Elmattelkodott csodagépek - Matchbox Alfa Romeo 4C vs. Hot Wheels '90 Acura NSX

Amikor már tudni lehetett, hogy idén érkezik a Matchboxtól az Alfa Romeo 4C, a Hot Wheelstől pedig az elvileg teljesen utcai, alap-NSX, már dörzsölgettem is a tenyeremet, hogy végre újra egy Alfa a Matchboxtól és egy nem versenykiadású NSX a HW-től. A vásárlás tehát betervezett volt. Az első netes képek láttán azonban az NSX-et nem akartam elhinni, és azért kicsit az Alfától is elment a kedvem. Miután azonban pár nappal ezelőtt egyszerre vigyorogtak rám ​az egyik hypermarketben, nem tudtam ellenállni egyiküknek sem. 

Akár  egy hármas teszt is születhetett volna, hiszen a Matchbox piros 1M BMW-ből is akadt pár darab. Neki sikeresen ellenálltam. Nem volt nehéz. Az 1M hosszú évek óta számomra az a BMW, amiről érdemes ódákat zengeni és legalább két különböző méretarányban szeretnék egy jobb darabot a magaménak tudni, hiszen a klasszikus, E30-as szellemi utódjának tartom. Annak az igazi, vagány, német gépnek, ami nem tudatmódosító szerektől szétcsapva "bangleködik" a macskakövön, hanem szépen, magabiztosan vonul az utcákon és egészséges önteltséggel csap oda, ha kell. A Matchbox nem tudta lekódolni saját nyelvére az 1M adását. Talán nem is fogta fel, hogy a német mérnökök végre játszani akartak egyet a maguk módján. Gátlásaikat levetkőzve, sok-sok E30-as videót megnézve szimplán csak élvezni akarták, hogy újra adhatnak egy olyan csodagépet a világnak, ami nem akar többnek tűnni, mint ami, viszont a lehetőségekhez mérten színültig van rakva minden olyan huncutsággal, amelyek miatt már most kijelenthető, hogy az 1-es BMW igazi klasszikus lesz. 

Én a BMW helyében megvontam volna a licencet.
Jobban el tudnám viselni ezt az autót mondjuk
"MBX Super Sausage", vagy "MBX Sorrywecan'tmakethe1Mrealistic" néven... (forrás)

A Matchbox tehát tökéletesen megismételte évekkel ezelőtti merényletét. A borzasztóan aránytalan Alfa Romeo 155 után a BMW 1M-et is úgy rontotta el, hogy akinek ez az autó a mítosza, az is csak hatalmas belső harcok árán juthat el a megvételéig. Miután sikerült kellően felfokoznom e kép láttán a hangulatomat, folytatom is immár a teszt két főszereplőjével. 

Újra egy Alfa a Matchbox-bliszterben.
Örülni kéne, de nem igazán megy.

Az Alfa Romeo 4C nem tartozik a kedvenc Alfáim közé, de én próbálkozom. Sőt, határozott erőkkel vagyok rajta az ügyön és igyekszem mielőbb jó helyre tenni szívem olasz trikolorban virító csücskében. A siker egyik kulcsa, hogy nem tanácsos az utóbbi 10-15 év Alfáiról túl gyakran képeket nézegetnem. A korábbiakról pedig egyenesen tilos. Továbbá ki kell valamilyen módon törölnöm emlékeimből a virgonc Lotus Exige létezését is... 

A háttér nem is lehetne találóbb. Hiszen ott legalább egy 

cento percento vagány Alfa látható.

Elnézve ezt a kis vörös dögöt csak közelebb férkőzik hozzám a Cayman, ööö 4C típus minden egyes közelebbi vizsgálat után. A fényezés rendben van, a tamponnyomások jók lennének, de itt érzem először igazán a rokonságot fizikai valójában a Hot Wheels-szel. 

Elcsúszott szemek. Akár egy pszichothriller címe 

is lehetne.

A kerekek szépek, festésük jónak mondható. Bár a króm közelít a hot wheelses harsányság felé. Ha egyszer teljesen ellehetetlenítődik a Matchbox kisautógyártóként, akkor kerekek gyártásával még mindig sikeres lehet, hiszen jelenleg ez az egyetlen olyan jellemzője, amivel pozitív irányban emelkedik ki a játékautók mezőnyéből. 

Virít a króm. De még épp elfogadhatóan.

Az utastérből nem sokat látni, de a műszerfal jellegzetes vonalai, formái így is kirajzolódnak. 

Mintha az utastérre az átlagosnál több 

figyelmet fordítottak volna.

Az alvázból kinőtt kipufogó végek korántsem annyira kecsesek, mint pl. a Majorette Alfa Giulietta végei, de egy beletörődő legyintés kíséretében még megfelelőek. 

Ha a kipufogók közötti különbség nem lenne elég, akkor

 lehet fejet fogni a tamponnyomások közöttiektől.

Az alvázon nem sok látnivaló van. Viszont a méretarány feltüntetését nem találom. Úgy látszik egy újabb matchboxos jellegzetesség tűnt el a Mattel süllyesztőjében. 

Kezd egyre súlytalanabbá válni az autó hasa 

közepén lévő logo. 

Igazán haragudni nem tudok. Az autó még a negatívumok ellenére is klassz darab. De egy Matchboxnak nem csupán klassznak kellene lennie, ugyebár... 

Gagyihoz közelítő játék minőségibb kerekekkel vs. 

minőségi játék gagyi kerekekkel.

A Hot Wheels egyszer újra biztosan rászolgál majd a dicséretemre, hiszen minden évben üt olyat egy-két autóval, amiért megérdemli a magasztalást. Az üres időszakban azonban olyan szintű címeres hitványságokat okádik ki magából, melyekre reményeim szerint nem csupán nekem sikerül ennyire kiakadnom. A '90 Acura NSX elnevezésű fantáziaautójuk nálam már túllőtt minden határon. Ez csupán csak nagy vonalakban hasonlít az eredeti NSX-re. És itt már érződik is az, hogy a Hot Wheels nem akart egy újabb japán csodagépet méltó módon elkészíteni. Legalábbis az NSX-et nem. 

A grafika a kartonon legalább jól néz ki.

Pár stílusjegy egyezzen, de mehetnek rá extra légterelők és traktorkerekek hátulra. Jó lesz a régi szerszámot módosítani a szintén kétségbe vonható eredetű versenyverzióról, felesleges normális újra költeni. Nem kell erőltetni, elvégre nem amcsi V8-ról van szó, de még csak nem is Flintstones járműről. 

Nyomokban NSX-et tartalmaz... 

Sajnos itt meg kell érteni azt is, hogy ezzel az NSX-szerűséggel a Hot Wheels egyszer s mindenkorra nagy nyomatékkal elismeri, hogy magasról letojja az autókat. Számára csak projektek léteznek. Hol jobb, hol rosszabb, hol sikeres, hol bukott autókkal. Az NSX legendás, sikeres csodaautóként sem kapta meg azt a fajta odafigyelést, amit a sokmilliomodik verziójú Ford Mustang, vagy éppenséggel a Toyota Celica, ha már japán autónál tartunk. Csupán egy szükséges plusz kitöltőanyag a Hot Wheels 2015-ös dobozában. 

Már elölről is inkább emlékeztet egy Fiero-ra épített 

Ferrari-replikára.

Velem együtt akadnak persze még páran, akik így is megveszik. Az mindegy is, hogy miért. Örömérzet generálása, mert valóban tetszik az illetőnek, vagy az enyémhez hasonló bejegyzés megírása is lehet a cél. A pénz kiadva, a termék megvéve, gyomortartalom az íróasztalra pakolva. Tehát ez a projekt is sikeres, akárhogy is nézzük. De ha magára az autóra gondolunk, a Ferrari F40 japán válaszára, arra az autóra, amelynek a fejlesztésében maga Ayrton Senna is részt vett, akkor nem akarunk falat törni dühünkben, amiért a Mattel ennyire meggyalázza a Honda NSX-et a világ szeme láttára? 

A lámpák valamennyire hasonlítanak az NSX-re. Sőt! Még az 

Acura felirat is ott van középen! Hát ez szenzációs!

Legalább annyira szégyenteljes produkció ez, mintha egy világhírű, Grammy-díjas zenész két kólás üveg egymáshoz ütésével dolgozná fel Vivalditól a négy évszakot és még turnét is szervezne újdonsült témájára a nagy pénz reményében. Arról nem is beszélve, hogy művét (inkább igénytelen rémtettét) ő maga világszenzációként kezelné. 

Lenne pár ötletem arra vonatkozóan, hogy melyik matteles 

engineer mit kezdjen ezekkel az ocsmány kerekekkel. 

Ezen az autón semmi sem stimmel. Emlékeztet az NSX-re, de nem az. 

Különálló egység a kipufogó. Ennek ezúttal nem tudok 

örülni. 

A teszt győztese egyértelműen az Alfa Romeo 4C. Mutat valamit a klasszikus Matchboxokból, de nagyon sokat le is hagy belőlük. Mindez a Hot Wheels autók nagyjára jellemző elrontott, igénytelen tamponnyomásokkal egészül ki. Kérdés, hogy ha egy átlagos Realtoy autó is szerepelne ebben a tesztben. akkor milyen arányban verné meg a nagyobb nevű riválist. Az NSX-utánzatnál természetesen jobb az Alfa. Bár annál egy vacak, licenctelen kínai cucc is eredetibb, izgalmasabb, hogy akkor már a sok esetben utastér nélküli Maisto kisautókról ne is beszéljek. Hiszen ott legalább a karosszéria elégséges megmunkálása és az eredeti hűbb lekövetése megvan. 

Egyik autó sem hozza az elvárt bizsergést.

Szerintem elkezdhetjük visszasírni a YatMinget. 

A Majorette a csúcson.

Természetesen mind a Matchbox, mind a Hot Wheels esetében van még remény arra, hogy idén akár több alkalommal is dicsérjem. Az Alfa 4C és a Honda NSX ily módon való elrontását azonban nem fogom nekik akkor sem megbocsájtani. De még a BMW 1M-ét sem. 

A nagy Hohoho - Trumpeter 1/87 Honda NSX teszt

Egy újabb 1/87-es apróság megvizsgálására kerül sor ezúttal. Részben azért, mert kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a méretarányt, részben pedig azért, hogy egyfajta iránymutatásként szolgáljon arra vonatkozóan hogyan is kell nagyjából kinéznie egy Honda NSX-nek az 1/43-nál kisebb méretarányokban. A közeljövőben lesz még szó az NSX-ről, de az a teszt az adott darab gyártójáról korántsem fog bővelkedni elismerő szavakban. 

A Trumpeter leginkább a harcjárműveiről és háborús diorámáiról, kellékanyagairól híres gyártó. Amíg rá nem találtam az 1/87-es gyárilag készre szerelt Honda NSX-re addig én sem tudtam, hogy a civil autókkal is próbálkoznak (próbálkoztak?) a legnépszerűbb terepasztalos méretben. 

Első pillantásra is kellemes látványt nyújt ez a picike. A csomagolás fajtája jellemző e méret számos másik gyártójára is. Amit azonban már rajta keresztül láthatunk, nem egy hagyományos 1/87-es műanyag autót sejtet. A belső plusz bliszter tartja egy helyben az ezüst szépséget. Már innen is kiszúrjuk, hogy a bukólámpák nyitott pozícióban vannak. 

Újabb apró "kacat" érkezett.

Vajon fixen így állnak, vagy le is csukhatók? A választ csak a kibontás után kapjuk meg. Az ezüst fényezés sokat segít abban, hogy kiemelje a karosszéria vonalait és valamelyest tompítsa a műanyagérzetet. 

A bukólámpákat sikerült is lecsukni a
kicsomagolás hevében.

Oldalról nézve a kerekek is autentikusak és még az arányokkal sincsenek komolyabb problémák. 

Oldalról nagyon adja az "NSX-érzést".

Az első lámpatesteket egy ebben a kategóriában magasabban jegyzett gyártó lazán hagyná becsukva, megkímélve így magát egy plusz mechanika és apró, átlátszó műanyagok kidolgozásától. A mechanika ebben az esetben roppant mód egyszerű. Már-már viccesnek mondható és nem is működik igazán jól, de mivel könnyen szétszedhető az autó, ezért megvan a lehetőség arra, hogy akár zárt, akár nyitott állapotban csodáljuk a Trumpeter Hondáját. 

Még alszik. A makró azért ennek az 1/87-esnek sem
tesz igazán jót. 

Jó reggelt! Csak nem felébresztettelek?

A hátsó lámpatesteknél már sajnos eléggé határozott módon van jelen az aránytalanság, de végtére is a lámpa átlátszó, piros műanyag, a - túl nagy - Honda-logo is helyet kapott rajta. 

Innen nézve már elmegy szegény "Trumpi" a hátrahúzós
kínai gagyi világa felé. 

Az utastér nem tartozik a legjobbak közé ebben a kategóriában, a motortér viszont egy minimális gyári színezéssel kellően igényesre lett alakítva. 

Vannak olyan szögek, ahonnan nézve hibátlannak
tűnik. 

A motortér is mutat valamit, 

Túl sok egyebet nem tudok írni erről az autóról, hiszen minden olyat tud, amit egy Herpa, a bukólámpáknak köszönhetően az általános 1/87-es kínálatot is túlszárnyalja. 

Aki az NSX-et, vagy az 1/87-et szereti, annak már-már
kötelező darab. 

Az egyszerű szétszedhetőség és a lehető legtöbb részlet megjelenítése egyértelműen a Trumpeter makettes mivoltának köszönhető. A tény pedig, hogy ilyen apró méretben sikerült minden idők egyik legfantasztikusabb Hondáját kellően izgalmasra, szerethetőre elkészíteni nem is igényel további dicséretet a gyártónak. Bőven elég annyi, hogy minden apróbb bizonytalanságot elmosnak a remek részletek. 

Olasz-japán csúcstalálkozó. 

Ékszernek látszó - Konami 1/64 Datsun 510 Bluebird teszt

Mielőtt a KONAMI üdvöskéjének fotózására került volna sor, nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy milyen hátteret, melyik diorámát választom hozzá: egyiket sem. Kiegészítőként kellett csupán egy ékszertartó bársonyos szütyő. Ez az autó nem a "legyünk minél élethűbbek" kategória egyik versenyzője. Ez teljesen más. Nem lehet és nincs értelme elhelyezni pár kép erejéig semmilyen aszfaltburkolaton, háttérben egy épülettel, vagy kőfallal. Ez az autó kimeríti a gyűjthető négykerekű bizsu fogalmát. 

Előbújik "hálózsákjából" a kedves kis kocka. 

Egyedülálló sorozat míves darabjáról van szó. Legutóbb a Piccolo Fiatoknál éreztem ezt. Egyik sem akart élethű diorámában megjelenni. Ezek a modellek nem igénylik a "realitást". Annál jóval fantáziadúsabb dimenziókban érzik jól magukat. A szálcsiszolt karosszéria és az emellett használt króm kiegészítők mondatják ezt velem leginkább. 

A szálcsiszoltság tán még jobban kiemeli a
karosszéria finomabb vonalait.

Természetesen ezt nem negatívumként élem meg. Nagyon is tetszik, hogy valaki végre elővette az ilyen jellegű megoldásokat 1/64-ben, és nem kell csupán az 1/18-as DMC-12-esemben gyönyörködnöm, ha ilyesmire vágyok. 

Bár nem igazán látszik, de ennek az apróságnak is
tomicásan finom a rugózása.

A küldetés teljesítve tehát, a gyűjtőnek tetszik az, amit lát. A krómozás néhol zavaró. Főleg a hátsó krómlámpák nem a legjobbak, de ennél a pontnál is kicsit át kell lendülni a modellek általános megítélésén. 

Nem túl előnyös ez a kép a Datsunról. De még a fenék
hiányosságai ellenére sem érdemli a túlzott kritikát.

Az első lámpák tökéletesek, továbbá az utastérrel sincs baj. 

Sok a króm. Tán meg is folyt néhol. De ebből a szögből
is látszik pár kellemes részlet: pl. a 4 aprócska lámpa és
az abroncsok egészen finom barázdái.

A szélvédőből kinövő apró visszapillantó annak ellenére, hogy átlátszó, mégis elfogadható. A kerekekkel sincs különösebb problémám. A felnik autentikusak. 

Vakuzásnál az élek még határozottabbakká válnak. El
kell ismerni, hogy ez a szerszámozás sem a rosszabbakból
való. Ha létezik egyáltalán olyan a japánoknál...

Kellemes kis meglepetés a KONAMI sorozata. Benne pedig minden autó vágyott darab lehetne akár nálam is. Azt ugyanakkor elmondhatom, hogy ezeket a kis fényes, fémes bizsukat is inkább egy általuk létrehozott kategórián belül lehetne egymáshoz hasonlítani, mintsem kivezetni őket a CM's-ek, Kyoshok, Minichampsok uralta véres modell-küzdőtérre. 

Felülnézetből is impozáns látványt nyújt.

Élethűbbek, mint például a Schuco Piccolói, de valahol mégis egy csoportba tudnám velük sorolni. A modellautó kategória miniatűr, gyűjthető ékszerei ezek. Átlagos fényezéssel izgalmas alternatívái lennének a regular Tomica autóknak, de egyben eszünkbe juttatnák a régi idők patinás Matchboxait is. Részletesen kidekorálttal pedig a Tomica Limited Vintage Neo darabjaihoz kellene hasonlítani őket. Elvégre az jól látszik a fekete utastéren, karosszérián és a rajta lévő egységeken, hogy csupán a színek által más dimenzió szülötte ez az apróság. Ha azok követik az élethűséget, akkor egy masszív modellel van dolgunk. Márpedig ez nagy különbség.

Vonzó kékség - Minichamps 1/18 FIAT X1/9 teszt

Az utóbbi napokban egyre hevesebb ingert éreztem arra vonatkozóan, hogy végre ismét egy 1/18-as modellt vizsgáljak meg ezen a blogon. Egy régebbi modellfotózás képeit nézegetve találtam rá a mai tesztalanyra. Egy hozzám közelálló márka egyik tűzről pattant típusáról lesz ma szó, amelyet egy olyan modellgyártó készített el, melynek termékeit inkább negatív kritikával szoktam illetni, illetve magát a gyártót emiatt az átlagosnál többször vagyok kénytelen fejcsóválva szidalmazni. 

A Minichamps leginkább 1/43-as modellpalettájáról híres, de egyike volt azoknak a gyártóknak, akik az elsők között próbálkoztak meg annak idején a prémium kategóriában 1/18-as modelleket készíteni. Ma tehát egy Minichamps kerül nagyító alá, méghozzá a FIAT X1/9-esének tizennyolcad méretű mása. 

A szabadban érzi igazán jól magát.

Miután ez a modell is egy régebbi terméke a Minichampsnek, így sok reményt mai fejemmel nem adnék neki arra, hogy legalább néhány ponton mutasson "AutoArt-közeli" színvonalat. 1/18-as Minichampsből volt már előtte egy "figyelmeztető csalódásom" a BMW 730i "személyében", mivel a remek összkép mellett szinte minden részletébe bele lehetett kötni. Egyik cimborám akkor már több Minichamps modellt tudhatott magáénak és sok jót tőle sem hallottam róluk. A tetőkárpit nélküli, rideg, unalmas Mercedesek meghökkentették őt és engem is. Így ez a gyártó mindkettőnk számára megmaradt annak, amely termékeiért csak akkor áldozunk jókora pénzösszeget, ha egy igazán nagy kedvencünket készíti el. 

Úgy vettem ezt az X1/9-est, hogy kell nekem, birtokolni akarom. Nem érdekelt az, hogy milyen buta és zavaró hibák halmaza vár a zárt dobozban rám, egyszerűen szüksége volt az akkor épp kibontakozóban lévő FIAT-fíliámnak erre az autóra. A hibák ezúttal azonban mégsem tűntek annyira vészeseknek. Elismerem, hogy az elfogultság is szerepet játszhat ebben, de a karos csomagtartó mechanikák, a hátul a karosszériából kidomborodó márkajelzés és típusfelirat, a csupán festett padlókárpit, valamint a hátsó lámpáknál látszó rögzítési pontok mégsem tudtak letéríteni a modellt és általa a gyártót dicsőítő útról. 

"Korabeli reklámposzteren" feszítő jámbor vadóc.

Látható rögzítési pontok a lámpáknál, tamponnyomott
márka- és típusjelzések... Annyira mégsem tud zavarni.

A Minichamps (akkor még) 20 000 Ft alatt olyan egységet alkotott, melybe beleférnek a hibák, de egyes kidolgozottságokat már a "jobb az AutoArtnál" címkéjű kategóriába kell sorolni. A modell dicséreteként első példának említem meg az apró oldalsó indexeket, amelyeket nagyító alatt nézegetve jól látszik, hogy a díszgyűrű csupán felfestés, mégis izgalmas részei az autónak ezek a lámpaegységek. 

Már ezzel a részlettel is felülmúlta mindenkori sótlan
önmagát a Minichamps.

A felnik szintén csodásak. Talán ennél jobb árnyalatú ezüst nem is létezik rájuk vonatkozóan. 

Valós a fémes hatása a felniknek napfényben...

... és árnyékban is. 

További érdekes pont az erőforrás, melyből ugyan sokat nem lehet látni, mégis van ott több szín és rengeteg precíz alkatrész. Látszik, hogy nem egy fröccsöntött valami van odanyomva, hanem megpróbálták kihozni a németek a lehetőségeikhez mérten a legjobbat, legtöbbet. 

Kidolgozott részletek, élethű megjelenítés, jó színek.
Ezt (is) eltalálta a gyártó. 

Az utastér egyik nagy hiányossága, hogy szinte minden csak festve van, és semmilyen extra plüssözés, vagy apró szövetdarab nincs benne. Ezzel szemben mégis látványosnak nevezhető. A szellőzőrácsok is rendben vannak, a tetőt levéve pedig még jobban meg lehet csodálni a műszerfalat és az egyéb egységeket. 

Napfény járja át a "kékséget". 

Baltával faragott műszerfal, ti amo!

A váltózsák engem inkább emlékeztet egy éppen elolvadó négy gombócos vanília fagyira, de a váltógomb máris elvonja róla a tekintetemet. További érdekesség az ajtón lévő, zárat működtető pöcök. Eléggé nagynak tűnik. Az igaziak képei alapján az is. Tán még a pozíciója is rossz. 

A műanyag padló matt festékkel való lekenése
egészen jól hozza a szövetszerű hatást.

Egy további apró érdekességre hívnám fel még a figyelmet. Tudom, hogy pénzben sem mérhető apróságról van szó, de a napellenzőben lévő sminktükör engem lenyűgözött. Akkor találkoztam először modellautón ezzel az egységgel és akármennyire is torzít, mégis ott van. A Minichamps nem felejtette el. Ezért (is) óriási piros pont jár neki. 

A sminktükör. A kutyának sem hiányozna, ha nem lenne.
Megléte viszont megmosolyogtat és növeli a gyártó dicsfényét.

Ék alakú tortaszeletemen a habot mégsem ez az apróság jelenti, hanem a két csomagtartóban lévő gumiszőnyeg. Ilyet szintén nem láttam még egy modellben sem. Hajszálvékony, finom, redőzött gumilapocskák. Egyszerűen vonzzák az ember ujjbegyét. És hogy a modell adta élmény még teljesebb legyen, az autó adatait feltüntető plaketten az autó első csomagtartójának jobb oldalán sem érthetetlen hablaty található, hanem egy jobb nagyító alatt ráfókuszálva leolvashatóak az autói fontosabb paraméterei. 

A gumiszőnyeg nagy dobás volt. Más modelleknél is
lehetne több hangsúlyt fektetni az ilyen apró és
feleslegesnek tűnő kiegészítők elkészítésére.

Ezzel a kis aprósággal a Minichamps már több évet rávert néhány riválisára. De talán említhetném az összes általam felsorolt egyéb dicsért részletet is. Vicces, de ezek nagyja nem határozza meg elsőre a modell látványát, hiszen vagy az utastérbe, vagy a csomagtérbe rejtett dolgokról van szó. Mégis olyan további élményeket ad a remek, arányos, részletgazdag karosszéria által adott után, melyek miatt ezt a modellt csakis a legjobbak közé sorolhatom. 

Bukólámpás autók nélkül sokkal kevesebb lenne a Világ.

Minden porcikája nyújt valami izgalmasat, melyek
 tökéletes egésszé állnak össze. Az igazin és
a modellen is. 

A modell a hibák ellenére sem csupán szerethető, hanem egészen egyszerűen a konkrét bizonyíték arra, hogy ez a gyártó (is) tud, ha akar. Nagy kérdés ezek után, hogy miért nem akar mindig, minden modellel legalább ennyire a Minichamps? 

Számomra nem kérdés, hogy ezt a modellt Paul bácsi
egyik olasz autó rajongója tervezte. Az X1/9 iránti
szeretet 1/18-as alakot öltött.

Az autók iránt érzett rajongás fonalát miért nem folyamatosan tartva készíti el modelljeit? Hiszen én itt nem sok pénzbe kerülő egységek és extra funkciók miatt lettem elvarázsolva, hanem egy autó lehetőségekhez mért legélethűbb, precíz kidolgozottsága által. És pontosan ez az, ami igazán bosszant engem ennél a gyártónál. Egy modellt a gyűjtő számára elsősorban nem a funkciói tesznek naggyá, hanem a részletei kidolgozottságának mértéke. S nem attól rossz egy modell, ha sok a gyengébb részlete, hanem attól, ha érződik rajta, hogy semmilyen kapcsolatot nem ápolt vele a tervező, hanem csupán egy projekt volt a sok közül. Egyik modellhez sem kellene sokat hozzátennie a Minichampsnek és máris tudnám szigorúan monoton egy lapon emlegetni a Kyoshoval és AutoArttal, mely gyártók szinte minden modelljéről süt, hogy aki "elkövette", az igazán szerette is az adott autó eredetijét. A Minichamps így a fentebbi duó mögött csak a harmadik lehet nálam. Bár ha ennyire eldurran a keze (és a szíve-lelke), mint az X1/9-es esetében, akkor lazán válhat azzá a bizonyos nevetővé.

Lesz-e valaha még egy ennyire izgalmas Minichamps?