Mi ez már Mégane?

A Tomica Renault Megane-ja amellett, hogy kissé csalódást okozott, felhergelt néhány más gyártótól származó példány beszerzésére. Hiszen, ha valahol meg tudják fogni az európai gyártók a japókat, az a hazai pálya lehet. A leghazaibb pályán pedig a Franciák vannak, így a Majorette és a Norev kisautóit küldtem harcba; meglátjuk, sikerül-e legyőzniük a Tomicát?

Majorette Renault Megane
Nagyon örülök neki, hogy újra terjedőben van a háromhüvelykes autók körében a dobozos csomagolás; sokkal komolyabb és igényesebb forma ez, mint a bliszter. Arról nem is beszélve, hogy a kibontásuk nem jár a csomagolás megsemmisülésével :)
A Majorette fehér Renault-ja is így hívta fel magára a figyelmet az Eurocenter-béli játékboltban. Bár nem a kifejezetten igényes és viszonylag mérethű 1/64-es sorban jött ki - amelyben megtalálhatók a BMW Z8, a Subaru Impreza, a Citroen C2 és sok más autó -, hanem a normál Mazsi kerekekkel szerelt szériába tartozik, mégis 1/64 van az aljára írva. Én inkább 1/59 - 1/57 közé saccolnám, mivel valamelyest nagyobb a Tomicánál.

Első pillantásra nagyon egyben lévő kisautónak tűnik; műanyag első lámpabúrák, határozott textúrájú hűtőmaszk, visszapillantók, nyitható ajtók és keményen rugózó kerekek pozitívan befolyásolják a megítélést. Amit azután darabokra tör a franciásan hanyag kivitelezés...
A lámpák és a karosszéria közt akkora illesztési hézag van, ami már egy 1:1-es autón is az operátor kirúgásához vezetne. Valószínűleg konstrukciós okai vannak a dolognak; a lámpák bizonyára az ablakkal egybefröccsentve készülnek, s hogy biztonsággal a helyükre lehessen tenni őket, kell a hézag. Na de ekkora?
A hűtőmaszk közelebbről nézve is jól mutat; a fekete maszk és az ezüstre tampózott lökhárító olyanok, amilyennek a Tomicának is lennie kellett volna.

Szép lány ez a Megane, csak nagy a szemnyomása...

Az ajtók legalább 0,5 mm mélyen ülnek a karosszériában, olyan vastag zsanérokon, ami még egy 1/24-es Bburagónak is a becsületére válna. Viszont az ajtón belül a könyöklő, a kilincs és a hangszóró is látszik. Ritka jó ficsör ez, de nem feledteti a trehány illesztést.
A visszapillantókról sajnos lespórolták a tükröket szimbolizáló ezüst tamponnyomást, így nem teljes az örömöm.

A kerekek nem kiemelkedően jók, de illenek az autóhoz, a rugózás pedig külön plusz. A tamponnyomások rendben vannak, noha a japán szintet nem közelítik meg; inkább a HW-féle "sacc / kb a helyén van" precizitást tükrözik. A leggázabb közülük a hátsó lámpa megfolyt piros plecsnije... Vegyes képet mutat a Majorette Megane; ha nem szúrják el trehány tervezéssel, kiemelkedő kisautó lehetett volna. Így azonban csak a futottak még kategóriába kerülhetett be.

Norev Renault Megane
A másik francia gyártó szemlátomást komolyabban vette a dolgot, mint a Majorette. Már a témaválasztása is ütős, hiszen a szélesített, pályára kész Sport verziót formázta meg - természetesen létezik szériaverzióban is, de abból három már sok lett volna a gyűjteményben.
Szóval itt ez a narancs-fekete-ezüst szörnyeteg, és pillanatok alatt megvett magának. Így kellett volna megcsinálni a konkurenciának is. Legalább...

Az első lámpák itt is műanyag búrát kaptak, ami a helyére forrasztva illeszkedik. Nincs rés, ott van, ahol lennie kell. Vagyis egy picit kiáll a síkból, valószínűleg nem pontosan illesztették be a szorgos kínai munkáskezek. De a Majorette árkaihoz képest ez a tized milliméteres hiba elenyésző.
A karosszéria kialakítása hűen követi a látványos versenyautót, az alvázból kialakított frontszpojler és a hátsó diffúzor fölé beszúrt kipufogók remekül sikerültek.

A Norev is kapott visszapillantót, de visszapillantó tükröket ő sem - értem, hogy egy 40 eurós szerszám nagy befektetés lett volna, de megérné, ha már ennyire szépen megcsinálták az autót.
A belső tér bukókeretet és sportülést kapott; az utóbbi a hatpontos biztonsági öv is látszik. Csillagos plusz pont! Amit azonnal le is vonok a műszerfallal egybeöntött kormányért...
A festés és a tamponnyomás jól sikerült és pontos - viszont a festékréteg leheletvékony, a Renault-jel körül már el is kezdett lekopni a fekete fényezés.

A kerekek kissé sorjásak, ami a kisebbik hiba, a hátsó tengely görbeségéhez képest. Sajnos ugyanígy meg van vetemedve a hátsó szárny is - valószínűleg gyári hibás darab került hozzám. Ez a Norev legnagyobb hibája - a pontos kialakítás nem igazán strapabíró. Igaz, hogy ez már inkább gyűjteni való kisautó, mint játék, de annyi szilárdságot kellett volna adni a modellnek, hogy ilyen hibák ne kerüljenek ki a gyárból. Így sajnos a  másik francia Megane sem 100%-os.

A végső eredmény?
Nos, a Tomica felértékelődött szememben a két francia francot látva. Nem nyújt sokat, viszont amit tud, azt tisztességesen megcsinálták a Japánok.
A Norev nagyot dobbanthatott volna; kiválóan és látványosan elkészített karosszéria, de alulbiztosított gyártási minőség.
A Majorette-nek pont fordított a baja: igyekezett jó autót csinálni, de a tervezési hibák - az ajtók pozicionálása és az első lámpák kialakítása - miatt sosem lesz kiemelkedő.
Így a három Megane a maguk tökéletlenségével kapott helyet a gyűjteményemben, mint igazi franciásan slendrián modellek.

Szusi majonézzel

Érdekes látni, amikor a Tomica nem japán autókat formáz meg. Olyan bájos esetlenséggel tudnak hozzálátni a számukra idegen formáknak, amiből vagy zseniális dolog születik, vagy... nos valami kevéssé tetszetős. Éppen ezért vártam fokozott izgalommal a februári japán pakkomat; abban ugyanis csak európai vonatkozású autók jöttek. Közülük számomra a legvonzóbb a 2012-es sorban napvilágot látott Renault Megane RS volt, amelynek életnagyságú verziója az egyik legklasszabb modern Hot hatch a piacon.

2012 Tomica Renault Megane RS 

Az eredeti Renault Megane RS (csak az oldalablakokat ne látnám...) (Forrás)

Jól ismert piros-fehér dobozából kivéve a kisautót, az elmúlt évek alatt megkedvelt és megszokott Tomica minőség köszönt vissza: a sárga Megane műanyagzsákban védve várta kibontását, míg mellőle a tavalyi év újdonságait bemutató mini-prospektus hullott ki az akkurátus csomagolásból.

A 44-es számot viselő Megane szinte harapnivalón ropogósnak tűnik - vadiúj szerszámról beszélünk, minden él határozottan és majdnem hűen követi mintájának vonalait.  Az ajtók szinte nyílni látszanak - sajnos most nem nyílnak. A küszöbök és a hátsó légterelő nagyon valóságosnak hat, akárcsak a dühösen biggyesztett hűtőmaszk méhsejt-rácsozata, ami az egyik legfinomabb részlet az autón.
Az első és hátsó lámpák tamponnyomottak, precízen a helyükön, ahogyan az elvárható. A hátsó, alig 1 mm-es MEGANE-felirat tökéletesen olvasható - felette viszont a Renault jel kissé vaskos. Az orr-logóhoz képest ez még viszonylag karcsú is, na ott aztán egy vaskos p.... izé, ezüst rombusz díszeleg! Ezt kissé benézték a tervezők.

Az autó alatt a Tomica versenykerekei vannak - természetesen rugók alá ültetve -, amelyek a maguk egyszerűségében megkapóan visszaadják az autó könnyűfémfelnijeinek hangulatát, mégha kevéssé is hasonlítanak.

Nem tekinthetek viszont el egy jókora mellényúlástól, ami nem válik a japán rajzolók dicsőségére: az oldalablakok nagyon szűkre lettek húzva, majdnem az eredeti felére. Ezáltal a hátsó fertály jóval vaskosabb, mint lennie kellene, ami a kelleténél jobban kihangsúlyozza a Renault tervezők segg-fétisét. Ennyire ferde szemmel néztek volna barátaink a Nissant birtokló márka modelljére? Vagy csak a bevezetőben már sugallt kultúrális távolság okozta esetlenség jelent meg itt? Ki tudja...

Bburago Renault Megane Trophy vs. Tomica Megane RS

...mert nem lehetett kihagyni (Forrás)

Akárhogy is, a Vietnámban gyártott gép különös egyvelege a stílusnak, a szenvedélynek és a tömegtermelésnek. Ínyenceknek való multikulti hibrid, ami vagy ízlik  vagy nem - akár a legjobb szusi, a legfinomabb francia majonézzel tálalva. Tartok tőle, a kisautóhoz hasonlóan, az sem adná ki teljesen... Mindettől függetlenül a maga hibáival is szerethető verda a kis játékjapán, mégha nem is ő lesz gyűjteményem legkedveltebb darabja.

Matchbox és Majorette Renault 17

A modellbörzén az egyik kedvenc turkálós árusomnál akadt a kezembe egy autó, amelynek megszerzése látens igényként már régóta mocorgott az agyamban. Nem fősodratú darab, de olyan, amelyre ránézve egyértelműen tudja az ember, hogy kell. Nem lett sikerjárgány egyik játék -vagy modellgyártónál sem; valószínűleg tisztes eladásokat produkálva hozta be az elvárt összeget, s szép csendben lelépett a porondról.
A kisautó ebben is hasonlít a mintaadójára, a Renault 17-re, amely a cég sportautójaként debütált gyengébben motorizált és szerkezetileg is némileg eltérő testvérével, a 15-össel együtt, 1971-ben. A 12-es (alias Dacia 1300) és a 16-ös modellek fő műszaki elemeiből építkező kupék meglepően jó ár/érték aránnyal, és az alsó középkategória korabeli kupéihoz (Ford Capri, Fiat 128 Coupe) hasonlítható motorizáltsággal jelentkeztek. A csúcskivitel, a 17 TS Gordini - az utolsó autó, amely a legendás tuner nevét viselte a Renaultnál, mégha az öreg Amadée-nak már nem is volt sok köze hozzá - egy virgonc kis 1,6 literes, 107 lovas négyhengerest kapott.

Renault 17 TS és TS Gordini (Forrás)(Forrás)

Sikeresnek számított a páros a maga 300 ezres eladott darabszámával, ám a köztudatba  nem nagyon égtek bele - náluk csak utódjuk, a '79-ben bemutatott Fuego törlődött ki jobban az autórajongók kollektív emlékezetéből. Talán még nem érett meg az idő akkoriban egy kompakt, háromajtós sportkupéra...
Hogy a Matchbox mennyit adott el a '74-ben szerszámba öntött, tehát már a Superfastok sorát gazdagító Renault 17 TL-ből, azt nem tudni, de nem olyan húzónév, amelytől összerezzennek a rajongók világszerte. Vele szemben nagyobb ismeretségnek örvend a Renault autók sorából a 11-es és z 5-ös, amelyek halk sóhajra késztetnek bárkit. A 17-es? Ja, ismerem / van olyanom...
Miért alakult ez így? Fene sem tudja, pedig kellemes kis gép, klasszul kialakított részletekkel. Az alvázból kialakított fekete orr -és hátsó lökös nagyon jól visszaadják a hetvenes évek autós dizájnját, a narancssárga  / piros fényezés autentikus és a díszítő csík is csak mai szemmel megmosolyogtató - a 38 évvel ezelőtti gyerekek biztos sebesebben gurították segítségével a járgányt a flaszteron (csak hogy áldozzak Sam.Joe "Gyorsítócsík-elméletének"  :)). Az egyetlen hiányérzet a hátsó negyedablak helyén lévő ál-szellőzőrostély tampózatlansága - annak ugyanis feketének illene lenni, sokkal kontrasztosabbá téve az autót. De ez inkább személyes kötözködés.

Matchbox Renault 17 TL (Forrás)

Ami azt illeti, szegény saját példányom - vagyis példányaim, mivel kettő van belőlük - többszörösen hátrányos helyzetben van(nak), mivel a sárga-kék matrica a kilences rajtszámmal már régen lekopott, s helyét csak a ragasztóanyag rücskös maradványai jelzik. Nem gyors, de legalább csúf. Némi festékhiány is jellemzi a saját darabomat, s a kerekek fémszíne is rég eltűnt - igaz ez utóbbit személy szerint kevéssé bánom, sokkal vagányabb így. Mintha egy Párizs külvárosi vagány srác autója lenne a nyolcvanas évekből, aki kevés pénzéből megvette a pár éve még elérhetetlen, ám hamar feledésbe merült Renault kupét, hogy azzal vigye haza belvárosi kedvesét a randi után. Búcsúcsók elcsattan, a srác integet, majd visszaül, becsukja az ajtót - a kormány jobboldalt van, tehát egy Angliából visszahozott autóról van szó (apró csipkelődés az örök ellenfél Franciaországnak az akkor még nagyon is angol Matchboxtól)  - még egyszer utána néz a leánynak, aki elkapja a pillantását a kék árnyalatú sötétített szélvédő mögül. Aztán, gyújtást ad és Au revoir, mon ami!

Matchbox Renault 17 TL - robusztus angol

Néhány perccel később egy másik autó áll meg a ház előtt. Mintha a srác jött volna vissza a piros Renault-val - ám ez a 17-es nem ugyanaz!
A Majorette bolond lett volna kihagyni az autó megformálását, ám ők sajátos rafinériájukkal láttak neki a feladatnak. Először is, a Mazsi az erősebb TS jelölést véste az alvázat kialakító szerszámba - azonban a különbség nem merül ki ennyiben. A modell hátulján a korszak legnagyobb hármas kipufogója áll ki a lökhárító alól, némiképp megelőlegezve az ötször akkora japán bosozoku auspuffereket. Velük ellentétben azonban a Majorette 17-esén nem tűnik orbitális túlzásnak a dolog. A fekete műanyagkeretbe foglalt orrból festetlenül hagyott spiáter fényszórók villognak, míg hátul az ablakok sárgás műanyagából formálódnak a lámpatestek, ami a Matchbox esetlen kasztnidudoraival összehasonlítva kifejezetten tetszetős.

Majorette Renault 17 TS - a franciák bosozokuja

 Érdekes módon a fedett hátsó negyedháromszög itt ablakplexit kapott. Kicsit utánajárva kiderült, hogy a 17-esnek a rostélya valójában is egy ablakot takart, így vele -és nélküle is hiteles a járgány. Nekem jobban tetszik a rostélyos verzió :). Viszont az őket jelképező sraffok láthatók, ráadásul még a hátsó ablak fűtőszálai is műanyagba vannak öntve, akárcsak az első visszapillantó, az ablaktörlők, az első elefántfül és az ablak hátsó része. A Matchboxon ezek közül csak az első ablaktörlők kaptak formát.
A belső tér vajszínű műanyag, szép formájú ülésekkel. A műszerfal és a kormány fekete műanyagot kaptak.- a két szín kontrasztja nagyot dob a kisautón.
A klasszikus Majorette kerekek nagyon jól állnak a Renault-nak - szerencsére a saját példányom nem a másik, háromszög alakú rondaságokkal lett szerelve. A Matchboxhoz képest a francia kisautó némileg keskenyebb, a hosszuk viszont megegyezik - emiatt filigránabbnak hat, még a szuper-kipufogók ellenére is angol testvérénél.

A belváros ház ajtaja előtt álló vadonatújnak tűnő 17 TS kipufogójából vékony füstoszlop száll fel, ahogyan a volánt markoló bőrkesztyűs fiatalember öblöget a gázzal üresben. Hogy melyiküké lesz a leány szíve: a kicsit lepukkant, semmilyen sikert el nem érő autóval járó külvárosi srácé, vagy a szalonállapotú TS-t hajtó fiatalemberé, ki tudja? A Matchbox-szal jobban szimpatizálok, viszont a sokszor mellétrafáló, sokszor darabos és vicces négykerekűeket gyártó Majorette ezúttal különösen szép autót alkotott a Renault 17 TS személyében. S mivel ez a járgány is egy papírdoboz mélyéről, fillérekért került a magam vidéki külvárosi szerény kezeimbe, nem esik nehezemre a döntés az ő javára. A párizsi lányok úgyis csalfák.