mivel a puskapor nagyját már eldurrogtatták másokra, így nagyon nem is tudtak/ akartak brillírozni. 

A Majorette-nél nem tudom mit nyomtak, amikor összehozták a
Fiero GT-t. De erős cucc lehetett.

Ha a megjelenésük idején lettem volna annyi idős, mint most, nem tudom nem-e úgy siránkoztam volna rajtuk, mint a hozzájuk hasonlóan szintén félvállról vett mai Matchbox és Majorette autókon teszem. 

Arany felnik, egész jó tamponnyomások.
Így kell menteni a menthetetlent?

Mintha ez a két "fapapucs" már jóval korábban megénekelte volna a mostani időszakot, amikor is a rugózásnak nagyon kell örülni​ és örömódákat kell zengnünk, ha azokból az átkozott lámpatestekből legalább az egyik átlátszó műanyagból van. Ily módon a két Fiero a jövő hírnökének minősül és szépen, csendben előrevetíti azt a borzalmat, amelyet ma "minőségi(bb)" játékautó-gyártásnak kell nevezni. 

​Ezzel együtt nem tudok úgy tekinteni rájuk, mint a maiakra. Megvan az a fajta báj még ebben a kettőben is, amit a maiakban nem igazán találok. 

A Matchbox fenekében van egy kis kecsesség. Már-már szexi. 
A Majorette-nek viszont otromba, "konyhásnéni-valaga" van. 

Az igazi Fierot illetően pedig ha valaki megkérdezné tőlem, hogy a teszt és némi netes, felületes tanulmányozás elvégzése, valamint az újra felelevenedett gyerekkori emlékek után felnőtt fejjel milyennek találom, akkor a válaszom a következő lenne. Olyan, mint maga a Pontiac-történelem: szép kezdetek, majd bizonytalanság, aztán hirtelen vége. Számomra az egyik legkedvesebb amerikai autó. Tipikusan az a fajta, ami nem vonz ugyan nagy tömegeket maga köré. De aki felismeri az értékeit, az egy életen át a kedvencei közt fogja számon tartani. 

Nem ezt érdemelte a Fiero GT. Nem ezt érdemelte a Pontiac...