Nyakon szúrt bikák és a próféta - Lamborghini játékautók a közelmúltból

"Hát, ez nem jött össze!" Mondhatta volna  a mai tesztben szereplő autók gyártóinak bármelyik vezetője egy-két kivétellel, miután meglátta az aktuális Lamborghini kisautó első darabját a gyártósor végén. Persze biztosan nem mondta, mert ő nyilván csak a számokkal foglalkozik. Talán csak képről látta, vagy felvittek neki egyet a kékgallérosok. 

Az álomcsapat. 

Legyünk is túl rajtuk mielőbb, mert inkább másról szeretnék beszélni. Szóval...

A Bburago és Maisto Lambok rokonok (leírni is borzalmas, pedig már megszokhattam volna, hogy immár egy családhoz tartoznak), tehát bizonyos hasonlóságok előfordulhatnak. Tény, hogy a Bburago a magasabb árképzésű 1/64-es Maisto újragondolása, a Maisto pedig a játékok közötti még nem noname gagyi. Az Aventador egy csendesebb átmenet a Murciélago és a Veneno között. Neve hangzatos, kinézete inkább zavaros. A Bburago esetében nagyon sajnálom, hogy az 1/64-et például nem egyfajta retroként értelmezi stifttel összefogva a karosszériát az alvázzal, műanyag tengelycsonkokra pattintott aprócska kerekekkel és legalább elől átlátszó lámpákkal. De lehetne akár az 1/32-es Street Classics sor kisebb verziója is nyitható ajtókkal, néhány jól megválasztott régebbi autóval. Számtalan olyan lehetőség rejlik a Bburago 1/64-es szekciójában, amelyek mindegyike legalább izgalmasabb lenne, mint egy átvett Maisto-szerszám. 

Mi ez, mi ez, mi ez? 1/64-es Lambo? Ki gyártotta?
Fókuszfókuszfókusz!!!

Ami valamelyest a Maisto-Bburago mellett szól, az az autentikus felnik, egészen elfogadható tamponnyomások és a csavaros alváz. 

"Mairago"

Az utasteret lehetne pingálni és a kerekeket is lecserélni jobbakra. De minek? Ez tipikusan az az autó, amihez nincs értelme hozzányúlni. Eleinte 1000 Ft körül (felett?) volt mindegyik 1/64-es Bburago ára, majd nem sokkal rá elkezdték mindenütt alaposan leakciózni őket. Gondolom azért, mert egyrészt a kiadott sor semmi újat nem hozott. Volt pár vad Lambo, Merci, BMW, Nissan GT-R, és minden játék- és modellgyártó kötelező szereplőként a VW Bogár. Másrészt ezek mindegyike megjelent már sokkal jobb kidolgozottságban, vagy egységesebb színvonalon elfogadható árért. 

Egyszer egy ilyen vétel azért megéri, akár
Maisto, akár Bburago.

A Maisto megjelentette a hyperfaék kategóriájában is az Aventadort. A méretek eltérnek az 1/64-estől. 

A maga nemében nem rossz.

Ezekre a Maistokra a viszonylag jól átgondolt és precízebbnek nevezhető szerszám, valamint a tamponnyomások egészen kellemes színvonala jellemző. A nyomtávok általában nincsenek rendben, a rugózás pedig itt a hajlékony műanyag alváznak és a tengelyt tartó korántsem "magabiztos" lapkának köszönhető. 

Ez tipikusan az a szint, amit többnyire lesajnálunk, de
csendben azért izgatottan várjuk, hogy megjelenjen
egy-egy nagy kedvencünk. 

A Hot Wheels ebben a bejegyzésben kevesebb kritikát érdemel, mert itt annyi azért látszik, hogy próbálták kihozni a legtöbbet a költségkeretből. A nagy hátsó kerekeket itt sem lehet megbocsájtani, de én lassan már egy masszív amerikai izomautóján sem tudom a Hot Wheelsnek. Ideje lenne belátnia, hogy bármelyik amcsi izomautót is adja ki minimális dekorral, az coooooool. Nem igényli senki sem a traktorfelniket. 

Próbálkoztak a Hot Wheelsnél bátran, elszántan. Csak
tervezés közben megint valamilyen nyomorult dragrace
ment a tévében.

A fényezés, díszcsíkok valamit ellensúlyoznak a karosszéria aránytalanságából. 

Valójában pont azok a kifinomult részletek nem lettek
kellőképpen kidolgozva, amelyek a Veneno hangulatát
igazán visszaadnák. 

Mindent egybevetve akinek kimaradt a Veneno 1/64-es Kyosho formában, de a Tomica-féle verziót vajpuhának tartja, annak tökéletes választás. Aztán majd idővel úgyis kiderül kinek mennyit és mennyit ér a Veneno. 

Innen nézve nem olyan rossz. 

500 Ft körüli összeget megér a fentebbi fotó miatt, de aki igazán rákattan erre a Lambora, annak előbb-utóbb beköszön majd úgyis egy jóval drágább példány. Valamiféle démoni varázsa van ennek az autónak...

Sajnos a legnagyobb csapás nem a Maisto, Bburago és nem is a Hot Wheels kicsi bikája, hanem a SIKU Gallardoja. Nehéz megítélni egy autó alapján egy gyártó felfogását és kvalitásait, ellenben ez a SIKU azt bizonyítja, hogy sokkal könnyebb a gyártónak összegyűjteni néhány bevált módszert és az ezek által bizonyítani kívánt igényesség jegyében minden gondolkodás nélkül ráhányni mindegyik autójára. 

Liebe SIKU! Was zum Teufel ist das??

Írom mindezt én, aki sokszor a kifordult szemekkel dobálva magát a padlón nyavalyog azon, hogy miért felejtették el sokan a játékgyártók közül az átlátszó lámpatesteket. Nos, ezek a megoldások ilyen szinten ilyen környezetben nem kellenek.  

Szegény Gallardo! Ami stílusos is rajta, azt
is sikerült a SIKU-nak elrontania.

Nálam a SIKU mindig is az egyik nagy kedvenc volt. Bizonyos keretek között mindig igyekezett a lehető legjobban megragadni az eredeti autót és visszaadni belőle a legtöbbet 1/50-1/55 körüli méretben. Tévedés ne essék, a haszonjárművek és munkagépek terén brillírozik a gyártó napjainkban is. Amennyire szerettem a régi járműveiket mindenféle különleges extra nélkül, de a nyergesvontatóknál ötletes megoldásnak minősülő, karral zárható nyereggel például, annyira tudok megőrülni a maiak hihetetlen igényességén, modellhez közeli szintre emelkedésén. Valami kikopott a SIKU-ból. A munkagépeken csorog az ember nyála még ma is, a személyautók pedig inkább szájhúzást, homlokráncolást okoznak. Több szót nem is érdemel ebben a tesztben sem a SIKU, sem a Gallardo. Utóbbit azért próbálom megkedvelni és szigorúan a maga kontextusában vizsgálni, előbbit viszont kezdem szépen, lassan elfelejteni személyautók szempontjából. 

Dávid és a retardált Góliátok.

A bejegyzés végére marad egy egészen friss darab szemügyre vétele. Kincs, mítosz, non plus ultra, hogy több rongyosra rágott, elcsépelt jelzőt ne is említsek. De ezeknek a szavaknak itt és most hihetetlen súlyuk van és jelentésük nem cinikus mosoly, hanem elismerő kacsintás vonzatával jár. 

2015 - Csoda született a Matchboxnál. ÚJRA!

Ha a Matchboxnál a jó érzékű, tehetséges úriemberek lehetőséget kapnak, akkor máris tudnak olyasmit alkotni, ami már megjelenésének pillanatában közkedvelt, kultikus gyűjtői darabbá válik. Gyűjtőtársaink közül már Andrew és Rájen is megemlékezett róla, ezért nagyon nem is akarok belemenni a részletekbe. Annak nagyon örülök, hogy mindnyájan hasonló véleménnyel vagyunk erről a kis Lamboról, amely legalább 3-4 olyasféle költői kérdést fogalmaztathatott meg velünk, mint például azt, hogy vajon miért nem tud a Matchbox minden évben többnyire hozzá hasonló autókat készíteni és nem holmi - még a Hot Wheels szintjét is sokszor túllépő - borzasztó, nevesincs bliszterhuszárokat? 

Valóságos felüdülés a látványa.

Örömömet az LM002-vel nem tudom leplezni, így muszáj nekem is megénekelnem a Matchbox Lamborghini LM002 dicshimnuszát. Na meg a fotók is elkészültek róla már egy jó ideje, csak én nem voltam képes eddig a szöveget megszerkeszteni köréjük. Emellett a "sötét oldalról" is íródott egy teszt, ezért célszerű volt a két témát egy írássá kombinálni. 

Felülnézetből is akad látnivaló. A motorháztető rácsa
és a plató mintázata is többet mutat az eddig megszokottaknál.

Annyira abszurd a Matchbox idei kisvasai között, mint maga az eredeti autó a megjelenése idején. A hasába mart infó alapján 1/64-es méretarányú és hiába nem rugózik, nincs átlátszó lámpatest sem elől, sem hátul, mégis nagyon szépre sikerült. Elfogult vagyok? Egyértelműen, tagadhatatlanul, mindent kizárva! 

Végre újra egy nagyszerű MB-szerszámozás!
Minden játékgyártónak meg kellene ütnie ezt a szintet.

De objektíven nézve is hatalmas dolognak tartom, hogy nem fantázia szülöttéről van szó, hanem egy legendás autó jó szerszámozású, igényes és pontos tamponnyomásokkal megáldott kicsinyített másáról az újdonságok listájában. 

Álomszép, precíz tamponnyomások. A toporzékoló bika
felteszi az i-re a pontot. 

Jó lenne minden Matchbox-sorban csak hozzá hasonló autókat látni. De mivel nagyon nem valószínű, hogy bármikor is visszatér közénk az igazi Matchbox évi 20-30 nagyágyúval, így már akkor is boldogoknak kell lennünk, ha minden évben csak egy-két, LM002-höz hasonló csoda jelenik meg gyufáséknál. 

A Matchbox újra a csúcsra tör.

Így máris nyugodtabban lehet szemlélni a többi gyártó töketlenkedését, s csendben örülni annak, hogy a régi, nagy márkanév egykori fénye még most is képes ideig-óráig eredeti fényében ragyogni. 

Vagy azonnal oda is ér, ha akar (engedik neki)?

Ezek mellett sajnálkozhatunk is, hiszen például az 1M BMW és az Alfa Romeo 4C is megérdemelt volna ekkora odafigyelést és ennyi autentikus jellemzőt. Nyilván őket "kevésbé akarta" klasszikusra alkotni a Matt...Matchbox. 

Nagyon kellett már, hogy egy mai Matchbox ennyi kedvet
adjon a képszerkesztéshez.

Ha elnézzük azt a pár idei autót, amelyekért érdemes displayt túrni, akkor azt elmondhatjuk, hogy a Matchbox igazán LMében volt a Lambo tervezésénél annak ellenére, hogy a prototípushoz képest sok finom megoldás lemaradt, leegyszerűsödött. 

Íme a prototípus. Lám-lám! Itt még kecses, különálló
korlátja volt a Lambonak (forrás).

A Ford Cargo, Mustang, recolor 4Runner is a gyártó dicséretére válik. 

A 4Runner az utóbbi évtized egyik legcsodásabb darabja. 

Ford Cargo. Ennek a névnek komoly múltja van a
Matchboxnál.

Hiába csak a kabin fém. Az alváz részletessége elképesztő.

Gyönyörű kocka-Mustang. 

De ha megnézzük az idei év többi produktumát is, akkor sajnálhatjuk csak igazán, hogy ennél többre nem igazán futotta. 

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a 4C-t egy lapon
emlegethessem a mögötte állókkal. De nem is kevés...

Talán majd jövőre. Addig is lehet bátran dicsérni legalább azért a pár jól sikerült autóért a Matchboxot. Ugyanakkor a többi gyártóra is szükség van. Elvégre valamire az ő autóik is jók lehetnek. 

Jin-jang Lambo-módra.