Vonzó kékség - Minichamps 1/18 FIAT X1/9 teszt

Az utóbbi napokban egyre hevesebb ingert éreztem arra vonatkozóan, hogy végre ismét egy 1/18-as modellt vizsgáljak meg ezen a blogon. Egy régebbi modellfotózás képeit nézegetve találtam rá a mai tesztalanyra. Egy hozzám közelálló márka egyik tűzről pattant típusáról lesz ma szó, amelyet egy olyan modellgyártó készített el, melynek termékeit inkább negatív kritikával szoktam illetni, illetve magát a gyártót emiatt az átlagosnál többször vagyok kénytelen fejcsóválva szidalmazni. 

A Minichamps leginkább 1/43-as modellpalettájáról híres, de egyike volt azoknak a gyártóknak, akik az elsők között próbálkoztak meg annak idején a prémium kategóriában 1/18-as modelleket készíteni. Ma tehát egy Minichamps kerül nagyító alá, méghozzá a FIAT X1/9-esének tizennyolcad méretű mása. 

A szabadban érzi igazán jól magát.

Miután ez a modell is egy régebbi terméke a Minichampsnek, így sok reményt mai fejemmel nem adnék neki arra, hogy legalább néhány ponton mutasson "AutoArt-közeli" színvonalat. 1/18-as Minichampsből volt már előtte egy "figyelmeztető csalódásom" a BMW 730i "személyében", mivel a remek összkép mellett szinte minden részletébe bele lehetett kötni. Egyik cimborám akkor már több Minichamps modellt tudhatott magáénak és sok jót tőle sem hallottam róluk. A tetőkárpit nélküli, rideg, unalmas Mercedesek meghökkentették őt és engem is. Így ez a gyártó mindkettőnk számára megmaradt annak, amely termékeiért csak akkor áldozunk jókora pénzösszeget, ha egy igazán nagy kedvencünket készíti el. 

Úgy vettem ezt az X1/9-est, hogy kell nekem, birtokolni akarom. Nem érdekelt az, hogy milyen buta és zavaró hibák halmaza vár a zárt dobozban rám, egyszerűen szüksége volt az akkor épp kibontakozóban lévő FIAT-fíliámnak erre az autóra. A hibák ezúttal azonban mégsem tűntek annyira vészeseknek. Elismerem, hogy az elfogultság is szerepet játszhat ebben, de a karos csomagtartó mechanikák, a hátul a karosszériából kidomborodó márkajelzés és típusfelirat, a csupán festett padlókárpit, valamint a hátsó lámpáknál látszó rögzítési pontok mégsem tudtak letéríteni a modellt és általa a gyártót dicsőítő útról. 

"Korabeli reklámposzteren" feszítő jámbor vadóc.

Látható rögzítési pontok a lámpáknál, tamponnyomott
márka- és típusjelzések... Annyira mégsem tud zavarni.

A Minichamps (akkor még) 20 000 Ft alatt olyan egységet alkotott, melybe beleférnek a hibák, de egyes kidolgozottságokat már a "jobb az AutoArtnál" címkéjű kategóriába kell sorolni. A modell dicséreteként első példának említem meg az apró oldalsó indexeket, amelyeket nagyító alatt nézegetve jól látszik, hogy a díszgyűrű csupán felfestés, mégis izgalmas részei az autónak ezek a lámpaegységek. 

Már ezzel a részlettel is felülmúlta mindenkori sótlan
önmagát a Minichamps.

A felnik szintén csodásak. Talán ennél jobb árnyalatú ezüst nem is létezik rájuk vonatkozóan. 

Valós a fémes hatása a felniknek napfényben...

... és árnyékban is. 

További érdekes pont az erőforrás, melyből ugyan sokat nem lehet látni, mégis van ott több szín és rengeteg precíz alkatrész. Látszik, hogy nem egy fröccsöntött valami van odanyomva, hanem megpróbálták kihozni a németek a lehetőségeikhez mérten a legjobbat, legtöbbet. 

Kidolgozott részletek, élethű megjelenítés, jó színek.
Ezt (is) eltalálta a gyártó. 

Az utastér egyik nagy hiányossága, hogy szinte minden csak festve van, és semmilyen extra plüssözés, vagy apró szövetdarab nincs benne. Ezzel szemben mégis látványosnak nevezhető. A szellőzőrácsok is rendben vannak, a tetőt levéve pedig még jobban meg lehet csodálni a műszerfalat és az egyéb egységeket. 

Napfény járja át a "kékséget". 

Baltával faragott műszerfal, ti amo!

A váltózsák engem inkább emlékeztet egy éppen elolvadó négy gombócos vanília fagyira, de a váltógomb máris elvonja róla a tekintetemet. További érdekesség az ajtón lévő, zárat működtető pöcök. Eléggé nagynak tűnik. Az igaziak képei alapján az is. Tán még a pozíciója is rossz. 

A műanyag padló matt festékkel való lekenése
egészen jól hozza a szövetszerű hatást.

Egy további apró érdekességre hívnám fel még a figyelmet. Tudom, hogy pénzben sem mérhető apróságról van szó, de a napellenzőben lévő sminktükör engem lenyűgözött. Akkor találkoztam először modellautón ezzel az egységgel és akármennyire is torzít, mégis ott van. A Minichamps nem felejtette el. Ezért (is) óriási piros pont jár neki. 

A sminktükör. A kutyának sem hiányozna, ha nem lenne.
Megléte viszont megmosolyogtat és növeli a gyártó dicsfényét.

Ék alakú tortaszeletemen a habot mégsem ez az apróság jelenti, hanem a két csomagtartóban lévő gumiszőnyeg. Ilyet szintén nem láttam még egy modellben sem. Hajszálvékony, finom, redőzött gumilapocskák. Egyszerűen vonzzák az ember ujjbegyét. És hogy a modell adta élmény még teljesebb legyen, az autó adatait feltüntető plaketten az autó első csomagtartójának jobb oldalán sem érthetetlen hablaty található, hanem egy jobb nagyító alatt ráfókuszálva leolvashatóak az autói fontosabb paraméterei. 

A gumiszőnyeg nagy dobás volt. Más modelleknél is
lehetne több hangsúlyt fektetni az ilyen apró és
feleslegesnek tűnő kiegészítők elkészítésére.

Ezzel a kis aprósággal a Minichamps már több évet rávert néhány riválisára. De talán említhetném az összes általam felsorolt egyéb dicsért részletet is. Vicces, de ezek nagyja nem határozza meg elsőre a modell látványát, hiszen vagy az utastérbe, vagy a csomagtérbe rejtett dolgokról van szó. Mégis olyan további élményeket ad a remek, arányos, részletgazdag karosszéria által adott után, melyek miatt ezt a modellt csakis a legjobbak közé sorolhatom. 

Bukólámpás autók nélkül sokkal kevesebb lenne a Világ.

Minden porcikája nyújt valami izgalmasat, melyek
 tökéletes egésszé állnak össze. Az igazin és
a modellen is. 

A modell a hibák ellenére sem csupán szerethető, hanem egészen egyszerűen a konkrét bizonyíték arra, hogy ez a gyártó (is) tud, ha akar. Nagy kérdés ezek után, hogy miért nem akar mindig, minden modellel legalább ennyire a Minichamps? 

Számomra nem kérdés, hogy ezt a modellt Paul bácsi
egyik olasz autó rajongója tervezte. Az X1/9 iránti
szeretet 1/18-as alakot öltött.

Az autók iránt érzett rajongás fonalát miért nem folyamatosan tartva készíti el modelljeit? Hiszen én itt nem sok pénzbe kerülő egységek és extra funkciók miatt lettem elvarázsolva, hanem egy autó lehetőségekhez mért legélethűbb, precíz kidolgozottsága által. És pontosan ez az, ami igazán bosszant engem ennél a gyártónál. Egy modellt a gyűjtő számára elsősorban nem a funkciói tesznek naggyá, hanem a részletei kidolgozottságának mértéke. S nem attól rossz egy modell, ha sok a gyengébb részlete, hanem attól, ha érződik rajta, hogy semmilyen kapcsolatot nem ápolt vele a tervező, hanem csupán egy projekt volt a sok közül. Egyik modellhez sem kellene sokat hozzátennie a Minichampsnek és máris tudnám szigorúan monoton egy lapon emlegetni a Kyoshoval és AutoArttal, mely gyártók szinte minden modelljéről süt, hogy aki "elkövette", az igazán szerette is az adott autó eredetijét. A Minichamps így a fentebbi duó mögött csak a harmadik lehet nálam. Bár ha ennyire eldurran a keze (és a szíve-lelke), mint az X1/9-es esetében, akkor lazán válhat azzá a bizonyos nevetővé.

Lesz-e valaha még egy ennyire izgalmas Minichamps?

Minibaj(n)ok - Minichamps 1/64 Alfa Romeo 8C Spider teszt

Valószínűleg az 1/64-es méretarányú modellek töretlenül egyre feljebb ívelő sikerének egyik oka a gyermekből felnőtté cseperedő, játékautósból modellautóssá érő gyűjtő természetes fejlődése. Ki az, aki azzal kezdte a gyűjtést, hogy anyu és apu hozzávágott egy 1:18-ast 10-20 1/64-es méret körül táncoló Matchbox és más játékautó helyett? Ilyen nem volt soha és nem is lesz. Ha előfordult volna bárkivel, akkor nyilván talán már nem is emlékszik rá, hogy a pici játékautók helyett ő egy ilyennel kezdte. Jobb esetben megvan még neki elfogadható állapotban, bár jelen pillanatban is egy távoli világ ismeretlen, teljesen semleges darabjának tűnik számára. Rosszabb esetben pedig egy-két fénykép, vagy pár megmaradt, félig megrágott alkatrész emlékezteti rá. Örömmel gondolunk a régi idők játékaira, azokra a kisautókra, amelyek oly boldog perceket szereztek nekünk. Gondolunk egy jóízű mosollyal azokra az időkre még akkor is, amikor már pénzkeresőkként az 1/1-es autók is elérhetőek számunkra nem csupán a hátsó ülésen az ablakra tapadva, hanem a bal 1-ben azokat vezetve. 

Az 1/64-es méretarány mind közül a legalattomosabb. A magyarázat egyszerű. Méretben ezek a picikék testesítik meg gyerekkorunk játékautóit, kidolgozottságban viszont már a felnőttkori ideológiáink jelennek meg bennük. Minden egyes darab keveredik a nosztalgia-érzettel és azzal a fájdalmas felismeréssel, hogy a mi generációnk ennyire tökéletes kisautókról gyerekkorában még csak nem is álmodhatott. Pontosan ezért birtokolni akarunk pár darabot jóval nagyobb összegeket fizetve értük, mint egy aktuális játékautóért. Rájöttem arra, hogy teljesen felesleges ezen sajnálkozni, hiszen lehet, hogy gyerekként nem tudtuk volna ezeket a miniatűr csodákat sem úgy értékelni és a helyükön kezelni, mint mondjuk egy 1/18-ast. Eljutottunk viszont egy olyan pontra a gyűjtésünkben, hogy választhatunk játék és modell, olcsó és drága között. És elsősorban nem a pénz diktál, hanem az AUTÓ. Az autó mondja meg mikor mit vegyünk, vagy épp mire tegyünk félre. Ha igazán vágyunk rá, akkor előbb-utóbb meg is szerezzük. Kérdés, hogy a technológia fejlődése és a gyártók profithajhászása által kifeszített kötelet tudjuk-e úgy a nyakunk köré tekerni hosszabb ideig, hogy az ne fojtson meg? Lesz-e idővel az 1/64 olyan, mint mondjuk most egy prémium 1/18-as? Buta kérdés, hiszen egészen biztosan lesz. De vajon mi akkor is ezt a méretet fogjuk a számunkra legkedvesebbek közt emlegetni, amikor öt számjegyű összegbe kerülnek majd az ennyire kidolgozott darabjai? Ha nem vigyázunk, akkor az 1/64 még kegyetlenebb módon tud minket az anyagi romlásba taszítani, mint bármely más méretarány. Annyival járunk csupán jobban a nagyobb méreteknél, hogy ebből több darab elfér egységnyi helyen, könnyebb hazacsempészni és egy pillanat alatt betenni a vitrinbe, hogy majd később kivegyük onnan széles mosolyok közepette (mintha eleve csak a rég meglévő darabokat akarnánk csodálni és nem valami új szerzeményt vizslatni) elkerülve a "már megint egy ilyen gyöszt vettél?" -típusú családi perpatvart. Na persze nem azért írom le ezeket a mondatokat, mert oly nagy megmondónak tartom magam, hanem ezzel magamat is a józan ítélőképesség folyamatos gyakorlására intem, mert ismerve eddigi pár modellvásárlásomat és tapasztalva a technológia fejlődését a modellgyártásban (is) joggal vagyok befosva a személyes jövőbeni anyagi csődtől. 

A Minichamps is tökélyre fejlesztette a jelen korban az 1/64-et. A gond ott van, hogy a rajongás adta bizsergető érzés hiánya a tervezőasztaloknál nagyon is meglátszik a kész autókban. Nem sótlanok, nem unalmasak, hanem sterilek, ridegek. Mai példa erre az Alfa Romeo 8C Spider. Nem fér bele ugyan a kedvenc Alfáim TOP 10-es listájába, de ebben legalább tökéletesen tükröződik a régi Alfák szenvedélye. A hatvanas évek dizájnját remekül felfrissítették általa és egy cseppet sem vitték túlzásba. Nem véletlen, hogy sok gyártó dolgozta fel ezt a típust. Az viszont már-már hihetetlen, hogy mindenkinek kimagaslóan jól sikerült a saját 8C-je méretaránytól függetlenül. Régóta kellett már ebből a típusból egy darab a gyűjteményembe. Végül a Minichamps "szpiderre" esett a  választásom. Az ok egyszerű: olcsó volt. 

Exkluzív hatás.

A modell fényes kartonban, plexi vitrinben pózol. A vitrin tetején a "Paul's Model Art" és Minichamps felirat található pici matricán. 

Felülnézetből is modellnek tűnik. Eddig jó!

Magát a Minichamps feliratot annyiszor látjuk ezen a csomagoláson, hogy a negyedik észrevétel után el is kezdünk kételkedni a szimpla magamutogatás tényén. 

Ide még felfért volna párszor a nevük. 

A kigúvadó szemű júzer csak ront az összképen. Ha én modellgyártásba kezdenék, biztosan nem idiótákkal akarnám reklámozni az autóimat, de nem is írnám fel a csomagolás minden oldalára a nevemet. Eleve mit lehetne idiótákkal reklámozni? Melyik az a termék, ami csak akkor lesz sikeres, ha félnótás emberekkel hirdetik? Nem olyan ez, mintha a gyártó maga nézné le azt, aki egy ilyen méretű modellt vásárol? "Hülye vagy, de legalább a miénket veszed. S ez nekünk jó." 

"Mert hülye azért nem...de, de nagyon is!"

Kibontás után végre el lehet időzni a lényegen is. Az Alfát két apró csavar rögzíti a talapzathoz, melyen baloldalon az autó neve, alatta a szín gyári elnevezése látható. Jobb oldalon pedig a limitált kiadásra utaló felirat. 

Tetszik a színkód feltüntetése. Nagyon tud ez a Minichamps!

A fényezés túl vastag. Kár érte, de azt megszokhattuk, hogy ebben a méretarányban ez egy általános probléma és kevesebbszer fordul elő gyártótól függetlenül a megfelelő rétegvastagság. A fényezési hibák viszont már egyenesen az elfogadhatatlan kategóriába tartoznak. 

Ilyen a narancsbőrös kígyó.

A tamponnyomásokra esik ezután rögtön a tekintetem. Nem rosszak, de nem is annyira jók. Már e két vizsgálat után rájövök, hogy a Minichampsnek ez az Alfája nem a legjobbjai közül való. A hűtőmaszk tömött rácsa csak azért zavaró, mert a mintázat nem elég hangsúlyos, ezért egy összeolvadó masszaként hat még közeli szemrevételezés során is. 

Még közelebbről nézve pedig teljesen "szétesik" a
hűtőrács. Aránytalan, hatalmas barázdák.

A krómozások fénye nagyon jó. Látszik, hogy ez nem az a maistos, hot wheelses giccses krómozás, hanem a míves, patinás változat. Sajnálom, hogy a kipufogó végekre nem fektettek kellő hangsúlyt. Pedig ha az az egység jól sikerül, akkor nagyon sok más megbocsájtható lenne ennek a modellnek. 

A lámpatestek a díszgyűrűkkel igényesek. Nagyon nagy kár
a kipufogó végekért.

A kerekek ezüstje egyik pillanatban soknak tűnik, a másikban viszont pont jó. Az Alfa emblémás erőltetés a felnik közepében inkább nevetséges, mintsem dicsérendő. 

A felni még nem is annyira vészes. Na de a fényezés...

Az abroncsok ellenben már teljes mértékben kiverik nálam a biztosítékot. Merevebb gumianyag, semmi barázda a futófelületen. 

Amatőr, összecsapott munka. 

Az utasteret hagytam a végére, bízva abban, hogy itt egy kicsivel több dicséret jut a gyártónak és a végszó előtt még kellően fel tudom magasztalni. Az ülések nagyon szépek. Imádni lehet a formájukat, mintázatukat. 

Jól kidolgozott formák. Egyáltalán nem keltenek
műanyagos érzetet annak ellenére, hogy azok és még feketék is. 

A műszerfal a kifestett műszerekkel és az ezüst kerettel szintén kellemes hatást nyújt. Valójában ebben a méretben ez így nagyon rendben van egy átlagos kidolgozottságú autó esetében. 

A műszerfallal mutat valamit a Minichamps. Ez már
1:43-as szint.

De mivel ez egy Minichamps és Paul Model Art-ja, na meg Minichamps és Minichamps és Minichamps...ja, és Minichamps, ezért vártam volna még egy kifestett szőnyegkárpitot, vagy napellenzőket, netán belső visszapillantó tükröt is (!!!). Ezek elmaradtak, úgyhogy én sem nagyon erőltetem tovább ezt a tesztet, mert nincs értelme. 

A Minichampset csak dicsérni tudom amiért kipróbálta magát az 1:64-es méretben. Ért a modellgyártáshoz és jó összeállítású kínálattal egészen magasra tudna törni a konkurenciával szemben. Nagyon sajnálom viszont, hogy immár több évtizedes múltra visszatekintő, felettébb öntelt modellgyártóként egy olyan szent őrült tervezője sincs, mint például a Hot Wheelsnek a japán autók terén, s mint amilyen a Kyoshonak az olaszok esetében. Mert az egyedüli igazán nagy hibája ennek az autónak, hogy nem odaadó szeretettel, hanem kiszámított szakértelemmel készítették olyanok, akik egy része tán még soha nem vezetett autót. Erekciójuk pedig tízből tízszer nyilván a bérpapírjukra lehet egy autóval szemben. Ezen az Alfán spórolt Paul bácsi és bandája más autók miatt. Alapvetően ezzel nem lenne gond, hiszen a Kyosho sorait ismerve ott is jelen van a pár "muszáj-autó" és mellettük az igazi ászok. De a Kyosho nem hagy le és nem gagyizik el fontos - a kisautót MODELLKÉNT beazonosító -  alkatrészeket. A hiányosságok és hibák nem elnézhetőek, hanem fájóak. A jó megoldásokat pedig a rosszak mértéke miatt nem tudom oly könnyedén dalba foglalva hirdetni. Aki igazán klassz 1/64-es Minichampset szeretne magának, az válassza a Bentley-k bármelyikét, vagy azt a kis zöld 911-est, amire a doboz oldalán a ret... reklámarc rácsodálkozik. Ez az Alfa így egy erős közepes az 1/64-es modellek mezőnyében. Az autó minden porcikája mutat valami félbehagyott zseniálisat. De talán nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy ebből a szemszögből tökéletesen reprezentálja a Minichamps mindenkori modellgyártási filozófiáját. Minden remek megoldásra képes, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem akarja őszintén megjutalmazni azokkal a gyűjtőt. Sajnos egyre nagyobb a verseny a modell- és játékgyártók között a gyűjtők hülyének nézése kategóriájában. Ezzel a modellel a Minichamps pedig határozottan bejelentkezett a bajnoki címre. 

Egércsata - Minichamps FIAT 500 - Welly FIAT 500 teszt

Tény, hogy magamat nagy FIAT-rajongónak tartom, de azt hozzá kell tennem, hogy az itáliai autógyártás egyik ikonja eddig eléggé elkerülte figyelmemet. 

Talán a FIAT 500-as az egyik olyan négykerekű, amely ha létezne modellgyűjtő tanfolyam, akkor a törzsanyagban kapna helyet mindenki számára kötelező beszerzésként valamilyen formában. 

1:43-ban és kisebb méretekben csak-csak szerepelt a terveim között, de az 1:18-as méretben eddig a "majd" szóval intéztem el a rá vonatkozó kérdést. 

Végül csak sikerült 1:18-ban eljutnom az 500-asig. Nehéz volt ugyan, de a Minichampsnek és az akciós árának köszönhetően elkerülhetetlenné vált a vétel. 

Az öröm nagy volt, a modell pedig hihetetlenül kicsi. De itt elhiszem, hogy a valós méret arányos lekicsinyítéséről van szó és nem holmi "töltse ki a dobozt amennyire csak lehet" 1:16-os 1:18-asról, mint a Bburago esetében. 

Bár a Bburago példányával is szemezgettem egy ideig, végül azonban inkább kivártam, elvégre nem éreztem égető szükségét egy ilyen apróság birtoklásának.

A Minichamps kék egere beosont gyűjteményembe, így már el is kezdtem róla a hízelgő tesztemet írogatni gondolva a későbbi publikálásra. 

Egyszer aztán betértem az egyik Müllerbe (nem a tejberizsbe), ahol pedig a Welly 1:18-as 500-asa "várt rám". Az első pillantás élménye megegyezett a Minichamps által adottéval: pici modell nagy dobozban. 

Az alig 6000 Ft-os ár pedig újabb vásárlásra ösztönzött. 

Több összetevő is segítette pénztárcám kinyitását és a havi kötelező kiadások fejben történő újragondolását. Először is ezáltal összehozhatok egy kisebb összehasonlítást, másodszor is pedig két 500-as is kijön a Minichamps nem akciós áránál kb. 3000 Ft-tal olcsóbban. Harmadszor pedig...ööö... hát nem tündéri ez a kis vacak abban a nagy, ronda kartondobozban???

Mintha egy tábla csokoládét árulnának banános dobozban.

Így végül két apró FIAT is bebocsátást nyert 1:18-as flottámba. Egy olyan gyűjtemény tagjaivá váltak, amelyben az eddigi egyetlen kisebb autó is FIAT ugyan, de az egy X1/9-es, tehát igen csak más dimenzió. Szóval a kis koncepciómat ez a két "egér" alaposan megrágta. 

Na de ez a bejegyzés nem örömtánc, nem szimpla "de jó, hogy megvettem"- típusú akar lenni, hanem egy rideg összehasonlítás... 

Azt már most leszögezem, hogy a konkrét évjáratot, típust, kivitelt illetően igen nagy a képzavar mindkét modell esetében, tehát ezzel nem is nagyon kívánok foglalkozni. Legyen elég annyi, hogy mindkettő 500-as.

Kb. 22 000 Ft a Minichamps normál ára. Ezzel szemben majdnem 10 000 Ft-tal olcsóbban jutottam hozzá. Elismerem, ennél drágábban nem kellett volna. Na de ha az eredeti árat nézem, akkor megéri-e egyáltalán ezt a brutális összeget? 

Csak egy szó: bájos.

A fényezés és a króm kiegészítők, díszítések jól helytállnak, csakúgy, mint a lámpatestek. Utóbbiaknál azonban nagyon nem értem, hogy a normál árba hogyhogy nem fért bele az oldalsó indexek átlátszó műanyagból történő kialakítása. 

Oldalsó index: túl szép lett volna, ha...

A kerekek a dísztárcsákkal bájossá teszik ezt az apróságot, csakúgy, mint a tetőn elhelyezkedő nyitható vászonborításnak látszó egység. Az utastérből megnézve valóban az autó tetejének egy részét képezi és nem holmi fémre ragasztott szemfényvesztés. Szép munka. Az anyaga érde(ke)s. Jónak mondanám, ha nem vonzana magára pár másodperc alatt hatalmas adag porszemcsét. 

Sticky buddy-nak sem utolsó a Minichamps teteje

Ha már az utastérről is szó esett, akkor befejezem ezzel kapcsolatos mondandómat. Minden megvan és minden a helyén van. Nincs túlzásba víve a cicoma és a megfelelő anyagok használata. Lehetne mit festeni, javítani rajta még úgy is, hogy az eredeti 1:1-es autó "bele" sem volt nevezhető esztétika-ergonómia rakásnak. 

Már majdnem reménytelenül unalmas.

A motortérben és az autó orrában is hasonló érzések fogalmazódnak meg. Kevés színes részlet. Aminek ott kell lennie, az ott is van, de a nagy feketeségben keresni kell a gondosan megmunkált műanyag egységeket. 

Mit is mondhatnék erre?

Nem ezt vártam egy 70 euro körüli modelltől. 

Igényesen megmunkált alkatrészek színek nélkül. 

Túl sok az ellentmondás. 

A márka- és típusjelzések szintén a helyükön vannak és némileg javítanak is a modell megítélésén. 

Az első és hátsó lámpák, valamint az igényes krómozások "viszik" ezt a modellt.

Jól megragadta a Minichamps a kis 500-as minden mosolyra fakasztó részletét, de nem dolgozott eleget a többin. Így ha örömmel is, de némi félelmet érezve kezdem vizsgálni a 6190 Ft-ba kerülő, az eladójának még nyilván ezen az áron is hasznot hozó Welly 500-ast.

Hófehérke, a hét törpéje.

Nem tudom létezik-e butább név modellgyártókat illetően a Wellynél. Engem ez inkább taszít, mintsem vonz. Na persze az utóbbi évek során azt már megtanultam, hogy igenis érdemes e gyártó termékeire komolyabb figyelmet szentelni, mert minden méretarányban jobbat nyújtanak kategóriájukban az átlagosnál. 

A kis fehér 500-ast a Minichamps mellé téve azonnal észrevehető a silányabb, de giccsesebb krómozás a vastagabb lökhárítókon, valamint a kevésbé igényes lámpák. A különbséget mégsem nevezném oly nagynak.

Ismerkedés torinói módra.

A legrosszabb részletek talán a hátsó világító testek, melyek funkcióit csupán a rájuk kent színek alapján tudjuk megkülönböztetni. Nem átlátszóak, és még csak nem is szépek. Ilyet utoljára a Starline 1:43-asán láttam. De hát "csodák" léteznek. Még akkor is, ha egy részüket inkább elkerülnénk.

Bizonyos egységek között hatalmas a kontraszt.

Az első márkajelzés már-már a vicc kategóriájába tartozik. Hatalmas, kiálló egység (itt érzem azt először, hogy a jó megoldás valahol a Minichamps és Welly alkatrésze között van félúton).

Ekkora márkajelzés lökhárítóként is funkcionálhat...

Ellenben az, ami a Minichampsnek nem sikerült "huszonezerből", az a Wellynek igen: az oldalsó indexek apró, átlátszó borostyán színű műanyagok. Az első lámpák majdnem teljesen egyformák, a Wellynél látszik a rögzítési pont a fényszórókban ugyan, de ettől még kifejezőbb az autó tekintete. Mindenki ítélje meg, hogy ez ebben az esetben jó-e, avagy rossz.

Kedves "Minibajnok"! Valahogy így kellett volna azt az indexet...

Az utastér szinte teljesen megegyezik a Minichampsével. Ez az egyik gyártónak dicséret, a másiknak kevésbé.

Semmi extra.

Ami növeli a dicsfényét, az nem más, mint az ajtókárpit. Az anyag, a kidolgozottság és a rögzítés is jobb a Minichampsénél. Ennek köszönhetően annyira nem bántó a "letekert" ablak és a karos mechanikával nyíló ajtó.

Kár a sok hibáért itt.

Hiába a jobb összeszerelés és jó krómozás, a
 karos ajtó az mégis csak karos ajtó.

A nyitható tető itt nem szöszvonzó, hanem majdnem olcsón fénylő merev műanyag. A hangsúly a "majdnem"-en van. Itt még pont hihető a dolog. És persze port sem vonz.

Jól sikerült a tető.

Na és akkor ideje megnézni az erőművet is. Lám-lám! Itt az újabb meglepetés! Kifestett blokk és még néhány színes apróság. Egy kis ezüst, egy kis króm és máris élvezhetőbb az aprócska motor látványa. Ha az alkatrészek kevésbé igényesen megmunkáltak is, a rájuk kent festék miatt nagyobb öröm rájuk nézni, mint a Minichamps feketeségére.

A low-cost kategória nagy fegyvere a pingálás.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a jobbak elhagyhatják.

A csomagtartónak nevezett "fiókocskában" elől sok különbség nincsen. Sajnos mindkét autónál a fekete szín az úr. A nyitó mechanika a Welly példányán jóval otrombább és ezáltal nehezebben is működik. A vékony, felfestett fekete csík viszont itt is belerúg egyet a Minichamps drágaságába. Hihetetlen, hogy némi ecsetvonás mennyit dob egy modell megjelenésén.

Tudom, hogy szerepelt már ez a kép, de
ezúttal a jót kell keresni rajta.

Az eredményhirdetéssel kellene befejeznem ezt a bejegyzést, ha már eleve tesztnek indult. 

Nos, az egyik oldalon egy nagy(obb) múltú márka foglal helyet, amely magát egyértelműen az AutoArt, Kyosho és hasonló gyártók szintjére pozicionálja. Ezzel nincs is baj, hiszen a kis 500-as már elsőre is hűen tükrözi ezt. A probléma a közelebbi szemle során bukik ki. Kívülről egy szép, igényes modell, belül viszont egy unalmas kifestőkészlet. Ahhoz, hogy a gyártó zsenialitását észrevegyük az utastérben, motortérben, csomagtérben, bizony ki kellene festeni a rengeteg kisebb-nagyobb egységet. 

Kukucs!

A Welly ezért az összegért minden lehetségeset beletett a kis, fehér négykerekűbe. Itt azt érzem igazán, hogy az alacsonyan elhelyezkedő költséghatár vetett véget a finomabb kidolgozottság elérésének. A legvisszataszítóbb megoldások a túlságosan vastag lökhárítók és azok krómozásai. Sajnos nagyon sokat rontanak az autón. Na de van bőven olyan egység, amely ezt hivatott ellensúlyozni. Az oldalsó indexek, a kifestett motor, a pazar rendszámtábla és a remek ajtókárpit mind-mind azt sugallja, hogy a Welly igazán kitett magáért és negyedannyi költségből itt-ott jóval többet, vagyis izgalmasabbat mutat, mint aktuális ellenfele. 

Átszellemült tekintetű kisegerek szalvétákat rágcsálnak.

Éppen ezért a Mincihamps nálam az "ennyi is elég, ne vigyük túlzásba" a Welly pedig az "ennyi fért bele a költségkeretbe és még siettünk is" típusú modell. Számomra a Welly őszintébb, kellemes meglepetéseket tartogató, a Minichamps pedig a trükkösebb (és még finoman fogalmaztam...).

Győztest már csak azért sem hirdetek ebben a csatában, mert mindkettőn van annyi hiba, hiányosság, ami miatt nem tudok határozottan dönteni. A Minichamps precízebb, finomabb darab, elvégre modell, de az árak alapján nem négyszer jobb a Welly játékánál. Ha eltekintek a konkrét típusok által keletkezett igen komoly beazonosítási problémáktól és csak a FIAT 500-ast, a parányi, ámde nagyszerű ikont nézem, akkor megítélésem szerint annak a "jellemét" a két autó együtt adja vissza a legjobban. 

Vaddisznó az egerek között.

Na de ha csak egyet akar az ember megvenni, akkor melyik éri meg mégis?

Nos, azt hiszem, hogy ebben az esetben már inkább a presztízs, rajongás mértéke illetve a költségvetés határozza meg a döntést. 

A Minichamps lehet mindazok jó döntése, akik egy vonalat húztak meg gyűjtésük képzeletbeli minőség-kidolgozottság diagramjában, amely felett elhelyezkedő modellekből kívánnak szemezgetni. Ehhez a csoporthoz tartoznak még, akik egy adott nagy kedvencből megpróbálják a modellpiacon fellelhető legjobb példányokat megszerezni minden méretben. A Welly jó választás lehet azoknak, akik igenis akarnak egy 500-ast csak azért, hogy legyen, de túl sok pénzt nem fektetnének bele ebbe a tervbe, hiszen van pár fontosabb autó is számukra. De itt csupán két gyártó termékéről van szó. Ne feledjük, hogy többek közt a Yatming, Bburago, Norev is feldolgozta már a FIAT 500 valamelyik továbbfejlesztett verzióját. Szóval lenne miből válogatni.

Egérkék játszadoznak egy lótetemen.

A többi 500-as (és hasonló társai) is bizsergeti ugyan a fantáziámat, de ezzel a duóval mégis tökéletesen kielégítettnek érzem magam. Jó lenne egyszer egy még átfogóbb tesztet írni a többi gyártó FIAT-jait is belevonva. Azonban most a kis listám "beszerzés várható ideje" elnevezésű oszlopába az ő nevük mellé is ugyanaz a rövid szó kerül, mint ami a már megszerzetteknél szerepelt egykor: "majd".