Üdvözlet a sztratoszférából - CM's 1:64 Lancia Stratos Rally teszt

Első alkalommal kerül sor részemről a blogon egy CM's autó tesztjére. A tavaly becsődölt cég rendkívül átfogóan dolgozta fel a rally-történelmet. És bár rengeteg nagyágyú így is kimaradt a soraikból, a nagyját mégis sikerült elkészíteniük. Nem is akárhogy. Ezúttal nem akarok semmiféle nagy összehasonlításba sem belebonyolódni, hogy kihozzam az aktuális teszt alanyát győztesnek és eszközként használva aljas módon tiporjam általa földbe a méretben, kidolgozottságban vele nagyjából azonos, ámde eltérő gyártmányú modelleket.... Dehogynem! Pont most lesz a legjobb! A CM's ugyanis egy olyan dimenziót nyitott a modellgyártásban, amelyben még most is nagyítóval kell keresni a legalább hasonló szintet megütő modelleket. Kimondhatatlanul sajnálom, amiért ez a teszt csak most, a CM's kimúlása után készült el. Bár, ha belegondolok, akkor lesz még hasonló írás más gyártóval kapcsolatban is... 

Doboz, bliszter, talapzat, apró antenna, cetli az antenna
helyes rögzítéséről. Mi kell még?

A Lancia Stratos fotózása során újból csak igazolni tudtam azt a jelenséget, ami miatt egy CM's autót nem méretarány, kidolgozottság alapján kell mással összehasonlítani. a CM's autói életre kelnek, amint belepottyannak egy nekik szánt, velük nagyjából arányos miniatűr "játszótérbe". Persze, minden jól sikerült modellel ez történik. De a CM's még ezt is felülmúlta. Hiába nem lyukasak azok a kipufogók, hiába nincsenek kifestve a felnik kerékanyái, hiába lehet egy-két lámpatest nem olyan színű amilyennek lennie kellene, hiába lehet pár pici lámpácska szimpla felfestés, a többi rengeteg mesés részlet valósággal a földbe döngöli azt a pár hiányosságot. 

A felniken és abroncsokon lehetne mit javítani, de a
többi részlet egyszerűen zseniális.

Ez a Stratosra teljes mértékben igaz. Az első lámpák már nagyító nélkül is fantasztikusak, de alatta megjelenik az aprócska izzó is a burák mögött (!!!!). 

Azt sem tudom mit dicsérjek itt a legjobban.

A dekoráció maga a tökély, a tetőspoiler és visszapillantó tükör külön alkatrész, az utastér, illetve a sárfogó gumik itt is látványosak, de ezt ennél a gyártónál már megszoktam. 

Ez a fenék jelenhet meg a Fordok rémálmaiban.
Na meg a 131 Abarthé. 

A koszolás mesteri. Annyira él ez az autó, hogy az embernek kedve lenne még a Stratos hangját is utánozni miközben kezével felmanőverezi azt az apró hegyoldal tetejére. 

Ennek az autónak köszönhetően ismét kiújult a
sárfogógumi-fétisem.

A CM's a hiteles és élethű megjelenésen túl ad(ott) egy olyan plusz fűszert minden pici autójához, ami gyakorlatilag az előző két jellemzővel jól összedolgozva varázsolja azt egy tökéletes egységgé. És ennek az egységnek köszönhetően az ilyen-olyan hibákat elfelejtjük, nem foglalkozunk velük különösebben. Ez a tökéletes egység nem más, mint a hangulat. És nem olyan hangulat, mint néhány rosszul sikerült 1:43-as modellé, nem is olyan, mint egy steril prémium modellé sok tízezresért és nem is olyan, mint egy közel tökéletes 1:64-es Kyosho, vagy Tomica Limited Vintage Neo autóé. Ránézünk erre a kis Lanciára és egyből elképzeljük magunkat a 70-es évek Rally versenyein, amikor ezek az aszfaltzabáló gépek verték szét a mezőnyt. Letesszük a Stratost a kis diorámánk egyik részébe... "és máris elkezd üvölteni az olasz riporter a hangosbemondóba és hergeli a körülöttünk álló többi nézőt is, mert közeledik a Munari-Maiga páros a Lanciával. Az autó hangja néha felmorajlik a távolban, de még nem látunk semmit. Egyszer csak megpillantjuk, ahogy a mérges béka beteszi az orrát a kanyarba a hegyoldal mögül, a fara kitör, de az ellenkormányzás sikeres. Hatalmas porfelhőt hagyva maga után igyekszik a következő pár száz méternyi útburkolatot is teljesen megsemmisíteni. A nézők elkezdenek tombolni, a riporter immár torkaszakadtából és egyre gyorsabban hadarja saját lelkesítő szövegét. A Stratos elől sorra ugranak félre a bátrabb fotósok és szurkolók, a hangzavar egyre nagyobb, az autó hangja is egyre vészjóslóbb, mindenki hadonászik, kezét ökölbe szorítva a levegőbe emeli, zengi a "Forza Sandro!"-t, megszólalnak a dudák, előkerülnek az olasz zászlók, közeledik a "mennyei pokol", és amikor már valóságos káosz és spontán fieszta keveréke alakul ki, hirtelen mellém ér a Lancia... "

Fotózás közben néha már-már azt vártam, hogy
el is induljon és tegyen magától egy kört.

És ez az, amit eddig nagyon kevés gyártó nagyon kevés modelljénél éreztem. 1:64-ben például eddig csak a CM's volt képes nagy számban összehozni. A Kyosho, AutoArt, Minichamps jobb darabjai például egyenesen megsértődnének azon, ha nem folyamatosan bársonykendőn, pamutkesztyűben vizsgálnánk, hanem egy diorámába illesztve pózoltatnánk néha őket. A CM's autói annyira őszintén jelenítik meg saját maguk által azt a kort, amelyben 1:1-es eredetijük tündökölt, és hozzájuk képest a fentebb sorolt mesteri hármas oly más ívben közelíti meg az adott témát, hogy szinte már az összehasonlításnak sincs értelme. Nagyon nem egy kategória a kettő. Hiába azonos nagyjából a méret, kidolgozottság, érték. A CM's a játszós modellautó. Neki az a természetes közeg, ami az eredetijének is volt: aszfalt, murva, sártenger, őrült szurkoló. Az összes többinek pedig a műanyag talapzat, a plexi vitrin és a spot lámpa. Ebben rejlik a CM's zsenialitása. Náluk jobban ebből a szempontból még senki nem hozta közelebb a modellautókat az eredetiekhez kidolgozottságtól, méretaránytól függetlenül. 

A Lancia egyik legőrültebb állata. Mostanában sem
ártana valami hasonló. 

Sajnálom, amiért megint csak egy remek gyártóval kevesebbet tudhatunk a létezők között. És bár a CM's nem csupán a modellautók kategóriájában jeleskedett, el tudom képzelni, hogy azok okozták vesztét. Mást nem tudunk tenni, minthogy idővel minden hasonló nagy dobásáról méltó módon emlékezünk meg itt, a blogon. 

Ne szomorkodj! Sosem felejtünk el!

A kedves Alfa

- Bácsi, bácsi, eltévedtem, tessék segíteni hazatalálni!

- Stratos fiam, megmondták neked régen: a murván kell maradnod, akkor miért jöttél az aszfaltpályára? Menjél szépen haza!

- De én pályázni akarok!

- Akkor menj a Felkelő Nap irányába, Silhouetted se lássam itt többet!

- Arigató! Ciao!

Variációk egy témára

A legutóbbi börzén ismét sikerült beszerválni két ritka Lancia Beta-alapú kisautót (és jövő héten itt az újabb bolhapiac >sóhaj<). Remélem nem unjátok nagyon túlságosan a Beta-filiámat - amelyről már szóltam néhányszor lelkesen -, mert még fog jönni egy-két poszt ezekről a csodásan őrült nyolcvanas évekbéli rakétákról.
A mostani vételek amellett, hogy különleges és viszonylag ritka modellek, rávilágítanak a két gyökeresen eltérő variáns - a rallira szánt 037-es és a hosszútávú versenyeken feltűnő Beta Montecarlo - közti legnagyobb különbségekre. Nézzük is meg őket közelebbről!

Bburago Lancia Beta Montecarlo és Hot Wheels Lancia Rallye 037

Hot Wheels Lancia Rally 037

Az, hogy a HW elkészített egy ilyen legendát, önmagában még nem túl meglepő dolog. Az viszont, hogy 1/43-ban tette mindezt, és a nem túlcizellált alvázon Made in Italy felirat szerepel, már magyarázatot érdemel.
A Mattel még 1969-ben vásárolta be magát a Besana család kisautógyárába, a Mebetoysba, ahonnan a hetvenes években piacra dobta az 1/43-as Gran Toros szériát az USA-ban, míg a Mebetoys márkanév megmaradt egészen 1983-ig. Az 1/24-es, 1/25-ös és 1/18-as modellek gyártását részben a Bburago vette át,  míg az 1/43-asokat (és részben 1/24-eseket is) a nyolcvanas években Hot Wheels néven készítetták, köztük a magam Rallye 037-esét is.

A Hot Wheels 037-es nos, finoman fogalmazva is meglehetősen rusztikus darab. A karosszéria formája egyértelműen felismerhető, ám a kialakítás finomsága nagyjából az életlen baltával faragott ajtóéket idézi. Az ablakok akriljából kialakított első -és hátsó lámpák tulajdonképp egészen tetszetősek, bár értelemszerűen jókora illesztési hézagok vannak köztük és a karosszéria közt (főképpen hátul, ahová még egy sávnyi lámpa simán befért volna. Ami megintcsak hiba, hiszen a 037 versenyautónak körlámpái és nem téglalapjai voltak hátul. Az utcai verziónak viszont valóban téglalap alakú hátsó lámpái voltak ). Persze ez a technológia miatt van így, hiszen a lámpákat be kellett pattintani a helyükre, lehetőleg törés nélkül, ami egy tized-milliméteres pontossággal és szoros illesztéssel elkészített lámpapárnál elég esélytelen volt. A hűtőmaszk a belsőtér szürke műanyagját kapta meg, minőségében kissé alulmúlja a lámpákat. Az autó legdurvábban elhanyagolt területe az alváz, ami illeszkedni sem nagyon illeszkedik a karosszériához, s az első légterelő és a hátsó lökhárító kivételével pusztán funkcionális szerepet tölt be: tartja a kerekeket és a belsőtér műanyagját. A kerekek elhelyezése a lehető legegyszerűbb módon, fülekre akasztva történt, elől teljes tengellyel, hátul két féltengellyel. A szegecselés kritikán aluli, ennyire bénán elütött fejeket még a hongkongi illegális másolatok sem kaptak.

Érdekes módon a kerekek egészen jól mutatnak, noha nem is hasonlítanak az eredeti autóéra és a nyolcvanas évek modellautó gyártásának alsó minőségi szegmensét képviselik csak.
A HW 037-es természetesen a jól ismert Martini Racing matricázást kapta meg - merthogy tamponnyomásról ekkoriban ebben a méretarányban és árkategóriában még csak szó sem eshetett. Sajnos a gyártása óta eltelt közel harminc év alatt a matrica ragasztója lassan megadta magát és a Martini-csíkok már kezdenek leválni. Ettől eltekintve azonban kiváló állapotban vészelte át a kisautó az évtizedeket, és egy pillanatot sem gondolkodtam megvételén. Gyerekjátékként elég messze áll a modellautóktól elvárt minőségtől - az összehasonlítás kedvéért melléraktam az átalakításra előkészített, szintén messze nem high-end Altaya 037-esem. Itt látszik, hogy a méretarány sem egészen stimmel. Mégis, minden hibájával együtt egy letűnt kor, az európai modell -és játékautó gyártás utolsó éveinek mementójaként és az egyik legelfuseráltabb Béta-klónként kapott helyet kis gyűjteményemben.

Mintha nem ugyanarról az autóról mintázták volna az Altaya 037-esét

Bburago Lancia Beta Montecarlo

Ő sem gyakori darab, ezért örömmel vettem észre régi jó dílerem, Péter standján árválkodva, igen kedvező áron. A Beta Montecarlo a 037-essel ellentétben nem murvát gyúrni született, hanem hosszútávot futni, s ez meg is látszik rajta. A 037 a Beta Montecarlo műszaki alapjaira épült, a ralliversenyek elvárásainak megfelelően átalakítva; így a két verda között keresni kell a hasonlóságot. Míg a Beta Montecarlo a nagyobb végsebesség elérése érdekében nyújtott, alacsonyabb légellenállású karosszériát kapott, addig a 037 egy igen kompakt felépítményt, hátul a sarkokra tolt kerekekkel, igen fordulékonyra kialakítva.
Ahogyan a két mintaadó autónál, úgy a Bburago-Hot Wheelsnél is fennáll, legalább egy mostohatestvéri rokonság, a Mebetoys gyökerekben. A HW-hez képest viszont az olasz gyártó, amely rányomta bélyegét nemzedékünk autógyűjtésére (nem nagyon ismerek olyan kollégát, akinek gyűjtőszenvedélyében ne lett volna jelen a Bburago) minőségi szintet lépett.

A karosszéria hűen követi a Montecarlo vonalait, minden légbeömlő és él - van belőlük jónéhány - a helyén van és arányos. Az első lámpák a Hot Wheelshez hasonlóan az ablak anyagából készültek - mennyivel szebben mutat ez a zöldeskék árnyalat a HW színtelenjénél. A hátsó lámpákat nemes egyszerűséggel "leszegecselt" fedőlappal tüntették el, alattuk viszont az alváz bepattintási pontjai kaptak helyet - mivel a Bburago alváza nem szegecseléssel illeszkedik a karosszériához.
A hűtőmaszk érdekes módon a belsőtértől és alváztól függetlenül, saját szürke műanyagból készült - eléggé költséghatékonyság-verő megoldás, annak ellenére, hogy tetszetős.
Az alváz a HW-hez hasonlóan funkcionális, noha itt azért már megjelenik díszítőelemként némi futómű imitáció, hátsó kipufogódob és dupla kipufogó is.

A matricázása a Polistil 1/25-ös nagytesóéhoz hasonlóan a 698-as rajtszámot kapta meg, de számos ponton eltér tőle. Mindenesetre nagyon részletes és szép, e téren is mérföldekkel megelőzi az amcsi-olasz féltestvért.
A Bburago Beta Montecarlo egyetlen kirívó hibája talán a hátsó szárny alatti szerszámzárás nagyon csúnya sorjája - a készítő / karbantartó maestrók mintha sziesztázni mentek volna e részlet kialakítása és finomra csiszolása helyett.

Egymás mellé rakva látszik, hogy az elméleti méretarány azonosság mellett korántsem egyforma a két autó mérete. Az elméletileg jóval rövidebb HW 037-es ugyanis pont akkora, mint a jóval hosszabb BB Beta Montecarlo, miközben tengelytávja vagy egy centivel nagyobb. Úgy tűnik, a Bburago kisautója valahol 1/45 körül lehet (erre olvastam utalást másutt is), míg a HW talán az 1/41 - 1/42 méretarányt tartja.
A két kis játékautó egymás mellé állítva mutatja meg, milyen a tisztes iparosmunka és az összecsapott félbóvli. Igaz, ritkaságánál fogva manapság már az utóbbi is egész meglepő árkategóriában mozog.

A kedélyeket megnyugtatandó, még korántsem végeztem a Beta derivatívák kivesézésével - a következő bemutatandó autók viszont már kategóriájuk felső szegmensébe tartoznak.

Olaszok japánból

Az autórajongók kevés százalékát hagyja hidegen a Lancia szupermacsó ralli klaszzikusa, a Delta HF Integrale. Manapság, a kétezres évekeleje- közepének rettent' fura pszichedelikus formavilága csitulásával az autó újra felbukkant a kollektív emlékezetből. Az egyszerű tégla/trapéz forma és az alá rejtett értékek maradandóbbnak tűnnek, mint a modern szupersportkocsik négydimenziós téridő görbületei.
A mi kis Anonim Modelkoholista körünkben is egyetértés uralkodik a Delta szentségét illetően, így én sem hagyhatom ki, hogy ne mutassam meg az 1/64 méretarány legjobbjait a témában.

Izmos Hófehérke vs. Sportos Piroska

Bár nem vagyok a versenyfestés ellensége, valamiért a Deltákból igyekeztem az utcai kiviteleket beszerválni - a szponzormatricák inkább elfedik, mint feltárják az autó különleges karakterét.
A parányok természetesen két japán cég termékei: a már megérdemelten sokat dicsért Kyosho és a gyűjtők látókörének közepére mostanában érkező, alapból versenyautókkal foglalkozó CM's is elkészítette a maga változatát.

Kyosho 1/64 Lancia Delta HF Integrale Evoluzione II

A tokióiak nem tököltek sokat és egyből a Delta "végső", legerősebb változatát küldték harcba olasz autós sorukban. Ez a verda volt minden idők legdurvább utcai Deltája; az új Marelli motorelektronikával 215 lovasra pumpált kétliteres négyhengeres motor hangja bemelegítés után szimfonikus zenekar muzsikájaként szól az autórajongóknak a mai napig.

Az igazi Lancia Delta HF Integrale Evoluzione II 1993 (Forrás)

Az Evo és Evo II verziókból Japánban is került néhány - ahonnan az utóbbi években sorra hozták vissza őket, pótolandó az európai "tunerek" és "utcai versenyzők" által szétbombázott járgányokat. Nos, az egyik hófehér Evo II a legenda szerint as Kyosho vezetőjénél (vagy vezető tervezőjénél) kötött ki.  Az ő javaslatára került bele az utcai változat a cég 1/64-esei közé, aminek pedig őszintén örülök...

A kis fehér szépség hűen hozza a Kyo minőségi színvonalát, az autó lélegzetelállítóan élethű. A hűtőmaszk vörös festése precízen, hiba nélkül a helyén van a ezüst kereten belül, akárcsak a HF logó, az irányjelzők narancssárgája és a kilincsek, valamint a tanksapka fekete pöttyjei. A tamponnyomás precizitásánál csak az Evo II 16 collos könnyűfém kerekeinek másolata hátborzongatóbb. A nem éppen egyszerű formát olyan pontossággal sikerült kialakítani a fröccsöntő szerszámban, hogy mind a tervezője, mind a kivitelezője elismerést érdemelne - ha Magyarországon járna a két sensei, szívesen látom egy túróscsuszára mindkettejüket!

Az még hagyján, hogy a tized-milliméteres lyukak és küllők torzulás, vagy éppen anyaghiány / felesleg nélkül a helyükön vannak, de a kerék térhatása is tökéletes - erre még lentebb visszatérek.
Bár a szín megfogott, az már kevésbé, hogy a fehér inkább takar, mint díszít. Ferkó szerint a festék nagyobb méretaránynál alkalmazott beállításával volt a baj, amit nem adoptáltak 1/64-hez; ehhez nem tudok hozzászólni. Viszont tény, hogy az élek helyenként gömbölyűbbek a kelleténél, ami számomra a túlzott festékvastagság jele.

Megfogva a kis verdát, az első gondolatom az volt: "De szívesen mecsiznék vele!" - amit persze felülír a felnőtt tudat, miszerint itt nem játékról, hanem gyűjtői autóról van szó. De ahogyan a valódi Delta Evo, úgy a kisautó változata is inkább játékra buzdít, mint hűvös távolságtartásra. Így egy gurítás után a biztonságos íróasztalon, már csak azon tűnődöm: vajon miért nem készítette el senki ezt az autót gyufás skatulya méretarányban, játékként?

CM's Lancia Delta HF Integrale

Az olcsóbb, s ár / érték arányban időnként a Kyoshónál is jobbnak bizonyuló CM's a Lancia-Fiat Rallye sorában már ellőtt egy-két nagyágyút - piacra dobták az S4 és a Beta Montecarlo 1/64-es változatát, akárcsak a lehető legtöbb Delta és 037-es versenygépeket.

Lancia Delta HF Integrale (Forrás)

A CM's doboza mindent visz

Nekem mégis ez a vörös utcai változat volt a legáhítottabb vágyam tőlük. A régi Delta formája kevésbé agresszív a Kyoshoénál, híján van mind a szélesítéseknek, mind az Evo II-re jellemző túltengő motorháztető púpnak. Ez az atléta még nincs kigyúrva, csak szálkás. Precizitásban azonban már-már odaver a nagy etalonnak: az autó orra gyönyörűen van kialakítva. Igaz, hogy a lámpák műanyagja fátyolosabb a Kyoshóéhoz képest, viszont a maszk nem ül olyan mélyen, mint a tokiói olaszé, s így nincs is olyan enyhén mélabús bulldog tekintete.Külön kiemelném a ködfényszórók extra műanyagját, a hátsó rendszámkeret kiemelését, valamint a kipufogó ezüst festését, amely ziccert a Kyosho csúnyán kihagyott.

A hátsó lámpák, akárcsak a Kyonál, itt is műanyagból vannak, ám velük ellentétben nem kapott narancssárga tamponnyomást az index. Pedig azzal látványosan kiemelkedne az így a karosszéria színébe olvadó lámpatest.
A jól eltalált fekete festések, amelyből jutott például a visszapillantó tövére, további pluszt jelentenek. Kicsit sajnálom, hogy egyik gyártónak sem jutott eszébe az élethűség kedvéért némi ezüstöt feltenni a tükröket kihangsúlyozandó.

Egyetlen pontot találtam, ahol a konkurencia jobban teljesített: a kerekeknél. A CM's kerekei egyrészt túl nagyok - a HF-nek az Evo II-nél kisebb, 15 collos felnijei voltak, a Kyosho mellé téve mégis ez a verzió tűnik hajszálnyival nagyobbnak. Ráadásul a kerekek tulajdonképpen csak mintás tepsik, térbeli forma nélkül. Látszik a szándék és messziről hihető is, de közelről  A Kyosho kereke a CM's-éhez viszonyítva olyan, mintha a kuglóf formát tennénk a tésztaszaggató mellé. Kár ezért; kialakításában és részletességében bizony verné a tokiói szuper-Deltát a piros; már csak azért is, mert az első ülések mögött jól látható helyet kapott egy pótkerék is.

A belsőtér kidolgozását nehéz kritizálni bármelyik autónál; a CM's ülései egy fokkal hitelesebbnek tűnnek, de a Kyosho belsőterének finom részletei mint a kormány, vagy a műszerfal, pontosabban vannak kidolgozva.
Furcsamód, bár hivatalosan mindkét autó 1/64-es, a CM's tengelytávja majdnem két milliméterrel rövidebb a Kyoshóénál, miközben hossza talán néhány tizeddel marad el tőle. Ezek a furcsa aránytorzulások persze megszokottak ebben a méretben, mégis feltűnő a különbség a két autó közt.
A CM's piroskája veszélyesen jó lett a Kyoshófehérkére nézve - mégis, valamiért az utóbbi az értékesebb és ritkább darab.

A Kyosho blisztert, a CM's vitrint kapott

Szuperdög és egyszerűen szép. Egyikük sem tökéletes.

Akárhogy is, a két kis Japánból jött Olasz megtestesíti mindazt, amiért rajongtak húsz éve, s ami napjainkra is a modellautó gyűjtők féltett kincsévé teszi a parányi Deltákat.

Játszótéri egzotikumok

A csúcskategóriás parányok világából nagy ugrással zökkenünk vissza a valódi játékautók közé. Az ugrás lendületét a szeptember 9.-én megtartott Modellautó Börzén beszervált noname (valószínűleg Maisto / MC Toys), illetve a néhány nappal később átvett Majorette kisautók adták meg.
Pontosabban az az érzet, hogy ezek a használt, öreg játékszerek is milyen különlegesek lehetnek a maguk keretein belül. A vétel oka természetesen saját Lancia Beta-filiám volt - régóta kerestem már a járgány Gyufásdoboz arányú társait, mindhiába. Amilyen látványosak ezek az autók, olyan ritkán készítették el őket ebben a kategóriában. Kivéve persze a japánok 1/64-eseit, ahol a Kyosho és a CM's kínálatában is megtalálható a 037-es; csakhogy azok nem játékautók.

Féltestvérek: Majorette Lancia Beta Monte Carlo és MC Toy Lancia 037

A kusza bevezető oka az, hogy a megszerzésük feletti örömtől csapongó lelkem megnyugodva, értelmes mondatokból összeálló bemutatót tudjon írni a két mit sem érő homokozószökevényről.
Szóval, az első a sorban, a börze előterén árusító, gyanúsan külföldi fiatalembertől egy kóla áráért átvett, meglehetősen viseletes, kék alapon fehér/piros Lancia 037-es kisautó volt.
A kerekei alapján gyaníthatom csak, hogy a nyolcvanas évekből származó MC Toy produktumról van szó, mivel az alján a márkajelzés helyét egy 5-ös átmérőjű marószár eltüntette a műanyag fröccsöntő szerszámról.
A festése gyanúsan rímel egy másik kedvencemére; a Matchbox IMSA RX-7 autón is hasonló mintát látni. Vajon a makaói gyár másolta a népszerű versenyautó dekorációját, vagy csak a nyolcvanas évekre jellemző dekor-mém egyezéséről van szó?

Hasonló stílusban

Akárhogy is, a kis Lancia minőségben nem marad el az Matchboxtól; a meglepően részletes kidolgozásban helyet kaptak a különböző sraffozású légbeömlők, a jól felismerhető Lancia-orr, az első -és hátsó lámpák, a markáns motorházfedél és a nyitható ajtók. Mindez határozott élekkel, láthatatlan szerszám zárási felületekkel - a jelenkor MB és HW autói könnyes fényszórókkal álldogálnak a sarokban... Egyedül az autó fényezésébe lehet belekötni - itt-ott bizony kissé bőrös a felület.

Viseletesen is gyönyörű

 A belső tér alaposan kidolgozott vajszínű műanyag, szép kormány, kifejezetten jól sikerült sportülések és kissé elnagyolt motor a hátsó tengely előtt. Az ablakok alig homályosodtak el a gyermekkezekben töltött évtizedek alatt, noha a festés már igencsak viseletes.

Kis bepillantás

Eredetileg felújítani vettem a kis 037-est, de ahogyan forgattam kezemben, egyre távolabb került a szétfúrás / kromofágfürdő / újrafestés szentháromsága. A Maisto előd Lanciája úgy tökéletes, ahogy van: viharverten, de eredeti állapotában.

A következő alany néhány nappal később került hozzám, némi kalanddal - defektet kapni az átvételi helytől 1 kilométerre, priceless :) - fűszerezve. Matchmates oldalán találtam meg a szépséges kis Majorette Lancia Beta Montecarlo-t, ami ugyebár a 037-es édestestvére. Elsőre meglepődtem a kék-piros Martini stílusú rali festésen, s vele együtt a 6-os Tour de corse rajtszámon és a számomra ismeretlen "Guillaume" nevén a versenyző megjelölésénél, de kicsit utánajárva kiderült, hogy az autót privát versenyzők indították a hetvenes / nyolcvanas évek fordulóján a Gr. 4-es osztályban. A megformázotthoz nagyon hasonló festésű életnagyságú járgányra is elég gyorsan sikerült rálelnem a neten:

Lancia Beta Monte Carlo Gr. 4 (Forrás)

A Majorette paránya a szokott franciás értelmezésben készült, fém alvázzal, fekete műanyag első -és hátsó lökhárítókkal, és frontmaszkkal, valamint hátsó légbeömlővel és hátsó motorhűtéssel. Nagyon egyedi megoldás a borostyánszínű ablakok - a tetőablak örökké nyitva maradt - használata, illetve a festetlenül hagyott spiáter első lámpák, amik egyben a műanyag orr kapaszkodói is. Frappáns, annyi szent!
A műanyagból kiöntött Lancia-pajzs kissé egyszerűbbnek hat a makaói autóénál, s az összbenyomás is darabosabb, játékszerűbb. Ez persze nem jelenti azt, hogy primitív lenne: mind a látható, mind a csak érezni való élek határozottak - az ajtó körül talán kissé túlságosan is - látványos öntési hibát azonban nem találni a felületen.
No és persze rugózik, mintaállat! Gallosan, mélyre dönthetően; könnyű elképzelni, ahogyan előző tulajdonosa versenyzett vele a linóleumon.

A Majorette Bétája is sokat látott darab

Hogy gyerekszobai példány a kisautó, egyértelművé teszik a lámpák tamponnyomását pótló narancssárga és piros festékpöttyök, valamint az évtizedes dobozban porosodás karosszériára ragadt, s finoman eltávolított piszka. Olyan érzés volt megtisztítani a kis Mazsit, mint egy garázsban álló autólegenda óvatos leporolása - s ennél többet nem is tervezek vele tenni.

A csúcsminőség bűvöletéből jól esik időnként visszatérni a kisautó gyűjtés valódi gyökereihez - a gyermekkor varázsát átélni egy-egy pillanatra. Nem gyűjtői darabok sem a Majorette, sem az MC Toy parányai - noha a hibátlan és dobozos példányok ára kezdi megütni a 7-10 eurós értéket - mégis megvan a maguk varázsa. Ugyanolyan fontos és szeretett részei a magam kis gyűjteményének ezek a játszótéri egzotikumok, mint pénzben kifejezve sokkal értékesebb társaik.