Elgurult kerekek 2. rész - Linda felfedezi Torinót a szerpentinen

- Hé, Lindus! Gyere velem! Megnézzük Dobogókő felé, hogy mit tud az autóm, valamelyik pihenőben pedig azt, hogy mit tudok én! Hidd el, utána sem az a berregő sáska, sem Tomi nem kell majd neked! 

A Schuco Piccolo - jelenség

Évekkel ezelőtt megalomán 1/18-as modellautókat gyűjtő megszállottként nagy valószínűséggel kinevettem volna azt, aki akkor közölte volna velem, hogy a későbbiekben sokszor több lesz a beszerzési listámon az ~1/87-1/90-es méretarányú guruló, tömör fémdarabokból, mint a "mindene nyílik" 1/18-asokból. Márpedig ez most valóban így van. Hogyan jutottam el idáig? Röviden összefoglalva a dolgot így: FIAT 131 Abarth. A számomra oly kedves olasz aszfaltszaggató iránt kirobbanó szerelmem ugyan rengeteg ajtót bezáratott velem, de csak most kezdem el észrevenni, hogy annál jóval többet nyittatott ki. 

A méretarány alapján történő gyűjtés véget ért, és ezzel együtt az 1/18-asok listája is lecsökkent annak érdekében, hogy a kis kedvencből minél több példányt sikerüljön szereznem. Neki köszönhetően tudtam meg, hogy léteznek olyan gyártók, mint a Luso Toys, Trofeu, MIRA, és még sorolhatnám. Amikor már elfogadtam magamban a tényt, mely szerint egy autó miatt hajlandó vagyok lemondani nagyon sok másikról, a gyűjtés rögös útján haladva egyre szélesebb körben kezdtem keresgélni hőn szeretett autóm minden valaha modellre/játékautóra kicsinyített mását. Így akadtam rá a Schuco Piccolo autókra is. 

Eleinte ezek a tömör fémdarabkák csupán álmok voltak listámban. Nem gondoltam volna, hogy sikerül belőlük legalább egyet szereznem. Végül nem is kellett sok idő ahhoz, hogy rózsaszín ködös álmomból valóság legyen. Az első Piccolo 131 Abarth rövid időn belül megérkezett hozzám. Az élmény felejthetetlen volt. Apró, de nehéz autó, vékony virsligumik, fantasztikus dekorációk, és mindent egybevéve talán az egyik legszebb, legarányosabb Piccolo-termék. 

Az első "apró nehézség".

Akárhányszor is nézem meg ezt a példányt közelről és vetek pár pillantást interneten a többi hasonló Schucora, azt mindig megállapítom, hogy ennél jobban nem is tudta volna elkészíteni a gyártó ezt a picikét. 

Autentikus dekorációk, precíz tamponnyomások
borítják a testét. 

Ha a kerekeket betudjuk a tradicionális Piccolo-alkatrésznek, akkor gyakorlatilag azon kívül egy teljesen autentikus modellautót látunk magunk előtt. 

Vajon mi a nagyobb érték egy játékgyártó/modellgyártó esetében?
Idővel a minél autentikusabb kinézet elérése, vagy a gyártóra
jellemző kifejezetten egyedi tradíciók megőrzése?

Engem egyedül a nem fekete ablakkeretek zavarnak kissé, de ezt sem nevezném igazán hibának. Sőt, a Piccolo esetében olyan, hogy hiba nem létezik. Ez eleve egy más dimenzió. Játéknak szánták, de talán igazán sosem volt az. Mindig is egy exkluzív, egyedi kategória zászlóvivője volt. Napjainkban pedig akár joggal is nevezhetjük inkább modellautónak, mint játéknak. Persze talán ez is túlzás. A lényegen nem változtat, egyedi és kész. 

Jól alkalmazkodott a Piccolo-szerszám az eredeti 131 Abarth
arányaihoz. 

Egy újabb - eddig ismeretlen - élménnyel való gazdagodás után a modellgyűjtő akarva akaratlanul is elérkezik arra a pontra, hogy egyik pillanatról a másikra folyamatosan minél több fotót nézeget a gyártó azonos stílusú "massiv Zinckdruckguss" autóiról és csendben képzeletben felépítsen magának egy miniatűr városkát, amely összes mozgó szereplője ilyen picikékből áll. 

Nem kellett sok idő és megérkezett a minden idők
legszebb dekorációjában pompázó 131 Abarth Piccoloja is. 

Továbbá talán az első - élménytől megrészegedett - cselekedete az, hogy a gyártó ezen sorozatának utánanézzen és találjon némi információt a történetéről. Nos, én is eljutottam idáig. 

Az ízléses díszdoboz csak hab a tortán. 

Még nagyító alatt is megállja a helyét a dekoráció.

Nagyon sok tervem volt a Schuco Piccolo autókból. Még egy A5-ös füzet majdnem három lapját is képes voltam teleírni a tervekkel. Ez az érzés kissé alábbhagyott egy idő után, de sosem múlt el. Sőt, bizonyos időközönként újra előtör és akkor jönnek az újabb füzetbe írt listák, vagy akár egy hosszabb dokumentum a kiszemeltek legfontosabb paramétereivel. 

Na meg az 1980-as Monte Carlo rally "kéksége" is
kötelező vétel volt. 

Ez jelent meg elsőként. Úgyhogy valamelyest nehezebb
volt a megszerzése. 

Itt még azért gondolkodtak azon, hogy mit fessenek ki.

És persze interneten is találtam egy rövid, ámde remek Schuco Piccolo áttekintést, melyet a mai napig sokszor előveszek és csak csodálkozom azon, hogy mennyire hosszú és rögös utat jártak be ezek a parányi, guruló "levélnehezékek" történetük során. Nem kívánom ismertetni hosszabban a történetet, de azt muszáj leírnom, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal az alapokat illetően 1959 óta változatlan technológiával készülnek a Piccolo autók. 

A Piccoloról röviden:

1959-ben immár több sort is kiadott a Schuco ebben a kategóriában a Piccolo-sor 1957-es indulása óta, de erre az évre az eladások, így az újabb fejlesztések ütemei is visszaestek. Az ok egyszerű volt: a Matchbox és a műanyag SIKU autók körülbelül 50%-kal olcsóbbak voltak a Piccolo széria példányainál, ezért valamit ki kellett találnia a gyártónak. A megoldás egy tömör fémdarab volt, melyet a karosszériákba ragasztottak így érve el a hihetetlenül nagy súlyt és adva kézen fogható bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a megnövelt súllyal a fentebb felsorolt gyártókénál "nagyobb érték" keletkezett. A recept bevált. A gyerekek és az akkori gyűjtők is felfedezték ezt az egyedüli megoldást és ezáltal a magas árat is jobban elfogadták. A Schuco tehát sokadszorra kerülte el az elkerülhetetlent. A Piccolok sikere egészen 1969-ig tartott, amikor is a piac diktálta változások bekopogtattak a Schuco ajtaján is. A Piccolot ekkor leváltotta egy új kategória, az 1/66-os méretarányú precíz(ebb) kisautóké. A Schuco 1976-os csődje után csendes és reménytelen évek következtek. Végül a 80-as évek vége, 90-esek eleje környékén Werner Nutz - aki a csődig a Schuco szerszámmérnöke volt -  elhatározta, hogy az általa megmentett Piccolo szerszámokat ismét munkába állítja és kiad néhányat a Piccolo autókból. Az új korszak Piccoloi sajnos már nélküle gurultak ki a gyártósorról 1994-ben, a Schuco 1993-as újjászületése után 1 évvel. A kiadásban nagy szerepelt vállalt a Daimler Benz, amely lehetetlent nem ismerve jelentős anyagi támogatást adott az "új kezdetekkor". Az első sor a Mercedes ezüst nyilaiból állt, melyek ezüst színben, rajtszám nélkül, díszdobozban kerültek kizárólag a Mercedes kereskedésekbe. 

Röviddel ezután a német veteránautós magazin, a Motor Klassik jelezte terveit azzal kapcsolatban, hogy az 1995-ös Techno Classica rendezvényre szeretne különleges Piccolo kiadásokat készíttetni a Schucoval. Mivel túl rövid volt az idő új példányok elkészítésére, így a Daimler Benz 600 darabot adományozott erre a célra az ezüst nyilaiból. Az első 300 darabra eleinte fekete rajtszámot festettek, de mivel később rájöttek, hogy a piros rajtszám az autentikus, így a feketét pirosra cserélték a következő adagnál. Az üzem ezután indult csak be igazán. A Mercedes Benz Modell Club is leadott egy rendelést a gyártónak. Innentől kezdve pedig ismét folytatódott a lendületes Piccolo-gyártás. 

Egyre több régi szerszámozás lett felfrissítve, de mellette számottevő új fejlesztés is napvilágot látott. Az ebayen töménytelen mennyiségű Piccolot találhatunk manapság, de a különböző gyűjtői klubokból is egyre több van szerte a világon. Gyerekek, felnőttek, férfiak és nők is előszeretettel gyűjtik ezeket az apróságokat ügyelve arra, hogy a Piccolokon feltüntetett limitációs darabszámok itt tényleg megfelelnek a valóságnak és nem holmi reklámfogás a funkciójuk, tehát ha valaki lemarad egy újonnan ~15-30 euroba kerülő Piccoloról, az felkészülhet arra, hogy pár hónapon belül legalább a dupláját kell megadnia az adott darabért, ha talál egyáltalán eladót. (forrás)

Nem mondom, "nehéz sport" a Piccolo-gyűjtés. Ezt én is megtapasztaltam és még boldog is lehetek amiatt, hogy pár olyan autó már most itt feszít a vitrinemben, amelyből eladó darabbal nem igazán lehet már jó áron találkozni. Sajnos rengeteg kiszemeltet így is csak jpg formátumú fénykép formájában birtokolhatok. Talán nem is az első és nem is az utolsó az az életút modell- játékgyártói szempontból amelyen a Schuco Piccolo autók végiggurultak. A kilátástalan helyzetben kellett egy ember, aki elhatározta, hogy feltámasztja ezeket a tradicionális játékautókat, és kellett egy nagy múltú, stabil cég is, aki megtámogatta a törekvéseket. A harmadik és talán legfontosabb szereplő pedig a modellgyűjtői társadalom. Egy közös pont mindhármukban van: ez pedig az autók iránti határtalan szeretet. És láss csodát, az összefogás eredményre vezetett, sőt, talán olyan magaslatokra tört mára az új éra éveinek folyamán, hogy a még hozzám hasonló gyűjtők is árgus szemekkel olvassák a friss híreket a Schuco e kategóriájának újdonságairól várva, hogy ismét megjelenjen egy olyan picike, amelynek nem lehet ellenállni. 

A Piccolo 131-esek közül is talán a legszebb az
Alitalia-dekoros.

A Piccolo újjászületése is jól bizonyítja, hogy mennyire összefonódik gyűjtő és gyártó kapcsolata. Leegyszerűsítve a gyártó gyűjtő nélkül csődbe megy, a gyűjtő gyártó és ezáltal megvehető termék nélkül nem gyűjt tovább. E párhuzammal kitérve az egykori riválisokra pedig, ha a SIKU esetében remélhetőleg nem is, az egykori másik rivális Matchbox esetében bizony várhatóan szükség lesz egy újabb - a Piccoloéhoz hasonló - nagy összefogásra. 

1/90-es méretarányban is lehet közel
tökélesen dolgozni a tamponnyomással.

Ami pedig engem illet, a Piccolok nem engednek el. Amikor már úgy érzem, hogy "megszabadultam tőlük" és indulnék el más irányba, azok az apró fémöntvények megragadják a kezem és visszarántanak magukhoz. 

Itt egyáltalán nem zavar, hogy a lámpák szimpla felfestések. 

Ezt nem erőszakos módon teszik, hanem egy csendben, a tágas erdő egyik bokrában meglapuló őzgida csillogó gombszemei adta bájjal. Nem akarnak mindenki gyűjteményébe beférni, nem áll szándékukban a világ tetejére és mindnyájunk vitrinjének kiemelt helyére kerülni megszámolhatatlan mennyiségben. De igenis szeretnének másod-; harmad-; tizedmagukkal örömet szerezni mindenkinek, aki igazán értékeli őket kortól, nemtől függetlenül. Az élmény örök. Január hideg reggelén és július forró napjaiban is ugyanazt a mosolyt csalják arcunkra és csendben követelnek tőlünk legalább egy, ujjbeggyel történő meglökést minden évben ugyanúgy, mint akkor, amikor először vettük ki őket dobozukból. 

Egy kis játszadozás a "hegytetőn". 

És ekkor úgyis beindulnak titkos és olykor-olykor határtalan vágyaink azzal kapcsolatban, hogy "de jó lenne még ezt és ezt és ezt is megszerezni a kis pajtások mellé". Függőség? Nem tudom. Talán inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a "Schuco Piccolo - jelenség". 

Önterápiás Matchbox-retro - Matchbox FIAT 131 Abarth

Mit kezd magával a gyűjtő, amikor még nagyon év eleje van, de túlságosan hó vége? Fotózgat, festeget ilyen-olyan modellautókat, játékokat? Listát ír a lehetséges börzés beszerzésekről? Netán eltervezi az eddig kiszivárogtatott újdonságok alapján az évet? Kínlódik, vitrint rendez, diorámát épít...már sokadszorra is rövid időn belül? 

Túl sok a kérdés, a válasz pedig ott van közöttük: kínlódik. 

Kínlódik, mert most is megfogadta (mint eddig minden januárban), hogy ez az év más lesz, mint a többi. Idén már tudatosan vásárol és szigorúan csak azokat az autókat veszi meg, amelyeket valóban eltervezett, s nem csapódik az éves vásárlásokhoz kb. 30% olyan tétel, amelyek inkább az elvonási tünetek, vagyis a gyűjtési betegség enyhítésére szolgálnak. Nap mint nap nézegeti a kedvenc blogokat és bízik abban, hogy a hazai, vagy a külföldi fórumokon valaki friss információval szolgál néhány újdonsággal kapcsolatban. Szabad perceiben lejátssza magában a "mi lenne, ha tennék egy kört a közelben lévő hypermarketek, játékboltok készleteit átnézve, hátha van valami" - című játékot, aztán vagy a lustaság, vagy az ésszerűség uralkodik el rajta és inkább marad otthon a fenekén. Keresi a lehetőségeket szeretett kis hobbyját megmentendő és próbálja kitalálni, hogy milyen új élmény adhatna kellő löketet ahhoz, hogy egy ideig lehiggadjon és már nyugodtan várja azokat a napokat, amelyeken végre kitombolhatja magát gyűjtőtársaival egy összejövetelen. 

"MEGVAN! Matchboxot még nem bontottam ki soha!... Mármint régi Matchboxot." 

Amikor pedig villámként csap le a szent ötlet a gyűjtői elmére, máris egy olyan elképzelés kezd kirajzolódni, hogy továbbgondolva az ötletet akár egy kisebb blogbejegyzés is készülhetne. 

Így jött az ötlet tehát arra vonatkozóan, hogy egy Matchbox FIAT 131-est megszabadítsak bliszterétől. Természetesen a gyűjtő nem gyűjtő akkor, ha ilyen tettre készül úgy, hogy az adott darabból ne legyen még legalább egy ugyanilyen eredeti csomagolásban. 

"Izgatottan siettem haza, miután megvettem az én kis drágámat. Valahogy kiestek azok a percek, amiket hazafelé a villamoson és a buszon töltöttem. Csak bámultam ki az Ikarus ablakán. Figyeltem az embereket, a járműveket... Nem. Nem is figyeltem senkit és semmit. Masszív bambulás nehezedett rám. Hasznos emberi funkcióim csak azon része működött, amely sok ember között erkölcsös viselkedést présel ki belőlem. Na meg a megállószámláló, mert túlmenni akár egy megállóval sem akartam. Fontos feladat várt rám otthon az új zsákmányommal. 

Amikor már sétáltam a lakótelepen, egyszer csak mintha megállt volna az idő és a távolság közöttem és a lakás között nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt. Úgy éreztem nem bírom ki hazáig és kibontom. De legalább újra megnézem, hogy benne van-e a szatyorban. Csak azt sajnálom, hogy az áruház előtt nem fényképeztem le, mert így lett volna kerek a képsorozat. Mindegy is. Miután megvettem, már nem értem rá semmire, hiába volt nálam a fényképezőgép. Csak siettem, hogy mielőbb hazaérjek. Séta közben jutott eszembe, hogy ha már így alakult, akkor azt a maradék 10 kockát elkattogtatom, mert elő akartam hívatni a többi autóról készült fényképet is. 10 kockát hogy tudnék én egy Matchboxra ellőni? Valahogy csak sikerül. Nem ez lesz életem legnagyobb feladata, megoldom úgy, hogy észre sem veszem. 

Végre odaérek a kapuhoz. A kulcs kiesik a kezemből. Csak miután felvettem, veszem észre, hogy a kapu zárjának nyelvét megint kiakasztotta valamelyik szomszéd. Mérgelődök egy pillanatig, mert így oda a közbiztonság és a kaputelefon szerepe is felesleges, de ez a méreg egy pillanat alatt elszáll, amikor a szatyorral a kezemben kapcsolom fel a lépcsőházban a világítást. Ahogy a fény elkezd táncolni a sárga falon, úgy döbbenek rá újra, hogy végre sikerült megszereznem a régóta kiszemelt egyik nagy kedvencemet. 

Az első kép: a dühből átkapcsoltam a nyugalomra

És már csak pár perc választ el attól, hogy kiszedjem a csomagolásából és még közelebbről megnézzem, a friss festék illata megcsapja orrom és a hideg fémötvözet áhítattal várja ujjbegyeim óvatos tapintását. Szinte szökelltem felfelé a lépcsőn. Egyre hevesebb szívverésem jelezte, hogy hamarosan végre elereszthetem magam. 

Mindjárt megérkezünk.

Távol a mindentől, az én saját kis világomban, amelybe belépve csak a kisautók vannak. Ez egy jó hely. Ebben egy kicsit tombolhatok, ha muszáj. Kikapcsolhatok, ha szükséges, és meghalhatok ha kell. És mindezt annyiszor, amennyiszer csak akarom. A játékszabály adott. A játékmester én vagyok, a játékos én vagyok. Most végre eljött az a pár mennyei pillanat, ami miatt érdemes ez a szenvedély arra, hogy birtokoljon, földbe tiporjon és magasba emeljen. Itt van a kis Matchbox FIAT 131 Abarth. 

Otthon, nyugalomban. Vele.

A megszerzés öröme - bár nem tart sokáig - egyszerűen fantasztikus. Lehetne bármiféle tudatmódosító szer hatásához hasonlítani, de butaság lenne, hiszen maga a megszerzés is egyfajta tudatmódosító állapot. A szer pedig a szenvedély tárgya. Kiszedem a szatyorból, kibontom, s csak csodálom. 

Kezdem elhinni, hogy az enyém. 

A nagy pillanat. 

Ülök a széken, velem szemben az étkezőasztalon a kis FIAT. Vajon mit kellene most még tennem? Hiszen a vágy kielégítést nyert, a gyűjtési láz csillapodott, a gyűjtő eggyé vált saját világával. 

Szia, kisvacak! Nálam jó helyed lesz, meglátod. 

A varázs hirtelen jött, hatalmas, színes szikrákkal járt örömtáncot, s elmúlt pont akkor, amikor el kellett múlnia." 

Már el is múlt a varázs. Csupán egy kis Matchbox gyenge
tamponnyomással, szép krómozással,  De büszkék vagyunk,
mert nélküle nem létezhet Matchbox-gyűjtemény.

Nincs más teendő. Újjászületve, újult erővel vissza kell térni a valós világba háttérbe szorítani a sajátot és várni kellő nyugalommal a következő megszerzés eljövetelét. 

És most háromig számolok. Háromra felébredsz
és visszatérsz a való világba. Egy...kettő...

A fenébe. Maradt még két kocka...

Más tollával ékeskedni, avagy az 1:18 bűvkörében - SunStar 1:18 TVR Tuscan teszt

Eddig nem fordult még elő ezen a blogon olyan teszt, mely során nem a saját autóinkról alkotunk véleményt, hanem blogtársaink példányairól. 

Ennek most (kb. 2 hónapja) jött el az ideje, ugyanis Sanyi barátom első 1:18-as modelljéről én kerekítek egy kisebb írást.

SunStar 1:18 TVR Tuscan

A gyöngyöző homlokú brit

Ez a gyártó szerintem az az igazi, eltévedt fajta, amely nagyon jót is tud, de nagyon rosszat is. Na persze ezt sok más gyártóra is rá lehetne így húzni. Az igazi SunStar-probléma viszont ott van, hogy nála a nagyon jó is elvérzik sokszor a borzalmas anyag- és összeszerelési minőség miatt. 

A TVR Tuscan első pillantásra igen izgalmas darabnak tűnik. Látszik, hogy a SunStar ezt a modellt komolya(bba)n gondolta, mint sok másikat. Az én gyűjteményemben jelenleg egy modell van e gyártótól, de róla majd pár másik testvérével együtt fogunk örömködni egy közös teszttel a későbbiekben.

Régebbi, konkrét tapasztalataimat illetően pár évvel ezelőtt egy DeLorean DMC12-es, és egy FIAT 124 Abarth rally is képviselte nálam a "galaktikus napcsillagot". Tömören összefoglalva a két 1:18-ast a DMC hozta az egészen fantasztikus megjelenésével és pár igényes megoldásával a spirituszt amellett, hogy az utastere például unalmasabb volt bármelyik 20-25 évvel ezelőtti 1:18-as Bburagoénál. 

A karosszéria fantasztikus volt. Az utastérben elfogyott a fantázia.

A 124 Abarth már más tészta volt. A "nagyonlimitáltszériáskiadásvagyokbazzeg" kiviteltől eltekintve részletgazdag, élethű modell volt, mely annyi anyag- és összeszerelési hibát szedett össze, amelyre például a Bburago egész olasz életciklusában nem volt példa egy 1:18-ason. Sorják, ragasztási maradványok, leeső, kieső alkatrészek, pontatlan rögzítések, elfolyt festések. A csúcsot a behorpadt tető jelentette az eltört bukókerettel. És így lazán átment a SunStar minőség ellenőrzési folyamatán. Ha volt ilyen egyáltalán náluk...
...

Amikor még a 124 Abarth is kis csapatom egyik tagja volt...
Nagy kihívást jelentett olyan szögből fotózni, hogy egy hibája se látszódjon.

És akkor most térjünk csak vissza a mai tesztalanyhoz. Mit látunk? Egy különleges autó kapta meg a lehetőséget, hogy az 1:1 után 1:18-ban is tündököljön. A SunStar itt mintha mindennel igyekezett volna. Egy határozott pontig. Ha megnézem minden oldalról, azt látom, hogy igényes, szép, de vannak hibák, hiányosságok. Ráadásul mindez úgy van jelen, hogy szinte sikít az autó, amiért így hagyták és nem hoztak ki belőle még többet. A lényeg is itt van. A SunStar ennél többet tud, de e modell esetében nem akart. 

Ez számomra egyértelműen látszik. 

A kipufogó rendszerről egyszerűen nem tudom levenni a szemem, annyira él. 

Egy kis tűz a fagyban.

A lámpák elől és hátul is pont annyira vannak kidolgozva, hogy az ember rájuk meredve várja a felvillanásukat. A márka- és típusjelzések szintén remek részletei a modellnek. 

A komolyabb gondok a nyíló egységekkel vannak. Sajnos sok a hézag és a pontatlanság. A motorháztető bumfordi mechanikája szintén nem válik a modell előnyére.

Íme a SunStar egyik kifestőkészlete. Némi ecsetvonással
sokat ki lehetne belőle hozni

Emellett pedig a motor sem tartozik a jobbak közé. Mégis olyan a kidolgozottsága, hogy az embernek kedve lenne szétkapni az egész modellt és az eredeti autó szívének fotói alapján kiegészíteni, kifesteni az 1:18-as példányét

 (beleszerettem...)

. 

Az utastérnél ugyanezt érzem. A plüss kárpit plusz pontot érdemel, de minden más elvész a szürke homályban. A váltógomb enyhén szólva is túl nagy.

Az ajtó tokozása már nem kapott festéket, a kezelőszervek aránytalanok. De
legalább plüssös a szőnyeg. Ennyi hibával egy nőt sem lehet megtűrni. Az autó persze más...

Összességében ez a modell minden szépből és jóból ad egy-egy falatnyit, de ezzel együtt a megannyi szerényebb kidolgozottságú alkatrésze is jelzi, hogy ennél van jóval feljebb is e méretarányban. Mégis inkább pozitív érzelmeket vált ki az emberből. Az a pár bizsergető megoldás számomra egyfajta filmelőzetessé áll össze: néhány izgalmas részlet mellett körvonalazódik a teljes történet is. Mivel Sanyi garázsába e kis TVR érkezése óta több más példány is begurult ebben a méretarányban, így immár joggal kijelenthetem, hogy ő sem állt meg az előzetes után. Nem-nem. A filmet...azt a bizonyos filmet ő is elkezdte áhítattal nézni. 

Mi is a film címe? 

"Az 1:18 bűvkörében"

************************************************************************************************************ A tulajdonos hozzáfűznivalója:
A Tuscan egy hirtelen választás eredményeként került hozzám. Egyrészt, szerettem volna megérteni ezt a fura, rovarforma verdát. Másrészt pedig... Nos, igen, olcsó volt...
A TVR autóit mindig is szerettem, de csak a nyolcvanas évek ékforma bukólámpás típusaiig bezárólag. A modern TVR-ek, mint a Cerbera, vagy a Chimaera már nem vonzottak annyira.
Ferkó barátom viszont vett magának egy 1/43-as Tuscant, annak ellenére, hogy alapbeállításban hányingere van az angol autóktól. "Na, ez már érdekes!" - gondoltam magamban, így az első adandó alkalommal, vagyis februárban magam is beszerváltam ezt a második szériás Tuscant megformázó SunStart. A fényképezés után elküldtem a fotókat kis Modellkoholista klubunk tagjainak. Alább a kivonatos levelezés. Figyelem, explicit szövegek, csak tizennyócon... Ehh, mindegy:
- Sándor:
James Bond Szibériában
- Ferenc:
Lófaszt, Nikolay Smolensky hazalátogatott szeretett hazájába, a nagymedvébe.
- Ferenc:Az első széria tuscan jobb. Ezen már annyi teszkós cucc van, hogy elgagyult. Igazi céllövöldés. Az a kevlár kipufogó a leggagyibb az eredetin is. És a legszebb részeket baszták el, a szép kis kerek lámpacsoportot. Ez az igazi tuscan:

- Sándor:

Mer ilyened van? :)

- Ferenc:

Naná hogy.  De nem csak ezért, szerintem szebb az első széria.

- Sándor:

Szerintem a második szériánál már lejövőben volt a cuccról a McTaggart gyerek és felismerte a fogyasztói társadalom összefüggéseit.

Egy picit összeszedettebbnek tűnik ennek a formaterve - nincsenek szétszórt lámpák rajta, kevésbé pók hallucináció az egész, mint az első.

- Ferenc:

És ezáltal kevésbé egyedi, sajátos. Olyan mintha egy kreativitást hírből sem ismerő füves hüjegyerek „kreatívra” (szerinte) szívva belerajzolt, rondított volna az eredeti formába.

Nem tudom hogy az eredeti formatervet mennyire vezérelte a cucc, és mennyire a gyermeki őszinteség, de akkor is az a harmónikusabb a maga nemében.

Annyit tudok hogy az alap (eredeti) forma tiszta, egyértelmű, a javítgatások az újon viszont disszonánsok. Igaz hogy megpróbálták a hátsó lámpát is az alap ívekhez igazítani, de olyan mintha  paintben megtalálták volna hogyan lehet az egyenes vonalakat megfeszíteni homorúra. Nekem ez már gagyi. Mint a műanyag lámpás moszkvics 407, amiről elhagyták a szép króm részeket a modernizálás jegyében, de az alap klasszikus formával egyáltalán nem összeillő a sok műanyag szar.

A kis kerek lámpák szépsége hogy nem rondítanak bele az amúgy markáns formába, nem akarnak dominálni, míg ez a homorú állított téglalap feltűnősködik a kifordult kloákanyílásra emlékeztető kipufogóval. Az eredetin ezt is szépen berejtették egy különálló, mégis egybeolvadó diffúzorba, ami szerintem az egyik legszebb diffúzor a maga nemében. Befejezettnek tűnik így a kocsi, míg az új olyan mintha egy bugyuta fehérnép pucsítana, azt hívén ettől lesz kapósabb a fara.

De persze ettől még az új Tuscan is tuscan, de nekem már annyira nem tetszik. A cerbera és a sagaris sem. Olyan igazi elbaszott brit mind. Az oridzsi tuscan valahogy pont a kerek lámpák miatt menekült meg a gagyitól.

- Sándor:
A hátsó diffúzor / kipufogó kombó jobban tetszett az előző Tuscanon, de a többivel nem tudok egyet érteni.

Az egyedisége kiemeli a kor autói közül, ez tény. Különleges? Igen, az!

Kevéssé karizmatikus a második széria? Igen, mivel kivették belőle az extra őrült formákat. De így is kiemelkedik a szürkeségből.

Sejteni vélem, mire gondolsz a tisztaságán és egyértelműségén, de ezzel csak a maga kontextusába - a TVR pszichedelikus korszakának csúcsa - helyezve tudok egyetérteni. Máskülönben a buta, kilencvenes évekbeli koncepcióautók jegyeit látom benne (a bionikus lámpafüzér pont olyan de akár a púpos motorháztetőt is ide sorolhatnám, amihez hasonlót csinált a Panoz is, csak ő aztán kifejezetten elbaszottan, kifordítva), amit Ian barátunk egy extra haskás este belerajzolt a TVR-be.

A Tuscan I egy őrült, drogos zseni alkotása, a Tuscan II pedig ugyanannak a zseninek az alkotása, amikor már kezd tisztulni. Lehet, hogy megkopott a dizájn, mert az elvonás miatt már nem szikráznak úgy a neuronjai, mint korábban, de kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb az egész.

- Csaba:

Jók ezek a képek, Sanyi! 

Így kelnek életre a modellek igazán! Még ilyeneket!!!

Egyszer DBGK-n be lehetne rúgni. Persze miután jó sok fotót készítettünk a modellekről.

- Sándor:

Igyekszem minél többet szabadban fényképezni. A lakásban nagyon rossz a fény - ha meg csinálom a dolgozószobát, akkor az íróasztal lesz a fotóstúdió, ahol mindent le fogok fényképezni, jól beállított asztali lámpával.. Mindent...

- Csaba:

Thai lányokat is?

- Sándor:

Csak ha shemale-ek. Közös fotókkal :)

- Csaba:

Hehe. :)

Hairy Potter és a lengő borda titkai. :)

- Gábor:

A Ferinek igaza van, az első széria tényleg sokkal jobb külsőre.

Szóval megosztó és perverz autó ez. Nekem gorombább véleményem van róla, mint Csabinak; a SunStar bugyuta és gagyi megoldásai láttán a TVR bizarr őrültsége helyett csak enyhe bosszúságot érez az ember. Mégis, ez a fura fazon indított el az 1/18-as úton, így alapkőként biztos, de nem túl kiemelt helye van a gyűjteményemben. Mint afféle fiatalkori botlásnak egy thai shem... Hagyjuk...