Szokatlan ritmus - Tomica Honda Beat teszt

Ugye milyen kellemes érzés rátalálni arra az autóra, amit már mióta meg akarunk szerezni? Ugye mennyire szép tud lenni egy ilyen kiszemelt darab még akkor is, amikor ütött-kopott a karosszéria, ferdék a tengelyek, karcos a szélvédő? Normális esetben az előbbi mondatban megemlítettek külön-külön is kizáró okok lennének az adott autó megvételére. De minket nem érdekel, mert kell az az autó. A megszerzés után mutogatjuk ismerőseinknek, gyűjtőtársainknak büszkén, boldogan. Utóbbiak talán nem ítélnek el minket annyira, mert azonnal bevillan pár autó, amelyekkel ugyanez volt a helyzet az ő esetükben is. Ugyanúgy akarták, ugyanúgy lecsaptak rá az első adandó alkalommal és a szétjátszott picike által adott öröm minden limitált kiadású, drága modell adta örömnél nagyobb volt. A mai teszt főszereplőjére csupán a szétjátszott állapot igaz. Nem vágytam rá, a megszerzésének még csak halványan pislákoló fénye sem villant volna meg soha semmilyen körülmények között. Ezt tudom, ebben biztos vagyok. Na de a kicsike egy csomagban érkezett, nem főszereplőként, nem is érdekes mellékszereplőként, hanem kötelező adalékként. Még jobban ledegradálva ő volt a kitöltő anyag a csomagban. Amikor már tudtam, hogy megvan a miniatűr flotta és útjára is indult, napról napra visszatértem a hirdetés fotóira és próbáltam kitalálni, hogy mi lesz a főszereplők sorsa. Ez a kicsi, sárga tökmag pedig ott feszített minden egyes fotón és egyre inkább azt sugallta nekem, hogy valamit vele is kell kezdenem. Jöttek a képek a jó állapotú darabokról a neten, valamint az 1:1-es fotói utáni keresgélések, a történetének megismerése. Mire megérkezett a csomag, a Tomica Honda Beat olyannyira felfejlődött nálam (vagy én fejlődtem fel???), amelyen már szinte jobban vágytam arra, hogy őt keressem a csomagolásban és nézzem meg először és nem a főszereplőket. 

Az első pillantás.

Itt van tehát ez az apróság. Különleges állat a 90-es évek elejéről, csakúgy, mint szinte mindegyik Honda. De talán azzal sem túlzok, ha azt mondom, hogy a Honda egyike azon gyártóknak, aki mindig, minden érában képes volt világra hozni egy-két különleges állatot. Ha egy pillanatra időutazást végzünk a jelen kor autói és mondjuk a Ford T-Model között, akkor egyből látjuk, hogy nem sok - a Beathez hasonló - autó született. Aprócska méret, két ajtó, két ülés, nyitott kivitel. A sebesség élménye zúdul ránk minden irányból közvetlenül, ráadásul úgy, hogy autóról és nem rollerről, segéd motorkerékpárról van szó. A Honda Beat a levetkőztetett élményautó. Nincs semmi plusz, mert az autó maga az. Egy őszinte, kizárólag a vezetés szenvedélyére kihegyezett négykerekű varázs. 

Az előbbi pár mondat is jól mutatja, hogy mennyit változott velem a világ azalatt a pár nap alatt, amíg meg nem érkezett hozzám az a bizonyos csomag. Sok a kopás, ferdék a tengelyek. Tudom, már említettem, de most újra meg kell jegyeznem, mert egyre több lehetőséget látok benne a láthatóan borzalmas állapota ellenére. 

Ebből komplett felújítás lesz.

A szélvédőn lévő karcolást is el kellene tüntetni. Az utastér teljesen fekete, de így is látszik, hogy nem a legegyszerűbbek közül való. Jó lesz majd némi festékkel kezelésbe venni és kiemelni az arra méltó részleteket. 

Az ülések szinte üvöltenek egy kis festékért.

Hihetetlenül igényes utastér. Ugye mindenki látja a pedálokat?

A Honda-logo elől ás hátul is a karosszériából kiálló egység. Jó lenne majd szépen kiemelni ezüst színnel. A hátsó lámpák ki vannak gyárilag festve. Érdemes lesz majd az új fényezésre is felbiggyeszteni. 

Egyszerűnek tűnik ez az autó, de a sok finom részletből
kiderül, hogy valójában mégsem az.

Az első lámpatestek különálló, krómozott műanyagok. Nagyon örülök ennek a ténynek, mert a Beat aranyos, vadóc kis pofikáját egy élmény lesz általuk kihangsúlyozni. 

Ördögien huncut, aprócska szépség több átmulatott évtized után,
És nem Kylie Minogue-ról van szó. 

A kerekek, szegénykék, azoknak annyi. De úgysem maradtak volna a helyükön, ha nem lennének tönkremenve. Az alváz fém, ami azért még a Tomicánál sem egy állandó jellemző, "Made in Japan" ide, vagy oda. 

A tökéletesen szétjátszott játékautóknak is megvan a
maguk romantikája.

Lesz dolgom ezzel a kicsikével, de most minden más autónál jobban izgat. Mielőbb szeretném felújítani és felfedezni még jobban magamnak. 

Lesz még pörgős ez a ritmus!

Már csak azért is, mert talán a legközelebbi rendelésem folyamán összeállításra kerülő kis csomagocskában lehet, hogy a Beat főszereplő lesz... Már az első pillanattól kezdve. 

Másfél év - Norev 1:43 FIAT 128 Sport Coupe teszt

Másfél év...

Ennyi kellett ahhoz, hogy megszerezzek egy modellt. Ennyi idővel büntetett a sors, mert nem tudtam ott és akkor dönteni, amikor kellett volna. Ehhez a plusz időhöz hozzászámolhatom még azt a többletköltséget is, amit áldoztam erre a modellre, hiszen jóval drágábban sikerült megvennem, mint amennyiért lehetett volna...másfél évvel ezelőtt. Nem baj. Most már itt van. Örülök is neki. Nehezen, de meglett a Norev egyik legizgalmasabb kis olasz autója, a FIAT 128 Sport Coupe. 

Végre itt a kicsi, sárga "vadkörte".

A több szerényen kivitelezett egység mellett akad szép számmal a dicséretre méltó módon kidolgozott egységeknek is. Valamint a negatívumok és pozitívumok együtt is szerepelnek itt-ott. Ezt már a Norevtől megszokhattuk. Ha van jujj, akkor van fujj is. Vagy fordítva. 

Az autó orrán a lámpatestek nem nevezhetők a HPI ajtaján kopogtató részleteknek, azonban a lökhárítóba biggyesztett különálló, apró index-helyzetjelző kombó elismerésre hajtja a fejeket. A fejcsóválás viszont ezt a részletet is utoléri a látható rögzítési pöttyök miatt csakúgy, mint a reflektorokat. 

Sok a hiba, sok az izzadtságszagú részlet. Mégis izgalmas.

A motorháztető szellőzőrácsainak felfestett lyukai jól sikerültek, a díszcsík végig mindenütt precíz, pontos. Az első, oldalsó index egy festett fémdudor, de legalább onnan áll ki, ahonnan kell. A hűtőrács olyan, mintha egy LEHEL hűtőszekrény kondenzátora lenne vastagon bekenve kátránnyal. A rendszámtábla jelenléte pedig semleges érzetet kelt. Jó, hogy ott van, de ha nem lenne, nem hiányozna. 

A "128 Sport" felirat még vagányabbá teszi a kis sárga, szögletes vadkörtét. 

A felirat és a díszcsík rengeteg dob az autó megjelenésén.

Egyszerű, lendületet sugárzó, dekoratív megoldás.

A szélvédő mindenütt rendben van, a kerekeknél a felnik lyukait hiányolom. Nos, igen, érdekes dolog ez. A felniben a lyuk hiányzik, azaz kvázi a "nem létező semmi" miatt kell picit szomorkodni. Az autó utasterébe kukkantva elsőre érdekesnek tűnik az ülések díszcsíkos mivolta. Bár azt hiszem ha már autentikus megjelenést feltételezünk, akkor ezek az egységek bőven beleillenek a 70-es évek útkereső italo-pop hangulatába. 

A 70-es évek tökéletes reprezentálása ez az autó.
Már csak Raffaella Carrá kellene a jobb1-be.

A műszerfal és karfa díszítésként szolgáló ezüstös részei kellemesek. A pirosas műszeregység pedig még erősebben karcolja elmémbe a "megérte"-feliratot. 

Izgalmas kidolgozottságú részletek. Mindig így
kellene, kedves Norev...

Az igazán nagy durranások egyike ezzel szemben nálam mégis az autó feneke. Egyszerre megdöbbentő és fantasztikus látvány a hátsó lámpák elrendezése. Kissé elfeledett prototípus-szagú, de mégis jellegzetesen olasz stílusú. A rögzítési pontok itt is láthatók, bár korántsem zavarnak annyira, mint elől. A márka- és típusjelzés lehetne pontosabb, de emiatt sem tudok igazán búslakodni. 

Csontos fenekű, tűzről pattant olasz parasztlány.
Nem lehet nem szeretni. 

Közeli szemrevételezés során már előjönnek a hibák. 

A másik nagy durranás az ablaktörlő egységek elől és hátul. Ugyanis mind fémből vannak. Vékonyak, pontosak és tűhegyesek. Ennél jobbra nagyon nem is vágyhatnék ekkora méretarányban. 

A fém ablaktörlőkre diecast modellen eddig
a Trofeu esetében találtam példát. 

A Norev komolyabban vette ezt a modellt az átlagnál. Az eredményét pedig néhány kép nagyon jól visszaadja. Remek munka. Sokat vártam erre a kis Norevre. Egyáltalán nem bántam meg a megvételét. Az olasz társai közül kiemelkedik, bár úgy érzem, hogy a teljes Norev-mezőnyben is előkelő helyet foglal el. Ha egyszer majd valóra válik az a terve a Norevnek, mely szerint mindent jobb minőségben és még részletesebben fog gyártani, akkor azért szívesen látnék egy újraszerszámozott 128 Sport Coupe-t pazar, "pöttymentes" lámpatestekkel, még pontosabb dekorációkkal és még izgalmasabb utastérrel. Már ha az ígéret a közel tökéletesre nem üres reklámfogás. 

Egyszerű, szögletes, mégis szenvedéllyel teli formavilág. 

Érdemes lenne néhány méretarányban még feldolgozni. 

Addig is csendben és boldogan elvagyok vele. Csak azt sajnálom, hogy a Norev nem helyez nagyobb hangsúlyt az átlagosabb utcai autókra, mert ez a kis 128-as és az 1:18-as Golfok, 5-ösök, Cliok is remekül mutatják, hogy a Norev ehhez a kategóriához ért igazán. És amellett, hogy lehetőségeihez mérten tökéletesen megragad minden fontos részletet ezeken az autókon, olyan hangulatot is teremt mindegyiküknél, amelyre nem sok gyártó képes manapság. Úgyhogy talán el kellene felejteni a Mercedes-sort és egyéb luxusvadak feldolgozását, vagyis meghagyni az AutoArtnak például és ráállni a Tipo, Uno, Polo, Corsa, Kadett, Swift, Twingo és a többi hasonló kiadására. Ez mindenkinek jó lenne. A leginkább Mercedes modelleket gyűjtőknek pedig főként... 

Önterápiás Matchbox-retro - Matchbox FIAT 131 Abarth

Mit kezd magával a gyűjtő, amikor még nagyon év eleje van, de túlságosan hó vége? Fotózgat, festeget ilyen-olyan modellautókat, játékokat? Listát ír a lehetséges börzés beszerzésekről? Netán eltervezi az eddig kiszivárogtatott újdonságok alapján az évet? Kínlódik, vitrint rendez, diorámát épít...már sokadszorra is rövid időn belül? 

Túl sok a kérdés, a válasz pedig ott van közöttük: kínlódik. 

Kínlódik, mert most is megfogadta (mint eddig minden januárban), hogy ez az év más lesz, mint a többi. Idén már tudatosan vásárol és szigorúan csak azokat az autókat veszi meg, amelyeket valóban eltervezett, s nem csapódik az éves vásárlásokhoz kb. 30% olyan tétel, amelyek inkább az elvonási tünetek, vagyis a gyűjtési betegség enyhítésére szolgálnak. Nap mint nap nézegeti a kedvenc blogokat és bízik abban, hogy a hazai, vagy a külföldi fórumokon valaki friss információval szolgál néhány újdonsággal kapcsolatban. Szabad perceiben lejátssza magában a "mi lenne, ha tennék egy kört a közelben lévő hypermarketek, játékboltok készleteit átnézve, hátha van valami" - című játékot, aztán vagy a lustaság, vagy az ésszerűség uralkodik el rajta és inkább marad otthon a fenekén. Keresi a lehetőségeket szeretett kis hobbyját megmentendő és próbálja kitalálni, hogy milyen új élmény adhatna kellő löketet ahhoz, hogy egy ideig lehiggadjon és már nyugodtan várja azokat a napokat, amelyeken végre kitombolhatja magát gyűjtőtársaival egy összejövetelen. 

"MEGVAN! Matchboxot még nem bontottam ki soha!... Mármint régi Matchboxot." 

Amikor pedig villámként csap le a szent ötlet a gyűjtői elmére, máris egy olyan elképzelés kezd kirajzolódni, hogy továbbgondolva az ötletet akár egy kisebb blogbejegyzés is készülhetne. 

Így jött az ötlet tehát arra vonatkozóan, hogy egy Matchbox FIAT 131-est megszabadítsak bliszterétől. Természetesen a gyűjtő nem gyűjtő akkor, ha ilyen tettre készül úgy, hogy az adott darabból ne legyen még legalább egy ugyanilyen eredeti csomagolásban. 

"Izgatottan siettem haza, miután megvettem az én kis drágámat. Valahogy kiestek azok a percek, amiket hazafelé a villamoson és a buszon töltöttem. Csak bámultam ki az Ikarus ablakán. Figyeltem az embereket, a járműveket... Nem. Nem is figyeltem senkit és semmit. Masszív bambulás nehezedett rám. Hasznos emberi funkcióim csak azon része működött, amely sok ember között erkölcsös viselkedést présel ki belőlem. Na meg a megállószámláló, mert túlmenni akár egy megállóval sem akartam. Fontos feladat várt rám otthon az új zsákmányommal. 

Amikor már sétáltam a lakótelepen, egyszer csak mintha megállt volna az idő és a távolság közöttem és a lakás között nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt. Úgy éreztem nem bírom ki hazáig és kibontom. De legalább újra megnézem, hogy benne van-e a szatyorban. Csak azt sajnálom, hogy az áruház előtt nem fényképeztem le, mert így lett volna kerek a képsorozat. Mindegy is. Miután megvettem, már nem értem rá semmire, hiába volt nálam a fényképezőgép. Csak siettem, hogy mielőbb hazaérjek. Séta közben jutott eszembe, hogy ha már így alakult, akkor azt a maradék 10 kockát elkattogtatom, mert elő akartam hívatni a többi autóról készült fényképet is. 10 kockát hogy tudnék én egy Matchboxra ellőni? Valahogy csak sikerül. Nem ez lesz életem legnagyobb feladata, megoldom úgy, hogy észre sem veszem. 

Végre odaérek a kapuhoz. A kulcs kiesik a kezemből. Csak miután felvettem, veszem észre, hogy a kapu zárjának nyelvét megint kiakasztotta valamelyik szomszéd. Mérgelődök egy pillanatig, mert így oda a közbiztonság és a kaputelefon szerepe is felesleges, de ez a méreg egy pillanat alatt elszáll, amikor a szatyorral a kezemben kapcsolom fel a lépcsőházban a világítást. Ahogy a fény elkezd táncolni a sárga falon, úgy döbbenek rá újra, hogy végre sikerült megszereznem a régóta kiszemelt egyik nagy kedvencemet. 

Az első kép: a dühből átkapcsoltam a nyugalomra

És már csak pár perc választ el attól, hogy kiszedjem a csomagolásából és még közelebbről megnézzem, a friss festék illata megcsapja orrom és a hideg fémötvözet áhítattal várja ujjbegyeim óvatos tapintását. Szinte szökelltem felfelé a lépcsőn. Egyre hevesebb szívverésem jelezte, hogy hamarosan végre elereszthetem magam. 

Mindjárt megérkezünk.

Távol a mindentől, az én saját kis világomban, amelybe belépve csak a kisautók vannak. Ez egy jó hely. Ebben egy kicsit tombolhatok, ha muszáj. Kikapcsolhatok, ha szükséges, és meghalhatok ha kell. És mindezt annyiszor, amennyiszer csak akarom. A játékszabály adott. A játékmester én vagyok, a játékos én vagyok. Most végre eljött az a pár mennyei pillanat, ami miatt érdemes ez a szenvedély arra, hogy birtokoljon, földbe tiporjon és magasba emeljen. Itt van a kis Matchbox FIAT 131 Abarth. 

Otthon, nyugalomban. Vele.

A megszerzés öröme - bár nem tart sokáig - egyszerűen fantasztikus. Lehetne bármiféle tudatmódosító szer hatásához hasonlítani, de butaság lenne, hiszen maga a megszerzés is egyfajta tudatmódosító állapot. A szer pedig a szenvedély tárgya. Kiszedem a szatyorból, kibontom, s csak csodálom. 

Kezdem elhinni, hogy az enyém. 

A nagy pillanat. 

Ülök a széken, velem szemben az étkezőasztalon a kis FIAT. Vajon mit kellene most még tennem? Hiszen a vágy kielégítést nyert, a gyűjtési láz csillapodott, a gyűjtő eggyé vált saját világával. 

Szia, kisvacak! Nálam jó helyed lesz, meglátod. 

A varázs hirtelen jött, hatalmas, színes szikrákkal járt örömtáncot, s elmúlt pont akkor, amikor el kellett múlnia." 

Már el is múlt a varázs. Csupán egy kis Matchbox gyenge
tamponnyomással, szép krómozással,  De büszkék vagyunk,
mert nélküle nem létezhet Matchbox-gyűjtemény.

Nincs más teendő. Újjászületve, újult erővel vissza kell térni a valós világba háttérbe szorítani a sajátot és várni kellő nyugalommal a következő megszerzés eljövetelét. 

És most háromig számolok. Háromra felébredsz
és visszatérsz a való világba. Egy...kettő...

A fenébe. Maradt még két kocka...

2015 első csapatása némi PLUS-szal - Bburago 1:32 Nissan GT R teszt

Ideje visszatérnünk az igen hosszúra nyúlt szünet után. Bár nem tudom mennyire stílusos egy olyan produktum tesztjével kezdeni az újévet, amely nem a legnépszerűbb méretarányok valamelyikében, hanem az 1:32-esben szerepel. Arra talán jó, hogy kicsit visszarázódjunk az írásba, s a polcainkon egyre türelmetlenebbül várakozó múzsáink mihamarabb megkapják azt a pár oldalnyi és fotónyi rivaldafényt, amelyet megérdemelnek. 

A Bburagoról nehezen tudok elfogultság nélkül írni. Valójában amióta a kínai May Cheoung Group-hoz tartozik, egy kicsit könnyebben megy. Mivel tervben van még pár Bburago-teszt elkészítése, ezért nagyon mélyre nem akarok ásni a Bburago-történelemben ezúttal. Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy a Bburago nemcsak a Street Classics sorát gondolja komolyan, hanem immár a mezei 1:32-es kategóriát is sikerült oly módon felfejlesztenie, hogy a hagyományos mellett  "PLUS" elnevezésűt is piacra dobhasson. Ennek egyik darabja a Nissan GT-R. 

Vajon szükséges-e a plussz 1:32-ben még akkor is, ha így sem pezseg igazán?

Nem mondom, elsőre maga az autó nem hatott meg. Sem az eredeti, sem a Bburago kicsikéje. A GT-R nem is olyan autó, amit azonnal meg kell érteni. Lassan épül be a tudatalattinkba és önkényesen vájja ki benne magának a helyét. Minden egyes alkalommal újabb és újabb impulzust ad nekünk. Ahogy a fák gyűjtik az évgyűrűket és válnak egyre pompásabb, teljesebb csodájává a természetnek, úgy teljesedik ki bennünk is a kapcsolat a GT-R-rel a különböző, akár 1:1-es, akár 1:18-as, vagy más méretarányban adott élmény után. Az eredmény nem lesz minden esetben rajongás, vagy szerelem, de a GT-R tipikusan az az autó, amely a tiszteletet mindenkitől megkapja. Vagyis meg kell kapnia. 

A fényes kartonba tömködött plexi vitrin+talapzat együttese nekem ismerős egy távoli világból. Ha jól tudom, akkor a modellautókat szokás ilyen módon csomagolni a gyárakban. A Bburago is megtette ezt, így joggal várható és elvárható némi extra a négykerekű főszereplő esetében, ha már modellnek tartja ezen termékét. Az autót két csavar szorítja a talapzathoz. Bevallom, a megszerzés után egy napig nem is vettem le róla. Próbáltam feldolgozni az élményt, hogy egy olyan Bburago került birtokomba ami talapzaton csücsül, de nem 1:18-as. Inkább vártam, hogy eljöjjön az a szent pillanat, amikor egy időre kiszabadítom a kis Nissant saját műanyag börtönéből. 

Talapzat, 1:32, Bburago. Leírni is fura.

Miután kellőképpen, nagy erőkkel elkeserítettem magam a várható kidolgozottságot, minőséget illetően, sikerült annyira lecsillapodnom, hogy megnézzem minden oldalról még közelebbről az autót. Végül pont, hogy kellemesen kellett csalódnom. Minden a helyén van, minden elfogadható. A felnik szépek, bár a színűk túl harsány. Az abroncsok túl fényesek. A féktárcsák meglétén igencsak megdöbbentem, hiszen ha más igazán nem is, ennek az egységnek a kidolgozása mutatja, hogy azért itt valami elindult a Bburago részéről és a "PLUS" valós pluszt jelent, nem csupán pehelykönnyű, átlátszó marketing-maszlagot. 

Innen jobban látszik a féktárcsa...

Persze ekkora méretarány és ilyen költséghatárok esetében ennél többre nagyon nem is számíthatunk. A nyitható ajtóknál nem tudom eldönteni, hogy hasznos-e a meglétük, vagy haszontalan. A rések pontosan az elfogadható és az elfogadhatatlan közt táncolnak pengeélen. Az utastér meglepően jó. Amit lehet kidekorált, a Bburago. 

Házilag még jobbat ki lehet belőle hozni viszonylag
egyszerűen.

Az első ülések kipattinthatóak a helyükről (teljes mértékben megegyezik a rögzítési elvük a nagyobb méretű Bburago autókban alkalmazottnál), az ajtókban pedig megcsodálhatjuk a különálló, műanyag kárpitokat. 

Egy kis nosztalgia. 

Egy tehetséges makettező varázsolni tudna ezekből
az "alapanyagokból".

Az első lámpák remekül sikerültek, a hátsók sajnos felfestések. Ez fájó pont, hiszen a "nem PLUS" Bburagok jó részében hátul is apró, műanyag lámpatestek díszelegnek. 

Az orra jól sikerült a bumfordi Nissannak. Itt ügyes
volt a Bburago. 

Emellett még a minősége sem igazán jó a tamponnyomott lámpáknak, csakúgy, mint a többi részletnek. 

A kipufogók festésénél is van némi bizonytalanság, a
lámpákért viszont nagy kár.

Egyedül az "A"-oszlop feketézését tartom jónak. Vetekszik a Maisto 1:24-esével. Nem vicc, ha a Maisto nem bénázza el azt a részletet, akkor most nem lenne 1:32 Bburago teszt. Lenne helyette 1:24-es Maisto. Ez az 1:32-es példány arra tökéletes, hogy reménykedjek a még jobb megoldásokban és idővel a még szélesebb kínálatban. A GT-R már egy jó ideje foglalkoztatott. Eddig egy Realtoy-féle darabnak sikerült hosszabb időre megtapadnia gyűjteményemben. Hogy ez az 1:32-es elég lesz-e arra, hogy ne kívánjak egy 1:18-as legalább Bburago-féle darabot, nem tudom. 

Oldalról mutatós.

A GT-R egy rendkívül nehéz eset. Mivel azonban elég sok olyan más autó létezik, amelyeket igazán szeretek, így bármennyire is vágynék többre, nagyobbra néha belőle, be kell érnem ennyivel. Muszáj. 

Muszáj, mert én csak tisztelni tudom ezt a Nissant. Nem látok benne semmi olyat, mint bármelyik Skyline-ban az R32-vel bezárólag, és nem is érzek a látványa által még csak hasonlót sem, mint egy Honda NSX esetében. 

A japán, kigyúrt szociopata épphogy beköltözött
hozzám, máris rákapott a Brera.

Kicsit olyan ez az autó, mint egy tenger gyümölcsei tál a legízletesebb, legértékesebb falatokkal, de fűszer és minden köret nélkül. Érdekes, hogy az 1:1-estől sem kezd el forrni az ember vére. Csupán szétesik tőle egy pillanatra. Majd ha újra összerakta magát, akkor dől el, hogy ez szerelem lesz-e, vagy csak tisztelet. Részemről az utóbbi marad. Igazi különc darab. Még egy olyan autó nincs a világon, ami ennyire egyszerű formavilágúnak tűnik, mégis nagyon sok modellgyártó rontja, torzítja el annyira, hogy nevetségessé váljon. A teszt végére érve nem is írhatok még mást, minthogy az 1:32-es Bburago megérte 2390 Ft-ért. Egy ezressel többet már nem adtam volna érte. Szóval a mindenütt jellemző, kb. 3200-3400 Ft körüli összegért a Bburago 1:32-esei még mindig csak akkor érik meg, ha egy kőkemény szerelem mosolyog ránk a dobozból. 

A távolba mered a felkelő nap fényében. Vajon
van-e az efféle "PLUS"-nak létjogosultsága 1:32-ben?

Karácsonyi üdvözlet

Boldog és Békés Karácsonyt kíván a ModelFreaks csapata mindenkinek!

U.I.: Nem tűntünk el, viszont egy futó projekt lefoglalta minden időnket. Januárban visszatérünk!

Izomból, pofán - Ebbro 1/24 Nissan Skyline GT-R V-spec II

A Nissan Skyline R34 GT-R fontos fordulópontja volt a közepes ismeretlenségből alig egy évtized alatt legendává vált modellcsaládnak: ez volt az utolsó, még a normál Skyline-ok alapjaira tervezett sportkocsi, amely rokonságban állt nemcsak a sportosabb családapáknak szánt négyajtós szedánokkal, de az anyukák akaratának is behódoló sportkombival, a Stageával is.

A méltán Godzillának becézett utód  R35-ös széria már egyetlen csavart sem örökölt az időközben házicicává gömbölyödő Skyline modellektől, hanem önálló útra lépett a Nissan modellpalettájának csúcsán.

Ikertornyok: szteroidokkal telepumpált, fénykorukon túli formák 

Az R34 számomra kicsit Sylvester Stallone, vagyis Rocky / Rambo távol keleti rokonaként szerepelt. Sly ahogyan öregedett, fizimiskáját egyre furcsább toxinok bőr alá spriccelésével tartotta egyben, míg a Skyline ugyanígy tett a nevét nemzetközileg berobbantó R32-estől örökölt vonásaival - lásd a meglehetősen bizarr S-tune és Z-tune és a nemhivatalos tuningverziókat, amik már szinte szétszakadtak a beléjük pumpált szteroidoktól és izommerevítő adalékoktól. Mégsem lehetett őket kinevetni egy hot hatch tulajdonosnak / ifjú ökölvívónak / szovjet pilótának sem. Mert a nevetőket bizony pofánvágta, izomból, s elestükben még beléjük lőtte azt a helikopter robbantó nyilat is, amely nitró lángcsóvát maga után húzva büntette meg a botor kihívókat. Nevetünk a Feláldozhatókon? Igen. Kötekednénk Slyal? Nem.

Szokatlanul elegáns doboz egy 1/24-eshez (Forrás)

Szóval nekem messze nem az R34 a Skyline paletta legjobban tetsző példánya, mégis, valamilyen fura perverzióból nekiláttam a modelljei szisztematikus összeszedésének. Ez a Skyline-rajongásomban még nem is lenne meglepő, csakhogy célzottan a modellgyűjtői szemmel nem túl kívánatos 1/24-es méretarányt vettem a fókuszba. Ez a méret ugyanúgy kilóg a divatos 1/43 - 1/18 körből, mint ahogyan az R34-est minden igyekezete ellenére sem tudta elgagyítani a Nagyon halálos iramú széria.

Az Ebbro 1/24-es Premium Collection sora nem igazán ismert japán határain kívül, pedig a shizuokai csapat jónéhány szépséget megformázott benne: a Honda S2000, a Nissan Fairlady 240 Z és ZG, a Toyota 2000 GT, a Porsche 911, a nyolcvanas évekbéli Skyline Super Silhouette Turbo versenyautó és a most megénekelt R34 GT-R V-Spec II.

Az 1/24 inkább a makettezők méretaránya. Időnként megpróbálkozik valaki ebben a kategóriában modellautót piacra dobni, de

a) Túl drága minőségi darab születik, amelyet a kutya sem vesz,

b) Újabb taggal bővíti a Maisto / modern Bburago / Jada dicstelen, modellnek látszódni akaró játéautóinak táborát.

c) Polcra kerül egy kedvező ár-érték arányú majdnem-modell, mint a Welly újdonságai. Ritka kivételek, s őket is inkább a b) kategóriába sorolja a többség

Markáns arcél, kissé nagy illesztéssel.

Az Ebbro mintegy tíz éves szériája egyértelműen az a) kategóriába tartozik, a cég 1/43-asaitól megszokott magas minőségi színvonalát vitte tovább az 1/24-e autójánál is.

A Maistóval összevetve mindjárt árnyaltabb a kép

A karosszéria részleteit szinte már maguktól alakítják ki bármely kisautógyártó szakemberei, annyira közhelyes játékszerré vált az R34 - az Ebbro a részletezéssel alakított nagyot. A doboza is felsőkategóriásan elegáns, s bár elsőre nem feltétlenül észrevehető az autó kifinomultsága, azonnal szembeötlővé válik, ha melléteszünk egy kishazánkban a nepperboyok körében méltán népszerű Maistót. 

Bizony, az Ebbrónál a hűtőmaszk mögött is folytatódik az autó, motor és hűtő látható. A lámpáktól szinte várjuk, hogy felgyúljanak (különösen a hátsó lámpáknál, melyeket a Maisto nem átallott festeni), az ablaktörlőktől, hogy lesöpörjék a vizet. Még az Auspuffból is várnánk az előgomolygó párát, míg a Maistónál inkább az olvadó műanyag füstjére számíthat az ember.

Egy méretaránnyal nagyobbnak is elmenne

Az illesztések már nem felelnek meg a mai elvárásoknak - különösen a motorháztetőn nem -, de még így is bőven a játékautó kategória felett állnak.

A motorháztetőt felnyitva valódi, 3D-s blokkot és ahhoz tartozó részleteket látunk, nem a kategóriában megszokott takarólemezt. A jelölések és a feliratok nyálcsorgatóan élethűek, mint egy jobb Playboy fotósorozat, az aktuális műanyag cicával. Az a keresztmerevítő pedig egyszerűen fantasztikus, ránézve bízvást elhiszem, hogy a fellépő erőhatásoknak ellenállva tartja össze a karosszériát.

Igen, ez merevítő!

A különbség modell és játékautó közt magáért beszél

Az R34 mégsem mentette meg az Ebbro 1/24-es sorozatát, ami nem túl hosszú fennállás után meg is szakadt. Napjainkra a gyűjtők már kezdik felfedezni a modellek különlegességét, és példányaiért már az 1/18-asokkal vetekedő árakat fizetnek. A legendát szemlátomást itt is az utókor fedezte fel magának...

Viszlát ősszel!

Néhány hét nyári szünet jön, amit remélhetően egy annál mozgalmasabb ősz követ majd!

Kellemes pihenést mindenkinek!