Ez nem szerelem - DISM Top Secret Nissan S15 Silvia 2003

Nemrégiben szerelembe estem a DISM Nissan Skyline-jával - hasonlóképpen, ahogyan az ember sok év után találkozik az osztály szürke kisegérkéjével, aki időközben szolid, ámde gyönyörű nővé érett, s amit a hálószobában művel... Nos az már oda is tartozik.
Eme szerelem hozományaként szerváltam be japán díleremtől egy másik kedvencemet, a Nissan Silvia drift verzióját, szintén a DISM alomból.
Az előbbi hasonlatot folytatva, Silvia olyan, mint az osztály titkos favoritja - nem a kötelező szexbomba, hanem a kedves lány, aki okos, szép, majdnem tökéletes, de - mondhatni szerencsére - hiányzik belőle az, ami kiemelkedővé tenné. Akárcsak a DISM autóját.
A szürke Skyline kiütötte a biztosítékot, így felfokozott elvárásokkal bontottam ki az autót dobozából. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött a pofára esés. Nem durva, de meglepő butaságokon vérzett el az autó, lássuk csak!

DISM Top Secret Nissan S15 Silvia

És a megmintázott autó egy évvel későbbi driftbajnok verziója (Forrás)

A kocsi a 2004-es japán D1 bajnokság győztes Ryuji Miki egy évvel korábbi autóját (az úriember rajongói kártyája is a készlethez tartozik), egy Nissan Silvia S15-öst mintázta meg a Top Secret csapat arany-fekete színeiben - márpedig ez a típus hét bajnokságot nyert meg különböző sofőrökkel 2001 - 2011 közt, nem kispályás verda. Egy tünemény, amely az általam inkább favorizált Honda Integrához hasonlatosan nem agresszív kiállásával, sokkal inkább karcsú vonalai alatt megbújó fejlett technikai részleteivel hódított. A DISM első blikkre tökéletesen visszaadta ezt az érzetet; a sötét aranyszínű felnik alatt felismerhető féknyereggel ellátott tárcsák lapulnak, a belsőtér bukókerete hibátlan, a kék sportülések látványosak, a karosszéria kialakítása, fényezése és tampózása japános precizitással kivitelezett.
Távolról. Közelebbről azért már látszik, hogy a féktárcsák egyszerű korongok, s a féknyergek inkább jelzésértékű, sötét narancssárgára festett mezomorf dudorok. Viszont cserébe az első kerekek, akárcsak a Skyline-on, itt is kormányozhatóak. Legalábbis egy kicsit elmozdíthatók.

Jó csomagolás

A vitrin és a talapzat hozza a kategória sztenderdet, az autó jól mutat

Az első lámpák kialakítása egyszerű, de tetszetős, a prizmák láthatóak. Viszont a lámpák illesztése inkább az újságmelléklet Altayákat idézi, mint egy felső-középkategóriás modellautóét. Persze nem egyszerű dolog az S15-ös Silvia szigorúan felvont szemeket idéző lámpáit spiáterből és műanyagból megformázni és a kettőt pontosan összeilleszteni, de... De nem is kivitelezhetetlen. További szisszenés volt a motorháztető mattfekete festésének elcsúszása; kb. 0,3 mm-el balra tolódott a középvonaltól, ami egy Hot Wheelsnél dícséretes lenne, de ennél az autónál fájdalmas látvány.

Pontosan kidolgozott karosszéria, szép festés és tamponnyomások

A végső csapás még hátra volt: a visszapillantó tükrökre nézve először azt hittem balra is egy jobb oldali került, annyira asszimetrikusak voltak. Közelebbről megnézve kiderült, hogy nem lett pontosan a helyére ragasztva a tükör, ezért tűnt annyira kajlának.

Itt már bajok vannak: nem illeszkedő lámpák, elcsúszott tampó, kajla visszapillantók

A hátsó lámpák sem passzolnak, a kipufogó kaphatott volna egy pöttyöt a közepére

Különös kettőssége miatt nem lett szerelem Silviával - a gyönyörű alapokat, mint a karosszéria kidolgozottsága, a fotomaratott(nak tűnő) ezüst hátsó szellőzőrostélyok, lerontják olyan bumfordiságok, mint az első légbeömlők rostélyokat mintázó fekete műanyag tömbje. Érthetőek a költséghatékonysági szempontok, de nem jó dolog ennyire látványosan találkozni velük. Különösen nem egy eredetileg 3000 jen fölötti áron árult - azóta viszont, bizonyára az előbbiek miatt jócskán olcsóbbá vált - autónál.
Sajnos Silviának mezítelenül bizony teli volt pörsenéssel a hátsója. Így végül marad a barátság biztonságos távolból, s időnként egy-egy pillantás a rég vágyott, de csalódást keltő szépségre...

A budget-Kyosho J-Collection NISMO Z-je is hasonló hibákkal küzd. Csak jobb.

Minititánok háborúja: Matchbox vs. Hot Wheels Peugeot 205 T16

Bár nem vagyok nagy rallye rajongó, a nyolcvanas évek királykategóriája, vagyis a legendás B-csoport modelljei mindig megfogtak. Úgy tűnik valamilyen tudatalatti vonzalom működik bennem a szélesített, de formájukban még az utcai kiviteleket idéző versenygépek iránt, hiszen egyaránt vonzanak a korszak japán Silhouette gépei, az amerikai IMSA bajnoksági verdák, vagy éppen a fent említett járgányok.

Hot Wheels és Matchbox Peugeot 205 T16

Közülük személyes kedvenceim a már sokszor emlegetett Lancia 037-esek, és a mostani anyag főszereplői, a Peugeot 205 T16-osok. A két autó közti legfőbb különbség számomra, hogy míg az olasz gépeket szinte isteni elérhetetlenség lengte körül mindig is (ki látott utcai 037-est életében?), a francia kisautó első blikkre nem tűnik sokkal többnek, mint egy versenyre felkészített mezei 205 GTI-nek.
A látszat azonban csalt: a Heulieznél gyártott autóba a hátsó tengely fölé keresztirányban egy 1.8 literes, 500 - 550 lóerős négyhengerest építettek be, az addigra már megbízható 16 szelepes hengerfejjel és egy Garrett T31-es turbófeltöltővel. Ezt állítható nyomatékelosztású összkerékhajtás továbbította ZF LSD-n (limited slip differential, vagyis korlátozott zárású differenciálmű) és ötgangos váltón keresztül. Ez minden volt, csak nem utcai GTI technika!
Az 1984-ben homologizált autóval Ari Vatanen, Timo Salonen és Juha Kankunnen végigvert mindenkit, egészen 1986-ig; 26 VB versenyből 16-ot a Talbot-Peugeot csapata nyert. A kisautó versenyeredményeiről bővebben itt olvashattok.
A homologizációhoz szükséges 200 autóról a mai napig vitáznak a szakemberek, elkészültek-e - mindenesetre az utcai gépek egy jóval emberibb, 200 lóerősre butított motort kaptak.

Versenyautó utcára: Peugeot 205 T16 (Forrás)

Gyerekkorom óta az egyik kedvenc Matchboxom volt a kis Peugeot, annak ellenére, hogy sosem tudhattam magaménak, mindig másokét tologattam, ha engedték. Sokmindenre hivatkozhatnék, ami tetszett benne már akkor is - az eredetileg teherautóknak szánt 8-spoke Industrial kerék szenzációsan illik hozzá, a formai hűsége nagyon jó, a kialakítása is kellemes. De az igazi aduász az a nyitható hátsó motorháztető volt! Mosolyra fakasztott és birtoklási vágyat gerjesztett, akárhányszor megláttam - ami nem volt túl gyakori alkalom.
Ez a lemaradás felnőtt kisautógyűjtőként sem lett igazán pótolva - az egzotikus beszerzéseim közül valahogy mindig kimaradt a kis Pug.

Ez a Matchbox 205-ös jutott. Nem a legszebb festésű darab

Persze közben sikerült hozzájutnom egy doboz nélküli, narancssárga Bilstein / Pioneer / 48-as rajtszám matricás darabhoz, de az szégyenlősen elbújt a többi autóm közt. A lökést az egyik Váci úti börze adta meg, ahol kezeim közé került egy eléggé harmatos Peugeot 205 T16, furcsa kerekekkel. Alig hittem a szememnek, egy sosem látott Hot Wheels verziót sodort elém a vakszerencse!
Természetesen azonnal beszerváltam, s hazaérve már a kis vacak felújításán tűnődtem. Igenám, de nem szokásom olyan autót szétberhelni, amiből nincsen másodpéldányom! Ráadásul, ha már egy HW-t upgradelek, akkor illenék a Matchbox ellenlábasával is így tennem.
Megindult a hajtóvadászat a lehetséges felújítási alap MB és a jó állapotú HW után. Az előbbi hamarabb sikerült - a netes bolhapiacra kitett keresésemre Seti kolléga jelentkezett percek alatt, s nemsokára el is hoztam tőle a project cart, ami egy viseletes festésű, de szerkezetileg tökéletesen ép MB Peugeot volt. Minden tiszteletem a gesztusáért, ugyanis a kisautót ajándékba adta! - nagyon köszönöm Neked, jó helyre került a Peugeot!

A Hot Wheels már keményebb diónak bizonyult. Az ebayen javarészt az irritáló színű lila-kék-fekete verziót találtam, ami már ránézésre egy másnapos délelőtt érzését hordozta magával. Végül Franciaországból sikerült beszerválnom a nekem tetsző, valódi versenyfestést imitáló darabot, ami gyorsan és egészen kellemes áron jött hozzám - Merci beaucoup, Cristophe!

A jelenlegi Peugeot állomány. Elöl a közel gyári állapotúak, a magyar MB és a francia HW, míg a hátsó sorban a felújításra várók: balra a börzei HW, jobbra pedig Seti Matchboxa. 

Összehasonlítva a két egykori vetélytárs autóját, faramuci helyzet állt elő.
A Matchbox mind arányait, mind kidolgozottságát tekintve általánosságban fényévekkel veri a Hot Wheels.  A hűtőmaszk rácsozása, az orrán díszelgő zombioroszlán sokkal szebb az angol-kínai autón.

Matchbox Peugeot 205 T16 - pontosak az arányai, csak ez a festés...

Az amcsik az MB-énél jóval hosszabb tengelytávval és keskenyebb karosszériával valósággal kecsessé változtatták az egyébként igen morcos kis zsömleforma autót. Mintha nem is ugyanarról a verdról lenne szó. Csakhogy, a HW kihangsúlyozott valamit, amit az MB nem eléggé: a Peugeot 205 T16 versenyautó mivoltát.  Az élek és a karosszériaszélesítések határozottak és hangsúlyosak; a Matchboxnál csak mélyedésként létező orr - és oldalkopoltyú az amerikai-maláj verdán valódiak. Akárcsak az oldalablakba munkált, letolt csúszóablakot imitáló nyitott négyszög, valamint a már-már túlzás értékű ablakkeret szegecselés - amivel nem igazán értem, mit akartak kifejezni - illetve az alvázból (méghozzá spiáter alvázból!) kialakított rallye ködlámpa sor. A hátsó lámpák és a köztük lévő díszredőny érdekes módon szebb kialakítású, mint az MB-é. Mintha a két gyárnak csak egy oldal precíz kialakítására jutott volna pénze; az MB az orrát rajzolta meg szebben a HW pedig a seggét...

Hot Wheels Peugeot 205 T16 - nem túl precíz, viszont állati jól néz ki

A legkevésbé tetsző része az amcsi vasnak a kerekei - pontosabban a kerék / kerékjárat aránya. Ide bizony elfért volna egy mérettel nagyobb, az egyébként szép formájú HW felnikből.
Az egész kisautóra végül egyetlen szakkifejezést találtam: állat! A Matchbox hiteles, a HW állat - hümmögöm többszöri átnézés után is.
További plusz pont a motorházajtó rejtett zsanérjaiért, ami jóval elegánsabb a Matchboxénál, illetve a motor elé helyezett merevítő / bukókeret imitációért, ami azért még a mai játékautó szegmensben sem mindennapi dolog - az 1/64-es rally modellautókat most ne soroljuk ide.

A Matchbox mellett szinte légies a Hot Wheels Peugeot

Az orrát a Matchbox, a farát a HW dolgozta ki részletesebben

Az eredmény így nagyon szubjektív, de legalább részben objektív tényeken alapul:
A Hot Wheels aránytalan, itt-ott elnagyolt részletekkel de nagyon menő kiállással és a hitelességét növelő apróságokkal bizony üti az arányos és nagyjából szépen kivitelezett, de a HW-hoz képest szinte sótlanul megformált karosszériával ellátott Matchboxot.

Most, hogy megvan mindkét autó tökéletes és felújítani való példánya, már csak egy dolog van hátra: az utóbbiak szétfúrása, kromofágfürdetése és újraélesztése. Ha megtörtént, természetesen őket is bemutatom! :)

Matchbox 60th Anniversary '68 Mustang GT/CS

A Matchbox megjelenések közül már csak viszonylag kevés hoz lázba - az utóbbi évek Mattel-stratégiája és modelljei eléggé eltérítettek a gyufásskatulya kisautóktól. Szerencsére azért időnként belebotlom olyan darabokba, amelyek érdemesek a figyelemre és kiváltják a birtoklásai vágyat.
Különösen szeretem a régi idők stílusát felidéző, hosszú bliszteres-dobozos autókat, melyek még mindig vissza tudják adni számomra az "igazi" Matchbox érzést - tehát a Streakers. Superfast és Lesney szériák prioritást élveznek a vásárlási célpontjaim közt.
Így boldog mosollyal tettem ma kosaramba a jubileumi 60th Anniversary sor 01-es számú tagját, a '68-as Mustang GT/CS-t. Az alapul szolgáló Matchboxról már született részletes cikk a Matchboxaddikton, így most csak arra koncentrálok, miért is különleges ez a kiadás.

Nos, a kisautógyár hatvanadik évfordulójára valóban különleges dobással készül - gondolhattuk... volna. Ehhez képest sajnos ismét egy bőrlehúzós széria jelent meg. Mini, Mustang, traktor, Mitsu Evo - mind-mind ismert autók, melyek más színt, módosított tamponnyomást és dobozt kaptak. Ennyi. Ja, és persze majdnem háromszoros áron kerülnek a polcokra. Érthető, hogy az MB hivatalos nagykövetének kinevezett Lamley blogon heves morgolódással reagáltak a rajongók az autók fényképei láttán.

A magam részéről igyekszem a morgolódást takarékra állítani és tárgyilagosan szemrevételezni a kis Mustangot. Az autó fehér alapszínt, fekete, "Matchbox 60 Anniversary" logóval ellátott motorháztetőt és piros díszcsíkokat kapott. Extraként a hátsó lámpák és a kilincsek is tamponnyomottak. Slusszpassz.
A színösszeállítás jól sikerült, a tamponnyomások nemcsak a Mattelhez, de az etalon japán modellgyártókhoz képest is pontosak; az ajtó előtti "Mustang" és a hátsó "California Special" feliratok jól olvashatók és nincsenek elcsúszva. Ugyanígy a piros díszcsík is jól pozícionált, olvasható GT CS betűkkel - igaz kicsit vicces a telibe öntött hátsó kopoltyú elvileg üreges részén futó csík, de ez már csak kötözködés.

A központi anyás kerekek szinte bármelyik hatvanas évekbéli autón jól állnak, így a Mustangon is tetszetősek. A krómbelső megosztó dolog, engem annyira nem zavart, az ülések és a verseny sebváltó kar kifejezetten tetszetősek; annál gagyibb a műszerfal teljes hiánya, melyet csupán két hólapát forma jelképezi.

A rajzolt doboz kifejezetten szép, ezzel nem szoktak felsülni a Matchboxnál. Menő a papírlap "szegecselt" narancssárga felülete és a jobb oldali sáv szellemképes grafikája - az egyik legjobban eltalált dizájn az utóbbi időben. Viszont ugyanez nem mondható el a modellsor emblémájáról - az erőltetetten retró stílus, a pajzs alakú jelvény és a jókora 60-as szám ezüst színátmenete inkább egy Disney / Verdák sorhoz illenék, mint a Matchbox neves jubileumához.

Hogy megéri-e mindezért jó 1290 magyar forinttal támogatni a Mattelt? A józan ész fityiszt formázna, s a gyűjtői oldal sem feltétlenül ért egyet a dologgal, mivel az autó különleges mivolta csak évek múltán fog kiderülni. Tehát nem marad más, mint a pillanatnyi elmezavarra hivatkozni. Erre még mindig jó a Matchbox - erősíti a bennünk lévő gyereket, aki időnként le tudja győzni a racionális felnőtt gondolkodást. 

Fekete csábítás - Vitesse Porsche 904 GTS

Éjfekete és gyönyörű, mégha kicsit szöszös is

A Porsche 904-es, vagyis az első modern (középmotoros, könnyű aerodinamikus karosszériával ellátott) stuttgarti versenyautó mindig is az egyik kedvenc Porschém volt - közelítve az aller Zeiten favorit 911-est.
A kétliteres, négy vezérműtengelyes kétliteres boxermotor a maga 180 - 198 lóerejével kategóriájának egyik legerősebb és legbonyolultabb konstrukciója volt. Mindezt a hátsó tengely elé, egy segédkerettel merevítve építették be a pehelykönnyű üvegszálas műanyag karosszériába. Az autó tarolt mindenhol, ahol rajthoz állt, bár hamar kiderült, hogy a kasztni nem túl merev, és a teljesítményen is hamarosan javítottak a 911-es hathengeresének beépítésével.

Korszakalkotó járgány volt: Porsche 904 GTS (Forrás)

Egyik kedvenc és sokszor megnézett videómban mint főellenség szerepel a németek verdája - az örök Skyline-Porsche harc kirobbantója, az 1964-es Suzuka GP emblémája lehetne a nagy négyajtósok elől riadtan menekülő lapos kupé.



 A Porsche itt is diadalmaskodott, bár Japánban a Prince csapatára tekintettek erkölcsi győztesként, akik szériaközei családi autókkal szorongatták a stuttgartiak versenyre tenyésztett járgányát.


 Paradox módon sosem rendelkeztem igazán jó minőségű nagy modelljével; az apróságok közt persze van egy kiváló 1/64-es Kyoshóm, de a nagyobb kategóriában csakegy nagyon belépőszintű Cararama és nála egy fokkal jobb Schuco Junior 1/43-as által képviseltette magát gyűjteményemben a 904-es. A helyzet múlt héten változott meg, amikor egy, a gyűjteményét felszámoló úriember heti körlevelében megkaptam a Vitesse Porsche 904 GTS fotóját is. Azonnal lecsaptam az éjfekete szépségre, amely AGabor segítségével jutott el hozzám.

Méretes portéka

A portugál -hoppá, bocsánat, immár kínai SunStar érdekeltségbe tartozó - cég kisautóit jobbára csak érdekes kuriózumként nézegettem, a gyűjteményemben pedig mindössze egy taggal képviseltette magát. A Porsche megvétele után azonban ez a helyzet változni fog!

A limitált, 2500 darabos széria 685. példánya ugyanis rabul ejtett. Mezítelen hátsóját órákig el tudnám nézni, még arra sem tudtam rávenni magam, hogy a motorháztető szoknyáját rápróbáljam. Így szép a kis verda, ahogy van, alul semmiben.

A bizonyíték

A festése csodálatos - talán sejthető a képeken is, a takarítás ellenére rászálló szöszhalom alatt. A részletessége tökéletesen kielégítő, sőt, túlmutat árkategóriáján. Gyönyörű, mégha kicsit elcsúszott is a fotomaratott motorhűtő rostély, ez a második legfinomabb részlet az autón.

Le a szoknyával!

A legtetszetősebb azonban egyértelműen a motortér; a segédváz, a futómű, a lapos négyhengeres és a rajta trónoló léghűtő, valamint az akkumulátor szép és részletes kidolgozást kapott.Nem high-end szinten persze, de párezer forintért még nem fertőz meg a sznobéria bacilusa. Igaz a terjedését elősegíti a pulpitusra szerelt tükör - az egyik kedvenc Vitesse fícsöröm -, amellyel már bele lehetne magyarázni a felső kategóriát - ha nem tudná az ember, hogy valójában egy kedvező ár-érték arányú közepes modellről van szó.

Rabul ejtő részletek

A gyönyörű Porsche lemezfelnik és a rajtuk feszülő, korhűn ballonos gumik szintén tekintetvonzók, akárcsak a pontos tampon nyomott feliratok a motorháztetőn és a jelvény az orron. Megkapó a fa kormánykarima, amely szintén a hatvanas évek világába röpít, ahol még a versenyautókba is jutott egy leheletnyi elegancia. Apró hiba a ferdén illesztett ködfényszóró - az autó átvételekor vettük górcső alá AGabor Neo Cadillacjét, ahol hasonlóan rosszul illesztett és pozícionált részletekkel lehetett találkozni. Úgy tűnik az olcsó kínai tömegtermelés átka egyformán nem kíméli a közép -és magasabb árkategóriájú autókat sem - hiszen hibás CMC-vel is lehet ugyanígy találkozni.

Minden szögből gyönyörű

Igaz elölről kicsit kapafogú

A szigorú minőségügyi vizslatás persze csak pillanatokra akasztja meg az önfeledt örömet. Igazándiból régen örültem ennyire kisautónak, mint a Vitesse 904-esének - és ez a lényeg.

Skyline a hóban

A Skyline kultusznak három olyan szereplője van, melyet az egyébként a brandért rajongók sem vesznek kutyába. Az első az ős-Skyline, a Prince sokak szerint Moszkvicsforma (szerintem inkább korabeli Opelekre hajazó) szériája.
A második ilyen a Giovanni Michelotti tervezte BLRA-3 kupé, amelynek nyújtott arányai és a hátsó kerékjáratból induló ív a későbbi nagy legendák formatervébe ivódtak.
És végül a csodás Kenmery-t követő KHGC210 / 211 kupéja, az egyszerűen csak Japan Skyline-nak nevezett 2000 GT-ES.

Az autó, amelyik magán viselte a hetvenes évek fáradt dizájnját, a CAD-es rajzolás egyszerűsítési kényszerét és a Skyline széria kifáradását. Más baj nincs vele; egyszerűen láthatatlanságba burkolódzik, jól rejtve értékeit. Az olajválság elsöpörte a brutális erejű GT-R-t, az előző szériából alig 197 darab készült. A Kenmeryt követő sorba már az évtized új csodája, a turbófeltöltővel mérgesített motor jutott, melyet Turbo GT-E, illetve GT-ES néven forgalmaztak. A 143 lovas feltöltős változat viszonylag erős volt, de nem viselte magán elődjeinek karakterét; a '77-es 210-es széria egyenesen szörnyű volt a dupla kerek fényszórókkal, míg a módosított, harmónikusabb vonalvezetésű '79-es 211-es egyszerűen csak... túl hétköznapi.
Valamiért mégis vonz a fekete-arany autó; szeretem, ha az értékeit nem hirdeti valami fennhangon. Elég, ha  az ismeri, akinek dolga van vele.

Szürkületi zóna - pedig ez is Skyline (Forrás)

Az 1/43-as DISM kisautók tökéletesen illenek ebbe a világképe, a különös vonzalmak sorába. A márka az Aoshima csoporthoz tartozik, melyről idehaza - de nagyjából a világ egészében - legfeljebb jó minőségű 1/24-es makettjei révén hallhatott valaki. Pedig jelen vannak ők az 1/64-esek közt is, ahol elsősorban tuningolható bosozoku verdáikkal vívtak ki elismerést a japán modellgyűjtők közt.
1/43-ban DISM néven képviselteti magát a cég, felvonultatva a D1 driftbajnokság bajnokaitól a körzeti rendőrautókig sokféle verdát. Közös pontjuk a kiemelkedő minőség, és a nem feltétlenül gajdzsin-kompatibilis témaválasztás. 

A magam fekete autója, egy 1980-as (tehát már HGC211-es) Nissan Skyline 2000 Turbo GT-E S, a legjobban mutató éjfekete / arany festésű karosszériával.

Jól áll a hóban

A kasztni japános precizitással van kialakítva, részletessége már-már Kyosho-verő. Mondjuk úgy, hogy a Minichamps-szel szemben sem indulna esélytelenül a kisautó. A festések és tamponnyomások abszolút a helyükön vannak, nem tudok belekötni. Mind a feliratok, mind a logók (piros S a hűtőmaszkon), mind a ködlámpák és az indexek is tökéletesek A kerekek élethűek (igaz itt találtam az egyetlen tampózási hibát is: az egyik központi-anya imitáció piros pöttye kicsit elcsúszott a tengelytől), a visszapillantó tükrök ezüst betétet kaptak - a saját példányomról sajnos leesett a jobb oldali tüköré. Az ablakok vákuum-formázottak a modern akril/plexi szélvédőkkel szemben, de ez csak annyiban érződik, hogy eléggé torzítanak. Viszont jóval olcsóbban szerszámozhatók és gyárthatók, mint az utóbbiak - ez a szempont sem hagyható figyelmen kívül. Másrészt van két apróság, melyek nem nagyon szoktak ebben a méretarányban feltűnni.

Egyrészt az első kerekek kormányozhatók. Másrészt, LED világítása van, gyárilag. Berosálsz vazze, működik, elől-hátul!

Csak szabályosan, lámpákkal

Szóval ilyen a DISM 1/43-asa - ismeretlenül csodálatos járgány, akárcsak az általa megformált eredeti, a névtelen Skyline. Már alig várom következő japán csomagom, benne a már emlegetett D1 driftbajnok Silviával. De ez már egy másik történet lesz.

Havasi elmélkedős - Bburago BMW 2002 tii

Miután ukrán barátaim jelezték, hogy kézbesítették Csabinak a levágott lófejet, amit az 1/18-as Bburago Fiat 500-as cikkért voltam kénytelen küldeni, gondolkodóba estem.
Valóban igaza lehet; a mostanában családi és anyagi nyugvópontra kerülő felnőtt modellgyűjtők jelentős részének egyik kiindulópontja lehetett a Bburago. Hiszen akkoriban, az ősidőkben, mikor még a Dinoszauruszok sem törtek ki a Jurassic Parkból, a kádári szocializmus és a vadkapitalizmus fordulójának éveiben - Vajon véget ért valaha is az a korszak? - ötlik fel az újabb kérdőjel - a Bburago jelentette a nagybetűs modellautót..
Szóval, emlékszem, tíz-tizenegy éves lehettem, mikor hatalmasra kerekedett szemekkel néztem a Sugár úti trafik kirakatába tett kék Bburago Bugatti Atlanticot. Hónapokon át jártam arra és suliba menet mindig megcsodáltam. Szerettem volna, nagyon, de zűrzavaros idők voltak, megszűnt a gyár (édesapám munkahelye), amit aztán privatizéltek,de ez már nem számított sokat.  Pénz nuku, lehetőség nuku. Elég az hozzá, hogy nem lett sosem Bburago Atlanticom. Igaz, felnőtt fejjel bepótoltam ezt az űrt ritka Rio, valamivel kevéssé ritka Solido és a kihagyhatatlan ezüst-Atlas T55-ösökkel, de... Megmaradt a szép kék vas hiánya.

De sokszor néztem a kirakatban: 1/24 Bburago Bugatti T55 Atlantic (Forrás)

Az első nagy Bburagom egy 1/24-es Cobra kit volt, amit sok évvel később, '97 legvégén vettem. Ez volt valódi modellgyűjtésem első darabja, a gyerekkori Matchboxok és más kisautók mind elvesztek az idők során. Hamarosan követte néhány 1/43-as kisöccse - a Lancia Delta S4 és a kékcsíkos Dodge Viper mai napig megvannak - és 1/24-es testvére. És lassan elkezdődött a kisautók második felfedezése a gyermekkor után.

Hosszas bevezetőm arra szolgált, hogy megpróbáljak ésszerű magyarázatot találni, miért kattantam rá a Karácsony előtt az áruházakat elöntő 1/32-es Bburago Street Classics sorozatára, melyből kapásból hármat be is szerváltam - kettőt magamnak, egyet pedig ajándékba. Pedig a három autó áráért felnőtt ízlésemhez közelebb állót és jobb minőségűt is kaphattam volna. Mégis, valamiért meg kellett vennem ezt a BMW 2002 tii-t, pedig...

Tetszetős - a maga módján

Pedig elég messze áll mindentől, amit minőségi modellautónak hívunk, a méretaránya pedig riasztó. Persze olasz tervezés - ahogyan Csabi is hangsúlyozta. És budget kínai kivitelezés. Nem akarom túl sokat ekézni a kisautót, a képek magukért beszélnek: rettenetes illesztések az orron - valószínűleg a die-cast szerszám betétei nem lettek rendesen összepasszintva, aminek ellenkezőjére nemsokára mutatok példát - öntési hiba a szélvédőkeretnél, görbe lökhárító, ordítóan tamponnyomásnak látszó tamponnyomások az indexeknél, az ajtók csálén állnak...

Mindene lóg, semmi sem illeszkedik. Az indexeket mintha ecsettel festették volna

Szóval hidegen mérlegelő modellgyűjtő fejjel nem vettem volna meg. Viszont az a gyerkőc, aki 23 éve reménytelenül vágyakozva nézegette a trafik kirakatában a Bburago Atlanticot, na annak nem volt kétsége: Kell ez a BMW, kell neki!

Mégis van bája. Mégis jó ránézni - ha kitakarjuk az irányjelzőket. 

Ahogyan kivittem az alkonyodó péntek délutánban Dobogókő alsó parkolójába a kis Bímert, felfedeztem újra és újra a maga esetlen szépségét. Megtanított újra gyerekként látni a világot, ahogyan a hóban térdepelve fényképeztem. Kit érdekel, mit gondoltak az úton elrobogó autósok? Kit érdekel, mit gondolhatott az a Suzukis, aki nagy gázzal gurult mellém a parkolóban, hogy azután "driftelve" csússzon vissza az aszfaltra? Kit érdekel a világ, ha néhány percre az Alpok útjaira képzelhettem magam elegáns barna öltönyben, amint meghajtom vadonatúj turbós gyönyörűségem? Ki tudja, talán kis fondu is lecsúszott aznap este egy pohár borral valamelyik Gasthaus-ban.

Piszkos hó, piszkos világ és egy naivan együgyű kisautó

A beltér sem túlcifrázott

Gyermekjáték? Felnőtt álomverda. Pillanatokra beteljesített elvágyódás és visszatérés a gyermeki játékvilágba, felnőtt képekkel. Na, megéri a gagyi Bburago, vagy sem? :)

Jó éjt