A Sintó Isten és az amerikai bosozoku

Nemrégiben sikerült ráakadnom a Hot Wheels 2013-as sorának egyik legjobban várt tagjára, a zöld Bosozoku Celicára - természetesen leszüreteltem a helyi Müller termését a csodás kisautóból.
Hazatérve melléraktam a Tomica TA22-esét és már nem is lepődtem meg túlságosan azt látva, hogy Jun Imai ismét a japán kisautógyár modelljéből indult ki a HW Celicájának megtervezésekor. Nézzük csak össze a két verdát!

Széles mosoly és szigorú tekintet: Tomica és Hot Wheels Celica TA22

A Tomica Celicája a Fekete dobozos szériából származik, vagyis a nyolcvanas években még elterjedtnek számító, ám ma már kuriózumszámba menő spiáteralvázas modellek sorából.

A 26-os számot viselő kupé még az 1974-es szerszámozással készült, amit azonban időközben Kínába telepítettek a Japánok. Ez a klasszikus alap számomra az egyik legnagyobb vonzereje a kis kék autónak - amikor az öntőszerszám készült, még az általa megformált Celicák is gyártásban voltak!
A kék Tomica bizarr glasgowi-mosolya a sintó isteneket idézi - s a Toyotánál sem gondolhatták másként, amit a névválasztás is sejtet: Celica = Mennyei.

Nem túl megnyugtató mosoly

Persze az autó nem tagadhatja le származásának másik ágát sem; a Toyota kupéjának formavilágához az amerikai póniautó vonalaiból merítettek. Ez mind az 1970-ben bemutatott lépcsős hátú GT, mind az őt három évvel később követő LB (liftback) modelleknél feltűnik, noha a japánok itt is olaszosan lágyították az öt-hét éves amcsi kupék stílusát.

Kis pónihús, olasz szósszal nyakon öntve, wasabival tálalva

A három kultúra keveredése erősen áthatja a kis Tomica Celicát is; a japán orr klasszikus Mustang-formájú kasztniban folytatódik, amelytől azonban elüt a nyújtott törésvonal az oldalablakok alsó felén, míg a C-oszlop már szinte Pontiac Firebirdöt idéző döntést kapott. Az oldalsó derékvonal íve szépen megjelenik a kisautón, akárcsak a gyönyörű betűkkel az öntőszerszámba gravírozott Celica felirat - a japánok akkoriban úgy tűnik szerelmesek voltak a latin betűs kézírásba. Hasonlóan finomak a nyitható ajtók kilincsei és a motorháztető kopoltyúi, melyeket nem lehetett könnyű ilyen minőségben kialakítani majd' negyven évvel ezelőtt.
A sárga-fehér tamponnyomás valószínűtlenül jól áll a kupénak - a gondos színválasztásnak köszönhetően a türkizkék kasztni / túlérett narancshéjsárga kombó harmonikus egységet alkotnak.

A hűtőmaszk és a hátsó lámpasor / rendszám külön krómszínű műanyagot kaptak, míg a belsőtér standard Tomicához képest meglepően részletesen kidolgozott - persze ezalatt csak annyit kell érteni, hogy valódi, háromküllős kormányt, pici sebváltó botot és a kornak megfelelően nyújtott üléseket kapott az autócska.
A fehérre festett regular kerekek közepes rugózást ringatnak - merthogy erre is figyelnek a japók; egy négyajtós szedán lágyabban, egy versenyautó pedig kőkeményen és pici úton rugózik. A Celica inkább a kényelmesebb utazást ígérő megoldást kapta.

Saját példányom nem tökéletes, itt-ott enyhe pontkopás-nyomok vannak rajta - szabad szemmel azonban ezek szinte észrevehetetlenek, s tőlük valahogy még hihetőbbé válik az autó

A Tomica hazai pályán szinte verhetetlen, azonban a Hot Wheelsnél olyan tervező dolgozik mostanában, aki otthonosan mozog ebben a környezetben. Jun Imai pedig nem volt rest egy bosozoku tuningnak - és sejtésem szerint saját ízlésének - megfelelő autót faragni a Celicából. Hasonló elemekből építkezett, mint a Tomica; tehát nagy hangsúlyt kaptak a domináns karosszériajegyek, mint a motorháztető kopoltyúi, a tuningverdáknál oly fontos kerékjárati szélesítések és persze a hátsó légterelő, valamint a díszcsíkok és a szokásos ezürst Hot Wheels logó melletti GT és Celica-feliratok, melyeket a HW-től szokatlan pontossággal festettek fel. Sajnos a precizitás elfogyott a kilincsek tampózásánál, ahova a szükségesnél nagyobb festékpötty került, melyet az Istennek nem sikerült rendesen  pozicionálni; rendre a kilincs alá és mellé került az ezüstcsík.

Kár a kopoltyúk festéséért - de az orra szenzációs!

Hasonlóan elcseszett a kopoltyúk tamponnyomása, amely fekete betétes ezüst csíkkal akarta helyettesíteni a Tomicánál szerszámba munkált vágatokat. Ez sem volt rossz ötlet, csak a megvalósítás...
Nem lehet viszont panasz az autó orrára és farára, amelyeket (részben)a lökhárítókig az alváz krómszínű műanyagjából, felette pedig a beltér feketéjéből alakítottak ki. Nincs túlbonyolítva egyik sem, de hihetetlenül visszaadják az átalakított Celica egyéniségét. No és a legszebb részlet, az alváz "krómjából" kialakított négy kerek lámpatest, melyeket a fekete hűtőmaszk anyag foglal keretbe belülről és felülről, és egy-egy alig átlátszó, az ablakok anyagával megegyező búra takar. Mindez precízen összeépítve, iszonyú dögösen megvalósítva. Így kell ezt csinálni - a spórolás mellett igényesen kivitelezni - hiszen ne feledjük, 500 Ft-os játékautóról van szó!

Ott van a sidepipe, csak kevéske...

Az összkép mindenesetre állati jó, a festési hibák ellenére is

Érdekes részlet az oldalra kivezetett kipufogó; egy kicsit erőteljesebben is megformázhatták volna, mert így alig észrevehető; én konkrétan a hátsó szegecselés pereméből látszódó dupla ovált néztem első blikkre kipufogóknak. A Tomica Celica alváza szebben kidolgozott, igaz a kipufogó ott is eléggé alul határozott, mondhatni láthatatlan. Jól láthatók viszont a HW masszív MC5-ös kerekei - egy pöppet nagyok számomra, de nekem sem jut eszembe náluk jobban az autóhoz illő forró kerék.

A japán Sintó Isten és az amerikai Bosozoku Celica remekül összeillő páros; amiben kitűnik az egyik, a másik ott gyengébb; részletes és stílusos karosszéria, picit erőtlen, noha nagyon hiteles megjelenés kontra masszív és rámenős külső, a fontosabb stíluselemekre fókuszáló megjelenés, itt-ott elgagyizott részletekkel.
Mindkét autót elfogadnám valódiként is; a Tomica által megformált Celicát kellemes nyáresti gurulásokra, a Hot Wheels bosozokuját pedig szombat éjjeli vadóckodásra - így teljesítve tervezőik sugallta mondanivalójukat.