Bikadiadal - Kyosho 1/64 Lamborghini Veneno teszt

Pár évvel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy az "agyonAUDItált" Lamborghini a Reventón után nem nagyon tud még vadabb, vagy nem mesterkélten vad, vagyis a tőle megszokott igazán őrült autót kreálni. Aztán jött a Veneno. 

Veneno, a Lamborghinik "legőrültebBIKA" (forrás)

Bár eleinte túl soknak éreztem mindazt, amit a tervezők a négy kerék köré alkottak, de minél többet nézegettem, annál jobban kezdtem megérteni és a hatása alá kerülni. Pontosan megfogalmazni nehéz lenne miért is. Egyszerűen olyan kisugárzása van, amit nem lehet pár szóval kifejezni. Az elhízott, összekuporodó hiéna (Veyron), egy tacskó és egy majom egzotikus nászából született "nemtudjukmi" (Panamera) és a többi hasonló nyavalya mellett ez egy olyan mutáns, amely DNS-ét tán sosem tudják majd teljes egészében felfedni. Veneno, a gyilkos bika. Kifejező és sok mindent bele lehet képzelni e névbe, az autóba és annak üzenetébe. 

Ez egy olyan Lamborghini, amiből épphogy több létezik pár darabbal, mint da Vinci Mona Lisajából. Egy olyan Lamborghini, ami nekem sikerül elhalványítani a Countach és közötte megjelent többi testvérének emlékét. És igen, egy Lamborghini, amely akár egy görbetükör is lehetne. A szupersportautók görbetükre. A Veneno nem követ semmilyen trendet. A Veneno megmutatja az aktuális helyzetet. Azt az állapotot, ahol a világ tart most és ami még várható, ha minden így folytatódik: egyre meredekebb torzulás. Talán éppen ezért is válik ez a legmegosztóbb autók egyikévé. Senki nem szereti ugyanis, ha a képébe mondják a rossz tulajdonságait. Márpedig a Veneno maga a négy keréken gördülő kritika a világ felé. Az is igaz, hogy a Diablo óta megjelent összes típus stílusjegye benne van, tehát messziről nézve akár egy Murciélago, vagy Reventón, esetleg Aventador is lehetne, miután ledöntött 10 kutyaházat, melyek darabjai a véletlen csoda által szimmetrikusan ragadtak volna meg rajta. 

De vajon mégis hogyan születhetett meg egy ilyen Lamborghini? Egy ilyen elképesztő formavilággal rendelkező "veszedelem" a sok óvatosan vadított fél-pszichopata Lambo után? Leginkább azt tudom elképzelni, hogy a Lamborghini ötvenedik születésnapja alkalmából az olasz tervezők végre kiszabadul(hat)tak a német visszafogottság börtönéből és lázadásukat a szabványosított unalom ellen a Venenoval fogalmazták meg. Vagyis a németek most az egyszer azt mondták nekik nagy sóhaj után (és annak tudatában, hogy a szenvedélyes, kifejező stílushoz mindig kevésbé fognak érteni, mint az epres tejberizshez...), hogy: "rendben, csináljátok". 

Mintha a tesók a két szélen csupán Lamborghini-imitátorok lennének
a Venenohoz képest (forrás) 

Az ötvenet szintén tavaly betöltött Kyoshonak pedig igazi ziccer volt a Veneno elkészítése. Nekem a három darabból álló szettet sikerült megszereznem. Az alapszíne mindnek a grafit - fekete kombó. 

A szett (forrás).

A saját példányok.

Minden, ami elsőre dühítő hibának látszik rajtuk, közelről megnézve "diecast-örömóda" megkomponálására bátorítja az embert. Az abroncsokon végigfutó felfestett díszgyűrű első pillantásra hiányosnak, kopottnak tűnik. Ráfókuszálva látszik azonban csak, hogy az nem hiba, hanem a "Pirelli" és a "PZERO" feliratok. Az olasz trikolor végigfutása a Venenok oldalán annyira izgató, hogy szinte már meg is jelenik előttem egy olasz, bronzos bőrű egyetemista lány csípője ilyen vékonyka szalaggal körbefogva. 

Gyönyörű részletek. A trikolor végigfutása az autó oldalán
nem éppen modellgyártó-barát megoldás, de a Kyoshonak nem
okozott gondot.

Az első lámpák alsó része mintha szabadon lógna a levegőben. De mégsem, hiszen úgy fekszik fel a neki szánt idomra a lámpatest, hogy hézagnak, résnek nyoma sincs. 

Felülnézetből is látszik a lámpa ledes hatása. 

A lámpa minden szögből látható rögzítési pontja még
kifejezőbbé - ha úgy tetszik - ördögibbé, teszi a tekintetét.

Ilyenkor teheti fel a kérdést az ember, hogy ha egy Kyosho tud ilyet 1/64-ben, akkor ő és a vele egy szinten lévő gyártók miért nem vezetik be ezt a hihetetlen precizitást nagyobb méretekben? Jó, persze. Túl drága lenne. És nyilván nehezebben emésztenék meg a "márkahű gyűjtők" a hirtelen drágulást, mint így, a plusz értelmetlen, aránytalan csavarokkal jól látható helyeken, plusz matricákkal, plusz "how it's made" videókkal megmagyarázva a nagy semmit. 

.Van valami hézag? A lámpák körül biztosan nincs.
Ebben a tekintetben nem találni jóindulatot.

A hátsó lámpák szimpla felfestések ugyan, de itt nem is vártam el azt, hogy vékonyka, arányos műanyag betétek legyenek. Ellenben kissé zavaró, hogy a visszapillantók nincsenek "tükrösítve". 

Igényes minden részlet, ám itt érzem egyedül, hogy az olasz dizájnba
kissé belecsorbult a japán mérnökök fejszéje és/vagy a költségkerete.
Legalább egy rácsos elem lehetett volna lyukas. 

A feliratok és márkajelzések egy része nem az igazi. Szabad szemmel nézve... Nagyító alatt ugyanis mind megállja a helyét. Ebből a szempontból egy-egy 1/64-es Kyo esetén mindig hibába esek, hiszen sokszor már szinte akarom is, hogy végre legyen egy-egy elrontott tamponnyomás valamelyik példányon. Közelről vizsgálva azonban ki kell ábrándulnom és nyugtáznom egy hanyag legyintéssel, hogy már megint minden klappol, precíz, közel tökéletes. Azt hiszem ha ennyi csalódás érne az életben, akkor boldog ember lennék. 

Bizony-bizony,  a Veneno felirat ott van a vezérsíkokon.

Az utastérnél muszáj egy picit újra kötözködnöm. A sok-sok remekül kidolgozott részlet a karosszérián kritikára sarkall a beltér szemlélése során. Manapság nem nagy kunszt legalább az üléseket, vagy a műszerfalat gyárilag kifesteni, vagy más színű műanyagból önteni. Itt azonban minden fekete. Túl nagy gond persze nincsen, elvégre az autót két csavar tartja egyben. Tehát ha egyszer elborulna az agyam és egy limitált szériás modellt ki akarnék pingálni, akkor a lehetőség tálcán kínálkozik. 

Talán megbocsájthatjuk a fekete utasteret.

A teszt végére érve lezárásul újra dicsőíthetném a Kyoshot, ismét elszállhatnék egy kicsit a Veneno keltette gondolataimmal. De most az egyszer úgy érzem, hogy nincs mit leírni, még jobban kifejteni, nyomatékosítani. A képek szolgálnak a leghitelesebb bizonyítékául annak a ténynek, mely szerint ez a gyártó az 1/64-es soraival immár nem csupán az e méret körüli autókat gyártók ellenfele, hanem lassan kezdi magához vonzani mindazokat a gyűjtőket, akiknek már kevés csak a bliszteres, ritkán nem factory erroros játékautó, vagy éppenséggel belefáradtak az 1:43-as méret drágulással együtt járó felhígulásába. Illetve 1:18-ban csakis a legnagyobb vágyaiknak enged(het)nek. 

Harcra készen a három őrült.

Toro, Toro!!

Ha egy nőhöz kellene hasonlítanom a Venenot, akkor leginkább Monica Belluccit
tudnám elképzelni... Joker álarcban... pirosan izzó pupillákkal, mérges tekintettel...
szegecses csuklópántokkal... testén végigfutó latex-szalagokkal...tűsarkú
csizmában...kezében vasvillával...

A Venenot még mindig nem sikerült teljesen megfejtenem. De ha visszanézek a régebbi Lamborghinikre, akkor többnyire csak a megfejthetetlenek égtek mélyen bele az elmémbe. Talán nem is kell mindent megérteni egy Lamborghinin. Talán pontosan ezért Lamborghini a Lamborghini: vad, őrült, titokzatos. Lehet gyűlölni és lehet imádni. Középút nincs. Az marad a csak a divatnak gyártó konkurenciának. 

"Az illatod, akár az autód"

"Megbízható, sportos, férfias!"

Ez a szlogen illene az alábbi, első pillantásra meglepő képhez.

A Solido Celicákról cikkel készülök, azonban a Toyota kölni és bőrápoló némi magyarázatot igényelnek. 

A Toyota, akárcsak a legtöbb, általunk autógyártóként ismert japán cég, egykor családi, vagy több család által birtokolt konzorcium részeként jött létre a második világháború után, amikor a törvények ezeknek a zajbacuknak nevezett vállalatok feldarabolását írták elő.

Manapság ezek az egykori nagyvállalatok a gazdasági nehézségek miatt éppen egykori társcégüktől kapnak segítséget - így volt ez a régen egybe tartozó Panasonic és Sanyo újraegyesülésével.

Hogy a Toyotánál is ez a helyzet, arról nincsen túl sok elérhető információ; a ma is létező Toyota Company / Japanese cosmetics szerint itt inkább a hagyományokat követő módon (ti.: több lábon állás) 1980-ban alapított leányvállalatról van szó. Mindenesetre a nyolcvanas években még az autógyártó márkajelével gyártott kozmetikumok jelentek meg, melyeket most Apáthi Gábor adott oda a kelenvölgyi börzén, hogy méltó helyre kerüljön egy "Japánautó mániás" gyűjteményében.

Miket nem hozhat a modellautó gyűjtés... :)

Tavaszi üdvözlet

A tél lehangoló szürkesége után igazi, ragyogó napsütéses március elsejével köszöntött be a tavasz. Hogy illő módon üdvözöljem, két Porschéval az anyósülésen gurultam ki egyik kedvenc fotós helyszínemre.

Túl sok szót nem is vesztegetnék, helyettem inkább a képek beszéljenek:

A két modell 1/18-as méretarányú; egy "gyári" Welly 911 / 964 Turbo, illetve a Modellbau Swiss műhely által módosított Bburago 911 / 993 Carrera voltak.

Fagyos egy 32-es

Úgy tűnik, mindig télen megyek 1/32-es modellautókat fotózni. Legutóbb a Bburago BMW 2002-je került lencsevégre, most pedig a Street Classics sorozat másik nagyágyúját, a Ford Capri RS2600-at vittem ki az idei év első hóesésébe. Ez az autó az első valódi Capri szériának - melyet 1969 és 1974 közt gyártottak - versenyzésre szánt, 2,6 literes, 150 lóerős V6-os verzióját formázta meg, ami a kedvenceim egyike.

A minta: Ford Capri RS2600 (Forrás)

A Capri érdekes állatfajta; ugyebár gyakorlatilag nem más, mint a jenki póniautó, a Mustang európai féltestvére, egy Taunus / Cortina alapokon sport(os) kupé. Szóval egy amerikai (ottani mércével mérve) kisautó európai kistestvéreként, annyira hihető mint Danny deVito, Schwarzenegger ikreként a filmből. Nem véletlen, hogy bár tényleg kedvelem ezt az autót, igazán komolyan venni sosem tudtam. 

Tesók? Persze :) (Forrás)

Hasonlóan fura méretarány az 1/32; periférikus méret ez a modellautók palettáján, még az 1/24-esnél is jobban. Leginkább bóvli játékautók készülnek ilyen kicsinyítéssel, s ezalól sajnos a Bburago sem akart túlágosan kibújni: a BMW 2002-esük elég gyenge darab, s mostani Caprijuk sem fogja fényesre csiszolni a Street Classics sor renoméját. 

Bburago Street Classics Ford Capri RS2600 (Forrás)

Első pillantásra mégsem írtam le ezt a Caprit annyira, mint a BMW-t. Az arányai rendben voltak, s a részletei sem tükröztek olyan fokú tervezési és kivitelezési igénytelenséget, mint a meglehetősen elnagyolt bajor kollégának. Inkább valamiféle ódon aura lengi körül a festett lámpáival, karos ajtajaival, csavarozott és nem szegecselt alvázával. 

Vérforraló a piros és fekete kombinációja

Persze a lámpák tamponnyomása kicsit elcsúszott, akárcsak a szemfesték egy ledér kölni pillangónál az este ötödik kliensénél, s a szép ívű hátsó oldalablak is furán van a helyén, mintha a gyorsan kapta volna magára az a pillangó a melltartóját a strici testipari szakmenedzser látogatása előtt.

Elcsúszott szemfesték, félrecsúszott pánt - ez nem úrihölgy

De valóban eddig tartanak a negatívumok; a kicsit bumszli visszapillantó tükör már csak kismértékben zavaró, a furcsán ferdén elhelyezett feliratokat és matricákat pedig inkább az autó anakronisztikus stílusának írom fel.

Megkapó viszont a vörös alapszínt feldobó mattfekete motorháztető, és a ráfestett ablaktörlők - más kérdés, hogy ezek csak az ablaktörlők karjai, míg a lapátokat mintha elvitte volna a kínai, költséghatékonyságot felügyelő supervisor. Vagy a cica.Érdekes, hogy míg elöl a lámpákat csupán tamponnyomások jelképezik, hátul már valódi, igaz csak egyszínű, sötétvörös műanyagok teljesítenek szolgálatot. Ki érti ezt?

Bár nem nagyon látszik, de valódi hűtőrács van kialakítva. Ez pozitívum!

Menők a kerekek, melyeknek formája - ahogyan Csabi kollégával megvitattuk - emlékeztet a Fiat Abarthokéra. Persze ez nem egyedi dolog, elég csak ha összenézzük a Skyline-okon dicsőségre jutott Watanabe felniket a Ford Escorton és a Miniken előszeretettel alkalmazott Minilite kerekekkel. Akárhogy is, ezt a részletet jól eltalálták. 

Hasonlóan tetszetős részlet a hátsó lámpák közti tér mattfekete festése - erről a klasszikus Fairlady Z/ 240 Z színösszeállítás ugrik be, ami nagy kedvencem.

A belsőtér sem nagyon látszódik. Nem is kár ezért. De az az oldalablak :(

A belső tér puritán, a fekete műanyagból nem sok részlet látszik; ami viszont látszik, az az ajtók viszonylag nagy illesztési hézaga és lógási hajlamossága.

Közös kép egy 1/32-es testvérrel...

Ha nem is olyan élesen, mint a BMW 2002 esetében, de a Bburago Ford Capriján is érződik a low budget gyártás: jó alapötlet mellett véghezvitt közepes tervezés és összecsapott kivitelezés sajnos megfosztja az autót a legendává válástól. 

Mindemellett azért reméljük az egykori olasz gyár lassan visszatér ahhoz, amihez a legjobban értett: a költséghatékony gyártást okos ötletekkel kivitelező szép modellekhez, a nagyobb méretarányokban.

ARII Nissan Skyline KPGC10 GT-R makett és Bburago Ford Capri modell

Bburago Gyermek Mentőorvosi kocsi

Ritka öröm, amikor az ember magyar tematikájú kisautóval találkozik az áruházak polcain, bár sajnos gyakran nem is különösebben jó minőségű modellek jelennek meg ilyen formában.

A Bburago rendőrségi Ford Focus kombija régi ismerős, a mai napig rogyásig vannak töltve vele a játékosztályok polcai - azt hiszem kicsit elszámították magukat az illetékesek az eladható darabszámot illetően. A bemutató után néhány évvel most újabb variáció jelent meg a témára, ezúttal a Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőorvosi autójának tamponnyomása került fel a már jól ismert kasztnira.

A megformázott győri Gyermekmentő és annak személyzete (Forrás)

A valószínűleg karitatív céllal kiadott kisautó első pillantásra meglepően hűen adja vissza a megformázott, MA-03-03 rendszámú eredetit, amely Győrben van szolgálatban - sajnos azonban egy-két lépés távolság kifejezetten jól áll neki.

Maga a Ford Focus alapmodell, bár nem a Bburago legjobban sikerült darabja - a lámpák illesztése, és a bugyuta kerekek és a nyolcvanas évek kínai gagyijait idéző bepattintható alváz sokat rontanak az összképen - elfogadható kompromisszum.

A magyar Bburagók együtt

A tamponnyomás pozicionálása viszont még a Hot Wheels mérnökeinek rémálmait is alulmúlja; milliméteres elcsúszások és lyukak láthatók, különösen a mentő rózsaszín csíkjánál, melynek anyagának fedő képessége és a Focus karosszériájának íve helyenként kiütötte egymást, s a fehér alapszín rondán előbújt.

A feliratok és az alapítvány emblémája viszont szépen kivitelezett.

Ugyanez a kettősség a dobozon is érezhető: a rendőrautó csomagolásából még hiányzó, az autót pozicionáló kerék kivágásokat a Gyermekmentő csomagolása megkapta, így a Focus nem gurul előre-hátra. Viszont a "Gyermek Mentőorvosi Kocsi" felirat kicsit sántít, hacsak nem a kisautó játék mivoltát szerették volna vele kihangsúlyozni.

A feliratok és emblémák szépek, a tamponnyomás kritikán aluli

Persze ezeket a kritikákat inkább mint megfontolandó javaslatot teszem meg, a jövőbeli projektekhez. Lehet, hogy az autó darabára 10 - 50 Ft-al több lett volna, ha a tamponnyomást és a doboz dizájnját igényesebben kivitelezik, viszont nem keltené elsietett félmegoldás látszatát. Megéri ennyivel többet belefektetni, mert a dolog jelentősége megérdemli, s a vevők nem emiatt az összeg miatt fogják visszatenni; a kevéssé igényes megvalósítás miatt hamarabb.

Nemes kezdeményezés a Bburago kisautója, amely felhívja a gyerkőcöknek játékot cásárló anyukák és apukák figyelmét egy olyan kezdeményezésre, amely valóban fontos és értékes dolgot végez. Ha csak annyi eredményt ér el ez a játékautó, hogy az általa felkeltett figyelem révén megnövekedő adományokból újabb gyermekmentőket állíthatnak szolgálatba az országban, már megérte kiadni.

Szerpentinen vadászó kígyó - Welly Porsche 918

A tél ezidáig nem mutatta különösebben szép arcát; nyomasztó szürkeségénél már csak a lassú tavaszodás előjelei zavaróbbak. Igaz, ez utóbbira azt mondják, nem példa nélküli jelenség, régebben is előfordult már ez, ráadásul az elmúlt év egyik legszebb autóját is a szürke télben, s ahhoz illő színben szerváltam be.

Az utóbbi idők legnagyobb meglepetése a Welly szárnyalása volt; kisebb és nagyobb autói is megvettek magukkal ár-érték arányukkal és minőségükkel. Valami olyasmit mutat a feltörekvő kínai cég, amelyet a szakma régi motorosai mintha kezdenének elfelejteni: nem biztos a 689 beépített alkatrésztől és a fényképeken kiposztolt, autókat szorgosan összeszerelő munkáskezektől lesz egy modell izgalmas. Ugyanis a nem high-end minőség is tud vonzó lenni, ha a megfelelő részletei jól ki vannak dolgozva az autónak és nem szúrják el buta hibákkal a többiek kidolgozását. Ez a tétel Csaba kolléga egyik alap vesszőparipája, amellyel nagyrészt magam is egyetértek, és ez az, amiben a Welly kiemelkedőt alkot.

Szürke árnyalatok

A szürke tél legszürkébb, mégis legizgalmasabb modelljét a helyi drogéria kisautó osztályán pillantottam meg, s megfontolás nélkül tettem a kosaramba. Nem véletlenül: a Welly már meggyőzött,s a megformált Porsche 918 Spyder is a kedvenc aktuális stuttgarti verdám.

A 918-as ugyanis szerencsésen túllépett szellemi elődje, a Carrera GT penis extender stílusán; már ránézésre is közelebb áll a klasszikus, könnyed Porsche Spyderhez, mégha a hibridhajtás miatt jókora többletsúly is nehezedik rá (Porsche Carrera GT: 1380 kg < Porsche 918 Spyder: 1700 kg).  Persze mindezt egy igen fejlett, és - sötétzöld álmainkban - környezetkímélő hajtáslánc egészíti ki, ami már méltó tromfolása az elődjének, hiszen itt 608 LE-s V8-as benzines + két darab, összesen 208 kW - nem szépen fogalmazva 279 LE - teljesítményű elektromos hajtómotor áll szemben az öreg csajozós papucsszörny 5.7 literes, V10-esének 612 lóerejével.

Rávakuzva jobban látszik a rácsozás

Az autó formavilága a fűben előrecsusszanó, vadászó kígyót idézi, így egyértelmű volt, hogy egy kanyargós szerpentinre vigyem fotózni. Az ősz / tél fordulójának tompa szürkeségében is könnyű volt a Nürburgring csodálatosan félelmetes kanyarjait odaképzelni, ha már James Dean kaliforniai száguldásainak fantáziáját elfújta a hideg szél.

Jól áll neki a szerpentin

A Welly NEX-szériás Porschéja kiválóan teljesített a teszten: a karosszéria festése a valódi autó grafit / ezüst csillogását követi, a festékpigmentek illenek a méretarányhoz.

Az első dolog, a figyelmemet a boltban is felkeltette a nem túl egyszerű kerekek alatt lapuló hűtött és sárga féknyereggel ellátott tárcsák kivitelezése volt. Erre a fícsörre már az Audijuknál is piros pontot adtam, azonban itt még plusz pont jár a kormányozható első kerekekért!

Sikítózöld ketrecben a lábaskígyó. És micsoda papucsokat visel! Élőben nem olyan műanyag hatású, mint a vakuzott képen.

A lámpák pontosan illeszkednek, minimális hézaggal; a LED lámpatestek kialakítása nem high-end, de bőven elfogadható. A orr rácsozata és a Porsche-logó pontos tamponnyomása viszont már jócskán az 1/24-es játékok fölé emeli a modellt. Ez az érzés hátrafelé haladva tovább erősödik; az autó nem túl egyszerű formai játékain hibatalálat nélkül siklik át az ember szeme, hogy újra és újra visszatérjen a szinte már művészi kerekekre és a kerékagyba nyomott újabb Porsche-logókra. Itt már ugyan van némi bizonytalanság: a bal első keréken kicsit elmosódottnak tűnik az embléma, míg hátul tökéletes. De őszintén szólva ezt már csak a sokadik átnézésre vettem észre, így nem is írom kárára.

Kígyófej - igazi hüllőszemekkel és alig kiöltött nyelvvel.

Az ajtót kinyitva újból kettős érzés fogja el az embert. A hézag egyenletes és kicsi, a nyitókar pedig szinte észrevétlenül van elrejtve a tokozásba, nagyon kellemes megoldás. Ami zseniális, az az ülések bőrhatású textúrája és a sárga díszvarrás (itt természetesen "csak" pontosan és jól kivitelezett tamponnyomás), ami a küszöb, az ajtó belseje és az ülések mögötti rész karbontextúrájával együtt valóságos vizuális orgiává teszik ezt a részt. Attól tartok a fényképek messze nem adják vissza hűen, mennyire jól sikerült az a nagyon sokszor, nagyon bántón elnagyolt részlet.

Ehhez képest a középkonzol és a kormány meglehetősen ingerszegényre sikeredett - mintha a textúrákra fordítható pénzt innen spórolták volna ki. A műszerfal óráit szerencsére nem hagyták el, viszont a pedálok a már az Audinál is nehezményezett módon primitívek.

Selymes bőrtextúra, karbon hűvösség sivár részletek egyszerre

Hátrébb haladva az oldalra kivezetett kipufogó jelzik, hogy ez a modell még csak a prototípust formázza meg - a sorozatgyártású autón már az ülések mögül eregeti minden bizonnyal minimális káros-anyag tartalmú füstpamacsait a tengely elé helyezett V8-as.  Mindenesetre a csövekbe tett fekete festékpöttyöket igényelte a reménytelenül műanyag hatású kipufogó már egész hihetőnek tűnik. A tanksapka leginkább egykori, méltán megutált Jawa Mustangomat juttatta eszembe - de ez már csak szubjektív észrevétel, mivel egyébként ez is kiválóan festett részlet. 

A (Carrera GT-re leginkább emlékeztető részletként felbukkanó) far már semmi kiemelkedőt nem mutat: a motorháztető ennél az autónál nem nyitható, cserébe a kormányozható kerekekért, a "918 Spyder" felirat jól pozicionált, a lámpák hihetőek, de borongósan sötétek.

A 2014-es év nem ígérkezik túl könnyűnek gyűjtői szempontból (sem): tavaly olyan gyártók szűntek meg, mint a Johnny Lightning, a Yat Ming , vagy a személy szerint leginkább fájdalmas veszteséget jelentő HPI, emellett az alapanyagárak és a kínai munkaerő drágulása miatt robbanásszerű és drasztikus áremelkedésre lehet számolni. 

Ennek ellenére a feltörekvő márkák, mint a Welly, vagy az RMZ bizakodásra adnak okot: tud még ésszerűen is fejlődni ez az ipar, a modellgyűjtők legnagyobb örömére.