A préri fogságában 2. - Rietze 1/87 Nissan Prairie teszt

Nem gondoltam volna, hogy a Tomica 1/43-as Nissanja olyasféle motivációt ad, aminek köszönhetően még jobban szétnézek a valaha legyártott darabok között és folytatom ennek a típusnak a gyűjtését. Általa az a jellemző törekvés új színezetet is kapott, mely szerint egy kedvenc autóból idővel mindenki a lehető legjobban kidolgozott modellt, játékot akarja megszerezni. Elvégre akárhogy is nézem, a Tomica szépsége az 1/43-as méretarányban jelenleg a legjobb modell, amellett, hogy a játékok között is verhetetlen. Nehéz lenne bárkinek is túlszárnyalnia ezt a színvonalat, bármilyen irányból is közelíti meg az autót. Feltehetően kellene 1/43-ban egy Ebbro, esetleg Kyosho, Minichamps kivitel, vagy a Hi-Story kimagasló produkciója. Játékautók terén valószínűleg nem is túlzok azzal, ha azt mondom, ennél jobbat nem lehet összehozni és senki nem is fog vállalkozni rá. Így mivel a Praire-varázs tovább kering egyre sűrűbb köd formájában a látómezőmben, de a kínálat leginkább a Tomicánál egyszerűbb kivitelekből áll, nem tehetek mást, mint szépen, lassan összeállítani egy hiánytalan Prairie-sort, bármilyen kidolgozottságú autókról is legyen szó. 

Már ketten vannak.

Nyilvánvaló tény, hogy a második részek filmek esetében többnyire rosszabbak az elsőknél. Éppen ezért már azzal a nyugodt tudattal ragadtam billentyűzetet, hogy minden érzés, amit átadtam az olvasóknak az első rész folyamán újra elsütve hiteltelenné, unalmassá válna. Persze abban is van valami, hogy a Rietze aprósága nem ad oly sok okot arra, hogy önfeledt örömtáncot járjak, de a maga módján mégis mutat valamennyit az igazi Prairie értékeiből és maga a gyártó is szépen prezentálja tehetségét ezen a furcsa színű terepasztal tölteléken. 

A szín ellenére sem lehetett elállni a vételtől.

Sajnos inkább nevezhető diorámák kitöltő anyagának, mint önálló modellnek, de ettől függetlenül néhány kellemes részlet felett érdemes elidőzni. 

Egyszerű kidolgozottság, mégsem nevezhető
reménytelen esetnek.

A karosszéria színére nem lehet mit mondani. Annyira hihetetlen, hogy nem is szabad átfesteni. A bemarások kellően mélyek, valamint az arányok is egész jók. 

Hálásak lehetünk a Rietzének, amiért az 1/87-ben
tevékenykedő német gyártók között elsőként kezdte
nagyobb számban feldolgozni a japán autókat. 

Bár a kerekek ballonossága sok, a felnik kicsik és az autó orrának magasságánál valamint az első kerékjárati ívnél érezhető némi túlzás.

Túl bumfordi a nózi.

Az első lámpatestek mestermunkák. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy manapság sem készülnek sokkal jobbak átlagban ebben a méretben. Persze az illesztéseket, hézagokat itt még szó szerint és átvitt értelemben is lazábban kezelték.

Kicsit megszeppent, de ilyen színű ruhában ki nem lenne az?

A hátsó lámpatestek már a karosszériából kiálló egységek. Nem rendelkeznek attól eltérő színnel. Túl darabosaknak is tűnnek. 

A feneke egy kis pingálásért kiált. 

Az utastér még többnek is nevezhető az elegendőnél, hiszen újra és újra eszembe kell juttatnom, hogy ez a picike több évtizeddel ezelőtt látta meg a napvilágot. 

Azért rá lehet csodálkozni arra, hogy bármennyire is
egyszerű az utastér, a formák szépen utánozzák az
eredeti egységeket.

Bizony, évtizedekről van szó, ugyanis ez a Prairie még a németek "nyugati vadja". 

"W. Germany"! Aki nem hinné el, az vegye
szemügyre a ma is újaknak tűnő rozsdamentes tengelyeket.

Érdemes még a szélvédőről megemlékezni, ugyanis számomra meglepő volt, hogy torzítás, mint olyan, szinte nem is létezik ebben az esetben. Kristálytisztán be lehet látni az utastérbe minden oldalról. 

A Rietze még csupán pár éve létező (1983-ban alapították)
családi vállalkozásként is tudott olyat alkotni, amire 30
év távlatából is elismerően tekinthetünk.

Összességében az öröm megvan, hiszen immár ebben a méretben is birtokolhatom egyik régi kedvencemet. Ha ebből a Rietze-kiadásból lenne még legalább egy darabom, talán neki is állnék az egyiket feljavítani. Szebb színnel, kidekorált utastérrel és jobb kerekekkel nem is akármilyen kis 1/87-es cukorfalat válhatna belőle. Így azonban még várnom kell ezzel a folyamattal egy kicsit. 

A nagy Hohoho - Trumpeter 1/87 Honda NSX teszt

Egy újabb 1/87-es apróság megvizsgálására kerül sor ezúttal. Részben azért, mert kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a méretarányt, részben pedig azért, hogy egyfajta iránymutatásként szolgáljon arra vonatkozóan hogyan is kell nagyjából kinéznie egy Honda NSX-nek az 1/43-nál kisebb méretarányokban. A közeljövőben lesz még szó az NSX-ről, de az a teszt az adott darab gyártójáról korántsem fog bővelkedni elismerő szavakban. 

A Trumpeter leginkább a harcjárműveiről és háborús diorámáiról, kellékanyagairól híres gyártó. Amíg rá nem találtam az 1/87-es gyárilag készre szerelt Honda NSX-re addig én sem tudtam, hogy a civil autókkal is próbálkoznak (próbálkoztak?) a legnépszerűbb terepasztalos méretben. 

Első pillantásra is kellemes látványt nyújt ez a picike. A csomagolás fajtája jellemző e méret számos másik gyártójára is. Amit azonban már rajta keresztül láthatunk, nem egy hagyományos 1/87-es műanyag autót sejtet. A belső plusz bliszter tartja egy helyben az ezüst szépséget. Már innen is kiszúrjuk, hogy a bukólámpák nyitott pozícióban vannak. 

Újabb apró "kacat" érkezett.

Vajon fixen így állnak, vagy le is csukhatók? A választ csak a kibontás után kapjuk meg. Az ezüst fényezés sokat segít abban, hogy kiemelje a karosszéria vonalait és valamelyest tompítsa a műanyagérzetet. 

A bukólámpákat sikerült is lecsukni a
kicsomagolás hevében.

Oldalról nézve a kerekek is autentikusak és még az arányokkal sincsenek komolyabb problémák. 

Oldalról nagyon adja az "NSX-érzést".

Az első lámpatesteket egy ebben a kategóriában magasabban jegyzett gyártó lazán hagyná becsukva, megkímélve így magát egy plusz mechanika és apró, átlátszó műanyagok kidolgozásától. A mechanika ebben az esetben roppant mód egyszerű. Már-már viccesnek mondható és nem is működik igazán jól, de mivel könnyen szétszedhető az autó, ezért megvan a lehetőség arra, hogy akár zárt, akár nyitott állapotban csodáljuk a Trumpeter Hondáját. 

Még alszik. A makró azért ennek az 1/87-esnek sem
tesz igazán jót. 

Jó reggelt! Csak nem felébresztettelek?

A hátsó lámpatesteknél már sajnos eléggé határozott módon van jelen az aránytalanság, de végtére is a lámpa átlátszó, piros műanyag, a - túl nagy - Honda-logo is helyet kapott rajta. 

Innen nézve már elmegy szegény "Trumpi" a hátrahúzós
kínai gagyi világa felé. 

Az utastér nem tartozik a legjobbak közé ebben a kategóriában, a motortér viszont egy minimális gyári színezéssel kellően igényesre lett alakítva. 

Vannak olyan szögek, ahonnan nézve hibátlannak
tűnik. 

A motortér is mutat valamit, 

Túl sok egyebet nem tudok írni erről az autóról, hiszen minden olyat tud, amit egy Herpa, a bukólámpáknak köszönhetően az általános 1/87-es kínálatot is túlszárnyalja. 

Aki az NSX-et, vagy az 1/87-et szereti, annak már-már
kötelező darab. 

Az egyszerű szétszedhetőség és a lehető legtöbb részlet megjelenítése egyértelműen a Trumpeter makettes mivoltának köszönhető. A tény pedig, hogy ilyen apró méretben sikerült minden idők egyik legfantasztikusabb Hondáját kellően izgalmasra, szerethetőre elkészíteni nem is igényel további dicséretet a gyártónak. Bőven elég annyi, hogy minden apróbb bizonytalanságot elmosnak a remek részletek. 

Olasz-japán csúcstalálkozó. 

Örömteli BUBánat - BUB 1/87 BMW 2800 teszt

A BUB autóiról megoszlik a véleményem. Sok közülük elveszett a Schuco Piccolo bájos bumfordisága és a Herpa műanyagos precizitása között, melynek eredményét szerintem általában az "ilyen is vagyok és olyan is vagyok, de leginkább semmilyen sem vagyok" jelzővel lehetne legjobban körülírni. Létezik természetesen egy másik BUB-vonal is, amelynél már inkább azt lehet érezni, hogy a gyártó valami komolyat akar 1/87-ben. Nyilván a "BUB-szűz" gyűjtő is belátja, hogy ha már annyira nagy a vágya arra vonatkozóan, hogy ettől a gyártótól magáénak tudhasson legalább egy darabot, akkor megpróbál anyagilag minél jobban járva a szerinte lehető legjobb és főként elérhető autók közül választani. 

Így döntöttem én is a BMW 2800-as mellett. Világos kék metál fényezés, szép kerekek, pontos dekorációk és kidolgozott utastér jellemzik, valamint a nem egész 2600 Ft-os (akciós) ár is további vonzerőt adott neki. Az évjárat és a formavilág is belefért koncepciómba, na meg persze vétkeztem én már tévesen ennél drágábbat és megbánhatóbbat is. 

Metál kék propelleres.

Első közeli ismerkedésem a gyártóval a doboznál kezdődik. Azzal a sokak szerint kevésbé fontos, még többek szerint viszont meghatározó egységgel, amely minden újabb guruló élmény előjátékaként, a "díszes vacsora" aperitifjeként alakítja átfogó kritikánk első szösszeneteit. A jellegzetesnek, egyedinek mondható BUB-csomagolás nem okoz csalódást. Hátoldalán az eredeti autóról van egy rajz, amely stílusát illetően engem személy szerint a 60-as, 70-es évekre emlékeztet. 

Tetszetős grafika, kevés felirat.
Ennél több nem is kell.

A doboz első része egy keret bliszteres ablakkal, amely mögött ott van a pici autó egy dróttal a "csomagolás börtönébe láncolva". A doboznyitás ezzel együtt mégsem konkrét nyitás, mivel a bliszteres keretből kell valamelyik irányba kitolni a belső keretet az autóval. Mintha egy gyufásdobozt nyitnánk, de ez mégsem matchbox. Miután kitoltuk a keretet, csodálkozhatunk azon, hogy a keret is egy keretben van, innen viszont már ki tudjuk emelni az "autós részt". 

Doboznyitás.

Jól haladunk. Hamarosan hozzáférhető lesz
a kicsike.

Túl sok a körítés. Kezdek bepöccenni. 

A sok karton után ennél a rögzítési módnál jobbra
számítottam. 

Nos, igen, ahogy a fotók is mutatják, Bubék nem spóroltak a papírral. Gondolom néhány "vadzöld" környezetvédő megbotránkozásában azonnal feltépné az ereit a BUB indokolatlan mértékű papírfelhasználása láttán. Egyértelműen túlzás, lehetett volna ezt kevesebb fából is kivitelezni. Emellett még az autó rögzítése zavaró. Ennyi túljátszott ízlésesség után nem ártott volna egy csavarral odaszorítani a dobozhoz az autót és nem holmi dróttal összekötni, "hátha" megkarcolja a szélvédőt, fényezést... Gyakorlatilag a Trofeu 1:43-as modellek csomagolása is van ennyire ötletes, de kevesebb papír is kell hozzá és a csavarok is nagy magabiztossággal tartják a modellt a talapzaton. 

Kiszabadítva az autót ideiglenes fogságából immár a doboz és annak tartozékai kevesebb figyelmet kapnak. A kéz és az aktuális hideg fémdarab első találkozása következik. Vízválasztónak is nevezhetném ezt a folyamatot, mert voltaképp itt dől el az, hogy az új "zsákmány" a gyűjtemény hierarchikus felépítésében hol foglal majd helyet a későbbiekben. 

A BMW kiszabadult. 

Tapintás, kézbevétel, (gurítás?), közeli szemlélés, majd öröm, netán csalódottság veszi kezdetét. Tény, hogy az 1/87-es léptékben nem szabad túlontúl kritikusan nekiállni egy-egy autó vizsgálatának, de az is igaz, hogy manapság e méretarány nem sínekhez kötött járműveinek egyre nagyobb része kilépett a "dioráma-töltelék" -megnevezés és ezáltal a lealacsonyító besorolás árnyékából. Bár e kategória még mindig inkább szól a precíz műanyag karosszériákról, mint a fémes próbálkozásokról, utóbbiak fejlődése is egészen meredek ívben kezd felfelé haladni. 

A BUB BMW az általa kiváltott "birtoklási öröm" ellenére ugyanakkor nem kifejezetten a fejlődés zászlóvivője. Az első tapasztalatok alapján a kerekeket dicsérni lehetne, ha némi rövid nyomozás után nem derült volna ki, hogy ugyanezeket kapta pár Mercedes, VW (Golf és Scirocco is) és egyéb autó is születése során a gyárban. Tehát ezek nem klasszikus BMW-felnik, hanem a Bub egyik variánsa. 

Szép felnik. Egy játékautó esetében nagyon tudnánk
szeretni őket. Azonban elvileg ez egy modell. 

A szélvédő megléte pozitív kritikát fogalmaztat meg velem, de ez sokat nem ér, hiszen tudatosan, részben emiatt választottam ezt az autót. Mellesleg így pedig látni lehet a műszerfalból enyhén szólva is gusztustalanul kitüremkedő kormánykereket, amely így már inkább egy lelapított púp. A karosszéria arányai nem jók, nagyon nehezen, illetve egyáltalán nem hozzák az eredeti BMW jellegzetességeit, melynek köszönhetően mindaz a BMW-re jellemző vagányság amire igazán nagyot tud dobbanni a szívünk szinte teljesen elvész.

Nehezen tudom beleélni magam abba, hogy ez valóban
egy BMW akar lenni.

Nekem csak részleteiben ad valamennyit az eredetiből.
A fenekét állandóan "levolgázom".

Sajnos ezzel együtt a lámpák és minden egyéb apró alkatrész a testen csupán a karosszériából kitüremkedő egység és az eltérő színű festések tudják szimbolizálni azt a tényt, hogy az igazi autón bizony a karosszériáétól eltérő anyagokból vannak. Túl nagy baj ez sem lenne, ha például nem egy megszeppent ebihal nézne rám hanem egy tökös cápa.  

Hol van az a magabiztos Cápa-tekintet?
A  felfestett lámpák nem is zavarnának, ha az a markáns
"arcvonás" látható lenne. 

Rendkívül precízek a tamponnyomások. Ez pozitívum. 

Az autót hátára fordítva viszont egy érdekesség is előtérbe kerül. Fém az alváz, amelyet két csavar köt össze "für die Ewigkeit" a karosszériával. Talán ha eddig nem is sikerült túl sok jót írnom a BUB ezen termékéről, most azért egy mosoly szikrázva elcsattan és a képzeletbeli "megérte-nem érte meg" mérlegem nyelve kitér a "megérte" felé...talán "visszalendíthetetlenül". 

A laposfejű csavarok viccesek. Tradíció vajon, vagy
Kínában épp kifogytak a csillagfejűekből?

Ha valaki megkérdezné ezek után tőlem, hogy miért vettem egy BUB modellt, akkor először azt mondanám, hogy "mert ez egy BMW". Ezzel az egyetlen jolly jokert el is lőttem. Második indok talán lehetne az akciós ár, harmadik és további indokra nem kerülne sor, mert a kérdező fél közbevágna és megkérdőjelezné azt, hogy ez valóban egy BMW. Mintha ez az 1/87.es egy teljesen más autó lenne, mint ami a csomagoláson lévő rajzon megjelenik. Mégis van egyfajta mesterkélt báj ebben az apró vacakban. A fém, csavarozott alváz remek megoldás, nem lehet elsiklani felette, sőt, talán az egyik legvonzóbb jelenség ezen a modellen. Ennek köszönhetően a súly is nagyobb, ami már-már Schuco Piccolora emlékeztet. A viszonylag kidolgozott utastér és a méretarányban még a jobbak közé sorolható fém karosszéria is nyomós érvnek számít a pozitív kritikák bővítésére vonatkozóan. A "Made in China" felirat az autó hasán ugyan ellensúlyozza a tradicionális, patinás német játékgyár friss terméke által adott örömöt, de mint manapság egyre többször mondjuk hasonló jelenségekre: ez van... 

"Tükröm-tükröm...Ööö, ki is vagyok én?"

Mindent egybevetve, a BUB modelljeit a BMW-nek köszönhetően nem sikerült elhatárolnom a Schuco Piccolo autóktól és nem tudtam pozitív kritikáimmal kellőképpen felemelni a Herpa, Brekina elit mezőnyébe. Az itthon is kapható Schuco 1/87-eseknél kidolgozottság tekintetében nem jobb, de ha egy hosszabb összehasonlító tesztben egy Piccoloval akarnám összevetni, akkor tán meg is szólalna, hogy "nana, azért ezt ne, én élethűbb vagyok, itt csak én nyerhetek, ne fárassz egy felesleges, fotósorozatos, gurítgatós, tapintgatós nyavalygással!". 

Herpa Magic és Schuco Piccolo közt. Egyik kategóriába
sem illik bele. 

Azt sem szabad elfelejteni, hogy feltehetően a BUB örökli a Piccolo szerszámokat szinte minden esetben. Innentől kezdve pedig már csak rajtuk múlik, hogy Piccolo kerekekkel és szélvédő nélkül, üres karosszériával (gyakorlatilag ötlettelen, élvezhetetlen kidolgozásban) adják ki ugyanazt, vagy megerőltetik magukat és némi apró trükk segítségével új kategóriát hoznak létre. A BMW ez utóbbiba sorolandó.  

Két külön dimenzió, de csak az egyik igazán érdekes. 

Talán még olyan nem fordult elő, hogy egy gyártó a csomagolással és az összeszerelési móddal egyszerre teszi még vonzóbbá a modelljeit, de ez a BMW erre jó példa. És bár a nem akciós darabok közül nem nagyon szeretnék újabbakat magamhoz csábítani, egy-kettő mégis megmozgatja a fantáziámat annak ellenére, hogy ekkora összegért van náluk élethűbb és precízebb (műanyagok, pl. Brekina, Herpa) és stílusosabb (Schuco Piccolo) is.