Egy csinos 1/64-es - Tomica Limited Vintage Neo Toyota Carina 1600 GT-R teszt

Aranyos, kellemes, kedves, csinos, könnyed, mutatós, szemrevaló, takaros. Az olasz carino szó nőnemű megfelelője a carina, amely kellően kifejező és hangzatos ahhoz, hogy a Toyota 1970-ben megszületett új típusának ezt a nevet adja. 

A Carina típuscsalád mindössze 7 generációt és 31 évet élt meg. Életútja során volt tüzes kupé, karakteres szedán, és majdnem elvesző útkereső. A mai tesztben a harmadik generációs lépcsős hátú kicsinyített másáról lesz szó, a Tomica exkluzív Limited Vintage Neo elnevezésű sorából. Ezt a típust 1981-től 1988-ig gyártották. a Tomicáé egészen pontosan az 1600 GT-R verzió, mely 1984-ben látta meg a napvilágot. Ezzel a kiadással már kifejezetten a sportos vonalat célozta meg a Toyota. 4 hengeres, 16 szelepes DOHC motorral, némileg áttervezett lámpatestekkel és színre fújt lökhárítókkal izgalmas kis csendes vadóc volt az akkoriak között. 

A Tomica a Limited Vintage Neo soraiban nem nagyon szokott spórolni a kidolgozottságot illetően. Minden bravúros megoldást képesek egy modellen is elkövetni azért, hogy elhiggyük: többet kaptunk a pénzünkért. Ezért is voltam és vagyok is azóta gondban vele, hiszen rengeteg olyan modellt adott már ki, amely a kidolgozottsága miatt vonzott elsősorban és nem a megmintázott autó ejtett kábulatba. Éppen emiatt még a napokban is előfordul, hogy felpattintom az összes webáruházat és elkezdek merengeni azon, hogy melyik drágaságot vegyem meg. Végül a több tíz darabból álló, percek alatt összeírt lista összeomlik, mert még sorrendet sem tudok kialakítani. Így aztán felhagyok ezekkel a tervekkel és visszaszállingózom teljes életnagyságban a való világba. A Carina azonban képes volt feltörni döntésképtelenségem gátját és eszeveszett határozottsággal követelte magának az elsőbbséget. Nem is tudom pontosan mely tényezők döntették el velem a kérdést, de a totál szögletes formaterv, az izgalmas, sárga szín és a kedvező ár közöttük voltak. Mit is lehetne első benyomásként írni? Elismerem, hogy a jellegzetes Limited Vintage Neo doboza, rajta az autóval azonnal elbűvölt. 

Mi van a dobozban?

Ez egy olyan elágazás, amelyből két út nyílik. Az egyik esetében maga a csomagolás többet sejtet, mint ami a modell maga, így ha nem is őszintén kimondva, de csalódás lesz a vége. A másik út a kellemesebb. Azon ugyanis a doboz csak a kellemes előfutár, a modell rádob még egy hatalmas lapáttal. Így már kétség sem fér ahhoz, hogy a vásárlás nemhogy megérte, de a modell sem fog egyhamar belesüppedni a gyűjteménybe, hanem minden egyes alkalommal vonzza majd a gyűjtőt egy újabb megtekintésre. A Carina pontosan a második úton szerepel. Bár ezt nyugodtam mondhatom az összes többi LVN modellre is. 

A doboz hátoldala is ad némi izgalmat. Kedvelem ezeket
a rajzokat.

A kibontás után szinte képen vág a csodálatos apróság. Hihetetlen frissesség, precizitás árad belőle. Már ebben a pillanatban megfogalmazódik bennem, hogy ezt a modellt nem is emberek készítették, hanem egy magasabb szinten lévő faj, mely egy távoli bolygóról jött azzal a nemes céllal, hogy a Föld lakóinak megmutassa milyen a kompromisszumok nélküli, tökéletes élményt adó modellautó. 

Ha lehetne külön elnevezést adni a színkódnak, akkor
ez nálam a "kicsattanóan vidám sárga" lenne.

Ezután felülkerekedik racionális, kritikus énem és megpróbálom úgy vizsgálni ezt az autót, hogy azért valamennyire objektív legyen a teszt és legalább egyszer sikerüljön magamat megerőszakolva úgy belerúgnom a Tomicába, ahogy az zsigerből, őszintén, egyáltalán nem mesterkélten ment a Minichampsnél számtalanszor. Igen, az első "siker" hamar érkezett, ugyanis a dobozon lévő rajz ellenére a modellen nincsenek tükrök. Egyszerűen borzasztó, elviselhetetlen kínt érzek. Engem becsaptak! Már a japánok is! Kedvem lenne levelet írni a Tomicának, hogy mégis mi az, hogy lehagyják a külső tükröket? Bezzeg a Minichamps... A vicc az egészben az, hogy itt nem hiányoznak nekem a külső tükrök szemben a Minichamps Alfa 8C belső tükrével. 

Mit is lehet mondani? Akinek ezen a csodán
hiányzik a tükör, az gyűjtsön inkább üdítős flakonokat.

Na, de haladjunk tovább. Most nincs idő a magyarázatra. Majd a végén. A díszcsíkok mindenütt tökéletesek. Nem tudom felfogni ép ésszel sem, hogy miért nincs egy pici megfolyás, egy pici pontatlanság valahol. Szinte vágynám itt a hibát és az esélyt a fröcsögésre, de a Tomica tenyerét felém fordítva, baráti mosollyal állít meg engem ebben. 

Hajszálvékony fekete csík karolja át két oldalról az
övvonalnál a Toyotát. Hibátlanul.

A lámpatestek elől fantasztikusak. Nem szeretem a látható rögzítési pontokat, mert sok esetben teljesen elferdítik az autó "tekintetét", ezáltal nem engedi magát kellő mértékben azonosítani az eredetivel. Itt viszont nem tudom negatívumként felhozni, hiszen a lámpatest nem is egy, de nem is kettő különálló egység ötletes festéssel szétválasztva egymástól, hanem összesen négy apróság beleillesztve a karosszériába hihetetlen pontossággal. 

Igéző, japán szemecskék. Kell ennél több?

A hátsó lámpáknál már nevezhetem zavarónak a rögzítési pont láthatóságát, de itt meg a bura megfelelő színösszeállítása parancsol megálljt. Egyszerűen szemet gyönyörködtető ahogy a borostyán, piros és fehér színek egy egységet teremtve is képesek különválni egymástól. 

Fantasztikusak a lámpák. Nem lehet betelni velük eléggé.

A szélvédő nem karcos, és nincs is zavaró szinten a torzítás. Így könnyedén sikerül betekintést nyerni az utastérbe, amelynél a nagy, fekete szürkeség ellenére is inkább az egészen finoman kidolgozott alkatrészek vonzzák a figyelmünket, mintsem a mindössze két szín jelenléte. 

Az ülések mintázata egy dolog, de hogy a kárpitozás
színkombinációját is lekövette a gyártó, az egyszerűen mesteri.

Ilyenkor mindig kényszert érzek arra, hogy szétszedjem
az autót és megtapogassak minden anyagot az utastérben.

A hátsó ablakon és az autó oldalán is büszkén elterülő Twin Cam 16 felirat pedig egyenesen szenzációs. Úgy érzem ennél az autónál, hogy muszáj minden apró részletről beszámolnom, mert nincs egy olyan sem, amit kihagyva nyugodtan le tudnám zárni ezt a cikket. 

A feliratok sokat számíthatnak, ha az illető nem
elégszik meg a négyessel és kitűzte céljául a csillagos ötöst.

A kipufogó rendszer igazán sosem tartozott a Tomica kedvenc egységei közé. Itt is látszik, hogy annyira komolyan nem foglalkozott vele a gyártó, amennyire egy magamfajta gyűjtőnek megfelelne, de ennek ellenére sem feszít szét a hiányérzet miatta. Ha már az autó fenekéhez értem újra, akkor az itt található márka- és típusjelzést megint csak a megsüvegelendő részletek közé kell sorolnom. 

Minden halovány krikszkraksz olvasható, precíz
felirat nagyító alatt. 

A lökhárító pedig nem csak itt, hanem elől is kiemelkedő minőségű. Ezek az egységek is csak akkor vonzzák az ember szemeit, ha nincsenek is, vagy ha átlag feletti a minőségük.  

Eddig nem fordult elő velem, hogy egy szimpla
lökhárítót bámuljak hosszú percekig, de a Tomica ezt is elérte.

Az autó hasát is érdemes pár pillanatig szemlélni. Egy-két fontosabb alkatrészt megjelenített a Tomica a szükséges feliratokon kívül, de ennél több itt nem is kell. 

Talán valamelyest javítja a kipufogó megítélését, hogy
fémből van. 

A végére hagytam a Tomica egyik legklasszabb jellemzőjét, a rugózást. Modellautó, de mégis játékautósan rugózik. Önfeledt élvezetet nyújt ennek kipróbálása és az elmélkedés azon, hogy ebben a méretarányban más gyártó miért nem próbálkozott meg még ehhez hasonló megoldással. 

Óóó, igen! Ül a kicsike! A precíz "tappancsok" pedig
még vagányabban feszítenek alatta. 

Ez a kis Tomica is remekül bizonyítja, hogy nem feltétlenül kell egy modellnek a végtelenségig precíznek lennie, hiszen a külső tükrök nélkül is annyira tömény modellautós élményt kapunk, aminél 1/64-ben nem akarunk még többet. A rugózással a Tomica még közelebb hozza az ember gyerekkori és felnőtt lényét egymáshoz. Gyakorlatilag majdnem tökéletes egyveleget alkot a gyűjtő régi és aktuális énjének. Csupán azért "majdnem", mert ez mégsem játék. Mégis komoly pénzt kell érte kiadni. De modelles tekintetben talán még kevés is az az összeg, amelybe ez a kincs kerül. A Tomica Limited Vintage Neo autók tipikusan azok az  "érinthetetlen játékautók" modellköntösben, amelyeket képesek lennénk kilóra vásárolni ugyanúgy, mint az olcsó játékautókat, mert itt már nem is maga az autómárka, típus az elsődleges, hanem az a fajta misztikum amitől igazán izgalmassá válik minden darabjuk. Éles határmezsgyéi két külön kategóriának úgy, hogy az egyik oldal erőteljesen dominál, a másik viszont pont annyira van jelen, hogy a hibákat, hiányosságokat lepergesse a kritikát megfogalmazni akaró ajkakról. Örömet adnak, mosolyt csalnak az arcunkra. Ezekkel az autókkal egészen elképesztő módon lehetünk egyszerre egy nagyon picit gyerekek és szenvedélyes gyűjtők. Általuk válik kerekké a mi kis tökéletességet kereső, ámde valahol mégis játékos 1/64-es világunk. 

A japános báj és tökéletességre
törekvés szerelemgyermeke.