A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SunStar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SunStar. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 19., vasárnap

Más tollával ékeskedni, avagy az 1:18 bűvkörében - SunStar 1:18 TVR Tuscan teszt


Eddig nem fordult még elő ezen a blogon olyan teszt, mely során nem a saját autóinkról alkotunk véleményt, hanem blogtársaink példányairól. 
Ennek most (kb. 2 hónapja) jött el az ideje, ugyanis Sanyi barátom első 1:18-as modelljéről én kerekítek egy kisebb írást.

SunStar 1:18 TVR Tuscan

A gyöngyöző homlokú brit
Ez a gyártó szerintem az az igazi, eltévedt fajta, amely nagyon jót is tud, de nagyon rosszat is. Na persze ezt sok más gyártóra is rá lehetne így húzni. Az igazi SunStar-probléma viszont ott van, hogy nála a nagyon jó is elvérzik sokszor a borzalmas anyag- és összeszerelési minőség miatt. 
A TVR Tuscan első pillantásra igen izgalmas darabnak tűnik. Látszik, hogy a SunStar ezt a modellt komolya(bba)n gondolta, mint sok másikat. Az én gyűjteményemben jelenleg egy modell van e gyártótól, de róla majd pár másik testvérével együtt fogunk örömködni egy közös teszttel a későbbiekben.

Régebbi, konkrét tapasztalataimat illetően pár évvel ezelőtt egy DeLorean DMC12-es, és egy FIAT 124 Abarth rally is képviselte nálam a "galaktikus napcsillagot". Tömören összefoglalva a két 1:18-ast a DMC hozta az egészen fantasztikus megjelenésével és pár igényes megoldásával a spirituszt amellett, hogy az utastere például unalmasabb volt bármelyik 20-25 évvel ezelőtti 1:18-as Bburagoénál. 
A karosszéria fantasztikus volt. Az utastérben elfogyott a fantázia.
A 124 Abarth már más tészta volt. A "nagyonlimitáltszériáskiadásvagyokbazzeg" kiviteltől eltekintve részletgazdag, élethű modell volt, mely annyi anyag- és összeszerelési hibát szedett össze, amelyre például a Bburago egész olasz életciklusában nem volt példa egy 1:18-ason. Sorják, ragasztási maradványok, leeső, kieső alkatrészek, pontatlan rögzítések, elfolyt festések. A csúcsot a behorpadt tető jelentette az eltört bukókerettel. És így lazán átment a SunStar minőség ellenőrzési folyamatán. Ha volt ilyen egyáltalán náluk...
...
Amikor még a 124 Abarth is kis csapatom egyik tagja volt...
Nagy kihívást jelentett olyan szögből fotózni, hogy egy hibája se látszódjon.
És akkor most térjünk csak vissza a mai tesztalanyhoz. Mit látunk? Egy különleges autó kapta meg a lehetőséget, hogy az 1:1 után 1:18-ban is tündököljön. A SunStar itt mintha mindennel igyekezett volna. Egy határozott pontig. Ha megnézem minden oldalról, azt látom, hogy igényes, szép, de vannak hibák, hiányosságok. Ráadásul mindez úgy van jelen, hogy szinte sikít az autó, amiért így hagyták és nem hoztak ki belőle még többet. A lényeg is itt van. A SunStar ennél többet tud, de e modell esetében nem akart. 
Ez számomra egyértelműen látszik. 

A kipufogó rendszerről egyszerűen nem tudom levenni a szemem, annyira él. 
Egy kis tűz a fagyban.
A lámpák elől és hátul is pont annyira vannak kidolgozva, hogy az ember rájuk meredve várja a felvillanásukat. A márka- és típusjelzések szintén remek részletei a modellnek. 

A komolyabb gondok a nyíló egységekkel vannak. Sajnos sok a hézag és a pontatlanság. A motorháztető bumfordi mechanikája szintén nem válik a modell előnyére.
Íme a SunStar egyik kifestőkészlete. Némi ecsetvonással
sokat ki lehetne belőle hozni
Emellett pedig a motor sem tartozik a jobbak közé. Mégis olyan a kidolgozottsága, hogy az embernek kedve lenne szétkapni az egész modellt és az eredeti autó szívének fotói alapján kiegészíteni, kifesteni az 1:18-as példányét
 (beleszerettem...)
. 

Az utastérnél ugyanezt érzem. A plüss kárpit plusz pontot érdemel, de minden más elvész a szürke homályban. A váltógomb enyhén szólva is túl nagy.


Az ajtó tokozása már nem kapott festéket, a kezelőszervek aránytalanok. De
legalább plüssös a szőnyeg. Ennyi hibával egy nőt sem lehet megtűrni. Az autó persze más...
Összességében ez a modell minden szépből és jóból ad egy-egy falatnyit, de ezzel együtt a megannyi szerényebb kidolgozottságú alkatrésze is jelzi, hogy ennél van jóval feljebb is e méretarányban. Mégis inkább pozitív érzelmeket vált ki az emberből. Az a pár bizsergető megoldás számomra egyfajta filmelőzetessé áll össze: néhány izgalmas részlet mellett körvonalazódik a teljes történet is. Mivel Sanyi garázsába e kis TVR érkezése óta több más példány is begurult ebben a méretarányban, így immár joggal kijelenthetem, hogy ő sem állt meg az előzetes után. Nem-nem. A filmet...azt a bizonyos filmet ő is elkezdte áhítattal nézni. 
Mi is a film címe? 
"Az 1:18 bűvkörében"

************************************************************************************************************ A tulajdonos hozzáfűznivalója:
A Tuscan egy hirtelen választás eredményeként került hozzám. Egyrészt, szerettem volna megérteni ezt a fura, rovarforma verdát. Másrészt pedig... Nos, igen, olcsó volt...
A TVR autóit mindig is szerettem, de csak a nyolcvanas évek ékforma bukólámpás típusaiig bezárólag. A modern TVR-ek, mint a Cerbera, vagy a Chimaera már nem vonzottak annyira.
Ferkó barátom viszont vett magának egy 1/43-as Tuscant, annak ellenére, hogy alapbeállításban hányingere van az angol autóktól. "Na, ez már érdekes!" - gondoltam magamban, így az első adandó alkalommal, vagyis februárban magam is beszerváltam ezt a második szériás Tuscant megformázó SunStart. A fényképezés után elküldtem a fotókat kis Modellkoholista klubunk tagjainak. Alább a kivonatos levelezés. Figyelem, explicit szövegek, csak tizennyócon... Ehh, mindegy:

- Sándor:
James Bond Szibériában
- Ferenc:
Lófaszt, Nikolay Smolensky hazalátogatott szeretett hazájába, a nagymedvébe.
- Ferenc:Az első széria tuscan jobb. Ezen már annyi teszkós cucc van, hogy elgagyult. Igazi céllövöldés. Az a kevlár kipufogó a leggagyibb az eredetin is. És a legszebb részeket baszták el, a szép kis kerek lámpacsoportot. Ez az igazi tuscan:


- Sándor:
Mer ilyened van? :)
- Ferenc:
Naná hogy.  De nem csak ezért, szerintem szebb az első széria.
- Sándor:
Szerintem a második szériánál már lejövőben volt a cuccról a McTaggart gyerek és felismerte a fogyasztói társadalom összefüggéseit.
Egy picit összeszedettebbnek tűnik ennek a formaterve - nincsenek szétszórt lámpák rajta, kevésbé pók hallucináció az egész, mint az első.
- Ferenc:
És ezáltal kevésbé egyedi, sajátos. Olyan mintha egy kreativitást hírből sem ismerő füves hüjegyerek „kreatívra” (szerinte) szívva belerajzolt, rondított volna az eredeti formába.
Nem tudom hogy az eredeti formatervet mennyire vezérelte a cucc, és mennyire a gyermeki őszinteség, de akkor is az a harmónikusabb a maga nemében.
Annyit tudok hogy az alap (eredeti) forma tiszta, egyértelmű, a javítgatások az újon viszont disszonánsok. Igaz hogy megpróbálták a hátsó lámpát is az alap ívekhez igazítani, de olyan mintha  paintben megtalálták volna hogyan lehet az egyenes vonalakat megfeszíteni homorúra. Nekem ez már gagyi. Mint a műanyag lámpás moszkvics 407, amiről elhagyták a szép króm részeket a modernizálás jegyében, de az alap klasszikus formával egyáltalán nem összeillő a sok műanyag szar.
A kis kerek lámpák szépsége hogy nem rondítanak bele az amúgy markáns formába, nem akarnak dominálni, míg ez a homorú állított téglalap feltűnősködik a kifordult kloákanyílásra emlékeztető kipufogóval. Az eredetin ezt is szépen berejtették egy különálló, mégis egybeolvadó diffúzorba, ami szerintem az egyik legszebb diffúzor a maga nemében. Befejezettnek tűnik így a kocsi, míg az új olyan mintha egy bugyuta fehérnép pucsítana, azt hívén ettől lesz kapósabb a fara.

De persze ettől még az új Tuscan is tuscan, de nekem már annyira nem tetszik. A cerbera és a sagaris sem. Olyan igazi elbaszott brit mind. Az oridzsi tuscan valahogy pont a kerek lámpák miatt menekült meg a gagyitól.

- Sándor:
A hátsó diffúzor / kipufogó kombó jobban tetszett az előző Tuscanon, de a többivel nem tudok egyet érteni.
Az egyedisége kiemeli a kor autói közül, ez tény. Különleges? Igen, az!
Kevéssé karizmatikus a második széria? Igen, mivel kivették belőle az extra őrült formákat. De így is kiemelkedik a szürkeségből.
Sejteni vélem, mire gondolsz a tisztaságán és egyértelműségén, de ezzel csak a maga kontextusába - a TVR pszichedelikus korszakának csúcsa - helyezve tudok egyetérteni. Máskülönben a buta, kilencvenes évekbeli koncepcióautók jegyeit látom benne (a bionikus lámpafüzér pont olyan de akár a púpos motorháztetőt is ide sorolhatnám, amihez hasonlót csinált a Panoz is, csak ő aztán kifejezetten elbaszottan, kifordítva), amit Ian barátunk egy extra haskás este belerajzolt a TVR-be.

A Tuscan I egy őrült, drogos zseni alkotása, a Tuscan II pedig ugyanannak a zseninek az alkotása, amikor már kezd tisztulni. Lehet, hogy megkopott a dizájn, mert az elvonás miatt már nem szikráznak úgy a neuronjai, mint korábban, de kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb az egész.
- Csaba:
Jók ezek a képek, Sanyi! 
Így kelnek életre a modellek igazán! Még ilyeneket!!!

Egyszer DBGK-n be lehetne rúgni. Persze miután jó sok fotót készítettünk a modellekről.
- Sándor:
Igyekszem minél többet szabadban fényképezni. A lakásban nagyon rossz a fény - ha meg csinálom a dolgozószobát, akkor az íróasztal lesz a fotóstúdió, ahol mindent le fogok fényképezni, jól beállított asztali lámpával.. Mindent...
- Csaba:
Thai lányokat is?
- Sándor:
Csak ha shemale-ek. Közös fotókkal :)

- Csaba:
Hehe. :)
Hairy Potter és a lengő borda titkai. :)
- Gábor:
A Ferinek igaza van, az első széria tényleg sokkal jobb külsőre.

Szóval megosztó és perverz autó ez. Nekem gorombább véleményem van róla, mint Csabinak; a SunStar bugyuta és gagyi megoldásai láttán a TVR bizarr őrültsége helyett csak enyhe bosszúságot érez az ember. Mégis, ez a fura fazon indított el az 1/18-as úton, így alapkőként biztos, de nem túl kiemelt helye van a gyűjteményemben. Mint afféle fiatalkori botlásnak egy thai shem... Hagyjuk... 

2013. március 6., szerda

Az utolsó téli csapatás














Sehol egy nyom az elhagyatott régi országúton. Az utolsó havazás a szezonban, az utolsó lehetőség egy jót csapatni. Lábam a gázon, középre húzódom, 70-80-90, majd némi tétovázás után, túlröppen a mutató ezen is. Velem párhuzamosan, az élő országúton a többi autó komótosan, szabályosan egymás mögé sorakozva gurul uticélja felé. Én pedig kiélvezem az utolsó hóesést, a kerekeim alól felcsapó vizet - hiszen fagypont körüli hőmérséklet van, s a hó sem marad meg sokáig. Ritka alkalom ez, csak a vezetés élményéért menni. No és persze néhány fényképért.
Itt jó lesz, megállok. Míg a hűtőm pattog, kiveszem dobozából a fotósorozat tárgyát. Kartonlapot teszek a térdem és a fényképezőgép alá, beállítom a fényeket, lesütöm az expozíció gombját és egy másik világba repülök. Ide:

































Az 1/18 nem az én világom. Soha nem is volt, ajándékba kaptam ugyan kedvesemtől ilyen autókat, de magamtól nem vettem. Két okból kerültem ezt a méretarányt. Egyrészt praktikumból; már az 1/64-eseim is elárasztották lakásomat, amely gyakorlatilag már 100%-os töltöttségen áll. Nem szeretem dobozokba rejteni az autóim, hiszen azért vannak, hogy az ember gyönyörködhessen bennük. Mégis, nagyjából egy éve már, hogy dobozokba gyűjtök. S nagyjából mostanra jutottam el odáig, hogy már a dobozok is túl sok helyet foglalnak.
Másrészt, az 1/18-as autók nem igazán fogtak meg. Kevéssé játékok ezek, mint inkább szobrok, melyet a technológia isteneinek emeltek, eképpen is kell hódolni nekik. Én viszont nem szívlelem a teremtett isteneket.
A jég egy SunStar TVR Tuscannal tört meg. Szerencsémre. Az az autó távol tartott továbbra is a méretaránytól. Jó vétel volt, árban. Minőségben és érzetben viszont távol állt mindentől, ami számomra vonzó lehetne. Még egy nyomorult képsorozatot sem sikerült róla lőnöm, amihez értelmes írást fűzhettem volna. Abszolút nulla vonzás. Akkor jött az Impreza. Ismeritek azt az érzést, amikor már valamire / valakire elsőként rápillantva tudjátok, hogy kell? Nos ez is ilyen volt. Nem alkudoztam, csak rácsaptam a lehetőségre. Mikor a postás meghozta, jó ideig csak a dobozában nézegettem. Nem tudtam kibontani sem, mint ahogyan megremeg az ember keze akkor is, amikor álmai nőjének melltartóját kapcsolja ki.
Ekkor ültem autóba - jó kis szürke Swiftembe - és indultam neki az országútnak. Először Dobogókőre mentem volna, szokott erdészutamhoz, ám ekkor kaptam a telefont, hogy egy kamion balesete miatt nincs értelme odamenni. Így a második lehetőség, az új országút miatt használaton kívülivé vált régi táti út maradt.
És a SunStar Impreza életre kelt az olvadó havas aszfaltra téve. Nem érdekelt, hogy lóg a hátsó ajtó, nem érdekel a motorháztető kevéssé pontos illesztése, nem érdekel a nagyon műanyag hatású hátsó lámpa.
Egy valódi, lélegző Imprezát látok magam előtt, sajnálom, hogy nem jutott eszembe Ferkó barátom ötlete, amivel a gőzölgő motor érzetét kelthettem volna. A tökéletesség illúziója így csak illúzió maradt. De vannak jó illúziók is.





































A hazaúton már egyre azon járnak a gondolataim - kell az AutoArt Imprezája is mellé. Kell még néhány ikon, melyet a polcon kiállíthatok. Talán megvilágosodás volt az utolsó téli csapatás. Zen pillanatok sora. Technológiai bálványok helyett az autók iránti szenvedély oltárai az 1/18-asok. Így kezelve elfogadom gyűjtésüket. Már csak egy újabb polcot kell nyitnom - valahol :)